Agyatlan angyalok- Lauren Kate: Fallen

Honnan:

 Még a 2010-ben a goodreeds oldalán figyeltem fel rá a Best Book Covers for 2010 összeállításban. Őszintén megvallva nem a sztori fogott meg, hanem a borító, - mily meglepő, ha éppen a legjobb borítók között kotorászik az ember- és a történetre csak sokkal később figyeltem fel. Sötét, misztikus, szerelmetös sztorira számítva felkerült a várólistámra. Sokat azért nem vártam tőle, de annyira keveset se, mint amit kaptam. Remélem, hogy barátnőm, akitől kölcsönkaptam a könyvet, nem veszi a lelkére azt, amit a következőkben a könyv ellen elkövetek. És bár nagyon nem jött be, nem marad nálam túsznak és nem végzem ki hiába viseltetek vele szemben nagyon nagy ellenszenvvel.

Negatívumok:

„VÁROM A PILLANATOT” áll a könyvben és én is vártam, és vártam, és vártam… De a pillanat csak nem jött, én mikor az utolsó lap is elfogyott gondoltam már nem is jöhet. Biztos elkerültük egymást félúton, vagy másik buszra szállt. Mindegy nem tudja mit veszített. Az izgalmasan, sötéten romantikus, egyben letehetetlen olvasmány, ami egy felülmúlhatatlan szerelmi történetet ölel fel szerintem elveszítette a szalagcímét és véletlenül került helyette erre a kötetre. Borítót tévesztett. Először is abból gondolom ezt a tévedést, mert az izgalom szóról eme csoda az írója azt se tudja, hogy főzni sütni, vagy éppen flandírozni kell –e. Hogy sötéten romantikus, az utalhat a borítóra, mert eléggé sötét, és kellőképpen romantikus ezzel az elveszett, szomorú szűzzel ott középen, de belsejében semmilyen ilyen tartalomban nem bővelkedik. Letehetetlennek nem mondanám, el tudtam tőle szakadni, ott tudtam hagyni az asztalon. Sőt nagyon extrém leszek, még itthon is tudtam hagyni, és nem sírtam eszemet vesztve a buszon, hogy „Jaj otthon maradt, most mi lesz velem?”. Ha vége a világnak, akkor már megtanultam törölközőnek lennie kell nálam és stoppolni sem felejtek el, de lábjegyzetben nem szerepelt ama Útikalauzban, hogy a Fallennek is nálam kell lennie.  

Szerintem meg vagyok átkozva ezekkel a szárnyasokkal. Egy olyan könyv se tetszett, még ami csak róluk szól. Az is felmerült bennem olvasás közben, hogy talán nem éppen betegen kellett volna nekikezdeni. De hát, ha egy könyv jó, akkor csak javít az ember állapotán, és nem akarja még azzal is súlyosbítani a bajainak a számát, hogy óriási púpokat és kisebb huplikat varázsol a fejére a könyv, vagy éppen a fal segítségével. Jaj és bocsánat, ha ezzel bárkit is megbántottam volna, aki még nem olvasta és szeretné, vagy éppen csak szerette volna olvasni -e remekművet én meg nagyban elszólom magam, hogy anzsalokról vagyon benne szó. Ezer bocs és anyamedve érte. Bár szerintem kedves gyanútlan lélek, ki lelked és idegeid kívánod vele megmérgezni, már magából a címből is következtethetsz rá, hogy az író mit is kíván ellened elkövetni. Vagyis megdobálni „extra szerelmes”, több száz éves, mogorva angyalokkal. Olvasás közben folyamatosan gyártottam a kis megjegyzéseimet, kérdőjelekkel, felkiáltójelekkel, nagy betűs aláhúzásokkal, sok JÁJ felkiáltással megtoldva, eléjük pedig negatív és pozitív jeleket biggyesztve. Nem meglepő módon több volt a negatív, mint a pozitív. És végül az a szerény számú plusz is semlegessé vagy mínusszá alakult.

Tehát akkor szedjük sorra a bajaimat ezzel az abszurd non romantikus könyvön.

• Egy traumán átesett lányt, akit már évek óta pszichológushoz vonszol a család, mivel olyan dolgokat lát, amiket más nem természetesen javítóintézetbe kell berakni, és nem elmegyógyintézetbe. Természetes dolog.
• A fent nevezett zavart lelkű tininek az új helyen a legnagyobb problémája, hogy el kell szakadnia a mobiljától, és ami még ennél is borzalmasabb nem vihette magával a kocsiját sem. Tragédia. Mégis hova menne vele, amikor egy zárt intézetben van, és nem teheti ki a lábát? De biztos attól jobban érezné magát, ha az ablakból nézegethetné, hogy kint áll az udvaron, vagy néha megsimogatná. Biztos visszadorombolna.
• Hogyan szerezzünk barátokat? Vágjuk le az első csaj haját rövidre, akinek a gondjaira bíztak. Tuti tipp. Bár én még a több száz éves barátaimnak se engedném meg. Bocsi csajok! De egy próbát megér, lehet, hogy elmélyíthetnénk még jobban ezt az érzést, és olyan eddig meg sem közelített ajtókat nyitnánk meg általa, amire más nem képes. …
• Az egyenruha nem jelent mást, mint, hogy mindenkinek egyen színben kell virítania, ami nem más, mint a FEKETE! Ezzel elérjük azt a bizonyos komor és sötét hangulatot, amit szeretnénk, és másképp nem tudunk megteremteni. Ettől a színtől kellőképpen depressziós lesz a szereplőnk, ami még jobban hozzájárul ehhez a dark hangulathoz, sőt, ha 45 perc múlva 2 srácra is rágerjed, akkor már a romantika is megvan! Azta! Mégis megvan benne a sötét romantika!
• Visszatérve az egyenruhához. Első gondolatom, kommandós iskola. Második, ez a nő elmebeteg. Mármint az író.
• Utóbbiban megerősített akkor, amikor kiderül, hogy a medencét és a tornatermeket betette egy templomba. Valahogy mégis ki kell fejezni, hogy ezek az angyalok megbuktak, és fittyet hánynak a szabályokra. Ennek legalkalmasabb eszköze pedig, hogy ilyen minőségében gyalázzuk meg a hit házát.
• Életünk szerelmére csak azért figyelünk fel, mert az vörös sálat visel. Jaj és természetesen még ehhez hozzájárul az is, hogy bemutat nekünk! Első látásra szerelem! Kétség sem fér hozzá, hogy ezzel csak azt akarja tudtunkra adni, hogy a kapcsolatunk a mennyben köttetett, és minden téren összeillünk – főleg köldök alatt-!
• Pasitól gitárpengetőt kapni ultra szexi dolog! No comment…
• Ezt pedig azzal lehet a leginkább megerősíteni, hogy életünk párja megment minket a haláltól, majd ránk se hederítve otthagy minket a pics@ba. (Részemről, köszi szépen egyszer már elég volt ez a projekt a Twilightban.)
• És bár egy szigorított javító intézetben vagyunk, ahol mindenhol kamerák követik minden egyes lépésünket, nem maradhat ki a BULI! Amin bár lelkileg ki vagyunk, mert meghalt az első majdnem pasink, és bolondnak néznek bennünket, és krízisbe is kerültünk már az első nap, mert nem tudunk választani, két olyan pasi közül, akik közül az egyiket marhára érdekeljük, a másikat meg baromira nem, ki nem hagynánk a tivornyát!
• Ezen kívül nem történik semmi.
• Visszatérve az elutasító srácra, - miközben a másik a lábunk előtt fetreng, és eláraszt ajándékokkal és a figyelmességével- főhősnőnknek azért kell, mert az nem foglalkozik vele! Ezért megszerzésére tett taktika, még jobban akaszkodjunk rá, hátha mégis érdeklődni kezd! Hajrá lányom!
• Ezek mellé még kapunk egy csomó kidolgozatlan szereplőt, akik a jellemfejlődésről csak álmodhatnak, vagy imádkozhatnak érte.
• Blőd helyzetekkel van tele. Például miután új barátunk felébred egy baleset után, ahol majdnem meghalt, más pedig meg is halt és ezt közöltük vele a legjobban manikűrrel és ki esernyős koktéllal tudjuk a lelkét ápolni. Természetesen ehhez nekünk görkorcsolyában kell érkeznünk a kórházba egy halom körömlakkal és tolltartóval, amibe a szívószálakat lehet rejteni. És az is természetes, hogy a szemfüles nevelő ebből semmit nem vesz észre.
• Közben még mindig nem történik semmi.
• Főhősnőnkről kiderül, hogy utánozhatatlan, szellemes és nagyon okos. Bár ez beszélgetésekből nem derül ki. Az adott helyzetet sehogy se tudja lereagálni. Csak áll csöndben, miközben mások beszélnek hozzá, közben hallhatjuk az oldaláról a tücskök halk ciripelését és a kétségbeeséssel keveredett félelem savanyú szagát. A képregények tökéletes modellje Luce azon helyzetek képi ábrázolásához, ahol fogalmunk sincs, hogy mi a fészkes fene van éppen körülöttünk = fejem felett buborék és benne pontok. Szóval értem már, hogy Daniel miért is rajzolta le annyiszor, ő szabadalmaztatta ezt az ábrázolásmódot!
• A jövőre nézve jó tudni, hogy ha kiderítünk valami eget rengetően fontos információt, azt csakis óra közben, levél formájában adhatjuk a másik személy tudomására. Tuti, hogy senki nem olvassa el, mert bízunk az osztálytársainkban. Hiába javítóintézetben vagyunk, mindenkiről feltételezzük alapból, hogy a jó útjára lépett.
• Kígyós utalások… Kreatívabb már nem is lehetne.
• Történések = 0
• Temetésen első gondolatunk, hogy mennyire jól fest szerelmünk gyászban!
• Legromantikusabb helyszín vonzalmunk bevallására és a problémák tisztázására egy lerobbant kocsma.
• Ha összeállt bennünk a kép, természetesen közöljük azt a tanárukkal és ne gondoljunk a következményekre, főleg, arra ne, hogy esetleg őrültnek néz minket. Sőt vigyük magunkkal, hogy megtaláljuk a srácot, akinek így szintén a tanárunk előtt végre szerelmet tudunk vallani.

