Könyveső a nyári hónapokra

Az utóbbi időszak idegőrlő kihívásai után –diplomamunka írás, vizsgák, és záróvizsga tételek töménytelen halmai- bár még nem a megérdemelt pihenés időszakát élvezem, de már előre tervezem, hogy mik is fognak áldozatul esni olvasási vágyamnak, ahogy elérkezik a várva várt idő. Ha az ember lánya esetleg a millió kötetet számláló várólistájának  segítsége ellenére sem tudna dűlőre jutni, hogy mihez is kezdjen a nyári hónapokban magával, szemezgethet az újdonságok közül is. Sokat segít a nemsokára beköszöntő könyvhét vérfrissítő megjelenéseivel, több kedvenc szerző új, vagy éppen sorozatot folytató kötetének megjelenésével, esetleg lehetséges új kedvencek írásainak kiadásával tesznek a telhetetlen könyvmolyok kedvére a kiadók. Van mi közül áldozatokra vadászni a jóvoltukból az elkövetkezendő időszakban. Összegyűjtöttem az én aktuális kiszemeltjeim „áldozati listáját”, amik a közeljövőben kerülnek a könyvesboltok polcaira illetve az aktuális újdonságok szekcióiba az online-könyvkereskedések honlapjain.

Jennifer L. Armentrout: Obszidián

„Az újrakezdés szívás.
Amikor - éppen az utolsó középiskolai évem előtt - Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt - akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam...”

Ragadásmérő: 3/5 Hmm… A vámpírok, vérfarkasok és a fantasy más csodalényei után támadnak az űrlények. Első reakcióm körülbelül így írható le a könyvel kapcsolatban. Túljutva A burok két-órát-vissza-nem-kapsz-az-életedből borzalma után kicsit bizonytalanabb lettem a másik galaxisból érkező lényekkel szemben. És tudom, hogy a film alapján nem minősíthetem magát a könyvet, ami az olvasói, és kedvelői szerint meg sem közelíti a történet szuperlatívuszokkal leírt élményét, mégis valami eltört bennem, ami kicsi távolságtartást vált ki bennem a másik bolygóról idestoppolókkal szemben. Az eddigi értékelések, és a külföldi imádat hulláma alapján egy fantasztikus új lendületű fantasyt kapunk az Obszidián formájában, és a könyv trailere és a fülszöveg stílusa is ezt a könnyed, humoros, szerelemmel átitatott hangvételt erősíti meg bennem. Csöndes érdeklődéssel várom, hogy mégis mit tud. :) 

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa

„Mi az az ár, ami még a szerelemért is túl magas? Amikor Jace és Clary ismét találkoznak, a lány elborzadva tapasztalja, hogy szerelmét és gonosz bátyját Lilith varázslata egymáshoz köti. A Klávé célja megölni Sebastiant, de lehetetlen anélkül végezni az egyik fiúval, hogy a másiknak ne essék bántódása. Alec, Magnus, Simon és Isabelle tündérekkel, démonokkal meg a könyörtelen Vasnővérekkel alkudozik, Clary pedig veszélyes játszmába kezd. A tét nem csak a saját élete, de Jace lelke is egyben. De bízhat-e még a fiúban egyáltalán? Szerelem. Vér. Árulás. Bosszú. A Végzet Ereklyéi lélegzetelállító ötödik darabjában közelítő sötétség fenyegeti az árnyvadászokat.”

Ragadásmérő: 5*/5 Míg az előbbinél a csöndes várakozás, addig itt az őrült izgalom, és naptárikszelgetés jellemző rám. Clare az egyik kedvenc íróm, akinek a történeteit nem tudom egyszerűen megunni. A sorozat előző kötetei rongyosra olvasottak, és erős ingert érzek minden befejezés után, hogy nyomban újrakezdjem elölről. Az elveszett lelkek városát legszívesebben már akkor a kezemben tartottam volna, ahogy az előző kötet véget ért, és AHOGY véget ért! Imádom az írónő stílusát, és merészségét, kíváncsi vagyok, hogy mennyire engedte szabadon magát az ötödik kötetnél. Reményeim szerint nem fogta vissza írói mindenhatósága gyeplőjét, még akkor sem, hogy ha az utolsó sorok után összetörve és több sebből vérezve nyöszörögve motyogom majd, hogy „MIÉRT!?”.

Holly Black : Átokvetők – A Fehér Macska

„Cassel átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lillát. Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lillával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.”

Ragadásmérő: 5/5 Végre megérkezik hozzánk Cassandra Clare barátnője, akivel egymás köteteire utalgatnak a saját regényeikben. Eddig, aki csak találkozott Black könyveivel függő lett, ami eléggé magas elvárásokat ébreszt bennem. Ki tudja, lehet, hogy engem is annyira lenyűgöz, hogy a megszállottságomban angolul is nekikezdek a könyveinek? Majd meglátjuk, mindenesetre nagyon várom. 

Samantha Young: Dublin Street

„Négy éve az amerikai Jocelyn Butler, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.
Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy „túlbonyolítanák” a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt…”

Ragadásmérő: 3/5 A gyönyörű sorscsapás felénél éreztem, hogy igen ez az én könyvem! Éjjel 3 óra volt, és egyszerűen nem tudtam letenni. Izgalmas volt, pörgős, kellően mindennapi, azután jött a fordulat, ami miatt keserű szájízzel tettem le a könyvet. Valami hasonlót várok ettől a kötettől, mint amit ott az első 250 oldaltól kaptam. Én, aki nem vagyok romantikus regény alkat, mégis erősen vágyakozom.

Leiner Laura:A Szent Johanna gimi kalauz

 „Minden, amit a Szent Johanna gimi könyvsorozatról tudni akartál, egyetlen kötetben.
A tartalomból:
-gyakran ismételt kérdések, és válaszok a sorozattal kapcsolatban
-érdekességek az SzJG-ről
-best of SzJG
-az SzJG zenéi
-Reni könyveinek listája
-a karakterek, Reni levele Corteznek (részlet)
-kimaradt jelenetek
-elvetett borítótervek
-Leiner Laura elő- és utószavával”

Ragadásmrő:5*/5 Teljesen függő lévén nyálcsorgatva várom a könyvet. Hetekkel ezelőtt vesztem bele az SZJG világába, és azóta sem enged. A gyors rohanás miatt már csak az utolsó két kötet maradt, de véleményem szerint nem sokáig tudom magam türtőztetni és azokat is gyorsan befalom. Újra gimnazistának lenni jó dolog, és még húznám kicsit az időt, így jó lenne elmerülni a kalauzban is. Mellesleg néhány kihagyott részletet, és felmerült kérdést is jó lenne felfedezni.

Sarah J. Maas: Üvegtrón

„Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára. Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt, tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták. A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a
birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.”

Ragadásmérő: 4/5 Sekélyes vagyok nagyon tudom, de ami először megfogott, hogy „jajj de mesésen szép a borítója”! De mondjuk ez egy borítómániás molytól nem tekinthető annyira nagy bűnnek! Remélhetőleg a külcsín megegyezik a belbeccsel. Amit várok: vér, halálos precizitás, kegyetlen közöny és kaland.

Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó

„Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban - már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró - amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.
Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt.”

Ragadásmérő: 5/5 Ahogy megjelenik egy új Anita kötet számot vetek önmagammal, és a végén elkönyvelem, hogy még mindig menthetetlenül el vagyok maradva a sorozattal. Köszönhető ez annak is, hogy a 12-es kötet kétszeri nekifutással került át a már olvasott kötetek közé a várólistáról. Továbbá, hogy a sorozatnak igazán olyan darabja volt, ami után nem ártott pihentetni a kapcsolatot, és egy csöppet távolabb vonulni Anitától és a háremétől. Ellenben amennyiben az Ezüstgolyó is hozza a Fogat fogért-hoz hasonlóan a régebbi jó nyomozói szálat, az izgalmas felderítő munkát, és mindezek mellett marad meg a szerelmi élet, könnyebben lendülök át a hidat képező pár köteten, és vetem bele magam újra kedvenc vámpírhóhérom csöppet sem nyugodt mindennapjaiba.

Tammara Webber : Egyszeregy

„Egy ismeretlen megmentő.
Egy nyugtalanító titok.
A szerelem nem mindig sima ügy…
A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált…
Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól.
Csak együtt vehették föl a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen, nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére.”

Ragadásmérő: 4/5 Ez a könyv olyan, mint, amikor egy sötét éjszakán a semmiből egyszer csak egy kamion bukkan fel a szemedbe vakító fényszórókkal és tudod, hogy nem kerülheted el a vele való ütközést. Megkerülhetetlen, elemi erővel ható és beazonosíthatatlan érzés fonódik hozzá. Egyszerűen muszáj belevetni magam a lapjai közé!

Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve

„Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó. Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…”

Ragadásmérő: 5/5 Huhh, első ránézésre azt hittem, hogy Hugh Dancy villog a borítón, azután rákattintottam a nagyításra, és hát bebuktam, de nem ő az, másodszorra meg jött a fülszöveg, ami kellőképpen elcsavarta a fejemet, még talán jobban is mint arra Hugh képes lenne. Kelta isten, druidák, Írország és fantsy, kellő elegy egy kellemes nyári délutánhoz.

Karen Rose: Vigyázz rám

„Gyermekrablás
Sue Conroy bosszúra szomjazik. Nemrég szabadult a börtönből, és eltökélte, hogy mindenkit kézre kerít, aki annak idején a rács mögé juttatta. Elrabol egy tizenegy éves siket kisfiút, de ez csak az első felvonás a gondosan kitervelt hadjáratban.
Titkok
Sue Chicagóba menekül, és a Hanover-házban, egy bántalmazott nőknek fenntartott menedékben húzza meg magát. Dana Dupinsky féltve őrzi a körülötte élő nők titkait, és sosem nyújtana védelmet egy gyermekrablónak. Csakhogy fogalma sincs arról, hogy ezúttal kígyót melenget a keblén...
Gyilkosság
Dana csak akkor döbben rá, mekkora veszély fenyegeti, amikor egyik pillanatról a másikra Sue gonosz játékának kellős közepén találja magát, és a körülötte levők sorban halnak meg - és a gyilkos nem válogat a módszerekben.”

Ragadásmérő: 5/5 Karen Rose az az író, aki olyan brutális személyiségű elkövetőket képes kreálni, hogy éjszakára félek bevinni a hálószobába a regényét. Kiszámíthatatlan, kegyetlen, és eszméletlenül jól felépített történetei már rég meggyőztek, hogy zseniális író. Remélem, hogy nem kell csalódnom benne.

Ötven árnyalat, ami megrengetett

Lehetne az is a post címének folytatása, hogy "ami megrengette az irodalomba, a kiadókba és az emberek ízlésébe vetett bizodalmamat". A könyv, amit úgy reklámoznak, hogy „amiről mindenki beszél”. És tényleg. Sajnos. Valahogy sehogy se tudtam menekülni előle. Erről beszéltek mellettem a buszon, a csoporttársaim, amikor arról volt szó, hogy ki mire költi a jegyzettámogatását, a televízió híradásai és a normál napilapok. Ez utóbbi esetében annyi pozitívummal, hogy dél Amerikában betiltották, egyes helyeken pedig csak becsomagolva lehet árusítani, és meg kell jelölni, hogy felnőtt kötet. Vagyis egyfajta stigmává vált ez a könyv, mindenkin magán hagyva a jeleit, ilyen-olyan formában. De mi áll mögötte? Miért vezeti már hónapok óta a sikerlistákat a legtöbb online könyvkereskedés oldalán?

Honnan:

Fogadásból. És mert annyira mazochista vagyok.

FIGYELEM! A bejegyzést 18 éven felülieknek ajánlom!

A fodrászommal beszélgettünk a múltkor a könyvekről, kiadásokról, és hogy manapság mindenki elkezdett írni. Döntő többségében azok, akik nem tudnak. Ma már nem a megírom helyetted korszakát éljük, hanem az átírom másét. Elindult egy korszak, ahol kielégítetlen háziasszonyok kezdtek a fakanál mellett írogatni az álmaikról, mások pedig továbbgondolva, vagy tovább nem gondolva, csak megerőszakolva az ő történeteiket megélik saját „sikereiket”. És erre vevők is akadnak. Természetesen nem azonnal, mert lennie kell egy meggyőző kampányhadjáratnak is. És a már jól megrágott és kiköpött csontról úgy látszik, még lehet értékes húst a népnek dobni.

Twilight vagy sem?

Szerintem ez egy nagyon hülye kérdés, pedig mindig felvetődik, amikor szóba kerül a könyv. Általában azt a választ kapom, hogy nem, ez sokkal másabb és több annál. De könyörgöm, amikor egy író úgy mutatja be a művét, hogy nagy szerelmese az Alkonyatnak így papírra vetette, hogy ő hogyan képzelné a két főhős kapcsolatát, ami nem a „meg szeretnélek enni” hanem a „meg szeretnélek dugni” filozófián alapul és a férfi főhős nem vámpír kórtól, hanem más lélekölő körülményektől szenvedő milliomos, akkor nem állíthatja senki azt, hogy NEM EZ NEM OLYAN. Már sokan számba vették a hasonlóságokat, és párhuzamokat a történetek szálai között, így nem áll szándékomban ezek részletezésére kitérni. Számomra nevetséges volt az életmentés, aminek cselekmény szempontjából komolyabb, nagyobb horderejű jelentősége nem volt, nem úgy az original történetben. Itt a legtöbb olyan megmozdulás, ami ott érthető, és magától értetődő, -köszönhetően a természetfeletti vonalnak- értelmetlen. Mivel nincs jól átgondolva a szálvezetés ezért sok esetben ezek az elemek feleslegesek is. Nem attól alávetett alany valaki, mert folyamatosan csetlik botlik és pirul. Valamint az előbbi esetében ennek a tulajdonságának köszönhetően még nem kerül folyamatos életveszélybe.

Kérdés, hogy akkor is annyira nagy lenne-e a könyv körül a felhajtás, hogy ha ez az információ nem merült volna fel az írónő részéről, vagy elsüllyedt volna a többi középszerű erotikus történet feneketlen kútjában?

Tapasztalatlan kislány/alávetett nő

És akkor térjünk a drága Anára. Aki csak véletlenül kerül az interjúztató szerepkörébe, de helyette bárki mást is beküldhetnénk az utcáról. Ana különlegessége annyiban áll, hogy 10 pirulás per perc rekordot tud felállítani, folyamatosan bénázik (bár ha jobban megfigyeljük az első fejezet után csak egyszer történik vele ilyesmi, és még magas sarkú cipőben is tud közlekedni), és szereti a klasszikus irodalmat. Vonzereje körülbelül annyi van, mint egy három napos használt zokninak, és azzal kelti fel egy multibilliárdos figyelmét, hogy folyamatosan Nem Uram! Igen Uramozik!. Ezzel pedig azonnal megkapjuk a megkaphatatlan, kívánatos nők netovábbját. Könnyű, olcsó, bármelyik közértben beszerezhető „termék”, ami nem üli meg a fogyasztó gyomrát. Christian számára azért is vonzó, mert hogy a szavaival éljek: „Soha életemben nem találkoztam még ilyen izgalmas nővel.” WTF? Akkor apám nem jártál még soha életedben társaságban. Még ha kreatív lenne, vagy folyamatosan változó érzelmi hullámvasút. Ehhez képest viszont Ana körülbelül 3 alaptevékenységre szorítkozik: 1: vagy nyavalyog a szex miatt, 2. vagy tervezgeti Christiannal a szexet, 3. szexel Christiannal. Mi benne az izgalmas? Mondjuk a betörés, birtoklás, és az ellentmondás, amivel életében először találkozik Mr. Grey? Ez meghökkentő dolog lehet, annak, aki először nem a saját belső köréből választ játszótársat, akikről tudja, hogy a saját szabályai szerint idomulnak hozzá, azonos „érdeklődésűek” és tuti elfogadják a szabályokat. Ugye milyen fura, hogy mások nem harapnak rá azonnal az ajánlatra, és furcsának találják, a számára oly köznapit. Milyen érdekes!

Esetleg Ana vonzerejét az ízléses és magas értelmi színvonalról tanúskodó szókészlete adja? Hiszen minden kifinomult és művelt, irodalom szakos diplomával rendelkező nő olyan mélyenszántóan fejezi ki magát, mint a „Szent basszantyú” kifejezés. Annyi „egyedi” és ostoba szóhasználat után annyiban egyetértettem Christiannal, hogy ráfér egy kiadós verés a leányzóra.

Aláírni/elfutni?

És akkor a szerződés, amitől a hajamat tépetem. Hülyeség egyrészt szerződésnek hívni egy olyan iratot, ami semmilyen kötő erővel nem bír a két félre, így nem is tudják/akarják érvényesíteni a benne foglaltakat. Inkább illene rá a Használati útmutató, vagy Szabályzat kifejezés. Ezzel a körülötte felmerülő hercehurca megadja az olvasó napi „kínomban röhögök” adagját. Ana folyamatosan azon jojózik, hogy akkor mit is csináljon, aláírja-e vagy sem, mert ha nem ír alá, akkor elhagyják (!) ha meg aláír, feladja önmagát (!). És ilyenkor szerettem volna a fejemet a falba verni. Elhagyják? Elhagyni valakit akkor lehetne, hogy ha tényleg kapcsolatban állnának, ami ad egy, nem áll fenn, ad kettő, ha Christianon múlna nem is állna fenn soha. Eléggé világosan körvonalazva van, hogy milyen „kapcsolatot” is szeretne vele kialakítani a férfi, ami nem virágos, bombonos, gyertyafényes vacsorás meghitt, nosztalgikus viszonyt jelent. És tegyük hozzá, hogy ennek ellenére nagyon is bejön neki ez a felállás, sőt, ha jobban megnézzük, nem is lenne idejük annyi minden más mellett erre. A feladni önmagam, és az elveimet is nagyon nem állja meg a helyét. Mégis mit adna fel, amikor nincs kialakult képe a számára elfogadható szexuális formákról, így folyamatosan mások véleményére kíváncsi, hogy nekik ez elfogadható-e vagy sem, mert neki is csak akkor lesz az, hiába is szereti, amit tesz, vagy éppen vele tesznek. Ami pedig végképp nem fér a fejembe, hogy min gondolkozik annyit, amikor az átbeszéltek szerint módosított szabályok mellett már majdnem mindent végigcsináltak, ami abban a rohadt szerződésben le van fektetve? Ja és azt még megemlíteném, hogy bármikor ki lehet szállni, és több menekülési kiskaput is tartalmaz! Érthetetlen. Ésszerű megnyilvánulása azonban ennek az izgalmas, megfontolt és intelligens nőnek, hogy mindent magában tart, bőg, majd levélben közli, hogy mennyire szemét az a pasi, akinek az előbb még mosolyogva mondta, hogy milyen fantasztikusan is érzi magát, és milyen jó volt, hogy elfenekelte! ’-.-

A sérült lélek

Christian Grey az örök sötét, sérült férfi karakter, akit csak egy ártatlan, szerény lány menthet meg az őt körülvevő démonoktól. Természetesen ez a lány megmagyarázhatatlan módon hat a férfire, aki morc, és önérzetes, de hogy ha a lányról van szó, majdnem minden elvét feladja és ezzel egyre inkább saját magát is. Na persze. Ilyenkor jutnak eszembe azok a fajta ponyvák –előre is elnézést mindenkitől, aki szereti ezt a fajta sorozatgyártmányt- amelyek elején egy félig vagy teljesen pucér mellkasú kigyúrt pasi ül/fekszik/térdel/áll, aki mellett egy félig alélt és többnyire szakadt ruhájú nőci ül/fekszik/térdel/áll. Ezekben természetesen egy szűz lány szerepel, aki találkozik egy zordon többségében skót felföldi (számomra érthetetlen, hogy miért annyira vonzó a skót szoknya, talán, mert könnyebb a vetkőzés?) harcossal, akit kiment az emlékek kusza, sötét örvényéből és örökre egymáséi lesznek. Nem ismerős?

Elég a lelki sérülés, és, hogy csak ezáltal érdekes a karakter? Mert Mr. Grey külső vonzerején kívül ez lenne az egyetlen ütőkártyája az írónőnek, de még ezt sem dolgozza ki normálisan. Egy érzéketlen a saját szabályai szerint játszó, erős férfi karakterrel izgalmas és menthető lenne a hanyatlástól a történeti szál. A manikűrözött kezű, férfimodell szépségű, és nem épp keménykezű kényúr szerepében villogó, „vaníliával” is beérő főhős azonban csak annyi vonzerővel bír, mint egy félig leengedett lufi a vurstliban. Hiába vonják be sötét mázzal, ettől még akkor is csak kezdőpályás „kismuffin”, számomra az eddigi legsikerültebb sötéten veszélyes férfialak mellett, aki nem más, mint Jericho Barrons, aki a mércén egy 10 emeletes izgalmas többkrémes csokoládétorta. (Nyamiiii!^^) Pedig ő még nem is az erotikus irodalomban indult, mint versenyző… 

Különleges csemege?

És akkor a szex. A legtöbben meglepődtek, hogy Amerikában ennyire népszerű lett a felvonultatott játékszerek és „szokatlan” aktusok sora miatt. Mi ennyire vonzó benne? És mi annyira újszerű? Komolyan, amikor a kezembe vettem a könyvet, azt hittem, hogy olyan dolgokkal lesz teletűzdelve, amikre még legbujább álmaimban sem mertem volna gondolni. Ehhez képest amit kaptam… Tömegtermék. Lehet, hogy velem van a baj, mert nem rengetett meg, vagy másnak az újdonság erejével bírnak az ilyen jellegű dolgok, nem tudom, de szerintem ugyanezt a színvonalat 80%-ban bármelyik erotikus könyvben megkaphatjuk, és még jobban kivitelezett formában. Vagy most üt vissza, hogy annyira kib@szottul nyitott vagyok mindenre, és már nem ütközöm meg semmin? A BDSM vonulattól vártam volna valami idegvégborzolót, de az is csak az alap, kezdőcsomagot tartalmazta. És bár sokan gyomorforgatónak titulálják, számomra csak egy jelenet volt kiakasztó, a többi jelenet szexi érzetét, pedig elvitte a szereplők közötti párbeszéd. Sajnálom, de nálam még mindig Ward vezet ezen a vonalon V és Jane jeleneteivel, ami az mellett, hogy mély érzelmeken alapszik, szexi, izgalmas és tényleg sokszínű. Nem csűrve tovább a szót nekem ezen a téren harmatgyenge volt azok után, hogy milyen felborzoló érzékiségekről hallottam/olvastam a könyvvel kapcsolatban.

Mindezek ellenére vagy mindezekért már egy életre befészkelte magát az erotikus irodalom berkeibe a könyv és jelenleg dobogós helyet foglal el. És a rajongók kielégítésére, akik már azon búsulnak, hogy vége a kedvenc trilógiájuknak megnyugtatásul szolgálhat, hogy nemsokára elkezdik készíteni a könyvadaptációt. Bár, hogy milyen színészi kihívást találhatnak benne a meghallgatáson részvevők számomra kérdés. Mindenesetre rajongók milliárdjainak már borítékolt szerelmes leveleit tudhatják magukénak. (Ha nagyon gonosz akarnék lenni inkább borítékolt bugyijait mondanám.) És már az is előre elkönyvelhető, hogy olyan filmklasszisokat fog majd maga után taszítani, mint az Emanuell, az Elemi ösztön, vagy a 9 és ½ 7, amikben tényleg megvan az a belső izzás, ami ebből a történetből hiányzik…

Értékelés:

Kedvenc rész:

A legjobb kérdés és a legjobb (félre)fordítás. Oroszlánkirály=Kings of Leon és a Lángoló szex=Sex on fire, mert erről a magyar azt se tudja, hogy eszik-e vagy isszák.

„Ön meleg, Mr. Grey?”

„-Szereted a klasszikus zenét? -kérdezem. Talán itt a ritka alkalom, hogy megismerjem egy kicsit.

-Eklektikus az ízlésem, Anastasia, Thomas Tallistól az Oroszlánkirályig. A hangulatomtól függ. És neked?

-Nekem is. Bár nem tudom, kicsoda Thomas Tallis.

Egy pillanatra felém fordul, magamon érzem a tekintetét, de máris az utat figyeli.

-Tizenhatodik századi brit zeneszerző. Tudor-kori templomi kórusmuzsika. -Rám vigyorog. -Tudom, hogy nagyon ezoterikusnak hangzik, de varázslatos. Lenyom egy gombot, és az Oroszlánkirály, kezd énekelni. Hmm... ezt ismerem. -Lángoló szex. „

Ronda Thompson: Egy vérfarkas szupermodell vallomásai

„Bűntudatom van, amiért megtévesztem. De a szeretők állandóan hazudni szoktak egymásnak, vagy nem? Például, hogy hűségeske-e, házasságban élnek-e… hogy emberek-e.”

Lou Kipinski sikeres gyönyörű, szupermodell, aki után minden férfi csorgatja a nyálát. Ám a csillogó külső bolyhos belsőt takar, Lou ugyanis vérfarkas. A falkaösztönökkel ellentétben magányos farkasként él luxuslakásában, és csak leszbikus legjobb barátnőjével osztja meg mindennapjainak búját baját. A tüllökkel, magas sarkúkkal és vakuvillogásokkal tarkított napokat azonban megszakítja egy szexi komor nyomozó és egy pár gyilkosság. Közben kísért az eltemetett múlt, véres rémálmok szabdalják át az édes nyugodt álmokat és egy kígyóbőr csizmás, léggitáros magánnyomozó gyorsabban és többet megtud Lou-ról, mint amennyit önmagáról eddig csak sejtett.

Honnan:

Újraolvasás. Egyszer már nagyon megvett magának!  ^^

Gondolatok:

Egy nagyon kellemes délutáni csajos könyv, ami kicsi természetfeletti beütést kapott. Talán ez a legjobb és legegyszerűbb jellemzés erre a kötetre. Nem vár tőle világmegváltást és fantasztikus újszerűséget az olvasó és ezért cserébe könnyed szórakozást és vidám perceket kap. A könyv még a nagy vámpír láz kíséretében lett kiadva az Ulpius által, aki meglovagolta a korszak őrületét és egymás után adta ki a paranormális romantikus könyveket. Sokszor úgy éreztem, hogy nagyon is meggondolatlanul. Az Egy vérfarkas szupermodell vallomásai eredetileg 2007-ben jelent meg, ugyanabban az évben, amikor az írónő elhunyt. A könyvön érezni lehet, hogy egy sorozat erős kezdő kötete, ami nagyon könnyen elvarázsol, és szívesen nyúlnánk a folytatásért a polcra, de nem lehet, mivel nincs és nem is lesz. Ebből a szempontból már első alkalommal is elszontyolodtam, és nem értettem meg a kiadó kiadási szándékát.  Mindazonáltal, ha nem követte volna el ezt a „meggondolatlanságát” talán soha nem ismerkedtem volna meg az írónővel, akinek könnyed és humoros stílusa, Janet Evanovich-ot eredeti figurája pedig a kissé felturbózott Stephanie Plumot idézi fel bennem farkasbőrben.

„Vannak napok, amik szarul indulnak, és egyre rosszabbul alakulnak.”

A recept nagyon egyszerű, veszünk egy csúnyácska lányt, aki egy tragikus éjjelen gyönyörű nővé válik, plusz kap mellé egy kis plusz löketet egy kis karom, agyar, természetfeletti erő és holdvonyítási kényszer társaságában. Főhősünk szépségére felfigyel egy profi fotós, és már semmi sem választja el a legnagyobb kampányoktól és a házfalakat eltakaró plakátoktól. Minden külsőség ellenére Lou ugyanaz a szeretetéhes és komplexusos lány marad, mint 7 évvel ezelőtti átváltozása előtt. Egy ember van, akiben megbízik, méghozzá az óvodáskori legjobb barátnője, aki bármikor a szemébe mondja a frankót, még akkor is, amikor nem tetszik neki. Farkasunk küzd magával a múltjával és a hormonjaival, amik gyakran tévútra vezetik. Eddig csak egy csalfa férfi van az életében, akivel „egy kicsit adok, egy kicsit kapok, de nem adok oda mindent” kapcsolatban áll, majd egyik napról a másikra három másik jelölt is betoppan. Jobban megvizsgálva őket azonban mégsem olyan kecsegtető a helyzet. Terry zsaru, aki potenciális áldozat/gyanúsítottanak tartja az általa nyomozott gyilkosságokkal kapcsolatban. Morgan Kane az első pillanattól kezdve unszimpatikus, bőrcsizmás, csőnacis, borostás képű, folyamatosan piás rocker nyomozó egyre közelebb jut Lou rejtélyes múltjához és gyökereihez és ezzel párhuzamosan fokozatosan vonzóbbá válik megbízójának is. Kutyaleheletű „vonzódása” viszont egyirányú, gyilkos, elmebeteg és megrázó.

„Hat hónappal ezelőtt megbeszéltem Cindyvel, hogy egy-egy nyüszítés, esetleg alkalmanként néhány üvöltés, sőt még a valódi farkasvakkantás is a tűréshatáron belül van, de ha valaha is azt látja, hogy a bútorra vizelek, azonnal szerezzen egy puskát, és lőjön le.”

Meglepő, de nem csak a csillogásról, jó pasikról és üres beszélgetésekből áll a könyv, mint ahogy azt a rózsás habos nagyon trendi borító mutatja. Főhősnőnknek van esze, amit használ is. Meglepő dolgokat produkál, amivel vicces helyzetekbe keveri magát és teker 100 wattos mosolyt az olvasó arcára. Thompson eléri, hogy tényleg minden egyes mozdulatában, gondolatában és reakciójában lássuk, hogy főhősünk amellett, hogy nő a szépségiparban dolgozik és ezt a tudását bármilyen helyzetben kamatoztatja. Egyik kedvenc jelenetem, amikor jobb fegyver híján hajlakkot használ önvédelemre, hiszen annak mindenképpen lennie kell a túlméretezett neszesszerében.

Véres, vicces, szexi és magával ragadó. Aki nem bánja, hogy ha egy kicsit csajos, nyomozós történet meg van dobva paranormális szállal szívből ajánlom! Biztosan mosolyt csal az arcokra egy-egy komor délután.

Értékelés:

Kedvenc rész:

„Élvezem, amikor egy férfi ura a helyzetnek, ha nem tartozom én is az uralt elemek közé.”

„Van annál rosszabb, ha az ember szupermodell vérfarkas, például, ha hulla.”

„A befolyásomon kívül eső körülményeknek köszönhetően kénytelen voltam megtanulni, hogy a hazugság gyakran jótékonyabb, mint az igazság. Ha az emberek megtanulnának jól hazudni, boldogok lehetnének.”

„Ha gyerekkoromban ilyen gyorsan futok, első osztályú versenyző lett volna belőlem. Ehhez képest az volt a csúcs, ha sikerült egyszerre rágóznom és járnom.”

Joanne Harris: Csokoládé

„Álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?”

Érkezés, várakozás, változás, kiteljesülés és elmúlás ilyen az élet, és ezt az utat járja be Harris könyve is. Mint egy csésze forró étcsokoládé: kicsit édes, kesernyés mellékzöngével, sűrű, krémes, átmelegíti a testet, és felhevíti az érzékeket, bársonyosan szétterjed és a végén egyszerűen nem tudjuk elengedni az üres csészét; egyetlen gondolat marad csupán „Kell még!”.

Honnan:

Könyvtárban töltött félórás kóborlás után jött haza velem. Valami kellett a Csipkeolvasó után, ami tovább simogatja a lelkem.

Gondolatok:

Nem először volt itthon nálam a kicsit gyűrött, kávéfoltos kötet. Remélem, hogy akik előttem is forgatták, csupán azért voltak ennyire hanyagok, mert teljesen belemerültek az írónő szavaiba, elvesztek a sorok között és azért nem tudtak az őket körülvevő anyagi világra koncentrálni, mert a betűk és szavak kavalkádja teljesen elvarázsolta őket, és nem tudtak ettől a vibráló ködtől a reggelire, a csészére vagy a gravitációra figyelni. Túlságosan lekötötte a figyelmüket a könyv és nem csak egyszerűen bénák, hanyagok, vagy figyelmetlenek voltak. Lehet, hogy csak rám volt ilyen hatással, hogy mindezekre nem tudtam koncentrálni, miközben vittem magammal helyiségről helyiségre, tettem vettem és közben olvastam, meg megállva a szoba közepén, majd bekucorodva székbe, ágyba, kanapéba épp ami adódott. Kívánom, hogy az elődeim is hasonló kellemes, borús és léleksimogató pillanatokkal gazdagodjanak általa, mint ahogy velem történt.

„Boldogság. Egyszerű, mint egy csésze csokoládé, vagy tekervényes, mint az emberi szív. Keserű. Édes. Élettől lüktető.”

Őszintén harmadszorra kölcsönöztem a könyvet, de az első két alakalommal csak az első fejezetig jutottam. Szerintem a kötet azért taszított, mert nem értünk meg egymásra, ő komolyabban gondolta, hogy mély hatást gyakorol rám, én viszont csak kellemes, üde, semmitmondó perceket vártam tőle. Most jött el a mi közös időnk! Észrevétlenül suhantak a lapok egymás után, és csalódottan vettem észre, hogy már egy fejezettel megint előrébb tartok. Beosztó voltam vele szemben, el akartam húzni a perceket, a pillanatot, másrészt vizsgaidőszakban csak apró részletekkel jutalmazom magam, és a nap fénypontját mindig a rövid olvasással töltött percek adják, mint megérdemelt ajándékok a kínzó napi hajtásért.

Ez egy finoman meghangolt történet tele lágy dallamokkal, amik érzéseket keltenek, végigsimítanak a bőrön lúdbőrt hagyva maguk után, annyira érzékletes leírásokkal, hogy a képzeletünket teljesen kikapcsolhatjuk, miközben érezzük az ízeket, szagokat és a pillanatok múlását.

„Az állandóság gondosan felépített álma csak annyit ér, mint a homokvár a tengerparton. Még a dagályig sem tart ki: szétmállasztja a nap, és reggelre jóformán nyoma sem marad.”

Írhatnék a főhősök jelleméről, a cselekmény száláról vagy az összeütköződő világnézetek elemzéséről, de nem teszem meg. Hogy miért? Mert számomra nem ezeken volt olvasás közben a hangsúly, hanem azon a kellemes állapoton és érzésen, amit a sorok egymás után tovatűnő áradata közben kaptam. Békés boldog pillanatokat kaptam általa, egyfajta csodálatos utazást, amit kár körmondatokkal túlbeszélni. Köszönöm drága Joanne Harris a pillanatokat, amiket szavaival adott nekem, most már tudom, hogy Önhöz és könyveihez nyugodt szívvel fordulhatok, amikor a lelkem békére és nyugalomra vágyik. Tudom, hogy védőbástyák lesznek számomra a könyvei a mindennapok forgatagába.

Értékelés:

Kedvenc rész:

„Az én koromban édes kislányom, az ember már úgy viselkedik, ahogy neki tetszik. Ha úgy tartja kedvem, nevetséges is lehetek.”

„Nem, nem: bármilyen messzire utazzunk is, a helyszínek őrzik a maguk azonosságát; csak a szív kezd málladozni előbb vagy utóbb. Vannak reggelek, amikor a szállodai tükörben elmosódik az arc, mintha a túl sok felszínes odapillantás koptatná. Tíz órára az ágynemű a mosodába kerül, a szőnyeget felporszívózták. Ahogy változtatjuk a helyünket, úgy cserélődnek a nevek a szállodai bejelentőkönyvekben, mi pedig sehol sem hagyunk nyomot, s mintha szellemek volnánk, árnyékot sem vetünk.”

„A túl sok poggyász csak arra jó, hogy az ember lassabban mozogjon.”

Elizabeth Gilbert: EAT, PRAY, LOVE

Amikor elegünk van a világ monoton folyamatosan zümmögő zajából, az emberek rosszakaratából, és legfőképpen magunkból, érdemes elővenni Gilbert „asszony” kötetét. Egyrészt mert meglátjuk, hogy minden mély katymaszból van kivezető út, és, hogy nem biztos, hogy mi cipeljük egyedül a Világ terhét, vannak akikre nagyobb súlyokat pakoltak, görnyedtebben állnak mellettünk, és mégsem adják fel.

A könyv-és egyben a film- kapcsán is aktuális, és találó a mondás miszerint „Segíts magadon, az Isten is megsegít.”. Hiszen főhős írónőnk azért indul el kontinenseket átívelő útjára, hogy kisegítse magát élete nyomorából, és közben megtalálja Istent. Aki lehet, hogy nem is olyan elérhetetlen? Talán nagyon is közel van hozzánk? Lehet, hogy magunkban hordjuk, csak meg kell találnunk, hol is szunyókál? Mindezen kérdésekre ad választ a könyv, (vagy legalábbis megpróbál).

Múltkori filmszemlémben nem számoltam be az Ízek, imák, szerelmek című alkotásról. Természetesen mindezt okkal mulasztottam. Először ugyanis megragadott Olaszország, pontosabban Róma, amiért oda meg vissza vagyok. Utána elvarázsolt a spirituális keleti varázs, majd a buja Bali andalító dallamai, szó szerint. Bebel Gilberto a filmnek köszönhetően kedvencemmé vált, és azóta bőszen hallgatok tőle mást is mint a Samba Da Bencao–t. De a többi aláfestő melódia is megragadott, szó mi szó, ritkán válogatnak mostanában össze jó zenét a filmek alá. Majd a könyvtárba bandukolva megláttam a könyvet, és mivel a filmet többször is megnéztem –amivel majdnem szélütést okoztam a könyvtárosunknak, aki a filmet is alig bírta végignézni egyszer, nemhogy a könyvet a kezébe vegye pöcsételésen kívül- úgy gondoltam nekem se árt egy kis önismereti felfedezőút minta. Nosza, hát essünk neki.

Pro:

Én tényleg, de tényleg semmit nem tudtam a könyvről. A borítót láttam a boltokban, web shop oldalakon, de különösebben nem érdekelt. Még arra sem vettem a fáradtságot, hogy elolvassam miről szól. A borítót is rosszul értelmeztem, mert a tésztát cérnának, a dzsapa-mala-t, hajókötélnek, a virágszirmokat piros paprikának néztem, ebből látható, hogy mennyire nem vettem szemügyre. De hát a végzetét nem kerülheti el senki, legalábbis az írónő szerint.

Ami nagyon szimpatikus volt, hogy a kötet, nemcsak tartalmában volt teljes mértékben elkülönülve a három útra, amely már magában szimpatikus, mert nem szeretem, ha össze vissza ugrándoznak egyik helyről a másikba. Főleg, ha egy adott helyről indultunk, és ténylegesen az utazást akarják leírni, és az ott szerzett élményeket. Kőkorszaki vagyok, tudom, de ebből a szempontból szeretem a kronológiát, legyen tehát olyan a kötet mint egy hajónapló, ami nagyjából sikerült is. Szóval, lényeg ami lényeg, maga a szerkesztése a könyvnek is ezt a hármas megosztást követi.

Először az Ízek otthona Róma, majd a spirituális megtisztulás földje India, mint Imák, és végezetül a harmónia megtalálásának földje Bali vagyis Szerelmek. Minden utazás, harminc hat gyöngyszemből tevődik össze, ahány gyöngyszem a dzsapa-mala-n található. És tudtátok, mellesleg hogy erről a meditációt segítő eszközről mintázták a keresztesek a rózsafűzért? Vagy hogyan alkották meg a mai olasz nyelvet? Vagy, hogy Balin ehetetlen a cukorka? Én nem. Sőt, nagyon sok mindent nem. Olvasás közben nemcsak magával a kultúrával ismerkedtem meg, és tettem meg a lépéseket Liz-zel, hogy minél inkább megtalálja az elveszet, vagy még meg sem ismert boldogságot, az egyensúlyt, és a békét önmagával, hanem rengeteg, apró, de hasznos ismerettel is gazdagodtam. Lehet, hogy másoknak ez nem volt fontos, és nem gyakorolt rájuk olyan hatást, és jóleső érzést a sok új infó, mint rám, de én ezt mindenképpen pozitívumnak láttam.

Nem mindenkinek ajánlom a könyvet. Nem egy „sikeres vagyok, és jaj de befutott a nagy New York-ban, így mindenki csak irigykedhet rám, és figyeljetek parasztok egyúttal megosztom veletek, hogy hogy is csináltam én mindezt” típusú könyv. Igazán csak arról szól, hogy egy ember rosszban van magával, és mindennel ami körülveszi. Nem találja a kiutat élete útvesztőjéből, és egy nyomorúságos este azon veszi észre magát, hogy valaki ott a fürdőben, ahol a padlót telebőgte, és összegörnyedve rázza a zokogás, hát az a Valaki segít neki. És hogy ez ki? Isten, vagy a benne levő akarat, esetleg a későbbi énjének egy lenyomata, aki arra az ösvényre tereli, ami a tárgyiasult jövőbeni, magával, és a Világgal megbékélt magához vezeti? Nem az én tisztem eldönteni, és a kérdés nyitott is marad. Mindenesetre nekem jólesett olvasni, és átgondolni a szavakat, gondolatokat, és érzéseket ezen kulturális csatornákon végigevezve.

Aki pedig nem érzi magát eltökéltnek eme kicsit terjedelmes kötet elolvasására, ajánlom a filmet, ami nem tökéletesen, de mégis ízelítőt adva belevon, ha rövid időre is a történések viharába. A főszereplőnek most már én sem Julia Robertset tartanám a legjobb ötletnek, és hát Felipe is korosabb, mint ahogy az a filmben van, de mégis „drágám” karaktere az, akit nagyon jól eltaláltak, a brazil temperamentuma, a gyerekeihez való ragaszkodásán keresztül történő kidomborítása a szeretetének, és ragaszkodásának példázására tökéletes. És természetesen filmnézés közben nemcsak elképzelheti a könyvben csak rendkívül érzékletesen leírt mennyei étkeket, hanem nyálcsorgatva nézheti is, meghozva a kedvet egy kis pastára, vagy pizzára. Mint minden adaptációnál természetesen itt sem jelenik meg minden jelentős, vagy humoros jelenet, és néhány szereplő is teljesen más mint ahogy a könyvben találkoztunk vele. De véleményem szerinte nehezebb olyan könyvből készíteni filmet, amiben nem a hosszú eszmecserék a döntőek, hanem a belső élmények, és lezajló érzések.  Szóval a könnyűbúvároknak ajánlom a filmet, a könyvet, pedig a mélytengeri kalandoroknak.

Kontra:

Folyamatosan felötlött bennem, hogy a saját belső egyensúlyunkat csak úgy tudjuk megteremteni, vagy esetlegesen megtalálni, hogy ha a szülőföldünktől több ezer kilométerre repülünk, és élvezzük a kulináris élvezeteket, vagy elvonulunk a világ zajától, és meditálunk órahosszakat, esetlegesen a leggyönyörűbb részére utazunk a Földnek, hogy ott teljes mértékben leeresztve mosolyogjunk a májunkkal? Ki teheti meg ezt? Miből teheti meg mindezt? És tényleg minden megoldható csak azzal, hogy béke van és szeretet, valamint a folyamatos görögdinnyecikk villogtatás ami az arcunk döntő hányadát elfoglalja?

És ennyivel el is érem azt, hogy megtaláljam azt a bizonyos belső „ösztönént”, aki mindent csodálatosnak tekint, főleg magamat?

Lehetséges, hogy ha én is elvonulnék mindentől, és mindenkitől, nem venne körbe semmilyen hírforrás, semmilyen elektronikus kütyü, se írott anyag, és egy kóbor lélek se jönne a közelembe, és mélyen magamba fordulnék, megtalálnám azt a szimpatikusnak tűnő egyént, jó mélyen a májam alatt, a gerincem tövében, aki nagy karlengedezéssel jelez nekem, hogy :

„Helló idegen, már mióta várlak, végre megjöttél! Csapjunk egy fergeteges bulit, és haverkodjunk össze, én mindentől megszabadítalak, ami csak bánt, és hidd el néhány nap, és te is másképp fogod ezt a ronda büdös Világot szemlélni. Összhangba kerülsz magaddal, és

másokkal is. Hiszen ezt akarod vagy nem? „

Hát igen nagyon is jó lenne! Mindennel elégedettnek lenni, de főleg magammal, és mindennek csak a pozitív, és szivárványos oldalát nézni, de kinek van erre ilyen szinten ideje és pénze? Megértem az írónőt, aki előleget kapott a kiadójától a következő könyvére, és így vette nyakába a világot, keresve a legfőbb jót, és mivel más „kötelezettsége nem volt”, és se kutyám, se macskám alapon elindult a nagyvilágba, de napjainkban ki teheti ezt meg? Teljesen kivonni magát a társadalomból, fedél nélkül, a jószerencsében bízva? Természetesen rendkívül nagy merészség kell egy ilyen küldetéshez, és minden elismerésem az övé, hogy bárhova is veti a sors, feltalálja magát, viszont felteszem a kérdést, nem találhatom meg magam ott ahol éppen vagyok? Bár lehet, hogy az idő múlásával, ha idősebb leszek, és én is elvesztem minden reményemet másokban, és legfőképp magamban felkötöm a nyúlcipőt, és zarándokútra kelek, bár lehet, hogy nem olyan anyagi fedezettel mint Gilbert, és inkább autóstoppal. De még nem vagyok jóstehetség, hogy ezt előre megmondjam, mi lesz velem majd 36 éves koromban. Lehet, hogy tökéletes összhangban leszek magammal, és a Világ minden bajával, és felfedezem magamban Isten értékes ajándékainak nagy részét, ki tudja? És mindezt a kicsiny otthonomban, a kicsi belső szentélyemben teszem meg, vagyis saját magamban. Mert csak saját magunkban tehetjük össze a széthullott, vagy a még fel nem fedezett részeket vagy nem? Hiszen magamban kell megtalálni mindazt a jót, és szépet, amitől mosolyogni kezd még a májam is.

 De természetesen abban az esetben nem lenne akkora nagy durranás a könyv a világ számos országában, ha azzal a címmel jönne ki, hogy: Hogyan találtam meg önmagam a nappali szőnyegén? Kellett hozzá ez a gasztronómiai, és kulturális kavalkád, hogy színesebbé tegye a történetet, és a vége, hogy happy end, és a „herceg” a való életben is létezik, aki nem biztos, hogy minket ment meg, hiszen ezt már megtettük korábban, viszont megoszthatjuk vele a harmonikus jövőnket.

Ajánlom mindenkinek aki mélytengeri búvárnak érzi magát, akit már egy kicsit megszaggatott az élet, és úgy érzi, hogy mások pozitív tapasztalataiból erőt tud meríteni, hogyan építse össze a magabiztossága széthullott darabjait. Persze a spiritualitástól se legyen elzárkózva:o)

Értékelés: 4/5

Kedvenc részek:

„Azt is tudom, nem fogok csak azért gyereket szülni, nehogy később megbánjam az ellenkezőjét. Szerintem ez az indok nem igazán állja meg a helyét, amikor az ember új életet hoz a világra. Bár ha minden igaz, vannak akik ilyen indíttatással nemzenek utódokat: amolyan biztosítékképpen, jövőbeni megbánások megelőzése gyanánt. Véleményem szerint számtalan különböző indíték késztetheti az embereket a gyerekvállalásra: néha az a vágy vezérli őket, hogy gondoskodjanak valakiről, és hogy tanúi lehessenek egy élet kibontakozásának, máskor pedig nincs más választásuk; van, amikor a partner megtartása a cél, vagy szükség van egy örökösre a családban, máskor meg mindenféle határozott elképzelés nélkül egyszerűen megesik a dolog. Az okok különbözőek, és nem mindegyik teljesen önzetlen. Mint ahogy különböző okok állnak annak a döntésnek a hátterében, miért nem vállalunk gyereket – és ezek az okok sem feltétlenül mind önzőek.”

„A Bhagavad-gíta- az ősi indiai jógi szöveg – azt állítja, hogy, jobb, ha a saját sorsodat éled tökéletlenül, mintha másvalaki életét próbálnád hibátlanul leutánozni. Szóval a saját utamat járom, és lehet, hogy tökéletlen vagy döcögős, de legalább teljes egészében az enyém.”

„A bölcs jógik szerint az emberi élet minden szenvedését – és minden örömét – a szavaink okozzák. Szavakat kreálunk, hogy leírjuk az élményeinket, aztán ezek a szavak maguk után húzzák a velük járó érzelmeket, amik ölebként rángatnak minket a pórázukon. A saját mantráink bűvöletébe esünk (Egy rakás szerencsétlenség vagyok… Magányos vagyok… Kész csődtömeg vagyok… Magányos vagyok…), és ezeknek a kijelentéseknek saját magunkból állítunk emlékművet. A beszéd feladása egy kísérlet arra, hogy az ember megfossza a szavait a hatalmuktól, hogy levegőhöz jusson, és kivonja magát a fullasztó mantrák hatása alól.”

„Tetszett, hogy a közelemben van, ahogy udvariasan kinyitja nekem az ajtókat, ahogy elhalmoz bókokkal, és „drágámnak” szólít. Bár ahogy észrevettem, mindenkit „drágámnak” szólít, még a szőrös bárpultos faszit is. Mégis jólesett…”

„Még ha nyolcvanéves vagy is, vagy leszbikus, vagy kőkemény feminista, vagy egy apáca, aki soha nem volt férjnél, és aki soha nem is szándékozik férjhez menni, a lehető legudvariasabb válasz akkor is az, hogy „Még nem vagyok férjnél”.”