Papírról széles vászonra

Néhány már a mozikban dübörög, a többi pedig már csak a startpisztoly dördülését várja, hogy célba érjen. Lenyűgöző alkotásoknak tartják őket papír alapon valamilyen magával ragadó tulajdonságuk miatt. Hogy ezt tudják-e hozni széles vásznon is, az az alkotóktól, a színészi játéktól és természetesen a közönség fogadtatásától függ.

Boris Vian: Tajtékos napok

„Íme egy könyv az élet kegyetlen varázslatáról, melyet már több évtizede olvasunk újra és újra, titkon azt remélve, hogy e történetben minden baj csak átmeneti. A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét. Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia…”

Ami először megfogott a filmben, hogy Omar Sy az egyik központi figura a történetben. Ekkor még nagyon sok mindent nem fogtam fel a történetből, mivel még csak francia előzetes volt, én meg a póri merci és je t’aim kifejezéseken túl nem sokat értek ebből az amúgy csodálatos, sznob nyelvből. A második benyomásom, hogy annyira abszurd és bohém, hogy egyszerűen nem tehetek mást, meg kell néznem! Amikor pedig kiderítettem, hogy könyvből készült, felkerült a várólistámra. Vicces, megkapó, olykor groteszk mégis annyira életszagú, vagy pont ezek miatt lesz élettől lüktető ez a francia alkotás? Romain Duris, Audrey Tautou és természetesen nagy kedvencem Omar Sy garantáltan elvarázsol ebben a nem mindennapi, de a mindennapokról szóló, elferdítetten szép filmben!

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

„Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.”

'20-as évek, oldtimer autók, jazz babies és fantasztikus zenei betét egy zseniális rendezővel megtoldva. Minden egy helyen, amivel meg lehet fogni. Mondanom sem kell, hogy a zenei CD-t már rongyosra hallgattam, mint ahogy annak idején azt a Moulin Rouge esetében is megtettem. Első hallgatásra még nagyon idegennek hatott pedig korunk kedvelt előadói szerepelnek az előadói tabellán, mint például: Lana Del Rey, Beyoncé, JayZ, Sia, Florance and the Machine, Will.I.Am. vagy éppen Fergie. Az első hallósejteket érő sokkhatás után viszont függővé válik az elvetemült zenebolond, még akkor is ha a család nem osztozik ebben a katarzisban. Könnyen levonható a konzekvencia, nem hallgatják elég ideig. Maga a zenei betét már az előzetesben is igen megkapó, ami pedig tovább fokozza az érdeklődést, és ingerli a mutató ujjat az ismétlésre való kattintgatásban minden egyes 2 perc 19 másodpercenként, az a látvány, a részlet gazdag és korhű kosztümök, a rengeteg, néha már-már túlzsúfolt díszlet, és nem utolsósorban Leo mosolya. Bocsánat nem tagadhatom meg női voltomat. Baz Luhrmann és csapata első és folyamatosan ismétlődő ránézésre is önmagát nem megtagadva ismételten maradandót alkotott. A kérdés most már az, hogy Gatsbyhez hasonlóan mindez csak álca, vagy igazság is található a sok máz mögött.

JonathanSmith: Summer in February

Míg itthon még ismeretlen Jonathan Smith neve, addig a britek elkészítették az egyik legsikeresebb művéből készült adaptációt, amelyet június 14-től adnak az angol mozik. A Sir Alfred James Munnings festőművész életének egy rövid, de mégis meghatározó időszakában kalandozhat el a szereplőkkel a néző.  1913-at írunk, az első világháborút megelőző arany évet, amikor még minden öröknek tűnik, és a közelgő borzalmak és gyökeres változások még elképzelhetetlen az angolok számára. A történet három ember életének és sorsának összekapcsolódását, bonyodalmait és végkifejletét öleli fel. Az egyik kedvenc történelmi korszakom, amelyre a jégbe fagyott mozdulatlanság jellemző, amíg egy hirtelen csapástól meg nem reped, és millió apró darabra nem hullik a felszín, hogy ezzel végeláthatatlan hullámot és változást gerjesszen. Olyan színészekkel a főbb szerepekben készült a feldolgozás, mint Dan Stevens, akinek a korabeli angol úriember megformálása már a kisujjában van, hiszen a Downton Abbey sorozatban már megmutatta, hogy tökéletesen képes beleolvadni a korszak sokszor nem éppen angol hidegvérűségről tanúbizonyságot tevő gantlemenjének szerepébe. Emily Browning viszont ismét új arcát mutathatja meg A burok csöppnyi jelenetei, az Álomháború személyiséghasadásos harcos amazonja, és a Sleeping Beauty megrázó, és olykor gyomorforgató drámai alakítása után. Reményeim szerint az itthoni kiadók felfigyelnek az eddig ki nem adott Summer in Ferbruaryra, és hamarosan a magyar olvasóközönség is a kezében tarthatja a filmes élmény után.

 

William Shakespeare: Romeo és Júlia

„Szilaj gyönyörnek vége is szilaj,
Lázába pusztul el, mint tűz s a lőpor,
Mely csókolódzva hal meg.
A méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.”

Várj! Nem, ez nem az a történet.

„Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.”