Hiába fogott meg a prológus, a végéig szinte alig akadt pozitív elem, és amit fel is jegyeztem a listámra útközben transzformálódott. Ilyen például a régi filmek szeretete, amit kihasználhatott volna jobban az írónő, így ezt azonnal üti egy negatív elem, amitől semleges marad. Míg Amstrong a Szellemidézőben, marha jól kiaknázta Cloé filmrendezői hajlamait itt erre még kísérlet se érződik, hogy valamit, bármit kihozzon a szereplőjéből, akinek a szemén keresztül látjuk a történéseket. Hasonlatokat, párhuzamokat hozhatott volna, vagy azok alapján oldhatta volna meg a helyzeteket, de egy filmből vett mondaton kívül ki lett az egész dobva a kukába. Ami szintén kiaknázatlan maradt, az a rengeteg madár megjelenése a könyvben. Ornitológia szempontjából többet adott a kötet, mint cselekményileg, és mivel szárnyasokról vagyon szó, reménykedtem benne, hogy lesz valami közük az eseményekhez. Mondjuk, hogy pulykakeselyűvé vagy gyöngybagollyá változnak, és így hallgatják ki a főhősnőt, vagy segítők akik… De nem. Nem volt semmi különleges szerepük, hiába szerettem volna belelátni a történet szövedékébe egy izgalmas szálat. Az írónő sajnos nem látott bele semmi hasonlatosat, mint ami bennem felmerült. Csak akkor minek fáradozott velük? A biológiai ismereteit kívánta ezzel fitogtatni, vagy csak a karakterlimitet kívánta teljesíteni? Mindez rejtély számomra. Tetszettek nagyon az árnyak, és az őket körüllengő misztikus köd is, hogy mik is lehetnek ezek, honnan is jöhetnek. Azonban ezt a szálat is egy szép kardvágással elnyisszantották, és az érdekesből unalmassá alakult.

A befejezéssel nem lettem okosabb. Szinte semmit nem tudtunk meg, ami magyarázatot adna ennek a több mint 300 oldalas bűncselekmény elkövetésére. Kicsit a Karib tenger kalózai 2-ik részének befejezésére hajaz. Mikor már a rendezők tudták, hogy folytatásos lesz a történet olyan nyitott véggel hagyták abba, hogy a közönség azonnal ordított a folytatásért. Itt viszont annyira nincs semmi se megmagyarázva, hogy mínusz 1-es kötetnek is beillett volna, mert talán két bevezető kötet után érnénk el ahhoz a szinthez, hogy halvány fogalmunk legyen arról, hogy mi miért alakult így és készíthetnénk magunkat a jövő szörnyűséges sötét veszélyeire. Vagy még egy 1000 oldalas bevezető és felkészítő résszel meg kellett volna csapni, hogy történjen valami cselekményszerű dolog benne. Az ötlet egy része szokás szerint jó, a kivitelezés nagyon gatya. A sztori, ha ez annak nevezhető lapos, a szereplők érdektelenek. Egyik pasi után se sírnék, ha nem hederítene rám, mivel egyikük sem érdekes, sem misztikus, se semmilyen. Időtöltésnek, ha nincs jobb dolga az embernek, egynek jó, levélnehezéknek is hasznos, mivel így 2 in 1 megoldásként esztétikailag is megállja a helyét. Az erőlködést díjazom, bár nem okozott volna lelki sebeket számomra, ha megmaradt volna az író baráti körében megosztott irományának.

Értékelés: 1/5

Kedvenc mondat:

„Kiszúrt egy magányos pitypangot, és az jutott eszébe, hogy egy fiatalabb Luce valószínűleg leszakítaná, kívánna valamit, és elfújná. De ennek a Luce-nak túlságosan súlyos kívánságai voltak, nem bírt volna el velük egy ilyen kis virág.”