Furcsa egy kedvenc írótól valami teljesen újba fogni. A megszeretett világból valahogy kiszippantódik az ember kétkedni és félni kezd, hogy az a hely is ugyanolyan jó lesz-e, mint amit már annyira megszokott, ahol már komfortosan mozog, mindenkit messziről megismer, mielőtt még megszólalna hiszen már beavatódott ezen kedves személyek legféltettebb titkaiba, és lelkük legmélyebb zugaiba is bebocsájtást nyert. De megeshet, és meg is esik, hogy ez az új jó, sőt talán jobb is, mint a korábbi világ, így ezt követően ezért kezdi magát feszélyezetten érezni az ember. Én is ilyen hűtlen utazója lettem Mead világainak, de remélem, hogy ezért a Vámpírakadémia köteteinek lakói nem szerveznek ellenem támadást, mivel teremtőjüket nem szűntem meg szeretni, sőt, jobban a bűvkörébe vont, mint valaha.
Honnan:
Még mielőtt az Utolsó áldozat címe kiderült volna Amerikában, kutakodni kezdtem Mead hivatalos oldalán, és elolvasgattam, hogy milyen egyéb sorozatokat alkotott az írónő. Nem hittem volna, hogy a közeljövőben kiadásra kerülne akár a Dark Swan vagy a Georgina Kincaid sorozat, hiszen mindenki a „friss hússal” vagyis a Vámpírakadémia sorozattal volt éppen megszállott a világ minden egyes pontján. Az „öreglányokkal” akkor még nem nagyon foglalkoztak. Eddig. Ezek után pedig felötlik bennem a kérdés, hogy szegény kis tudatlanok, mi mindenről maradtunk még le Meadből?
Gondolatok:
„- Mond csak el, hány oldalt olvasol egy nap?(…)- Ötöt – böktem ki végül. – Mindennap öt oldalt. Nem többet.(…)- Mert… mert annyira jó – hadartam, hogy gyorsan túlessek rajta - ,és mert csak egyszer lehet elsőre olvasni könyvet, és szeretném, ha minél tovább tartana. Az élmény. Egyébként egy nap alatt vége lenne, és az olyan lenne… mintha egy ültő helyemben felfalnék egy egész doboz jégkrémet. Túl sok jó túl gyorsan. Így kicsit elnyújthatom, tovább tart a könyv, kiélvezhetem. Kénytelen is vagyok, mert elég sokat kell várni a következőre.”
Valahogy én is így voltam vele, de nem tudtam ellenállni neki. Így is több napra osztottam be a történetet, hogy amíg csak tudom húzzam, halasszam az élvezkedést. És most itt állok árván, kétségbe esve, hogy mivel is töltsem el az estéimet.
Régen nem éreztem magam így olvasás közben. Ezt az első alkalommal még nem is vettem észre, de mivel minden egyes azt követő nap jelentkeztek a tünetek gyanússá vált. Ahogy a kezembe került a könyv és kinyitottam mosolyra állt a szám, faltam a sorokat, kuncogtam, nevettem és volt, amikor több sor után vettem csak levegőt. Ezek csak egyetlen nyavalya jelei lehetnek: hogy új kedvencre leltem, vagy inkább ő lelt rám? De félre a hamleti kérdésekkel, mesélek inkább arról, ami ennyire a bűvkörébe tudott vonni.