Igen! Ez már az. Ki ne emlékezne a fiatal kiéhezett veronai fiú, és késő este az erkélyen szívesen magában beszélgető lány szerelmi történetére, amiben folyik a vér, mint a legjobb olasz bor, van ármány és cselszövés, rettentő fordulat, és keserves vég. Kicsit elfogult vagyok Shakespeare sokak által imádott drámájával kapcsolatban, és mint ahogy az a szarkasztikus hangvételből kiderülhetett, nem éppen pozitív értelemben. Gyerekként még kedveltem az Franco Zeffirelli féle 1968-as változatot. A musical a zene és a díszletekkel vett le a lábamról. A Rómeó + Júlia pedig a sajátos értelmezése, és a csöppet sem shakespeari szövege miatt volt tini koromban nagyon megkapó, hiszen az is lázadt a saját maga kötött szabályai ellen, átvitt értelemben. Ezek alapján meglepő tehát, hogy várom a 2013-as remaket, pedig így van. A készítők visszatértek a zefirelli féle hagyományos ábrázoláshoz, mindemellett kiaknázták a kor fiatal titánjainak hatását, első sorban a női nézőkre. Douglas Booth már a Szép remények minjében is igazolta, hogy jól áll neki a múlt század divatja is, kölykös, mégis markáns, és felejthetetlen arcával pedig még az Isten is a kissé bárgyú, de annál delejesebb Romeo szerepébe szánta. Tybalt szerepében pedig a Gossip Girlben már megismert mély lelkű rosszfiú Ed Westwick brillírozik, immár nem extravagáns öltözetben, de annál meghökkentőbb hajzuhataggal. Hogy mi fog belőle végül kisülni? Oktondi, de mégis valahol megkapó szerelem, fortyogó indulatok, frappáns beszólások Mercutiotól és természetesen pusztulás. Hogy a film is az enyészetéé lesz-e vagy az elődhöz hasonlóan évtizedek elkoptathatatlan slágere ez csak a közönség reakcióitól és az alkotók állhatatosságától függ. Nálam pozitívan indít. Ha pedig mégis bukta, hát van az a mondás, hogy: „Több is veszett Mohácsnál”…

Rick Riordan : A szörnyek tengere (PercyJackson és az Olimposziak 2.)

„Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába.
Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük…”

Egyik kedvenc ifjúsági fantasy sorozatom. Emlékszem annyira beteg voltam, hogy ki sem tudtam szállni az ágyból, amikor figyelemelterelésként felütöttem a könyvet. Becsukni pedig csak az utolsó oldal után sikeredett. Rendkívül izgalmas, gyorsan lüktető a történet, és természetesen nem mellőzi a humort sem, mint ahogyan az Percytől elvárható. Az első kötet filmes feldolgozása olyan jóra sikerült, hogy már vagy egy tucatszor megnéztem, és remélem, hogy ez nem lesz másképp A szörnyek tengerével sem. A „megszokott” bandán túl például Nathan Fillion erősíti a csapatot Hermész szerepében. És bár nem így képzeltem az istenek küldöncét mégis örülök Mr. Castle szereplésének. A görög mitológia szerelmesei biztosan élvezni fogják az új köntösbe öltöztetett Odüsszeusz kalandokat. A látványelemek tekintetében a trailer alapján nem lehet panasz. Ütősnek ígérkező Szkülla és Kharübdisz találkozó, részlet gazdagon kialakított mitológiai lények és hátborzongatóan magukba szippantó akciójelenetekkel tarkított az új Olimposziakkal és félvérekkel teletűzdelt adaptáció.

Az alkotók tettek arról, hogy ne csak a Csontváros hó végi világpremierje miatt várjam az augusztust!

Agyzabáló filmek

Már javában tombol a február, és ennek köszönhetően a mozik is feléledtek téli álmukból. Nemsokára jön az Oscar gála, így a legtöbb moziban újra adják az elmúlt évek díjnyertes alkotásait. Ezek mellett azonban érkezett egy kis vérfrissítés is, amire többek között én is már régóta vártam. Három filmet veszek most górcső alá, amik az előzeteseik alapján nagyon étvágygerjesztőnek tűntek, de mint tudjuk nem minden az első benyomás.

Sajnos egyre többször esik meg, hogy egy film nagyon jó trailerrel mutatkozik be a nézőközönségnek, ami persze nem lenne rossz, ha később is ezt a színvonalat tudná hozni maga a film is. Mégsem így történik. Legtöbbször a legviccesebb, legakciódúsabb jeleneteket vágják össze az alkotók és azt tálalják a mozilátogatóknak csalogatóként, vetítik a tv-ben, vagy teszik fel a film hivatalos oldalára. És természetesen mi belefutunk újra meg újra egy olyan jobb esetben „csak” másfél órás borzalomba, ami csak lopja az időnket.

Na de lássuk csak mit hozott a február?

Már korábban írtam egy összevont posztban azokról a filmekről, amik nagyon megnyertek maguknak. Ezek között szerepelt a Boszorkányvadászok is, amely egy modern köntösbe bújtatott Jancsi és Juliska történet. Természetesen nem korszakalkotó, főleg napjainkban, hogy egy klasszikus gyerekmesét felturbósítva tálalnak a nézőknek, mégis volt egy tökös, badass beütése az első beharangozó promónak köszönhetően. Hogy engem mi fogott meg? Hogy végre nem tömény romantika, hanem akció, gyilkolás és a mézeskalácsház ellenére sem túlcukrozott „mindenki boldogan élt, míg meg nem halt” érzetet kelt.  Ezek voltak az első reakciók, majd követte a meghökkenés, hogy magyar szinkronban magyarosították a neveket, így a már-már „drámai” pillanatokban valamelyik szereplő nevének hallatán az emberre rátör a röhögő görcs.

Na de lássuk miről is szól a történet? Hanselt és Gretelt kiskorában az erdőben hagyta az édesapjuk, hogy miért máig sem tudják. Ahogy új nap virrad rájuk elindulnak, és hogy, hogy nem egy mézeskalácsházhoz érnek, ahol segítséget remélve dörömbölnek, de nem történik semmi. Majd mikor elkezdenek falatozni, kitárul az ajtó és felfedi csúf lakóját, egy ráncos igen morcos, és kiéhezett banyát. A történet ezt követően a klasszikushoz hasonlóan alakul, megsütik a sütőben, és megmenekülnek a halál torkából. A két testvér ezt követően élethivatásául választja a bosziirtást, így fejpénzért cserébe a világon bárhol kivégzik a gonosz banyákat. Új megbízásuk Augsburg szólítja őket, ahol egyre csak fogynak a gyerekek, és a mágia rothadásnak indult űzői valami sötét dolgot terveznek. De miért épp ezek a gyerekek, és mi áll a háttérben? A hősök harcolnak a törvény őreivel, évszázados boszikkal, és a múltjukkal. Miközben mi a perceket számoljuk, hogy mikor végeznek mindennel, hogy mi is végezhessünk velük… 

Hiába a rengeteg high-tech fegyver, kütyüparádé, spéci műszer, és a véres jelenetek egyszeri nézés után felejthető a történet. Imádom a steampunk elemeket magába sűrítő történeteket és filmben sem vetem meg, de ennyi nem elég. A történet lapos, inkább az „üsd vágd” jeleneteken van a hangsúly, ami nem lenne rossz, ha mellette a cselekmény is annyira ütős lenne, nem pedig ennyire átgondolatlan. Őszintén, nekem nevetnem kellett, hogy nagy boszivadászunk cukorbeteg, és ezért szúrnia kell magát többször is naponta, azonban a történet végén már egy egész napot kibír nélküle, és pont akkor lesz rosszul, amikor élet halál harcot vív a főbanyával. Nagyon lapos az egész, és nem hihető, hogy két testvért, akiket a szüleik elvesztése űz a gyilkolásba nem beszélnek azokról, akiknek elvesztése a legfájdalmasabb és legmeghatározóbb volt az életükben. A történet megerőszakolásaként beleillesztett „szerelmi” vonal már csak hab a tortán, a cseresznyét pedig a miértekre adott magyarázat adja. Utólagosan is csókoltatom a forgatókönyvírót! Hanselről (inkább hívom az „eredeti” nevén, mint Jánosnak) hamarabb elhinné az ember, hogy Gretel apja és nem az öccse, és bár Gemma Arterton már az Egy tiszta nő című minisorozatban is megmutatta tehetségét és szépségét, ez sem volt elég ahhoz, hogy valami életet adjon a produkcióhoz. Összességében örülök, hogy nem szántam rá magam, hogy 3D-ben nézzem meg, még akkor sem, hogy ha az látványilag valamennyi pozitív hozadékot adott volna neki. Csalódás volt és pont.

Értékelés: 0,5/5

Másik nagyon várt filmélmény a Warm bodies vagy, ha már a nemsokára megjelenő könyvváltozat címét ismerjük stílszerűen inkább élek az Eleven testek elnevezéssel. Viccesnek, szórakoztatónak ígérkezett, egy csöppet de nem eltúlzott romantikus mellékzöngével. Csupa szív, véres, szerelmes Valentin napi csemege. Szó mi szó morbidan humoros egy film, mégis hagy maga után kívánnivalót. A történet lényegében R szemszögéből kerül elmesélésre, ő a narrátorunk mindvégig. A fiú, vagy inkább zombi nem emlékszik semmire magából, honnan jött, mit csinált, kik a szülei, a nevének is csak a kezdőbetűje dereng neki. Mindettől függetlenül az érzései megmaradtak, és töbre vágyik, mint egész nap céltalanul bóklászni és várni azt a pillanatot, amikor teljesen kiüresedik és ő is Csontivá, azzá az érzések nélküli, zabagép zombifajtává válik, akiktől nem csak az emberek, de az élőhalottak is rettegnek. Egy szép, napsütéses napon, mikor az éhség kiűzi egy kis nasi után találkozik Julie-val, aki megmagyarázhatatlan hatással van rá. Vagy csak azért mert megette a lány barátját, és ezáltal az emlékeit is megszerezte? Mindenesetre megmozgatott valamit R-ben, amitől védeni szeretné és törődni akar a lányról. Az ő nem mindennapi kapcsolatukról és az általa/uk hozott változásokról szól a történet. Élveztem az elejétől a végéig, kellemes volt és mosolyra fakasztó, mégis, ahogy vége, az első gondolatom az volt, hogy csak ennyi volt? Kellemes délutáni kikapcsolódásnak nem rossz, esetleg még megél egy egyszer-kétszeri megnézést, de semmi maradandó. Várom a könyv változatot, ahol jobban R bőrébe bújhatok, halhatom a gondolatait, amik morbidak, mélyek és viccesek a maguk nemében. Lehet, hogy velem volt a baj, hogy magasra tettem a lécet a filmmel szemben, és még az is megeshet, hogy a könyv olvasása után jobban fog tetszeni, de most még kissé hiányos, lyukacsos a filmélmény.

Értékelés: 3/5

Valentin napra természetfeletti, megátkozott szerelmes könyvadaptációban is részünk lehetett a Lenyűgöző teremtmények képében. A történet középpontjában Ethan áll, aki már alig várja azt a napot, hogy elhagyja az őrülten sivár, hitbuzgó és érdektelen Gatlint. Addig is könyvekbe menekül, és ezeken keresztül tervezgeti fejében azt az útvonalat, amit menekülése után megtesz. Egyhangú mindennapjait azonban esténként megtöri egy furcsa álom, egy még furcsább és megfoghatatlanabb lányról, aki elérhetetlen és mégis ismerős számára. Egy szokványosan induló napon, azonban új hírek kelnek szárnyra, amik a mit sem sejtő fiú számára óriási horderővel bírnak. A titokzatos Macon Ravenwood unokahúga érkezik a városkába, és ezzel a tettével azonnal kivívja a szenteskedő lakosok és azok gyerekeinek ellenszenvét. De ki is valójában Lena? Vagy inkább mi ő? Elsöprő első szerelem, ami a szokványos problémákon túl halálos átkot is magában hordoz. Szeretet, feláldozás és halál. Mi jobb kellene Valentin napra?

Őszintén nem ettől a filmtől vártam kellemes perceket. Így meglepődtem, hogy az első fél óra után teljesen magába szippantott. Humoros volt, szabad szájú, tele riposztokkal, így nem értettem, hogy mi miatt is osztotta meg a könyvváltozat ennyire az olvasótábort. Később ez is kikristályosodott, de úgy a történet feléig nem volt semmi gondom vele. Kellemes meglepetés volt no. Ethant kedveltem, a maga nem vagyok szuper álompasi, de kompenzálom ezt a „haláli” humororommal, és ahogy Lena is mondja mézédességével, amitől nem fordul fel az ember gyomra. Egy szóval aranyos. A magyar szinkron előnyére vált a filmnek, ami sok esetben nem mondható el, végre megint egy olyan mozi ahol Előd Álmos hangját élvezhetjük, aki képes arra, hogy még átütőbben adja át a szereplők érzelmeit, mint az eredeti színészek a saját orgánumukkal. A problémáim a film felénél kezdődtek, ahol már elviselhetetlenül sok a tüll, de magyarázat és kifejtés annál kevesebb. Ezt nem a film számlájára írom teljesen, hiszen a stábnak is hozott anyagból kellett dolgoznia, ami maga a könyv. Minden telhetőt megtettek szerintem, hogy valami klassz dolgot alkossanak, és még így, hogy csak pár fejezetet olvastam csupán, ki merem jelenteni, hogy szerintem minőségében sokkal jobbat hoztak ki belőle, mint a könyv. Kicsit megerőszakolt a nagy finálé, a mindent elsöprő összecsapás jelenete, amitől padlót fog a néző, nem épp jó értelemben. Az utolsó képkockák után pedig enyhén viszket az ember keze, mert annyira meg akar valamit/kit ütni. Hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mint a Karib tenger kalózai 2. vége, aminél, már, annyira de annyira meglovagolták a széria sikerét, hogy még egy részt bepasszíroztak folytatásként az amúgy az elején lezártnak tűnő, és élvezetes filmsorozatba. Tudom, tudom, hogy könyvsorozatról van szó ebben az esetben, de akkor is, miért kell ennyire nyilvánvalóan már a folytatásra ösztökélni a nézőket, miért kell beléjük rúgni, hogy „nesztek itt van ez a majdnem 2 órás film, ami úgymond a nagy semmivel ért véget, és most várhattok jó esetben 2 évet, hogy lássátok a folytatást”. Enyhén szólva kiábrándító. A slussz poén pedig az lenne, ha mégsem lenne akkora a nézettsége, hogy folytatásra ösztökélje a producereket… Minden esetre kellemes meglepetés volt a kidolgozatlansága, kiforratlansága és a befejezés ellenére is.

Értékelés: 3,5/5

 

De szeretnék moziba menni!

Igen voltam már a héten és megnéztem a Pi életét teljes harci díszben, 3D-ben úgy, ahogy azt egy ilyen fantasztikusan kivitelezett történet megérdemli, de nem volt elég. A mozik egyik csábító és átkos tulajdonsága, hogy mielőtt levetítenék a nézendő filmet bemutatnak egy csomó mást is, amit már vagy még nem, de hamarosan adni fognak. Ilyenkor találják el az én gyámoltalan kis szívemet nem nyílvesszővel, hanem vasmacskával, hogy jó mélyen lehorgonyozzon és az agyamba ezután már csak az AKAROM és a MOST szócskát pumpálja. Ez történt most is. Csak jöttek, és jöttek a filmek, amik már, vagy majd 2013-tól dübörögnek a mozikban, és én nem tudok ellenállni nekik. Te csalfa, botor nőszemély, még meg se nézted, amire a jegyet megvetted, már elhagynád…

Nyomorultak

Bemutató dátuma: 2012. december 27.

Őszintén már itthon kinéztem magamnak az új musical változatot, de a mozis élmény nyomába sem érhet a youtube-on megnézett előzetes. Dübörögve, az összes sejtemet összerázta az a majdnem két perc, amivel promotálták Victor Hugo örök klasszikusát. Borsódzik az ember háta miközben Anne Hathaway énekli az ‘I Dreamed a Dream’ című dalt miközben a szereplők a háttérben szenvednek és küzdenek. Még az sem tántorít meg, hogy Cosett szerepében az általam nem annyira kedvelt Amanda Seyfriedet bújtatták. Igazolt, hogy énekelni tud (lsd. Mamma Mia), azonban a szívembe nem lopta be magát. Hátha most sikerül neki.

„A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól - az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma. Jackman alakítja Jean Valjeant, az egykori elítéltet, akit évtizedeken át üldöz a könyörtelen Javert felügyelő (Crowe), miután megszegi a próbaidejét. Amikor Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine, a munkásnő leányáról, Cosette-ről, az életük örökre megváltozik

A romantika legnagyobb francia képviselőjének regényeposza egy volt fegyenc testi-lelki nyomorúságáról, egy közönyös, ellenséges társadalommal vívott harcáról, emberi, erkölcsi felemelkedéséről szól. A gazdag képzelettel megfestett, lebilincselő kalandok háttere a múlt század első fele, a forradalmakkal vajúdó francia társadalom válságos korszaka. A finom lírával árnyalt hatalmas történelmi tablóban Hugo a bűn és bűnhődés, morál és társadalom nagy kérdéseit feszegeti és szenvedélyesen hirdeti a törvény betűjénél is erősebb emberi igazságot, az ember javulásába vetett hitét.”

Lopottszavak

Bemutató dátuma: 2012. november 8.

Első látásra megvett magának a történet, azzal, hogy két különböző, de mégis hasonló szálon fut a múltban és a jelenben. Mindkét férfi élete kilátástalan, menekülni belőle csak az írásba tudnak és látszólag az egyikük neki köszönhetően meg is menekül belőle. De mégis melyikük? Újszerű ábrázolása ez korunk egyik rákfenéjének, méghozzá a könnyen jött, mások által kitaposott sikerhez vezető ösvényén végiggaloppozni, és bezsebelni a meg nem érdemelt elismerést. Mély drámák, válságok és összebogozódott szálak. Nem egy üde délutáni matiné, aminél az ember egyszerűen csak kikapcsolja az agyát és valahol a termen kívül hagyja.

„Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete.”

Csontváros

Bemutató dátuma: 2013. augusztus 23.

Tudom! Minek akarok már ennyire előre rohanni, amikor még csak új évet sem írunk… De én már annyira, de annyira szeretném nézni! Ahogy a legtöbb Csontváros megszállott, aki legalább egynél többször olvasta a könyvet, és már kívülről fújja az előzetes minden egyes szavát. Először, még fenntartásaim voltak a színészekkel, de mostanra megbarátkoztam velük. Hiába nem tudnak minden igényt kielégíteni az alkotók. Hiszen ahány olvasó, annyiféleképpen képzeljük el a saját Clarynket, Simonunkat vagy Jace-ünket, hiába skiccelte fel Clare nagy vonalakban azok körvonalait, részletekkel mi töltjük fel a saját képzeletünkkel. Ha rajtam múlt volna soha nem választottam volna Simon szerepére a Misfitsből megismert Robert Sheehant. De sokszor az üt a legjobban, amit sose párosítanál össze. Úgyhogy igen várjuk nagyon augusztust!

„Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.”

 

Klasszikusok új köntösben

 

Boszorkányvadászok

Bemutató dátuma: 2013. február 7.

Nem is olyan régen írtam egy hosszabb bejegyzést a B&B kapcsán, hogy a rendezők mennyire ki vannak fogyva az ötletekből, és a klasszikus gyermekmesék világához fordulnak inspirációért. A 2013-as év sem fog hiányt szenvedni gyerekkorunk kicsit feltuningolt történeteiből. Már az éve elején jön Jancsi és Juliska, akik megváltják a világot a boszorkányoktól. Nem, nem özönlik el Salemet a banyák csak kicsit másképp szabott bőrruhába bújtatják hőseinket a kezükbe balta helyett pedig automata fegyvereket adnak. Ha hasonlítanom kellene látványvilágát tekintve a Sucker Punch-hoz tudnám, felturbózottságán pedig az is dob egy lapáttal, hogy mindezt 3D-ben élhetjük át. Úgyhogy nem egy habos babos filmre számíthatunk, amire a pasink csak ímmel-ámmal jönne be. Inkább ő húz majd be a lengőajtón és ül be a terem közepére, hogy minél jobb helyről vegye szemügyre a high tech mütyüröket. Ami miatt aggódok, hogy a hivatalos magyar szinkronos előzetesben Hansel és Gretel nevét magyarosították Jánosra és Júliára. Khmm… Úgyhogy számomra nem megrázó, inkább nevetséges, mikor egymás nevét kiabálják, miközben a másik a halál torkában lebeg.

 

„Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Remner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük… a saját múltjukkal. A klasszikus mese modern fantasybe oltott új adaptációja lenyűgöző látványvilággal, pergő akciókkal és hátborzongató feszültséggel garantál remek szórakozást a műfaj és a felnőtt mesék kedvelőinek.”

Óza hatalmas

Bemutató dátuma: 2013. március

Szintén a mozis bemutató hatására márciusban biztosan a moziban csücsülök 3D-s szemüvegem pedig az orromon. A Pókember trilógia és Alice csodaországban rendezőinek keze közül kerül ki Óz története, amit remélem, hogy nem rontanak el, és a mostanára már rutinossá váló „legjobb jeleneteket kivágjuk és bedobjuk az előzetesbe” taktikát követték. Nagyon szimpatikus számomra, hogy Kansas porlepte, unalmas napjait fekete fehér filmkockákkal, míg a csodaországban töltött időt vadul tomboló szinte a dobozból felrobbanó színekkel és extremitással jelenítik meg. Alice-el nem csábítottak el, sőt hiába gyönyörű a képi világa nem tudtak még rávenni, hogy még egyszer megnézzem, hiába imádom az Őrült kalapost. Egy biztos eddig nem féltem a repülő majmoktól, azonban van egy sejtésem, hogy a film után fogok. :o)

„A Walt Disney Pictures fantasztikus kalandfilmje, az Oz The Great and Powerful Sam Raimi (Pókember 1-3., Gyorsabb a halálnál) rendezésében L. Frank Baum hőn szeretett karakterének, Óz, a nagy varázsló történetének kezdetét hivatott bemutatni. Amikor Oscar Diggs (James Franco), az igencsak gyanús, piti kis cirkuszi bűvész sietve távozik a porlepte, unalmas Kansas-ből az izgalmas Óz birodalmába, úgy tűnik, megütötte a főnyereményt: hírnév és gazdagság vár reá. Egészen addig gondolja így, amíg nem találkozik a három boszorkánnyal, Theodora-val (Mila Kunis), Evanora-val (Rachel Weisz) és Glinda-val (Michelle Williams), hiszen ők hárman nem egészen biztosak abban, hogy ő lenne a várva várt nagy varázsló.”

/Forrás: www.moly.hu; http://mozifilm.x3.hu/; www.port.hu /

Elolvasni és megnézni, vagy megnézni és elolvasni?

Örök dilemma egy olyan könyv tekintetében, amelyet még nem olvasott az ember és idő közben megfilmesítésre kerül, hogy előbb elolvassam, vagy nézzem meg a filmadaptációt? Hogy miért? Mert sokszor a film ütősebb, mint a könyv. Vagy éppen a kötet tökösebb, mint a megfilmesített verzió. Csokorba szedtem azoknak a könyveknek a sorát, amikhez még nem volt szerencsém, viszont időközben leforgatták őket.

David Mitchell: Felhőatlasz

„Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra. Sorsszerű viszonyok, cinikus érzelmek és látnoki szerelmek motívumaiból hat történet rajzolódik ki, melyek mindegyike túlmutat önmagán – egy leírhatatlan harmónia felé. Ez az átkozottul tökéletes összhang szólal meg a Felhőatlasz olvasóiban.
David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat?
A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak vibrálóan szellemes filmet.”

Először csak fél szemmel és fél füllel figyeltem a filmelőzetest. Csöppet sem érdekelt. Még néhányszor elsuhant mellette, és még mindig nem fogott meg magának. Majd erőt vettem magamon, időt szántam rá, és nyugodtan, teljes odafigyeléssel megnéztem a bemutatót és utána olvastam, hogy akkor miről is szól a történet. Mondanom sem kell, hogy megnyert. Sokadik látásra, de beleszerettem. Most pedig dilemmázok, hogy nézzem vagy olvassam, melyik lenne a jobb élmény először? A könyvről csak jót lehet olvasni, a film pedig igen ígéretesnek látszik csupa jó színésszel, akcióval és szerelemmel. Nagyon szeretem, amikor egy történetet több szálon ismerünk meg, és közben több idősíkon is mozog, mindezt itt pedig megkaphatom. Másrészt maga a téma is nagyon csábító. Azt hiszem mégis először  a könyvnél maradok.

Bemutató dátuma: 2012. november 22.

Yann Martel: Pi élete

„Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit? „

A könyvborító fogott meg, még a filmes előtti. Utána kicsit utánajártam a történetnek. Elolvastam a szerző beszámolóját az alkotói válságáról, és egyben élete nagy válságáról, amikor úgy tűnt, hogy befuccsolt a hivatásában. Majd jött a sorsdöntő fordulat, és egy ember életének története. Szívbemarkoló, megdöbbentő és csodálatos történet a túlélésről, hitről és kitartásról. A filmet az Oscar díjas Ang Lee rendezte, aki az egyik kedvenc könyvem az Értelem és érzelem feldolgozását is elkövette. Megfogott magának, úgyhogy decemberre már bejegyeztem magamnak a naptáramba a bemutató napját. Az esetek 90%-ában inkább a könyvet választom elsőnek a filmmel szemben. Most viszont a film élvez prioritást. Köszönhető talán annak is, hogy Pi kalandját 3D-ben élhetem át.

Bemutató dátuma: 2012. december 20.

J. R. R. Tolkien A hobbit

„Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) – ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat – egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt.”

Néhány évvel ezelőtt a lelkes Gyűrűk ura fanok úgy érezhették, hogy eljött a világ vége, és Mordor tüze mindent elpusztított, amikor a trilógia harmadik része is lement a mozikban. Peter Jackson azonban nem tudott nyugton ülni a fenekén, és megmentette, ha nem is a galaxist, de a rajongó tábort biztosan a Megyétől és Tolkien világának hiányától. Amit várok az a szokásos gyönyörű látványvilág, a legapróbb részletekig kidolgozott díszletek és az átütő jelenetek. Akik pedig igazán elvetemültek a majd 3 órás filmet 3D-ben is végigizguhatják – ahogy én is szándékozom megtenni-. Mielőtt rávetném magam a könyvre megvárom mit ad a filmes élmény.

Bemutató dátuma: 2012. december 13.

Stephenie Meyer: A burok

„A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…”

Meyer néni a szerelmi háromszögek nagymestere. Végigszenvedhettünk, akarom mondani végigizgulhattuk a ma már epikusnak mondható Twilight Saga során Jake/Bella/és Edward szenvedését, csókjait és dilemmáit. Magamban elkönyveltem az írónőt az egy durranásos szerzők között Rowling mellé. Egyszer sikerült egy nagyot robbantaniuk, aminek meglovagolása szinte képtelennek tűnik. Most viszont jön a The host vagyis A burok, ami újszerű dinamizmusával robban 2013-ban. Hogy csak a negyedik Alkonyat mozi utórezgéseit tudja csak meglovagolni vagy önállóan is képes cunamit okozni számomra még kérdéses. Akik olvasták már a regényt csak pozitívan tudtak róla nyilatkozni. Az én 2013-as várólista csökkentésemre is felkerült. Érdekel, hogy mit művelt az írónő, úgyhogy a filmmegjelenés előtt még ki szeretném végezni. Remélem nem örökre. Utána meg jöhet a film.

Bemutató dátuma: 2013. március 29. USA

Kami Garcia · Margaret Stohl: Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények

„Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Volt egy átok.
Volt egy lány.
És a végén
Ott volt egy sírgödör.

Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja mindent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét.
Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat.”

A könyv, ami megosztja az olvasókat. Van, aki egyszerűen imádja, más pedig ugyanekkora erővel gyűlöli. Hogy én melyik tábort fogom erősíteni teljes mellszélességgel még talány. Azonban érdekel, hogy miért kavart ekkora port ez az elsőre szabvány YA fantasy könyv. Van, aki unikumnak és epikus műnek titulálja, ami őszintén engem inkább elrettent, mint meggyőz. Általában azok a könyvek, amiket néhányan magasztalnak, mások pedig szidnak előbb utóbb kiderül, hogy nem lesznek a kedvenceim. Hogy kivételt képez-e ez alól a kötet még a jövő zenéje. A film trailere azonban nagyon tetszetős, főleg, hogy az egyik kedvenc zeném szól alatta a Seven devils. Nyitott vagyok, úgyhogy jöhet a könyv és a film is, vagy fordítva.

Bemutató dátuma: 2013. február 14.

Kerstin Gier Rubinvörös

„Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!”

Az első gondolatom a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy gyönyörű. Borító mániás könyvmoly lévén természetes, hogy először a külcsín fog meg majd később a belbecsre is kíváncsi leszek. Végre egy német írónő, és végre időutazás. Már az Időutazó felesége óta vágyom valami jó kis időben röpködős, könnyedebb történetre és lám meg is kaptam. Mivel trilógiáról van szó úgy gondoltam, hogy nem kapkodom el, és majd akkor esek neki, amikor már mind megjelent itthon. Ez a pillanat pedig most érkezett el, jövőre pedig már a mozikban tarol a film. Én pedig kapható vagyok egy kis időutazásra kedves Gwen és Gideon!

Bemutató dátuma: 2013. március 14. Németország

Isaac Marion: Warm Bodies (Hevülő testek (?))

R egy egzisztenciális válságokkal rendelkező fiatal fiú- egy zombi. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége és nincs pulzusa, de vannak álmai. A képessége arra, hogy kapcsolatot teremtsen a külvilággal kimerül néhány elmormogott szótagban, azonban a belső élete sokkal mélyebb, tele csodával és vággyal. Miután átéli egy tizenéves fiú emlékeit miközben elfogyasztja annak agyát, R egy váratlan választást tesz, amely elindítja a feszült, kínos és furcsán édes kapcsolatot közte az áldozata emberi barátnőjével. Julie egy színrobbanást jelent az amúgy sivár és szürke környezetben, ami körülveszi R-t. A fiú választása, hogy megvédje őt nem csak R-t változtatja meg, hanem Halott társait is, és talán az egész élettelen világot. Ijesztő, vicces és meglepően szívbemarkoló történet, a Warm bodies bemutatja, hogy mi történik, amikor az emberi szerelem melege elcsábítja egy zombi hideg szívét.

Húúúúúú. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor megnéztem az előzetest. Ez most komoly? A Summit Entertainment erre vetemedik? Majd megtudtam, hogy az igencsak a Twilightra hajazó plakáttal promotált film könyv alapján készült, és igen egy szerelmes zombiról szól. Kicsit őrült és abnormális Rómeó és Júlia szerelmi történet, ami először sokkol, majd megnevettet. Hogy mikor jelenik meg magyarul a kötet? A filmnek köszönhetően véleményem szerint minél előbb. Elviekben a Libri Könyvkiadó vásárolta meg a jogokat. Őket ismerve pedig lásd például az Éjféli cirkuszt egy roppant igényesen kiadott könyvet fogunk kapni tőlük. Már várom a  szerelmes angyalkák helyett melegszívű zombikat hozó februárt. :)

Bemutató dátuma: 2013. február 1. (USA)

/Forrás: http://moly.hu//

B&B a CW jóvoltából

Újra gyereknek érezhetjük magunkat és ennek átéléséhez nem kell Pán Péter szindrómásnak lennünk. Bűntudat nélkül élhetjük újra gyerekkoruk klasszikus történeteit felnőtt fejjel, új köntösbe burkolva; köszönhetően az amerikai tv csatornáknak. Korábban is megesett, hogy egy-egy mesét feldolgoztak élő szereplős filmben, majd rákattantak a filmgyárosok a mesevilág és az írók találkozásának, magyarázatot találva arra, hogy a mesealkotók honnan is merítették az ötleteiket (gondoljunk csak a Grimm című filmre, amiben a két testvér kalandjait nézhetjük meg a később általuk megalkotott mesehősök között, de rájuk való utalást találhatunk a Tizedik királyság című mini sorozatban is). Napjainkban ezekkel a történetekkel egyre inkább felnőtt korosztályt célozzák meg, két fajta üzenetet közvetítve feléjük: 1. attól, hogy kinőttél az oviból és az bedtime storykból még érezheted most is gyereknek magad, 2. kifogytunk gyerekek ez a helyzet, nem nő új fű a nap alatt, nem tudunk mást csinálni, csak újrahasznosítani, úgyhogy elégedjetek meg azzal, amit kaptok.

Be kell vallanom, nem rossz üzletpolitika, amit a külföldi csatornák és filmgyárosok művelnek. Egyre nagyobb réteget tudnak megvenni maguknak, vagy hogy stílszerűek legyünk mint a kisgömbőc gyere gyere, hamm bekaplak szisztémát gyakorolni a nézőkön. De ha már itt tartunk az olvasókon is egyaránt. Jött a Beastly- A szörnyszívű, először könyvben, majd filmben, szintén ezzel a szisztémával a Lány és a farkas (annak PR-járól már korábban írtam a  könyv horrorélménye kapcsán). Őket pedig követte az Once upon a time és a Grimm című sorozat, túllépve a könyvek kereteit szabad folyást engedve a rendezőknek.

Persze tudom, hogy több másik példát is hozhatnék, de most csak azokat említem, amikben magam is érintett vagyok. Az elmúlt év végén kapott el a láz az OUAT-al ami azóta sem csitult le. Most pedig elkapott egy újabb szenvedély, méghozzá a CW csatorna jóvoltából. Már több, mint egy hónapja dübörög az USA-ban a Beauty and the Beast, vagyis a Szépség és a szörnyeteg 21-ik századi újragondolása.

A világszerte nagy felháborodást keltett tavasszal a nézőkben a csatorna azon partizánakciója, amely egy kecses vágással megszűntette az akkor már a végső részeit rúgó L.J. Smith neve által fémjelzett Secret Circle (Titkos kör) szériát –ne feledjük az írónő felelős a Vámpír naplókért is-. Mindenesetre én jót vidultam a felháborodáson, mivel számomra eme filmes próbálkozás nem hogy adott volna hanem inkább elvett az életemből, méghozzá 22 borzalmas résznyi időt. Őszintén az egész adaptáció legizgalmasabb része az utolsó 30 másodperc. Ennyivel érte el nálam legalábbis, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. Csöpögős volt, nyálas, sokszor érthetetlen és értelmetlen. Komolyan, ha csak azzal tudják elérni, hogy egy szereplő rossz útra térését átadják a nézőnek, hogy sötétítik a sminkjét, mivel a színésznő képtelen az egysíkúságán túllépni, arra kár időt, illetve szót fecsérelni. A goromba kommentek és átkozódó megjegyzéseket olvasva –amelyek a csatornát illették, alaptalanul azért, hogy szünetelteti a sorozatot (megjegyzem halkan inkább azért kellett volna kárhoztatni, mert leadták)- megakadt a szemem egy „kedves” üzeneten, ami azt taglalta, hogy „bla bla bla… remélem, hogy a helyette induló új sorozatotok a Beauty and the Beast jó sz@r lesz és a süllyesztőben végzi, és helyette inkább ezt az igényes …bla bla bla”. Ugye nem csoda, hogy megakadt rajta a szemem? Mármint nem a leminősítésen, hanem magán a címen. Nem titok, hogy gyerekkorom, mit nekem gyerekkor életem kedvenc meséje a Szépség és a Szörnyeteg! Egyszerűen imádom, és még ma is képes vagyok bekucorodni elé, és nevetni, sírni és egyszerűen jól érezni magam, miközben nézem. Ugyanez a hatás a történet feldolgozásai során azonban hiányoztak eddig.

Hogy a CW 2012-es feldolgozása miben más, mint a korábbiak? Míg az elődök  inkább a tini és a YA korosztályt célozták be itt inkább a YA keményebb magja és a középkorúak korai sávját veszi célkeresztbe. Szintén a saját nézőpontomat hangoztatom, nem zárom ki, hogy tinik is szívesen fogják nézni, vagy éppen a 60-as nagymamák. De el tudok képzelni egy harmincas nőcikét, vagy egy húszas éveiben járó paintball őrült srácot is a tv előtt ülni, miközben ez a sorozat megy a képernyőn. És hogy miért is?

Mert nem csak csöpögős szerelem, hanem mély lélektani dráma, akció, humor, génmanipuláció, nyomozás és mindezek mellett mese egyvelege, amitől dögös, pörgős és megunhatatlan. Mindezek felsorolása után körülbelül a család összes generációja megtalálja benne a számításait, amivel az előző állításaimat már ki is pukkaszthatom mint a lufit.

A történet 9 évvel ezelőtt indul, mikor is a jogi felvételijére készülő Cat Chandlerrel találkozunk, aki pultosként dolgozik, hogy legalább a könyveire legyen pénze. Haza indulna a munkából, amikor észreveszi, hogy lemerült a kocsi aksija, és az édesanyját hívja fel, hogy fuvarozza haza. Minden a tervek szerint megy, kivéve, hogy édesanyja érkezését követően egy másik kocsi is érkezik két férfival, akik nem mondok meglepő dolgot, nem az Autó Klubbtól érkeztek. Cat édesanyját lelövik, a lányt pedig üldözőbe veszik az erdőben. Az utolsó percben egy ismeretlen lény menti meg az életét, akiről később az orvosok azt állítják, hogy csak a poszttraumás stressz és az agyrázkódás hatására képzelte, a gyilkosokat pedig valamilyen állat támadta meg. Catre édesanyja „kivégzésszerű” meggyilkolása akkora hatást gyakorolt, hogy pályatervet módosított és detektív lett New Yorkban. Megrögzötten keresi, hogy kik állhattak édesanyja meggyilkolásának hátterében, és mi volt a kiváltó ok, ami miatt meg kellett halnia. Ő képviseli a történet egyik szálát.

A másikat Dr. Vincent Keller, volt iraki katonaorvos volt. 2001. szeptember 1. és testvérei elvesztését követően lépett be a serege, bosszúszomjjal fűtve. Gyorsan lecsaptak rá, nemcsak tudása, hanem hozzáállása miatt is. Beleegyezett, hogy részt vesz egy kísérletben, amelyről kezdetekben csak annyit tudtak, hogy olyan vitaminok és gyógyszerek keverékét kapják, amelytől gyorsabbak, és ellenállóbbak lesznek. Azonban a kísérlet félresiklott, mert nem csak erősebbek lettek az alanyok, hanem harag és stressz hatására dühöngő fenevadakká változtak. Végül a vezetés úgy döntött, hogy több káruk származik belőlük, mint hasznuk, így az összes alanyt megsemmisítették. Vagy legalábbis úgy hitték, hogy mindet. Vincent New Yorkban bujkál. Miközben harcol saját démonaival és az emberiekkel is. Áldozatokon próbál segíteni több, kevesebb sikerrel, így hozza össze a jó szerencse vele Catet is. Egy gyilkosság áldozata mellett találják meg Vincent ujjlenyomatát. Később kiderül, hogy a férfi volt ott 9 évvel ezelőtt, amikor Cat édesanyját megölték, és valamit tud arról, hogy miért is kellett a nőnek meghalnia. A nyomozónőt fellelkesíti, hogy végre forró nyomra lelt a férfi személyében, Vincent pedig őrlődik, mert segíteni is akar, de fél a majd egy évtizednyi rejtőzést követően, hogy megtalálják, mindez mellett Catet is kivégezhetik, ha túl sok információ jut a birtokába. A kettejük együttműködését, barátságát és vonzódását követhetjük végig, megtűzdelve izgalmas bűncselekményekkel, összeesküvésekkel, államtitkokkal és kedvelhető figurákkal.

Meg kell vallanom azért féltem tőle. Maga a szereposztás már rettegéssel töltött el, hiszen Cat szerepében a Smallville örök Lana Langjét köszönthetjük, akit meg kell, hogy valljam, nem kedveltem. A történet során több most futó vagy éppen befejezett széria szereplőivel is találkozhatunk, szóval filmnézés közben azzal is játszhatunk, hogy fejben listát készítünk a vendégszereplőkről.

Amikor megnéztem az első promot megfogott magának az egész szőröstől, bőröstől. Kicsit húztam ugyan a számat az erős jelenet után, amikor a sötét, rothadó erdőben megjelent a félig árnyékba vesző arcú idegen. Majd jött a sablon szöveg az állat támadásról, és poszttraumás stresszről. Itt kissé elbizonytalanodtam, mivel elég állattámadást élhettünk át a Vámpír naplókban, és abból sem sült ki sok jó… De erről talán majd egy másik posztban. Kicsit klónozott sorozatra számítottam a csatorna eddigi allűrjei után, de pozitívan csalódtam. Nem csak a film és a színészek leptek meg, hanem a zenéért felelős kollégák is. Egy kis Snow Patrol és Florence & The Machine fogadott kezdésként, és a színvonal nem adott alább a  későbbi részeknél sem. Hétről hétre jobban bontakoznak ki mondatokból, gesztusokból és tettekből a két főszereplő egymás iránti fokozott érzelmei. Mellékszálként jönnek a bűncselekmények, és a háttérben megbújik a rettegés, mivel nem tudni, hogy mit akar a szervezet, miért fejlesztette ki ezt a brutális hatóanyagot, mikor likvidálják főhőseinket. Szívszaggató, ahogy Vincent az emberségéért küzd, Cat pedig támogatni próbálja, miközben neki is meg kell küzdenie a saját ördögeivel, a kíváncsisággal és a bosszúvággyal, ami detektívvé tette őt. Folyamatos kétségek között őrlődnek, feláldozzák magukat, az érzéseiket és közben a hitüket is próbára teszik. Ha valami igazán izgalmasra vágysz, és eleged van az agytágító műsorokból, amiket az itthoni csatornák ömlesztenek magukból megtaláltad azt, amit kerestél! Téged is magával ragad és nem ereszt a huszonegyedik századian irreálisan reális sorozat, ami akár meg is történhetne, mint a mesékben. :) 
Előzetes: