Agyzabáló filmek

Már javában tombol a február, és ennek köszönhetően a mozik is feléledtek téli álmukból. Nemsokára jön az Oscar gála, így a legtöbb moziban újra adják az elmúlt évek díjnyertes alkotásait. Ezek mellett azonban érkezett egy kis vérfrissítés is, amire többek között én is már régóta vártam. Három filmet veszek most górcső alá, amik az előzeteseik alapján nagyon étvágygerjesztőnek tűntek, de mint tudjuk nem minden az első benyomás.

Sajnos egyre többször esik meg, hogy egy film nagyon jó trailerrel mutatkozik be a nézőközönségnek, ami persze nem lenne rossz, ha később is ezt a színvonalat tudná hozni maga a film is. Mégsem így történik. Legtöbbször a legviccesebb, legakciódúsabb jeleneteket vágják össze az alkotók és azt tálalják a mozilátogatóknak csalogatóként, vetítik a tv-ben, vagy teszik fel a film hivatalos oldalára. És természetesen mi belefutunk újra meg újra egy olyan jobb esetben „csak” másfél órás borzalomba, ami csak lopja az időnket.

Na de lássuk csak mit hozott a február?

Már korábban írtam egy összevont posztban azokról a filmekről, amik nagyon megnyertek maguknak. Ezek között szerepelt a Boszorkányvadászok is, amely egy modern köntösbe bújtatott Jancsi és Juliska történet. Természetesen nem korszakalkotó, főleg napjainkban, hogy egy klasszikus gyerekmesét felturbósítva tálalnak a nézőknek, mégis volt egy tökös, badass beütése az első beharangozó promónak köszönhetően. Hogy engem mi fogott meg? Hogy végre nem tömény romantika, hanem akció, gyilkolás és a mézeskalácsház ellenére sem túlcukrozott „mindenki boldogan élt, míg meg nem halt” érzetet kelt.  Ezek voltak az első reakciók, majd követte a meghökkenés, hogy magyar szinkronban magyarosították a neveket, így a már-már „drámai” pillanatokban valamelyik szereplő nevének hallatán az emberre rátör a röhögő görcs.

Na de lássuk miről is szól a történet? Hanselt és Gretelt kiskorában az erdőben hagyta az édesapjuk, hogy miért máig sem tudják. Ahogy új nap virrad rájuk elindulnak, és hogy, hogy nem egy mézeskalácsházhoz érnek, ahol segítséget remélve dörömbölnek, de nem történik semmi. Majd mikor elkezdenek falatozni, kitárul az ajtó és felfedi csúf lakóját, egy ráncos igen morcos, és kiéhezett banyát. A történet ezt követően a klasszikushoz hasonlóan alakul, megsütik a sütőben, és megmenekülnek a halál torkából. A két testvér ezt követően élethivatásául választja a bosziirtást, így fejpénzért cserébe a világon bárhol kivégzik a gonosz banyákat. Új megbízásuk Augsburg szólítja őket, ahol egyre csak fogynak a gyerekek, és a mágia rothadásnak indult űzői valami sötét dolgot terveznek. De miért épp ezek a gyerekek, és mi áll a háttérben? A hősök harcolnak a törvény őreivel, évszázados boszikkal, és a múltjukkal. Miközben mi a perceket számoljuk, hogy mikor végeznek mindennel, hogy mi is végezhessünk velük… 

Hiába a rengeteg high-tech fegyver, kütyüparádé, spéci műszer, és a véres jelenetek egyszeri nézés után felejthető a történet. Imádom a steampunk elemeket magába sűrítő történeteket és filmben sem vetem meg, de ennyi nem elég. A történet lapos, inkább az „üsd vágd” jeleneteken van a hangsúly, ami nem lenne rossz, ha mellette a cselekmény is annyira ütős lenne, nem pedig ennyire átgondolatlan. Őszintén, nekem nevetnem kellett, hogy nagy boszivadászunk cukorbeteg, és ezért szúrnia kell magát többször is naponta, azonban a történet végén már egy egész napot kibír nélküle, és pont akkor lesz rosszul, amikor élet halál harcot vív a főbanyával. Nagyon lapos az egész, és nem hihető, hogy két testvért, akiket a szüleik elvesztése űz a gyilkolásba nem beszélnek azokról, akiknek elvesztése a legfájdalmasabb és legmeghatározóbb volt az életükben. A történet megerőszakolásaként beleillesztett „szerelmi” vonal már csak hab a tortán, a cseresznyét pedig a miértekre adott magyarázat adja. Utólagosan is csókoltatom a forgatókönyvírót! Hanselről (inkább hívom az „eredeti” nevén, mint Jánosnak) hamarabb elhinné az ember, hogy Gretel apja és nem az öccse, és bár Gemma Arterton már az Egy tiszta nő című minisorozatban is megmutatta tehetségét és szépségét, ez sem volt elég ahhoz, hogy valami életet adjon a produkcióhoz. Összességében örülök, hogy nem szántam rá magam, hogy 3D-ben nézzem meg, még akkor sem, hogy ha az látványilag valamennyi pozitív hozadékot adott volna neki. Csalódás volt és pont.

Értékelés: 0,5/5

Másik nagyon várt filmélmény a Warm bodies vagy, ha már a nemsokára megjelenő könyvváltozat címét ismerjük stílszerűen inkább élek az Eleven testek elnevezéssel. Viccesnek, szórakoztatónak ígérkezett, egy csöppet de nem eltúlzott romantikus mellékzöngével. Csupa szív, véres, szerelmes Valentin napi csemege. Szó mi szó morbidan humoros egy film, mégis hagy maga után kívánnivalót. A történet lényegében R szemszögéből kerül elmesélésre, ő a narrátorunk mindvégig. A fiú, vagy inkább zombi nem emlékszik semmire magából, honnan jött, mit csinált, kik a szülei, a nevének is csak a kezdőbetűje dereng neki. Mindettől függetlenül az érzései megmaradtak, és töbre vágyik, mint egész nap céltalanul bóklászni és várni azt a pillanatot, amikor teljesen kiüresedik és ő is Csontivá, azzá az érzések nélküli, zabagép zombifajtává válik, akiktől nem csak az emberek, de az élőhalottak is rettegnek. Egy szép, napsütéses napon, mikor az éhség kiűzi egy kis nasi után találkozik Julie-val, aki megmagyarázhatatlan hatással van rá. Vagy csak azért mert megette a lány barátját, és ezáltal az emlékeit is megszerezte? Mindenesetre megmozgatott valamit R-ben, amitől védeni szeretné és törődni akar a lányról. Az ő nem mindennapi kapcsolatukról és az általa/uk hozott változásokról szól a történet. Élveztem az elejétől a végéig, kellemes volt és mosolyra fakasztó, mégis, ahogy vége, az első gondolatom az volt, hogy csak ennyi volt? Kellemes délutáni kikapcsolódásnak nem rossz, esetleg még megél egy egyszer-kétszeri megnézést, de semmi maradandó. Várom a könyv változatot, ahol jobban R bőrébe bújhatok, halhatom a gondolatait, amik morbidak, mélyek és viccesek a maguk nemében. Lehet, hogy velem volt a baj, hogy magasra tettem a lécet a filmmel szemben, és még az is megeshet, hogy a könyv olvasása után jobban fog tetszeni, de most még kissé hiányos, lyukacsos a filmélmény.

Értékelés: 3/5

Valentin napra természetfeletti, megátkozott szerelmes könyvadaptációban is részünk lehetett a Lenyűgöző teremtmények képében. A történet középpontjában Ethan áll, aki már alig várja azt a napot, hogy elhagyja az őrülten sivár, hitbuzgó és érdektelen Gatlint. Addig is könyvekbe menekül, és ezeken keresztül tervezgeti fejében azt az útvonalat, amit menekülése után megtesz. Egyhangú mindennapjait azonban esténként megtöri egy furcsa álom, egy még furcsább és megfoghatatlanabb lányról, aki elérhetetlen és mégis ismerős számára. Egy szokványosan induló napon, azonban új hírek kelnek szárnyra, amik a mit sem sejtő fiú számára óriási horderővel bírnak. A titokzatos Macon Ravenwood unokahúga érkezik a városkába, és ezzel a tettével azonnal kivívja a szenteskedő lakosok és azok gyerekeinek ellenszenvét. De ki is valójában Lena? Vagy inkább mi ő? Elsöprő első szerelem, ami a szokványos problémákon túl halálos átkot is magában hordoz. Szeretet, feláldozás és halál. Mi jobb kellene Valentin napra?

Őszintén nem ettől a filmtől vártam kellemes perceket. Így meglepődtem, hogy az első fél óra után teljesen magába szippantott. Humoros volt, szabad szájú, tele riposztokkal, így nem értettem, hogy mi miatt is osztotta meg a könyvváltozat ennyire az olvasótábort. Később ez is kikristályosodott, de úgy a történet feléig nem volt semmi gondom vele. Kellemes meglepetés volt no. Ethant kedveltem, a maga nem vagyok szuper álompasi, de kompenzálom ezt a „haláli” humororommal, és ahogy Lena is mondja mézédességével, amitől nem fordul fel az ember gyomra. Egy szóval aranyos. A magyar szinkron előnyére vált a filmnek, ami sok esetben nem mondható el, végre megint egy olyan mozi ahol Előd Álmos hangját élvezhetjük, aki képes arra, hogy még átütőbben adja át a szereplők érzelmeit, mint az eredeti színészek a saját orgánumukkal. A problémáim a film felénél kezdődtek, ahol már elviselhetetlenül sok a tüll, de magyarázat és kifejtés annál kevesebb. Ezt nem a film számlájára írom teljesen, hiszen a stábnak is hozott anyagból kellett dolgoznia, ami maga a könyv. Minden telhetőt megtettek szerintem, hogy valami klassz dolgot alkossanak, és még így, hogy csak pár fejezetet olvastam csupán, ki merem jelenteni, hogy szerintem minőségében sokkal jobbat hoztak ki belőle, mint a könyv. Kicsit megerőszakolt a nagy finálé, a mindent elsöprő összecsapás jelenete, amitől padlót fog a néző, nem épp jó értelemben. Az utolsó képkockák után pedig enyhén viszket az ember keze, mert annyira meg akar valamit/kit ütni. Hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mint a Karib tenger kalózai 2. vége, aminél, már, annyira de annyira meglovagolták a széria sikerét, hogy még egy részt bepasszíroztak folytatásként az amúgy az elején lezártnak tűnő, és élvezetes filmsorozatba. Tudom, tudom, hogy könyvsorozatról van szó ebben az esetben, de akkor is, miért kell ennyire nyilvánvalóan már a folytatásra ösztökélni a nézőket, miért kell beléjük rúgni, hogy „nesztek itt van ez a majdnem 2 órás film, ami úgymond a nagy semmivel ért véget, és most várhattok jó esetben 2 évet, hogy lássátok a folytatást”. Enyhén szólva kiábrándító. A slussz poén pedig az lenne, ha mégsem lenne akkora a nézettsége, hogy folytatásra ösztökélje a producereket… Minden esetre kellemes meglepetés volt a kidolgozatlansága, kiforratlansága és a befejezés ellenére is.

Értékelés: 3,5/5

 

Elolvasni és megnézni, vagy megnézni és elolvasni?

Örök dilemma egy olyan könyv tekintetében, amelyet még nem olvasott az ember és idő közben megfilmesítésre kerül, hogy előbb elolvassam, vagy nézzem meg a filmadaptációt? Hogy miért? Mert sokszor a film ütősebb, mint a könyv. Vagy éppen a kötet tökösebb, mint a megfilmesített verzió. Csokorba szedtem azoknak a könyveknek a sorát, amikhez még nem volt szerencsém, viszont időközben leforgatták őket.

David Mitchell: Felhőatlasz

„Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra. Sorsszerű viszonyok, cinikus érzelmek és látnoki szerelmek motívumaiból hat történet rajzolódik ki, melyek mindegyike túlmutat önmagán – egy leírhatatlan harmónia felé. Ez az átkozottul tökéletes összhang szólal meg a Felhőatlasz olvasóiban.
David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat?
A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak vibrálóan szellemes filmet.”

Először csak fél szemmel és fél füllel figyeltem a filmelőzetest. Csöppet sem érdekelt. Még néhányszor elsuhant mellette, és még mindig nem fogott meg magának. Majd erőt vettem magamon, időt szántam rá, és nyugodtan, teljes odafigyeléssel megnéztem a bemutatót és utána olvastam, hogy akkor miről is szól a történet. Mondanom sem kell, hogy megnyert. Sokadik látásra, de beleszerettem. Most pedig dilemmázok, hogy nézzem vagy olvassam, melyik lenne a jobb élmény először? A könyvről csak jót lehet olvasni, a film pedig igen ígéretesnek látszik csupa jó színésszel, akcióval és szerelemmel. Nagyon szeretem, amikor egy történetet több szálon ismerünk meg, és közben több idősíkon is mozog, mindezt itt pedig megkaphatom. Másrészt maga a téma is nagyon csábító. Azt hiszem mégis először  a könyvnél maradok.

Bemutató dátuma: 2012. november 22.

Yann Martel: Pi élete

„Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit? „

A könyvborító fogott meg, még a filmes előtti. Utána kicsit utánajártam a történetnek. Elolvastam a szerző beszámolóját az alkotói válságáról, és egyben élete nagy válságáról, amikor úgy tűnt, hogy befuccsolt a hivatásában. Majd jött a sorsdöntő fordulat, és egy ember életének története. Szívbemarkoló, megdöbbentő és csodálatos történet a túlélésről, hitről és kitartásról. A filmet az Oscar díjas Ang Lee rendezte, aki az egyik kedvenc könyvem az Értelem és érzelem feldolgozását is elkövette. Megfogott magának, úgyhogy decemberre már bejegyeztem magamnak a naptáramba a bemutató napját. Az esetek 90%-ában inkább a könyvet választom elsőnek a filmmel szemben. Most viszont a film élvez prioritást. Köszönhető talán annak is, hogy Pi kalandját 3D-ben élhetem át.

Bemutató dátuma: 2012. december 20.

J. R. R. Tolkien A hobbit

„Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) – ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat – egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt.”

Néhány évvel ezelőtt a lelkes Gyűrűk ura fanok úgy érezhették, hogy eljött a világ vége, és Mordor tüze mindent elpusztított, amikor a trilógia harmadik része is lement a mozikban. Peter Jackson azonban nem tudott nyugton ülni a fenekén, és megmentette, ha nem is a galaxist, de a rajongó tábort biztosan a Megyétől és Tolkien világának hiányától. Amit várok az a szokásos gyönyörű látványvilág, a legapróbb részletekig kidolgozott díszletek és az átütő jelenetek. Akik pedig igazán elvetemültek a majd 3 órás filmet 3D-ben is végigizguhatják – ahogy én is szándékozom megtenni-. Mielőtt rávetném magam a könyvre megvárom mit ad a filmes élmény.

Bemutató dátuma: 2012. december 13.

Stephenie Meyer: A burok

„A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…”

Meyer néni a szerelmi háromszögek nagymestere. Végigszenvedhettünk, akarom mondani végigizgulhattuk a ma már epikusnak mondható Twilight Saga során Jake/Bella/és Edward szenvedését, csókjait és dilemmáit. Magamban elkönyveltem az írónőt az egy durranásos szerzők között Rowling mellé. Egyszer sikerült egy nagyot robbantaniuk, aminek meglovagolása szinte képtelennek tűnik. Most viszont jön a The host vagyis A burok, ami újszerű dinamizmusával robban 2013-ban. Hogy csak a negyedik Alkonyat mozi utórezgéseit tudja csak meglovagolni vagy önállóan is képes cunamit okozni számomra még kérdéses. Akik olvasták már a regényt csak pozitívan tudtak róla nyilatkozni. Az én 2013-as várólista csökkentésemre is felkerült. Érdekel, hogy mit művelt az írónő, úgyhogy a filmmegjelenés előtt még ki szeretném végezni. Remélem nem örökre. Utána meg jöhet a film.

Bemutató dátuma: 2013. március 29. USA

Kami Garcia · Margaret Stohl: Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények

„Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Volt egy átok.
Volt egy lány.
És a végén
Ott volt egy sírgödör.

Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja mindent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét.
Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat.”

A könyv, ami megosztja az olvasókat. Van, aki egyszerűen imádja, más pedig ugyanekkora erővel gyűlöli. Hogy én melyik tábort fogom erősíteni teljes mellszélességgel még talány. Azonban érdekel, hogy miért kavart ekkora port ez az elsőre szabvány YA fantasy könyv. Van, aki unikumnak és epikus műnek titulálja, ami őszintén engem inkább elrettent, mint meggyőz. Általában azok a könyvek, amiket néhányan magasztalnak, mások pedig szidnak előbb utóbb kiderül, hogy nem lesznek a kedvenceim. Hogy kivételt képez-e ez alól a kötet még a jövő zenéje. A film trailere azonban nagyon tetszetős, főleg, hogy az egyik kedvenc zeném szól alatta a Seven devils. Nyitott vagyok, úgyhogy jöhet a könyv és a film is, vagy fordítva.

Bemutató dátuma: 2013. február 14.

Kerstin Gier Rubinvörös

„Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!”

Az első gondolatom a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy gyönyörű. Borító mániás könyvmoly lévén természetes, hogy először a külcsín fog meg majd később a belbecsre is kíváncsi leszek. Végre egy német írónő, és végre időutazás. Már az Időutazó felesége óta vágyom valami jó kis időben röpködős, könnyedebb történetre és lám meg is kaptam. Mivel trilógiáról van szó úgy gondoltam, hogy nem kapkodom el, és majd akkor esek neki, amikor már mind megjelent itthon. Ez a pillanat pedig most érkezett el, jövőre pedig már a mozikban tarol a film. Én pedig kapható vagyok egy kis időutazásra kedves Gwen és Gideon!

Bemutató dátuma: 2013. március 14. Németország

Isaac Marion: Warm Bodies (Hevülő testek (?))

R egy egzisztenciális válságokkal rendelkező fiatal fiú- egy zombi. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége és nincs pulzusa, de vannak álmai. A képessége arra, hogy kapcsolatot teremtsen a külvilággal kimerül néhány elmormogott szótagban, azonban a belső élete sokkal mélyebb, tele csodával és vággyal. Miután átéli egy tizenéves fiú emlékeit miközben elfogyasztja annak agyát, R egy váratlan választást tesz, amely elindítja a feszült, kínos és furcsán édes kapcsolatot közte az áldozata emberi barátnőjével. Julie egy színrobbanást jelent az amúgy sivár és szürke környezetben, ami körülveszi R-t. A fiú választása, hogy megvédje őt nem csak R-t változtatja meg, hanem Halott társait is, és talán az egész élettelen világot. Ijesztő, vicces és meglepően szívbemarkoló történet, a Warm bodies bemutatja, hogy mi történik, amikor az emberi szerelem melege elcsábítja egy zombi hideg szívét.

Húúúúúú. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor megnéztem az előzetest. Ez most komoly? A Summit Entertainment erre vetemedik? Majd megtudtam, hogy az igencsak a Twilightra hajazó plakáttal promotált film könyv alapján készült, és igen egy szerelmes zombiról szól. Kicsit őrült és abnormális Rómeó és Júlia szerelmi történet, ami először sokkol, majd megnevettet. Hogy mikor jelenik meg magyarul a kötet? A filmnek köszönhetően véleményem szerint minél előbb. Elviekben a Libri Könyvkiadó vásárolta meg a jogokat. Őket ismerve pedig lásd például az Éjféli cirkuszt egy roppant igényesen kiadott könyvet fogunk kapni tőlük. Már várom a  szerelmes angyalkák helyett melegszívű zombikat hozó februárt. :)

Bemutató dátuma: 2013. február 1. (USA)

/Forrás: http://moly.hu//