Georgina egy hétköznapi nő mindennapjait éli Seattle-ben, egy könyvesboltban dolgozik, csapatépítő tréning keretében svingelni tanítja a kollégáit, szabadidejét olvasással vagy a barátaival tölti és közben éli vaníliás mokkával ízesített életét. Ami, valljuk be őszintén idáig nem tűnik túl izgalmasnak. Kivéve, ha hozzátesszük, hogy hölgyeményünk több mint ezer éves és pokolbéli munkaköre szerint szépreményű, erkölcsös férfiak elcsábítása és elkárhoztatása a fő profilja. Gorgiana szukkubusz, aki nem szeretne az lenni. Kiégett az idők alatt és az élvezetekbe belecsömörülve már csak egy szerető társra és halandó életre vágyik. Természetesen teljesen nem adhatja fel ténykedését, hiszen ezzel nem csak halhatatlan életét, hanem főnökei teljesítménymérlegét is veszélyeztetné. Így sajátos szabályokat alkot, amivel ad is meg nem is a pokolbéli hatalmak lélekhajhász szolgálóinak. Nem hajlandó tisztességes férfiakat megbuktatni puszta szórakozásból, hiába is kapna tőlük nagyobb adag életenergiát, inkább a sötétebb lelkű hímek között válogat és belőlük teljesíti a százalékát.
Szépen, lassan folydogál tehát főhősnőnk élete, mígnem abba bele nem lép egyszerre két férfi is, akik bár szeretnék, nem kerülhetnek bele a potenciális áldozati körbe, ama fent már részletezett elvi szabályok miatt. A férfiak mellett egy gyilkos is elkezd garázdálkodni és hullákkal párhuzamban leveleket is hátrahagy szukkubuszunknak. Így kavarva fel egy halhatatlan könyvkereskedő mindennapi átlagos életét.
„Nők és férfiak egyaránt megmagyarázhatatlan vonzerőt éreznek ilyenkor, érteni persze nem értik, miért. A legbölcsebb ki se tenni a lábam, nehogy valami ostoba balesetből valaki belém bolonduljon. Ez azért rém szimpatikus a részemről, most nem azért.”
Ami már korábban is megfogott Meadben, hogy olyan főhőst tud teremteni, aki az első mondatával magával ragadja az olvasóját. Itt a szukkubusszal, aki inkább emberi, mint démoni. Gorgiana szellemes, okos, ambiciózus mindenki számára, aki csak ránéz, mégis közben olyan lelki viharok zajlanak le benne, amelyek pont azt mutatják, hogy még sem olyan összeszedett, mint ahogyan azt az emberek kívülről látják. Több száz év terhe nyomja a vállát, egy mások által elfeledett életé, amivel minden áldott nap meg kell vívnia a maga csatáit, miközben a jelen problémái és a jövő kilátástalansága ellen harcol. Sokkal emberibb, mint természetfeletti csábító, aki gondol mások lelkére és épségére. Démoni mércével nézve abnormális, emberi szemmel sebezhető. Izgalmas volt látni, hogy hogyan reagál olyan esetekben, mikor találkozik azokkal, akik fizikai megtestesítői az álmának, vagy mikor megnyílik előtte a vágyainak kapuja. Mennyire képes ellenállni, és miben hajlandó engedni. A lelki vonal mellett viszont rengeteg humoros ankét, szituáció bukkant fel. Élveztem a csípős riposztokat, a kétértelmű beszélgetéseket és a nevetnivaló élethelyzeteket, ami a főhősök között alakult. Egyik kedvenc részem, mikor Gorgiana megszegi az 5 oldalas szabályát, és egy éjszaka alatt felfalja A Glasgow-egyezményt, így állva bosszút Sethen, mikor inkább magával tol ki.
„Minden napom egy küzdelem, hogy a múltam nehogy felülkerekedjen rajtam. Van, hogy én nyerek. Van, hogy nem.”
Mead férfi alakjaival zavarba ejti az olvasót, mivel egy idő után nem tudja eldönteni, hogy kit kívánjon a főhősnő mellé, és kit kívánjon ki magának a kötetből. Imádtam Sethet a félénkségével, hogy a közkedvelt író élő szóban nem tudta kifejezni magát úgy, mint ahogyan azt a humoros e-mailekben megtette és úgy ahogy van magát a karaktert magáért. A fejlődése nagyon pozitív volt, és látványos szinte fejezetről fejezetre jobban alakult a karaktere. Roman „tipikus” szuperpasi kategóriának is nevezhető, de mégis a jellemének hagymarétegei között az élet és rendszerszemléletében megbújik egy olyan sajátos kis morzsa, ami mégsem engedi beskatulyázni ebbe a körbe.„Nagy rajongója vagyok, sőt a legnagyobb, de mint kiderült, a könyveit olvasni és a társaságában tölteni az időt két összeegyeztethetetlen színvonalú élmény.”
A megalkotott világ, nem túlbonyolított, nem túlzsúfolt rengeteg különböző lénnyel, akiket nehéz lenne kezelni, és nyomon követni, hogy kinek mi a sajátossága, ki kinek az oldalán áll. Nem oszthatók csak jó és rossz, sötét és világos oldalra, mint azt a korábbi sorozatánál megszokhattuk az írónőnek, hanem egy szürke masszát kapunk, ahol egy vámpírban is megvan a jóérzés és egy angyali lényben is a gonoszság. Érdekes, hogy itt pont a „sötét” oldal teremtményeinek szemével látjuk az öröklét viszontagságait, ami változatos csemegét nyújt ezzel az olvasó számára. Amitől nagyon féltem kezdetekben, az a főszereplő szolgáltatóipari munkaköréből is adódó kényes kérdés volt, és itt nem a könyveladásokra gondoltam. A szex eddig a Vámpírakadémiában csak utalási szinten volt megjelenítve és nem volt olyan szinten kibontva, mint itt, köszönhetően annak, hogy esetében YA kötetről beszélünk. Viszont ebben a regényciklusban szaftosan megjelenik a téma, és nem csak „jajj ez volt életem legszebb pillanata” jelleggel. Azonban nem gusztustalanul, túlzóan van részletezve, hanem a pont jó kategória. Eleinte hiányoltam Georgina múltjának részleteit és már epedve vártam, hogy magyarázatot kapjak arra, hogy hogyan lett ebből a nőből pasilélek zabáló szörnyeteg. Majd a magyarázat is megérkezett, szépen adagolva, emlékfelhők formájában. Ezekkel mindig csak az a bajom, hogy nagyon élesen megszakítják az események láncolatát, ellenben itt pihe puhán huppantak bele a történet szövedékébe.
A nyomozás érdekes, és hiába szelik keresztbe kasul a szívügyek és vonzalmak, nem kerül annyira háttérbe, mint az Anita Blake késői köteteiben szokás. Mead ezen a területen is megtalálta az egyensúlyt. És bár egy-egy alkalommal volt hasonló érzésem, mint Rose-al, olyan „vedd már észre kérlek azt ami a szemed előtt van” érzés, bizonyos részletek mégis tudtak a meglepetés erejével hatni rám.Összességében várakozásaimon felül teljesített a kötet és új kedvencet köszönhetek a Kincaid sorozat első kötete személyében. Remélem, hogy a következő rész személyében egy újabb gyöngyszemre lelhetek. És az első fejezet elolvasása után, ami még helyet kapott a könyv hátuljában, izgalmakban és humorban úgy tűnik az sem lesz szűkében.
Ajánlom mindazoknak, akik kellemesen kívánják tölteni az elalvás előtti órákat. :)
A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak!
Értékelés: 5/5
Kedvenc részek:
„Istennek legyen hála a viszonyért vagy a hirtelen fellobbanó jégkrémvágyért, ami a sofőrt éppen ma űzte ki az éjszakába.”
„Ezt a gyengémet minden munkatársam ismerte. Napi hármat is lenyomtam belőle. Mármint mokkából, nem munkatársból.”
„Thetisznek,régi tartozásom ez, tudom, de leghőbb vágyainkat gyakran csak hosszú türelemmel és méltó küzdelemmel érhetjük el. Nagy emberi bölcsesség ez, azt hiszem, még Péleusz is tudta.Seth”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése