Elmélkedés könyvekről, kiadásról, szokásokról és elszakadásokról

Néhány hete volt egy kellemes délutáni traccspartink Francicával, és mivel rólunk van szó természetes, hogy elmélkedtünk egy keveset könyvekről, megjelenésekről, várólistákról, és úgy mellékesen a könyvkiadásról. Míg ő az olvasási beosztásán ügyködött, én sóhajtoztam, hogy de jó lenne végre úgy leülni olvasni, hogy nem kell az órát néznem, hogy mikor térjek vissza az államvizsga tételeim közé. A sok új, és észbontóan jó megjelenés között csak kapkodtuk a fejünket, miközben számba vettük, hogy melyik kötetnek mégis mi a vonzó ereje, vagy éppen a buktatója. Ez a nyár előtti dömping, sőt inkább hadjárat az olvasó védőbástyái ellen felvetette bennem a kérdést, hogy miért nem lehet a köteteket a nyár folyamán kisebb turnusokban kiadni, és nem okozna ekkora összeomlást az olvasók rendszerében. A vérmes könyvmolyoknak nem kell bemutatnom, az ilyenkor fennálló veszélyeket a hörcsögmódra mindent egyszerre akarok elolvasni „viszketitisz” kialakulását, vagy éppen az egyszemélyes gazdasági válságot, amit maga után vonz egy-egy könyvkiadási tornádó, a hetekig tartó derékfájásról pedig ne is beszéljünk, ami a cipekedést követheti. :)

Erre drága blogger barátnőm közölte velem, - ami elsőre komolyan szíven ütött - hogy nem éri meg nyár közepén kiadni, hiszen alig van valaki, aki ilyenkor könyvesboltba megy. Erre vérmesen szembe akartam szállni vele, hogy de igen is megérné, és igen is járnak, és, hogy ezt alátámasszam, mint minden értelmes ember magamra akartam hivatkozni. Már nyitottam volna a szám, de mégse tettem. Hogy miért nem? Mert igaza van. És magamat mérlegre téve kisebb eszmefuttatásba és vitába kezdtem önmagammal. Remélem, hogy nem vagyok kóros eset még. :)

Szóval, amire jutottam. A néhány évvel ezelőtti üdítő könyvesbolti látogatásaim, amikor már az eladók kinéztek az üzletből, mert csak tapogattam, szimatoltam, simogattam és beleolvastam, de elmenni ugyanúgy üres kézzel mentem, mint ahogy érkeztem enyhén szólva megcsappantak. Az ilyen akciók elsődleges célja a helyzetfelmérés volt. Mégis milyenek az új könyvek? Olvassunk bele, hogy tényleg olyan jó-e mint, amilyennek a fülszöveg mutatja. Tényleg olyan a borító, mint az interneten, vagy a valóságban teljesen más? Mindeközben telítődünk a könyvek illatával és a tudattal, hogy milliónyi gondolat, történet kering körülöttünk, és csak arra várnak, hogy közülük egyet elkapjunk, magunkhoz vonjunk, hagyva, hogy a kis hamis azonnal magába is szippantson. Igen gonosz kis természetűek ezek a könyvek meg kell hagyni. :) Nosztalgikus élmény meg kell hagyni.

Ha a mostani könyves szokásaimat veszem számba körülbelül úgy néz ki, hogy felmérem az online könyvesboltban a várható megjelenések jegyzékét, elolvasom a fülszöveget, rákeresek a kiadó oldalán, ahol már elég sok esetben megtalálni a könyv első 20-50 oldalát, hogy magamba szívhassam a második benyomást is, és eldönthessem, hogy kell-e hosszú távra vagy sem. Ha ennyivel nem elégszem meg, mert nem bízom az előételben, nekem azt is tudnom kell, hogy mi történik a desszert után, és a panaszkönyvért kell-e kiáltani vagy esetleg köszöneetet mondhatok a főszakácsnak, no ezekre az esetekre vannak: A blogok. Az új megjelenések sok bloggertársamnak már „lerágott csont”, hiszen eredeti nyelven nem csak hónapokkal, sok esetben már éves távlatban olvasták a köteteket. Így a tanácstalan moly az általa ízlésben preferált blogger által írt értékelésre is támaszkodhat, annak eldöntésére, hogy vásárol-e vagy sem. Végiggondolva ezt, olyan személytelennek, elgépiesedettnek és kiüresedettnek tűnik, az amúgy életünk kis szegletét érintő procedúra, ilyen vetületben szemlélve. A fontosabb dolgokat nem is említve…

A másik alternatíva, amiben az inputok helyett egy kis vér és élet is lüktet a könyvtári felmérés, becserkészés, vadászat és áldozatejtés. Természetesen ez is csak akkor működik jól, hogy ha az adott általunk látogatott könyvtár követi az „aktuális trendet”, és széles olvasóbázist szolgál ki, nem csak egy-egy meghatározott csoport ízlésének kedvez. Esetemben ez utóbbira nagy szükség van, mert elég szerteágazó az ízlésem, és nem mindig tudni, hogy éppen milyen őrület tör rám, és mit kívánok meg, mint egy félidős terhes nő. Probléma csak akkor akad, mint ahogy egyik kedves könyvtáros barátnőm is említette, hogy ha a könyvtárnak se anyagi forrása, se érdeklődő bázisa nincsen, így nem tudnak beszerezni, amit pedig igen inkább a meglévő bázis kívánságait fedi le ezért nem éri meg nekik az új kötetek beszerzése. Így viszont nincs, ami útján felmérjük a terepet.

Úgyhogy marad a kiadók által üldözött szörnyeteg az „illegális” e-könyvek, és rajongói fordítások. Bevallom bűnöm, sokszor esik meg, velem is hogy előbb felmérek, és utána döntök a hosszú távú viszonyról. Megértem a kiadók álláspontját is, de a magam ellensége se vagyok. Valljuk be őszintén, hogy a könyv mostanra luxuscikké vált. És ha valaki egy jobb sorozatba botlik annak beszerzése, ha azonnal kívánja magáévá tenni igen nagy szívrohamot okoz az ember pénztárcájának. (Nyögjük is őrületünk szelét Francicával, a Szent Johanna Gimi nevű addict után. :)) Egységes, mindenkinek jó megoldás nem létezik, ami mindenki igényeit kielégíti. Sajnos.

Az utazókönyvek rendszere is tökéletes trükk a paraméterek bemérésére, ami viszont egy igazi bizalom játék. Az új, ropogós, és tökéletes köteteikre sokan, köztük én is őrülten vigyázok. Őszintén szinte már betegesen. Úgyhogy számomra egy igazi horror show-nak számítana, ha elkerülne egy szeretett könyvem hazulról, és addig sokkban ülnék egy sarokban, a még meglévő hajam csavargatva, amíg vissza nem kapom épen egészségben. Nevessetek ki, de így igaz.  Szóval maradok ezen a fronton a barátokkal való csereberében, ahol a megkívánt finom falatokat meglepetések nélkül, teljes nyugalomban falhatom be. :)

De hogy visszakapcsoljak a szösszenetem kiindulás pontjához, csak a saját példámon bemutatott vásárlási, és érdeklődési szokásaimat nézve elég elkeserítő, hogy mekkora táptalajt adok többek között én is ahhoz, hogy tornyozzam azok negatív statisztikáját, amire a kiadók a megjelenéseik ütemét tervezik. Összességében csak az elmúlt 3-4 év engem érintő változásait számba véve, bele sem merek gondolni, hogy a még inkább elgépiesedett 21-ik század milyen habitusokat vált majd ki az olvasóközönségből, és erre milyen reakciók érkeznek a kiadók részéről? Lehet, hogy a 22-ik században már csak virtuális nosztalgiautazásokat tesznek egy-egy régi könyvesbolt romjai között? Ki tudja?