A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvmegjelenések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvmegjelenések. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 26., vasárnap

Könyveső a nyári hónapokra

Bejegyezte: Inka dátum: 22:46 0 megjegyzés

Az utóbbi időszak idegőrlő kihívásai után –diplomamunka írás, vizsgák, és záróvizsga tételek töménytelen halmai- bár még nem a megérdemelt pihenés időszakát élvezem, de már előre tervezem, hogy mik is fognak áldozatul esni olvasási vágyamnak, ahogy elérkezik a várva várt idő. Ha az ember lánya esetleg a millió kötetet számláló várólistájának  segítsége ellenére sem tudna dűlőre jutni, hogy mihez is kezdjen a nyári hónapokban magával, szemezgethet az újdonságok közül is. Sokat segít a nemsokára beköszöntő könyvhét vérfrissítő megjelenéseivel, több kedvenc szerző új, vagy éppen sorozatot folytató kötetének megjelenésével, esetleg lehetséges új kedvencek írásainak kiadásával tesznek a telhetetlen könyvmolyok kedvére a kiadók. Van mi közül áldozatokra vadászni a jóvoltukból az elkövetkezendő időszakban. Összegyűjtöttem az én aktuális kiszemeltjeim „áldozati listáját”, amik a közeljövőben kerülnek a könyvesboltok polcaira illetve az aktuális újdonságok szekcióiba az online-könyvkereskedések honlapjain.

Jennifer L. Armentrout: Obszidián

„Az újrakezdés szívás.
Amikor - éppen az utolsó középiskolai évem előtt - Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt - akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam...”

Ragadásmérő: 3/5 Hmm… A vámpírok, vérfarkasok és a fantasy más csodalényei után támadnak az űrlények. Első reakcióm körülbelül így írható le a könyvel kapcsolatban. Túljutva A burok két-órát-vissza-nem-kapsz-az-életedből borzalma után kicsit bizonytalanabb lettem a másik galaxisból érkező lényekkel szemben. És tudom, hogy a film alapján nem minősíthetem magát a könyvet, ami az olvasói, és kedvelői szerint meg sem közelíti a történet szuperlatívuszokkal leírt élményét, mégis valami eltört bennem, ami kicsi távolságtartást vált ki bennem a másik bolygóról idestoppolókkal szemben. Az eddigi értékelések, és a külföldi imádat hulláma alapján egy fantasztikus új lendületű fantasyt kapunk az Obszidián formájában, és a könyv trailere és a fülszöveg stílusa is ezt a könnyed, humoros, szerelemmel átitatott hangvételt erősíti meg bennem. Csöndes érdeklődéssel várom, hogy mégis mit tud. :) 

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa

„Mi az az ár, ami még a szerelemért is túl magas? Amikor Jace és Clary ismét találkoznak, a lány elborzadva tapasztalja, hogy szerelmét és gonosz bátyját Lilith varázslata egymáshoz köti. A Klávé célja megölni Sebastiant, de lehetetlen anélkül végezni az egyik fiúval, hogy a másiknak ne essék bántódása. Alec, Magnus, Simon és Isabelle tündérekkel, démonokkal meg a könyörtelen Vasnővérekkel alkudozik, Clary pedig veszélyes játszmába kezd. A tét nem csak a saját élete, de Jace lelke is egyben. De bízhat-e még a fiúban egyáltalán? Szerelem. Vér. Árulás. Bosszú. A Végzet Ereklyéi lélegzetelállító ötödik darabjában közelítő sötétség fenyegeti az árnyvadászokat.”

Ragadásmérő: 5*/5 Míg az előbbinél a csöndes várakozás, addig itt az őrült izgalom, és naptárikszelgetés jellemző rám. Clare az egyik kedvenc íróm, akinek a történeteit nem tudom egyszerűen megunni. A sorozat előző kötetei rongyosra olvasottak, és erős ingert érzek minden befejezés után, hogy nyomban újrakezdjem elölről. Az elveszett lelkek városát legszívesebben már akkor a kezemben tartottam volna, ahogy az előző kötet véget ért, és AHOGY véget ért! Imádom az írónő stílusát, és merészségét, kíváncsi vagyok, hogy mennyire engedte szabadon magát az ötödik kötetnél. Reményeim szerint nem fogta vissza írói mindenhatósága gyeplőjét, még akkor sem, hogy ha az utolsó sorok után összetörve és több sebből vérezve nyöszörögve motyogom majd, hogy „MIÉRT!?”.

Holly Black : Átokvetők – A Fehér Macska

„Cassel átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lillát. Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lillával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.”

Ragadásmérő: 5/5 Végre megérkezik hozzánk Cassandra Clare barátnője, akivel egymás köteteire utalgatnak a saját regényeikben. Eddig, aki csak találkozott Black könyveivel függő lett, ami eléggé magas elvárásokat ébreszt bennem. Ki tudja, lehet, hogy engem is annyira lenyűgöz, hogy a megszállottságomban angolul is nekikezdek a könyveinek? Majd meglátjuk, mindenesetre nagyon várom. 

Samantha Young: Dublin Street

„Négy éve az amerikai Jocelyn Butler, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.
Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy „túlbonyolítanák” a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt…”

Ragadásmérő: 3/5 A gyönyörű sorscsapás felénél éreztem, hogy igen ez az én könyvem! Éjjel 3 óra volt, és egyszerűen nem tudtam letenni. Izgalmas volt, pörgős, kellően mindennapi, azután jött a fordulat, ami miatt keserű szájízzel tettem le a könyvet. Valami hasonlót várok ettől a kötettől, mint amit ott az első 250 oldaltól kaptam. Én, aki nem vagyok romantikus regény alkat, mégis erősen vágyakozom.


Leiner Laura:A Szent Johanna gimi kalauz
 „Minden, amit a Szent Johanna gimi könyvsorozatról tudni akartál, egyetlen kötetben.
A tartalomból:
-gyakran ismételt kérdések, és válaszok a sorozattal kapcsolatban
-érdekességek az SzJG-ről
-best of SzJG
-az SzJG zenéi
-Reni könyveinek listája
-a karakterek, Reni levele Corteznek (részlet)
-kimaradt jelenetek
-elvetett borítótervek
-Leiner Laura elő- és utószavával”

Ragadásmrő:5*/5 Teljesen függő lévén nyálcsorgatva várom a könyvet. Hetekkel ezelőtt vesztem bele az SZJG világába, és azóta sem enged. A gyors rohanás miatt már csak az utolsó két kötet maradt, de véleményem szerint nem sokáig tudom magam türtőztetni és azokat is gyorsan befalom. Újra gimnazistának lenni jó dolog, és még húznám kicsit az időt, így jó lenne elmerülni a kalauzban is. Mellesleg néhány kihagyott részletet, és felmerült kérdést is jó lenne felfedezni.

Sarah J. Maas: Üvegtrón

„Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára. Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt, tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták. A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a
birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.”

Ragadásmérő: 4/5 Sekélyes vagyok nagyon tudom, de ami először megfogott, hogy „jajj de mesésen szép a borítója”! De mondjuk ez egy borítómániás molytól nem tekinthető annyira nagy bűnnek! Remélhetőleg a külcsín megegyezik a belbeccsel. Amit várok: vér, halálos precizitás, kegyetlen közöny és kaland.


Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó

„Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban - már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró - amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.
Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt.”

Ragadásmérő: 5/5 Ahogy megjelenik egy új Anita kötet számot vetek önmagammal, és a végén elkönyvelem, hogy még mindig menthetetlenül el vagyok maradva a sorozattal. Köszönhető ez annak is, hogy a 12-es kötet kétszeri nekifutással került át a már olvasott kötetek közé a várólistáról. Továbbá, hogy a sorozatnak igazán olyan darabja volt, ami után nem ártott pihentetni a kapcsolatot, és egy csöppet távolabb vonulni Anitától és a háremétől. Ellenben amennyiben az Ezüstgolyó is hozza a Fogat fogért-hoz hasonlóan a régebbi jó nyomozói szálat, az izgalmas felderítő munkát, és mindezek mellett marad meg a szerelmi élet, könnyebben lendülök át a hidat képező pár köteten, és vetem bele magam újra kedvenc vámpírhóhérom csöppet sem nyugodt mindennapjaiba.

Tammara Webber : Egyszeregy

„Egy ismeretlen megmentő.
Egy nyugtalanító titok.
A szerelem nem mindig sima ügy…
A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált…
Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól.
Csak együtt vehették föl a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen, nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére.”

Ragadásmérő: 4/5 Ez a könyv olyan, mint, amikor egy sötét éjszakán a semmiből egyszer csak egy kamion bukkan fel a szemedbe vakító fényszórókkal és tudod, hogy nem kerülheted el a vele való ütközést. Megkerülhetetlen, elemi erővel ható és beazonosíthatatlan érzés fonódik hozzá. Egyszerűen muszáj belevetni magam a lapjai közé!

Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve

„Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó. Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…”

Ragadásmérő: 5/5 Huhh, első ránézésre azt hittem, hogy Hugh Dancy villog a borítón, azután rákattintottam a nagyításra, és hát bebuktam, de nem ő az, másodszorra meg jött a fülszöveg, ami kellőképpen elcsavarta a fejemet, még talán jobban is mint arra Hugh képes lenne. Kelta isten, druidák, Írország és fantsy, kellő elegy egy kellemes nyári délutánhoz.

Karen Rose: Vigyázz rám

„Gyermekrablás
Sue Conroy bosszúra szomjazik. Nemrég szabadult a börtönből, és eltökélte, hogy mindenkit kézre kerít, aki annak idején a rács mögé juttatta. Elrabol egy tizenegy éves siket kisfiút, de ez csak az első felvonás a gondosan kitervelt hadjáratban.
Titkok
Sue Chicagóba menekül, és a Hanover-házban, egy bántalmazott nőknek fenntartott menedékben húzza meg magát. Dana Dupinsky féltve őrzi a körülötte élő nők titkait, és sosem nyújtana védelmet egy gyermekrablónak. Csakhogy fogalma sincs arról, hogy ezúttal kígyót melenget a keblén...
Gyilkosság
Dana csak akkor döbben rá, mekkora veszély fenyegeti, amikor egyik pillanatról a másikra Sue gonosz játékának kellős közepén találja magát, és a körülötte levők sorban halnak meg -
és a gyilkos nem válogat a módszerekben.”

Ragadásmérő: 5/5 Karen Rose az az író, aki olyan brutális személyiségű elkövetőket képes kreálni, hogy éjszakára félek bevinni a hálószobába a regényét. Kiszámíthatatlan, kegyetlen, és eszméletlenül jól felépített történetei már rég meggyőztek, hogy zseniális író. Remélem, hogy nem kell csalódnom benne.

2012. december 17., hétfő

Fagyos tavasz

Bejegyezte: Inka dátum: 22:39 0 megjegyzés
Bár ebben a zimában már mindenki megveszekedetten a langymeleg tavasz, avagy azon túlmenően a kerti grillsütések és a napozás szezonját várja, a megveszekedettek már most ki vannak éhezve egy kis extra hűvösre. Hogy miért? Érkezett ugyanis a Cor Leonis kiadó pazar híre, miszerint Karen Marie Moning új kötetét az Iced-ot tavasszal kiadják.
Tavasszal tehát nem a simogató meleget, hanem a Fagyot kell várni! Úgyhogy ne rettegj a végítélettől! Addig nem csaphat le ránk a Világvége, amíg nem tapogatjuk, szaglásszuk körbe, és nem olvassuk rongyosra. Csak ezt követően okozhatjuk MI kedves Moning rajongók az égszakadást földindulást, azzal a felkiáltással, hogy Hol a folytatás?!?! :)

Annyira tetszik ez a borító! *.* Ugye marad?!
Addig biztos nem, míg az összes Moning könyv meg nem jelent magyarul is. ;) Oszd meg a hírt, hogy mindenki megnyugodhasson! ;) Nem titkoljuk tovább: nem lesz idén világvége, mert 2013-ban érkezik hozzánk is az ICED! Heteken át egyaránt izgalomban tartott bennünket, és a rajongókat is Karen Marie Moning, aki személyesen dönt könyveiről, hogy akkor jöhet-e Magyarországra a Fever World sorozat, vagy sem. Eredetileg a külföldi megjelenéssel megegyező időben akartuk mi is megjelentetni Dani történetének első könyvét, ám az írónő az amerikai turné miatt nem tudott érdemben foglalkozni kérésünkkel, hogy a magyar olvasók is még idén kezükbe kaparinthassák az Iced-ot. De nem adtuk fel, és kitartóan vártunk arra, hogy zöld utat kapjon a projekt. Igaz, ez idő alatt számos megkeresés érkezett a témában, melyeket rendre lógva hagytunk, hiszen óvatos duhajok vagyunk, és nem szeretünk semmit úgy ígérni, hogy nem teljesen biztos. Ám immár papírunk van róla, hogy miénk (a Cor Leonisé, és természetesen a magyar rajongóké) az újabb sorozat is, mi pedig igyekszünk minél előbb mindenki polcára eljuttatni azt. Laskay Ildikó fordításában a Könyvfesztiválra érkezik Dani, Ryodan és az egész Seelie-Unseelie sereg.”

Már alig várom, hogy a kezemben tarthassam Dani első önálló kötetét. *.* Másrészt azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy jövőre nem csak kedvencünk tollából született történettel lehetünk gazdagabbak. Szerény személyem már nagyon várja Alaya Johnson és Jasper Fforde debütálását a kiadónál. Lehet, hogy nem is olyan sokára már arról számolhatok be, hogy ők pontosan mikor robbannak be a könyvesboltok polcaira, onnan pedig hozzánk itthoni felhasználásra.

2012. október 2., kedd

Október 18. A szukkubusz éjszakája

Bejegyezte: Inka dátum: 11:15 0 megjegyzés
Már csak párat kell aludni, és már érkezik is Richelle Mead Georgina Kincaid szériájának második kötete. Előző posztomban még arról írtam, hogy már majdnem tökéletes a borító, most azonban már elviekben a végleges verziót rakhatom a könyv ismertetője mellé. Kissé darkos hatása van első ránézésre, ami a fülszöveg alapján a történetre is igaz lészen. Elkezdtem rajzolni az X-eket a naptáramba . ^^

"Georgina Kincaid, Seattle város szukkubusza pokoli elismerésben részesül kiemelkedő lélek-megrontási teljesítményéért, és békességben él nagy szerelmével, a halandó Seth Mortensen regényíróval. Szerelmük egyetlen hiányossága a testi beteljesülés: könnyű csókokon és gyengéd simogatáson túl nem merészkedhetnek, mert azzal Georgina elszívná Seth életerejét. Kényszerű önmegtartóztatásuk dacára igen harmonikusan építik kapcsolatukat mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Georgina régi inkubusz barátja, a sármos csábító, Bastien. Az inkubusz rejtélyes feladattal érkezik a városba: meg kell rontania egy híres tévésztárt, a bigott Dana Daileyt, akinek szervezete szigorú konzervatív értékeket hirdet, így igyekezve gátat vetni a földi romlottságnak és az ördög csábításának. Georgina természetesen barátja segítségére siet, ám miközben Bastien Danát igyekszik a romlásba vinni, Georginának is szembe kell néznie saját démonaival."

Várható megjelenés: 2012. október 18.

/Forrás: http://moly.hu//

2012. szeptember 29., szombat

Költőien szerelmes magyarok

Bejegyezte: Inka dátum: 22:52 0 megjegyzés


Középiskolában én voltam az őrült lány, aki jobban szerette, ha szerzői életrajzból feleltetik, mint magából a műből. Nem zavartak az évszámok és a helyek, mivel mögöttük mindig egy útvesztőkben tébolygó életszál futott, annak felgöngyölítése pedig mérhetetlen örömmel töltött el. Még mindig emlékszem, hogy Mikszáth Kálmán élete milyen nagy hatással volt rám; elvált, hogy utána újra elvehesse élete szerelmét, csak most már úgy, hogy mindazt megadhassa neki, amit a lány szülei szerint megérdemel. Lemondott a szerelemről, hogy ne béklyózza le a szeretett nőt és az tovább tudjon lépni, ha akar. Azonban ő nem akart.
Amikor megláttam Nyári Krisztián könyvét megdobbant a szívem. És nem csak a csodálatosan kivitelezett borító miatt, hanem, azért, mert csokorba szedte a magyar irodalomtörténelem legnagyobb alakjainak szerelmi történetét. Izgalmasan bimbódzó, szenvedélyes, kegyetlen véget ért szerelmi történetek, amik nyomán fület és elmét gyönyörködtető rímek és történetek születtek.
Mit mondhatnék még a kötetre? Én is vágyom rád!

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

„Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.

- Petőfi már jegyben járt Szendrey Júliával, amikor megkérte egy debreceni színésznő kezét is.
- Molnár Ferenc azért vette el Fedák Sárit feleségül, hogy elválhasson tőle.
- Ady, Léda és Diósi Ödön, Léda meleg férje hármasban éltek Párizsban.
- Krúdy Gyula megszöktette szeretője kiskorú lányát és feleségül vette.
- Az Anna-versek ihletője összesen tíz percre találkozott egész életében Juhász Gyulával.
- Csáth Géza levélben írta meg öccsének, hogy meg fogja ölni feleségét, de nem vették komolyan.
- Babits Mihály elkérte Szabó Lőrinctől annak menyasszonyát, Török Sophie-t, és már másnap összeházasodott vele.
- Kosztolányi végakarata szerint a koporsójába rejtették el utolsó szeretője leveleit.
- Hatvany Lajos báró egy bordélyházban ismerte meg gyermekei anyját.
40 történet sok illusztrációval Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, hitvesekről, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.

„Sajnálom, hogy nem most tanítok magyar irodalmat. Nyáry Krisztián szövegeivel nagy sikert aratnék a diákok körében. Netán még az irodalmat is megszerettetném velük. Így maradnak a barátok, akiknek szorgalmasan küldöm a Facebookon megjelent írásokat, bizonyítva velük azt is, hogy ez a közösségi oldal nem csak butaságok terjesztésére való. Thank you, Mr. Zuckerberg! Köszönöm, Krisztián!”
Szegvári Katalin újságíró

„Az irodalmi műveket – általában a művészetet – nem lehet pusztán a szerzői életrajzok alapján értelmezni; sőt a műélvezőt gyakran félrevezetik az életrajzi tények. De nem tudjuk kirekeszteni mindazt, amit az alkotóról tudunk, és minél több értesülésünk van a mű keletkezési körülményeiről, a korról, a szokásokról, annál árnyaltabban, annál összetettebben látjuk a művet magát is. Nyáry Krisztián rövid írásai nem akarják átvenni az elemzés helyét, viszont odavonzzák a befogadói tekintetet a műalkotás környezetére; azokban is felkelthetik az érdeklődést, akiket a művészet körüli történet ragad meg.”
Kálmán C. György irodalomtörténész

„Krisztiánnal elfogult vagyok: dolgoztunk együtt, mulattunk is, csináltunk idióta főzőműsort, loptam már a dumáját, és vittem vele zöld gumikrokodilt fáradt apukaarccal a tengerparton. Azt hittem, ismerem, de most engem is meglepett. Azt tippeltem volna, hogy amikor majd rá is lecsap a „negyvenesek kattanása”, szakácskönyvet ír vagy bisztrót nyit, mert egyébként nagyon jól főz. Tetszik, hogy nem állt be a sorba, hanem valami igazán egyedit mutatott fel.”
Hajós András zenész

„Először azt hittem, azért működik, mert intim és csiklandós. Mert Nyáry úgy ír a nagyokról, mintha gyóntatta volna őket. Mintha övé lett volna a szemközti ablak. Aztán, amikor Móricz Zsigmondról vallott a Facebookon, rájöttem, ennél többről van szó. Nyáry úgy szereti az íróit, ahogy a szülőket illik: feltétlenül, kétségbeesve és szerelmesen.”
Grecsó Krisztián, író

Várható megjelenés: 2012. október15.
/Forrás: http://bookline.hu/

2012. szeptember 16., vasárnap

Már majdnem tökéletes A szukkubusz éjszakája

Bejegyezte: Inka dátum: 22:12 1 megjegyzés


Az idei év legjobb fantasy kötete nálam egyértelműen a Richelle Mead Georgina Kincaid sorozatának nyitó kötete A szukkubusz dala lett. Egyszerűen imádtam, és fájt letenni a kezemből. Így amikor a kiadó blogján feltűnt a folytatás az őszi megjelenések között, repesett a szívem. Most pedig a már 99%-ban befutó könyvborító is megérkezett. A könyv október környékén várható, Laurell K. Hamilton Merry Gentry-sorozatának hetedik kötete mellett, mely az Elnyel a sötétség címet fogja viselni. Merry mellett az év végén Anita is támad, mivel a Végzetes flört után újabb Hamilton mini jelenik meg, méghozzá november 22-én Micah.

Georgina újabb kalandjaiból már kaptunk egy csöpetnyi ízelítőt az első kötet végén, azonban a folytatásra sem kell sokat várni, hiszen már mindjárt itt van október!

Ha te is megveszekedett szukkubusz fan vagy, ajánlom figyelmedben a facebookon Georgina Kincaid Hungarian Fan Page oldalát, ahol minden friss infót megtudhatsz a nemsokára megjelenő könyvről és még többet kaphatsz Georginaból.

Könyvesőben bővelkedő őszi hónapok

Bejegyezte: Inka dátum: 21:47 0 megjegyzés


Bár országszerte tombol a szárazság már hónapok óta, a kiadók nem fukarkodnak a könyvmolyokkal, úgy, mint a természet a földlakókkal. Egy igazi kiadós könyvzáporral kezdik meg az őszt. Összeszedtem egy csokorra valót önálló és sorozatot folytató, esetleg befejező kötetekből, amelyek felkeltették/fenntartják/lezárják az érdeklődésemet.


Kimberly Derting:  Eskü Amikor a szó a legveszélyesebb fegyver

ÉTK

Várható megjelenés: 2012. szeptember 19.


„A távoli jövőben a világ államain korlátlan hatalmú királynők uralkodnak. Ludaniában, a kegyetlen Sabara királynő országában az emberek szigorú kasztrendszerben élnek. Minden kasztnak saját nyelve van, az emberek nem használhatják, sőt, még csak nem is érthetik a másik osztály nyelvét. Ha valaki megszegi a törvényt, a büntetése halál… az elnyomás ellen lázadók száma napról napra nő.
Sabara királynő mágikus képessége révén hosszú ideje ül Ludania trónján, de hatalma most veszélyben van.
A Kereskedők Osztályában élő tizenhét éves Charlaina (Charlie) különleges adománnyal született: tökéletesen megért bármilyen nyelvet. Pontosan tudja, mekkora veszélyben van emiatt, így féltve őrzi titkát, mígnem egy klubban találkozik a vonzó Max-szel és barátaival, akik egy sosem hallott nyelven beszélnek... és a titka csaknem lelepleződik. Charlie igyekszik távol tartani magát a fiútól, de Max mindent elkövet, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. Vajon miért? Ki ő valójában? Charlie lassan rájön, hogy gondosan megtervezett világában korántsem ő az egyetlen, aki titkokat rejteget...
A rendkívül sikeres amerikai írónő, Kimberly Derting ezzel a világszerte népszerű regényével mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek. A Pledge-trilógia első kötete 2011. őszén jelent meg az USA-ban, magyarul "Eskü" címmel szeptember elején jelenik meg. A trilógia következő része "Az Esszencia" januárban jelenik meg az Egyesült Államokban.
"Az Eskü mély átéléssel megírt, szívhez szóló történet, már alig várom a folytatást." Margaret Stohl (a "Lenyűgöző teremtmények" szerzője)”
Ragadásmérő: 5/5 Különleges és újszerű világ, amelyben az emberek hatalmát nem a pénz és az erő adja, hanem maga a nyelv és a szó. Érdekesnek ígérkezik.

Karen Essex: A szerelmes Drakula
General Press Kiadó
Várható megjelenés: 2012. szeptember 27.

„Mina Murray fiatal tanítónő és egy tehetséges ügyvéd boldog menyasszonya a viktoriánus Angliában. Élete látszólag a legjobb úton halad a rendezett nyugalom és a családi boldogság felé, amikor felelevenednek benne gyermekkora egyszerre varázslatos és riasztó emlékei, hogy aztán rejtélyes események vehessék kezdetüket: a valósággal összemosódó, mind zavarba ejtőbb álmokat lát, legjobb barátnőjét a szeme láttára emészti el a megszállott szerelem (vagy valami más?), és egy különös, daliás idegen tekintete kíséri minden léptét…
Amikor ráeszmél, hogy lélegzetelállító képességekkel és egy, a sajátjától merőben eltérő, titkos élettel rendelkezik, döntenie kell: a múlhatatlan boldogságot választja, vagy azokat, akiknek az emberi világban van szükségük rá?
Karen Essex könyve szellemesen írja át a Bram Stoker megalkotta klasszikus vámpírmítoszt, a vele kapcsolatos félelmeket, hiedelmeket. Érzékenyen ragadja meg egy fiatal nő szexuális eszmélkedését egy olyan világban, ahol alapvetően a férfiaké a vezető szerep. Essex regénye nem pusztán szórakoztat, de el is gondolkodtat: ismerjük-e egyáltalán önmagunkat?
Valóban azok vagyunk-e, akiknek lennünk kell – vagy csupán azok, akik lenni szeretnénk?”
Ragadásmérő: 3/5 Tudom, tudom. A vámpíroknak már befellegzett, nem kíváncsi rájuk a kutya sem. Minden oldalukat láttuk már: csillogtak, fűszeres illatokkal kötődtek a felükhöz, külön iskolájuk volt és naplót vezettek. De nem láttuk még a legelsőt. És nem is akárkinek, hanem örök szerelmének szemén keresztül. Érdekes nézőpont, csodálatos borító. Kövezzetek meg, de nekem ennyi elég, hogy fellobbanjon bennem a szikra.

Kendare Blake: A rémálmok lánya - A Vérbe öltözött Anna folytatása

Geopen Kiadó

Várható megjelenés: 2012. november 22.


„Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését. Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A fiú tudja, hogy sosem talál rá a szerelemre egy élő lány oldalán, senki sem hasonlítható az ő halott Annájához. És csak őt látja mindenütt, vele alszik el és vele riad fel rémálmaiból. De valami nagyon nincs rendjén... Ezek nem képzelgések. Valahányszor megjelenik, látszik Annán, hogy a legválogatottabb kínzásokat kell kiállnia. Persze meg kell bűnhődnie tetteiért, de Cas úgy érzi, most rajta a sor, hogy viszonozza a lánynak, amit érte tett...”
Ragadásmérő: 6/5 Annyira imádtam az első kötetet, hogy egyszerűen nem tudtam letenni így egy nap alatt elfogyott. Már akkor nagyon, de nagyon bizsergett a kezem a második kötet után, majd jött a hír, hogy még idén megjelenik a folytatás. Tűkön ülve várom.

Kelley Armstrong: The Reckoning - A leszámolás - Sötét erő trilógia 3.
Könyvmolyképző Kiadó
Várható megjelenés: 2012. szeptember 30.

„Kelley Armstrong nagy sikerű Sötét erő trilógiájának hihetetlenül izgalmas befejezése.
A tizenöt éves Chloé Saunders hétköznapi életet szeretne élni. Nem adatik meg neki. Chloé ugyanis genetikai módosítás áldozata, olyan nekromanta, aki akarata ellenére képes felébreszteni a holtakat. Chloé, és hasonszőrű, különleges „tehetséggel” megáldott (vagy inkább elátkozott?) társai az életüket mentik a pokoli szervezettől, amelyik létrehozta őket.
És, ha mindez nem elég, Chloé gyengéd érzései a testvérpár - Simon, a kedves varázsló, és bátyja, Derek, az annyira nem kedves vérfarkas - iránt összezavarják a fejét. Ráadásul az a szörnyű gyanúja, hogy szíve mindinkább a vérfarkas felé hajlik…
Kétségtelenül nem hétköznapi történet!”
Ragadásmérő: 5/5 Véget ér egy tökös kis fantasy sorozat. Az első kötethez már nem egyszer volt szerencsém, a második kötethez, pedig mostanra már a polcomon csücsül, még nem ültem neki. A közeli megjelenés miatt viszont most már megvárom a befejezést és újra belevetem magam az elejétől kezdve. Végre teljes lesz a sorozat!

Rachel Vincent: Rogue - Latrok
Könyvmolyképző Kiadó
Várható megjelenés: 2012. szeptember 30.

„Rendben, szóval a macskák nem esnek mindig talpra.
Én aztán a legtöbbünknél jobban tudom ezt. Amióta visszatértem a falkába, nagy döntések és még nagyobb hibák követték egymást az életemben; olyan hibák, amikért ártatlan életekkel szokás fizetni. Mint az első és egyetlen női végrehajtónak, nagyon sokat kell bizonyítanom apám, a falka és saját magam előtt is. És most, hogy a területeinken sorra ölik meg a kandúrokat, keményebben dolgozom, mint valaha - bár mindig van erőm, hogy munka után szórakozzak is egy kicsit Marckal, aki végrehajtóként és a magánéletben is a társam.
Azonban nem minden hibám lezárt ügy. Felmerül a gyanú, hogy a halott kandúrok esete összefüggésben áll emberi nők eltűnésével is, és talán minden miattam történik, emberként vagy macskaként. És az az egyetlen megingás talán túl sokba, elviselhetetlenül sokba fog kerülni nekem…”
Ragadásmérő: 4/5 Vad, pezsgő és szexis. Kemény csajszi, egy kegyetlen férfiak uralta világban. Csak jó lehet!

Simone Elkeles: A vonzás szabályai
Könyvmolyképző Kiadó
Várható megjelenés: 2012. szeptember 30.
 
„A szókimondó, és meglehetősen szabadszájú középső Fuentes testvér, Carlos, nem találja a helyét Mexikóban, ezért a család visszaküldi Amerikába Alex és Brittany közelébe, hogy távol tartsák a bajtól. Ami természetesen Coloradóban is rátalál. Már az első hetekben összeakasztja a bajszát a helyi kábítószer kereskedőkkel, ráadásul megismerkedik egy különös lánnyal, aki szabadidejében hegyet mászik, autót szerel, és meleg a legjobb barátja. Carlos úgy gondolja, hogy Kiara Westford túl jó hozzá, ezért igyekszik érzelmileg nem belebonyolódni a kapcsolatba. Kiarát viszont elvarázsolja az a néhány pillanat, amikor Carlos az igazi énjét mutatja meg. Szó szerint fájdalmas az egymás felé vezető út. Vajon mindketten túlélik a közeledést?”
Ragadásmérő: 4/5 Már az első kötet is nagyon megragadott, és nem csak a történet, hanem a visszajelzések miatt is, mivel annyira pozitívak és lelkesek voltak. Azt hiszem, hogy lassan eljön az ideje, hogy én is belecsobbanjak a Fuentes testvérek életébe.

Richard Castle: Naked Heat - Gyilkos hőség
Könyvmolyképző Kiadó
Várható megjelenés: 2012. október 01.

„Amikor Cassidy Towne-t, New York legkönyörtelenebb bulvárújságíróját holtan találják, Heat nevezetes gyanúsítottak egész sorára bukkan, akik közül mindenkinek komoly indítéka volt, hogy végezzen Manhattan legrettegettebb sárdobálójával.
Heat gyilkossági nyomozását tovább komplikálja újabb találkozása a magazinszerzők szupersztárjával, Jameson Rookkal. Miután nemrég szakított a férfival, Nikki nem érzi úgy, hogy itt lenne az ideje megbirkózni az érzelmi teherrel. Csakhogy a jóképű, szellemes, Pulitzer-díjas író nagyon is érintett az ügyben, így kénytelen ismét együtt dolgozni vele. Megoldatlan kapcsolati problémák feszültsége és szexuális izzás tölti be a levegőt, miközben Heat és Rook hírességek és maffiózók, énekesek és prostituáltak, profi sportolók és bukott politikusok között indulnak a gyilkos keresésére.
Az új eset mindent elsöprő hullámokat kelt a titkok, eltussolt ügyek és botrányok világában.”

Ragadásmérő:4/5 Castle-t csak imádni lehet. Bár még csak sorozatban volt hozzá szerencsém, szívesen olvasnám borongós estéken Nikki Heat kalandjait, az író egomán de szerethető stílusában.


Cat Clarke: Entangled - Összekuszálva
Könyvmolyképző Kiadó

Várható megjelenés: 2012. október 30.

 
„A tizenhét éves Grace egy fehér szobában ébred, ahol nincs más, csak egy asztal, tollak és papír. Mindeközben pedig fogalma sincs, hogy került oda.
Ahogy lassan papírra veti összekuszálódott élete minden apró részletét, kénytelen felidézni azokat a dolgokat is, amiket inkább el akart felejteni. Kiderül, hogy reménytelenül szerelmes a lélegzetelállító Natbe. Ahogyan az is, hogy a legjobb barátnőjét Salnek hívják, és kettejük kapcsolata egyáltalán nem hétköznapi. Egy dolog azonban hiányzik.
Grace-nek szembe kell néznie a legfontosabb kérdéssel. Miért van itt?
Egy történet veszélyes titkokról, mély barátságról és ellenállhatatlan vonzalomról.”
Ragadásmérő: 4/5 szeretem azokat a történeteket, amik egy helyen játszódnak, és onnan csak az emlékek vagy a képzelet szabta határokon belül léphetünk ki. Minden ott fog úgyis összpontosulni: a harag, félelem, boldogság, feszültség és kétségbeesés mind ezen az egy helyen halmozódik fel, majd robban és megváltoztat mindent. Nem kérdéses, hogy kíváncsi vagyok, mit alkotott az írónő.

Jay Asher, Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk
Maxim Könyvkiadó

Várható megjelenés: 2012.szeptember 18.

 

„1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be - csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul - a jövőben.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt... szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány!”
Ragadásmérő: 5/5 A Tizenhárom okom volt… nem varázsolt el annyira, mint ahogy először a fülszöveg elolvasása után gondoltam. Remélem, hogy nem járok ugyan úgy ezzel a kötettel is: egy briliáns ötlet, ámbár érthetetlen és olykor nevetséges okokkal és magyarázatokkal tűzdelve.  Mindenestre megnyert magának a fülszöveg.

Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

Maxim Könyvkiadó

Várható megjelenés: 2012.szeptember 18.

 
„Négy perc általában alig valamire elegendő - ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?
A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott.
Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól - Hadley-é  pedig a 18A-ra.
A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.”
Ragadásmérő: 3/5 Nem vagyok első látásra szerelem párti ember, hülyeségnek tartom a „meglátni és megszeretni” típusú történeteket, amikben valaki első látásra valakibe a haja, foga, keze vagy illata alapján szerelmesödik bele lsd. Rómeó és Júlia. Viszont egy hosszú utazás alatt igazán jól megismerheted a szomszéd ülésen nyomorgó embert, ha elég nyitott vagy esetleg a másik fél kezdeményező. Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle? Összeesett felfújt vagy íncsiklandó kuglóf, amiből szeretnék még repetát.

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Maxim Könyvkiadó

Várható megjelenés: 2012.szeptember 28.


„Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében - azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van - és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?”
Ragadásmérő: 3/5 Sötét múlt, szerelem és fogadás elegye. Vajon mi sülhet ki belőle, robbanás vagy füst?

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás
Maxim Könyvkiadó

Várható megjelenés: 2012. október 18.

 

„Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben. Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.
A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.”
Ragadásmérő: 4/5 Még angolul olvastam a könyvről egy külföldi blogger oldalán, de már tudtam, hogy el szeretném olvasni. Most pedig megjelenik itthon! Köszönöm Maxim!

2012. szeptember 12., szerda

Kezdet és vég a CorLeonis kiadónál

Bejegyezte: Inka dátum: 10:44 0 megjegyzés


Egy új ütős krimi sorozattal indítja meg az őszt a CorLeonis kiadó. A méltán sikeres bestseller író Nevada Barr tollából kerül itthon a polcokra Anna Pigeon sorozata. A 13 és ½ írónőjének új hazánkban megjelenő kötete az első lépésektől kezdi bemutatni nekünk Anna Pigeont, amire külföldön évekig kellett várni. Ez a regény a sorozat előzményeit tárja elénk, amiért az írónő rajongói tábora évek óta esengett, hogy megjelenésre kerüljön. Nekünk viszont nem kell várnunk rá, azonnal megismerhetjük a csetlő, botló főhősnőt, aki a kezdetekben összetört és ismeretlen még számára az élet azon kegyetlen oldala, amibe egyik napról a másikra belecsöppen. Hogy hogyan alakulnak a későbbiekben a kalandjai? Kíváncsian várom, mivel az első oldalak igen meggyőzőek. Ha érdekel itt beleolvashatsz Te is!
Nevada Barr: Ördögkatlan
„Nevada Barr Anna Pigeon történeteivel szerzett magának ismertséget. A Nemzeti Park Szolgálat különc rangerének kalandjaiból eddig tizenhat jelent meg, és az írónő – rajongói régi vágyát teljesítve – végre megírta a sorozat előzménydarabját.
Anna Pigeon meztelenül, betört fejjel, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. Kiszáradt nyelve feldagadt a szomjúságtól. Fogalma sincs, hogyan került oda, nem emlékszik, mikor veszítette el a ruháját és az eszméletét. Kétségbeesetten próbálja felidézni, mi történhetett vele, és közben igyekszik felfedezni szűk börtönét… „

Egy történet elkezdődik, egy másik pedig befejeződik. Sokan várjuk már azt a napot, amikor Karen Marie Moning főhősnőjének kalandjai a végéhez érnek. Vagy valami újnak a kezdetéhez? Az írónő nem csak főhősét hagyta kétségek között, hanem nagyra duzzadt rajongó táborát is. Mi lesz Macel? Hogy tudja túlélni az újabb veszteségeket? Sikerül-e bosszút állnia, vagy túl nagy és bénító a fájdalom, hogy másra is gondolni tudjon? Mi lesz a Sinsar Dubh-val? Új nap virrad, de Macnek megáll az idő. Sikerül újjá születnie, és felvenni a harcot az ellenséggel és saját magával szemben? Ebben a hónapban mindenre fény derül. Legalább ha Moning hagyja. Kedvcsinálóként és izgalomfokozóként itt elolvashatod az első fejezetet. Dublin Rád vár! Csak ne felejtsd el. Mindig maradj a fényben!

Karen Marie Moning: Új nap virrad
„A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak "rózsaszín" közjáték volt.
A nővére miatti bosszú már nem elég, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit önnön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de az Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és el sem ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történt valójában V’Lane-nel? És egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb: maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?”

2011. október 14., péntek

Fagyos érintés – A sorozat, ami még nem perzselt meg

Bejegyezte: Inka dátum: 15:39 0 megjegyzés
L.K.Hamilton nem csak Anita Blake karaktere által ismert sem külhonban, sem itthon. Másik nagy sikerű sorozata Meredith Gentry tündérhercegnőről szól, akihez sajnos még nem volt szerencsém. Azonban a sorozat újabb tagjával lehetnek gazdagabbak a rajongók november 8.- án. Nekem pedig egy újabb jelzés, hogy végre csöppenjek már bele egy másik Hamiltonos dérlepte, fagy csípte csodavilágba.

Megjelenés:
Meredith Gentry 6. - Fagyos érintés november 8.

Ismertek jól. A nevem Meredith Gentry, hercegnő és a faerie trón várományosa, korábban magánnyomozó a halandók világában. Hogy királynővé koronázzanak, folytatnom kell a királyi vérvonalat: utódot kell a világra hoznom. Ha kudarcot vallok, nagynéném, Andais királynő a faerie trónjára segítheti a fiát, az őrült Cel herceget. Engem pedig könnyedén eltesz láb alól. Hűséges őrök vesznek körül, akik megvédenek, szeretnek, és ha kell, az ágyamba bújnak. De minden próbálkozás ellenére elkerül a gyermekáldás. A gonosz királynő és bizalmasai ellenem szövetkeztek, így testőreimmel visszatértünk Los Angelesbe, remélve, hogy el tudtunk menekülni az udvari intrikák egyre gyülekező árnyai elől. De még száműzetésben sem lehet kicsúszni a sötét szándékkal közeledők markából. Most Taranis király, a faerie Seelie Udvarának hatalmas uralkodója szörnyű bűnnel vádolja meg testőreimet, és a halandók segítségével próbálja meg kézre keríteni őket. Ha sikerül neki, az embereimre szörnyű sors vár. De én tudom, hogy Taranis támadása alaptalan, és sejtem, támadásának valódi célpontja én vagyok. Megpróbált megölni, amikor gyermek voltam. És most attól tartok, szándékai ennél is rettenetesebbek.
 

Inka firka Copyright © 2010 Design by Ipietoon Blogger Template Graphic from Enakei