Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

Honnan: Újraolvasás, mert most Apokalipszis és Moning hangulatban vagyok. A történet: MacKayla Lane O’connor már sok mindent túlélt. A testvére elvesztését, az élete alapjainak romba dőlését, egy halálosnak tűnő összeütközést N-nel és bandájával, egy még halálosabb találkozást külön bejáratú Kaszásával, és természetesen minden nap elviseli ÁS Barronst. Mit veszíthet, és mit kaphat még a megszállás alatt álló Dublintól, ami mit sem sejt megszállottságáról? Állnak-e még a falak Halloween után, és marad-e még Mac életének olyan darabja, amitől nem foszthatják meg? 

Gondolatok:

A fantasy könyvekkel kapcsolatban az elvetemült olvasóknak hatalmas elvárásaik vannak. Elvárjuk, hogy már az első szavak elsodorjanak egy különleges világba, amely tele van mágiával, varázslatos lényekkel, villámsebhelyes kisfiúkkal, halálos küldetésekkel, Mordor tüzével, dimenzióváltó ruhásszekrényekkel, lovagokkal, trónokért vetélkedő többszörösen sérült karakterekkel, akikkel azonosulni tudunk, vagy nem. Mindent elvárunk a könyvtől, azt is, ami a képzeletünk határán túl létezik. Mindent akarunk, és ha hasonlóságot vélünk felfedezni szarkasztikus hangon duruzsolni kezd egy hang a fülünkben, olyan bűnre hívva fel a figyelmünket, ami már évezredek óta minden írott, és íratlan törvény szerint bűn: lopás. Nehéz újszerű történettel találkozni, egy olyan korban, amikor már minden lerágott csontnak tűnik, ahol az ember úgy érzi, hogy a filmrendezők nem tudnak új, komplex, a család minden tagját becsábító filmeket alkotni, csupán könyveket/képregényeket visznek széles vászonra, amiket a szerzők innen-onnan összeollóztak. Szkeptikusak vagyunk az újjal szemben, főleg akkor, amikor a legtöbb író fantasyt alkot, valljuk be, hogy teszik ezt kisebb nagyobb sikerrel. Karen Marie Moningban többek között azt szeretem, hogy tudja, mikor kell valamit abbahagynia, legalábbis az eddigi hazai megjelenései alapján tudok ezzel a véleménnyel élni. Még nem érzem azt a fajta taszító érzést vele kapcsolatban, amit Cassandra Clare olyan hat éve elért nálam a szerkesztést nem látott könyvmonstrumaival, amelyek egy olyan világban játszódnak, ahonnan maga az író nem tud kiszakadni, miközben már nem találja azt a fajta pusztító írói erőt, ami az alap – és véleményem szerint folytatást nem igénylő – három kötetében még fellelhető (értem ezalatt a Végzet ereklyéi 3+3 kötetének utóbbi hármasát, a többiről meg ne is beszéljünk…). Egy szóval Moning nem egy kifulladt író, aki már nem érti, sőt mi több, elfelejtette karakterei mozgatórugóit, és eredeti jellemét. Továbbá, nem az olvasók megkopasztására hajt, újabb és újabb mondathalmaz raktárakkal (kiemelem még egyszer az itthon jelenleg magyarul kiadott köteteiről beszélek).

„Csak egyetlen kérdés számít, Ms. Lane, és ez az, amit soha nincs ideje megkérdezni. Az emberek különböző mértékben képesek viselni az igazságot. A többségük azzal tölti az egész életét, hogy hazugságok bonyolult hálóját szövögeti, lemond a szabadságáról, és bármit azért, hogy biztonságban érezze magát. Az az ember, aki igazán él, csak ritkán részesül a biztonság értékes pillanataival, amelyre hidegen tekinthet, ez teszi azzá, aki. Ez teszi gyengévé vagy erőssé, élővé vagy halottá. Lássuk, hogy maga melyik. Mennyi igazságot képes elviselni Ms. Lane?” 

 

Nincsen új, „szuperfurcsa” világteremtés, csak a mi megszokott mindennapi életünket csapkodja meg egy kis szenvedéssel, mágiával, kétségbeeséssel, különleges fajokkal, önutálattal és pszichologikus, monológokba oltott ön/útkerséssel. Egy újabb Eat, pray, love mondhatnánk, mikor a hős életében történik valami borzalom, amivel meg kell birkóznia és közben egyúttal felfedezi magát, helyét a világban, amivel megalapozza a jövőjét. Csak annyi a különbség a két sztori között, hogy Moningnál kapott egy kis mágikus beütést. Azt is szeretem a Tündérkrónikákban, hogy nincs időben behatárolva. Mac naplóját olvasva azt is hihetem, hogy ezek az események pont most történnek a világunkban, vagy pedig még meg sem történtek, és csak egy Teleportáló Ezüstön keresztül kerültek a múlt Világ lakóinak kezébe, hogy figyelmeztessék őket a veszélyekre, azért, hogy tudjunk tenni ellenük. Egy kézikönyv a jövőhöz, a Shiede látók könyvtárának értékes kötetei. 

„Fura, hogy amikor minden a legsötétebbnek tűnik, a legváratlanabb helyeken jelenik meg a szépség.”

 

Aki olvasta az előző három kötetet, tisztában van már az írónő briliáns stílusával, Mac karakterfejlődésének folyamatosságával, Barrons zord eleganciájával, és az Unseeliek sötét, komor éhségével. A harmadik kötet vége azonban az elevenünkbe vág. Észveszejtően nyers, minket, olvasókat is zsigerileg felkavar és kétségek közé hajít. Tipikus „Holafolytatásmertazonnalolvasniakarooom!” érzéssel hagytuk abba az utolsó oldalt és ejtettük le a könyvet, majd kaptuk fel újra, hogy ellenőrizzük nem lapul-e még valahol egy kósza szikra, vagy egy lapok közül kirázható Árny. 

„A testhez hasonlóan a lélek is küzd, hogy regenerálódjon. Ahogy a sejtek is harcolnak a fertőzések ellen, legyőzik a betegségeket, úgy a lélek is figyelemre méltó ellenálló képességgel rendelkezik. Tudja, mikor éri sérülés, tudja, meddig lehet elviselni a károkat. Ha túl komolynak ítéli a sérülést, burkot von a seb köré, ahogy a testben is ciszta jelenik meg a fertőzés körül, egészen addig, amíg el nem érkezik az idő, hogy foglalkozzon a problémával. Néhány ember esetében ez soha nem következik be. Néhányan sérültek maradnak, örökre megtörnek.”

 

Ez a fajta brutalitás és erő a negyedik kötetben is folytatódik. Az írónő nehéz témába nyúlt, amire kíváncsi voltam, hogy hogyan kezeli, miként élteti meg a hősével és mit fog közvetíteni az olvasóknak. A kötetben a tagadás, a dolgok távolról szemlélése, és válaszfallal való elzárása váltakozik, hiszen ezek az érzések uralják Mac-et is az őt ért brutalitással, és megfosztottság érzésével szemben. Az olvasó tisztában van azzal, hogy egy idő után Mack is, és a történet is robbanni fog. Szükséges hosszabban foglakozni a történtekkel, azonban ennek is ülepednie kell, időnek kell eltelnie. Tisztelem Moningot, hogy bevállalta a karakterének fizikai és pszichés szétcincálását, amit korábban már enyhén sejtetett. Már önmagában azzal, hogy ennyire véresen brutálissá, és sebekkel tarkítottá teszi hőseinek életét látható, hogy ugyanolyan kegyetlenül ír, mint, amilyen kegyetlenül és fordulatosan bánik velünk az élet. Ettől is valóságosabbá teszi a világát, és mi olvasók még inkább azonosulhatunk karakterei dilemmáival, fájdalmával, vagy éppen őrületével. És ha azt hisszük, hogy már mindent láttunk, minden szenvedésen, kínon túljutottunk csak áltatjuk magunkat. Barossosan az illúziók haszontalan képeivel fárasztjuk magunkat. A Rossz hold kelt fel csak a kezdete Mac őrült utazásának a betetőzése Az új nap virrad-ban köszönt ránk. És a legyőzött olvasó nem tehet mást, kénytelen felnyúlni a polcra, leemelni a befejező kötetet és beleveti magát. 

Kedvenc idézet:

„Te hagysz el engem, szivárvány lány.”

 

„Mindegy, hány ember vesz körül minket, mindegy, mennyi barátunk és családtagunk szeret bennünket, és mindegy, hányan szeretnek viszont, a születésünk és a halálunk pillanatában egyedül vagyunk. Senki sem jött velünk, és senki sem megy velünk. Ez egyszemélyes utazás.”

 

„Már nem vagyunk állatok. Van „nevünk”.” „Én azt mondom: válassz jobb filmeket, edd meg a zöldséget, használj fogselymet, és tiszteld önmagadat, mert ha te nem teszed, más sem fog tisztelni.”

Értékelés:

Karen Marie Moning: Álom és valóság

Minden ember életében bekövetkezik egy elemi fordulópont, ami gyökerestől tépi ki az addigi mindennapjaiból a büdös senki földjére, ahol vergődve, elhagyatva, a biztonságtól és kiszámíthatóságtól megtagadva küzd a fennmaradásért. Vannak akik elbuknak a küzdelemben, és vannak a túlélők. Mac túlélő. Túlélte élete első nagy csapását, az életének egyik magzatzsinórját jelentő személy elvesztését, a nővérét meggyilkolták. A gyász lépcsőfokait kiperzselte szívéből a bosszú, ami egy idő után kezdi átvenni felette az irányítást, kezd második személyiségévé válni, egy komor, nyers, ösztönlénnyé, aki csak a fájdalom, az erőszak és a vér nyelvén ért. A déli szépség maszkja mögül néha már elő-elő villan ez a feketét és vöröset kedvelő vadember, de még mindig erősek az erkölcsös neveltetés, és a morálisan megfelelő magatartás falai. Egyre veszélyesebb kalandok, egyre több titok, egyre több rejtett képesség és egyre több bűn.

A Mackel való utazás folytatódik, kérem a biztonsági öveket becsatolni, rázós utazás következik.

„Mindenki, aki ér valamit, megtörik egyszer. Egyszer. Ha túléli, nem szégyen, nem bűn. Te túlélted.”

Több éve már, hogy Moning Tündérkrónikák kötete először a kezembe akadt. Első találkozásunk nem sikerült kifejezetten szerencsésen. Én előítéletekkel teli, és fantasy túlcsordulásos időszakomat éltem, a könyvnek pedig csak annyi hibája volt, hogy egy sorozat első kötete volt, amibe könnyen beleköthetett egy magamfajta mufurc ember. Majd kapott még egy esélyt a sorozat, ezt követően pedig a kötetek hazavándoroltak a könyvespolcomra, és, azóta is velem laknak. Még akkor is zord voltam, de már kevésbé kötekedő, mivel nem nagyon akadt mibe belekötni. A második kötetben tökéletes elegyet képez a komor hangulat, a veszély, a humor, az erotika és az izgalom. A kötet értelmes történetvezetése, amely az előző kötet puzzle darabjával tökéletesen passzol, - az írónő további munkáit már ismerve - a későbbi kötetekben is megfigyelhető. Többek között ez teszi Moningot számomra a kortárs külföldi fantasy irodalmának egyik csúcsírójává. A minőségi történetvezetés és írásmód mellett a titkok kellő mértékű, és megfelelően időzített leleplezése jellemzi a regényt, miközben egyre több kérdés vetődik fel az olvasóban, ami folyamatos feszültséget generál, mivel megoldással az utolsó lap elolvasását követően sem rendelkezünk. A folyamatos frusztráció garantált nem csak a könyv, hanem az egész sorozat olvasása alatt.

„A hazugságok leperegnek rólunk; az igazság az, amit a legnehezebb elhallgattatni.”

Macket Dorothyhoz hasonlóan felkapta a forgószél, és ha nem is Ózhoz, de egy hasonlóan irreálisnak tűnő világba sodorta. Ez a világ, még ha minden tényezőjében valóságtól elrugaszkodottnak tűnt is kezdetben egyre több kérdésre ad reális magyarázatot. Főhősnőnk újabb és újabb ellenségeket szerez magának, egyre több veszélyes helyzetbe kerül, és ezen helyzetek nem csak az életét fenyegetik, hanem valami mást is, amit még saját maga sem tud pontosan megnevezni. És természetesen ezen veszélyes helyzetek meglehetősen sokszor kapcsolódnak megfejthetetlen főnökéhez, az örök ÁS-hez Jerico Barronshoz. Pörgő, akciódús jelenetekkel lesz letehetetlen olvasmány, ezzel okozva álmatlan éjszakákat, szundítás mentes szombat délutánokat, fogmosás mellett olvasással egybekötött reggeli készülődéseket. Izgalmas, több-mint-aminek-kinéz karakterei teszik még színesebbé a történetet. Az pedig csak hab a tortán, hogy maga a kelta mitológia, a mondavilág tökéletesen illeszkedik a történetbe, vagy inkább helyesebb, ha azt mondom egészíti ki azt.

„Utálom a szánalmat. A szimpátia nem olyan rossz. A szimpátia azt jelenti: tudom, milyen érzés, elég vacak, mi? A szánalom viszont arról árulkodik, hogy szerintük kudarcot vallottál.”

Ajánlom mindazoknak, akik szeretik az erős, jól kidolgozott személyiségű hősnőket, akik nem tökéletesek mindenekfelett, azonban igazi mindennapi túlélők, igazi harcosok, miközben megmaradnak nőknek, gyermekeknek, nővéreknek és barátoknak. És természetesen azoknak is, akik szeretik a gyerekes vitákba is bonyolódó férfi-női szereplőpárosokat, akik között akaratukon kívül is feszül egy vibráló húr, még ha nem is bíznak meg egymásban. Ajánlom mindenkinek, aki minőségi fantasyra vágyik, ami nem csak kizárólag erotikáról, hatalomról, rejtélyekről és vérről akar olvasni. A sorozattal egy tökéletesen hangolt, kerek és egyedi regényciklushoz juthat az olvasó, amelynek világától garantálom, hogy csak igen nehezen tud majd elszakadni.

És ne feledjétek, maradjatok a fényben!

Értékelés:

Kedvenc rész:

„– Várjon egy pillanatra! Ki az az IYCGM?
– Akkor hívja, ha nem tud elérni a másikon. – A fogát csikorgatta.
– És az IYD?
– Abban az esetben hívja, ha a halálán van, Ms. Lane. De azt tanácsolom, hogy tényleg csak akkor hívja azt a számot, ha biztos haldoklik, különben én magam ölöm meg.”   

„Ice, ice baby”

Egy sidhe-látó, egy halhatatlan valami és egy bomlott elméjű szexel ölő tündér találkozása. Nem ez nem egy revüműsor a Chester’s-ben. Üdvözlünk FLU 1-ben Dublinban, ahol minden egyre hátborzongatóbbá válik. És mindez nem csak a rengeteg, több ezer éves rabságukból szabadult új tündérnek köszönhető, akik jelenleg az emberek között portyáznak. Valami, vagy valaki egyre fagyosabbá varázsolja az amúgy is szenvedő várost. Különös szövetségeket hozva egyúttal létre. És hogy az új „gonoszt” el tudják-e pusztítani, vagy előbb egymás nyakát tekerik ki, kiderül Karen Marie Moning legújabb kötetében.

Honnan:

Fanatikusan szeretem Moningot!

Gondolatok:

Hogy stílszerű legyek: Haver! Ez nagyon állat volt!

Mindenki izgatottan várta, hogy Moning hogyan fogja életre hívni Danit, belopózni a gondolataiba, az ő kezébe adni az irányítást, és hagyni, hogy kézen fogva suhanjon vele Dublin romjain keresztül, miközben ő szorgosan jegyzetel, és kikerüli az arcába csapódó Snickerses papírokat. Hát kérem így! Töménytelen mennyiségű csoki, hiperaktivitás, tomboló hormonok, halhatatlan rossz modorú férfiak, személyiségzavarral küszködő magukban motyogó ex-druida tündérek, enciklopédikus tudással ellátott fiúk, sok hiszti, új fagyos bad ass, és rengeteg viharos érzelem kakofóniájával. A gyászoló, kemény déli szépség után igen nagy kihívást jelentett, egy túlpörgött tini megformálása, aki mellesleg egy darabjaira hullott világban kényszerül szembenézni a legnagyobb félelmeivel és csöppet sem csendes tinédzserkori érzelemhullámokkal. A folyamatos idegesítő, és túlzizgő énje ellenére nagyon megkedveltem Danit, és kicsit sajnálom is a kölyköt, még akkor is, ha nem szereti, hogy kölyöknek hívják. Megaelhagyatottsága még egy jól működő világban is sok lenne a legtöbb embernek, de hát ő Dani Mega O’Malley, aki szuperhős, egy szörnyektől hemzsegő világban. És míg az idegesítő egoizmusa kiverheti egyeseknél a biztosítékot, közben csak  egy szeretetéhes gyerek páncélját képezi a megbízhatatlan felnőttekkel szemben, amin sajnos találhatók gyenge pontok, és ezt sajnos sokan ki is használják. Eltérőbb mint, amit eddig megszoktunk, hiszen rengeteg szempontból másra koncentrál, de bizonyos szempontból nekem sokkal mélyebb lett érzelmi síkon ez a könyv, mint az előzmény.

A Tündérkrónikákkal szemben több karakter fejében időzhetünk, ami kifejezetten jó. Dani folyamatos vibrálása miatt ugyanis túlhajtatottság következtében kimúlhatnak az agysejtek, vagy folyamatos cukorutánpótlást igényel a tankunk, ami Megával ellentétben szemét kis zsírpárnákat eredményezne kényes helyeken…  Így  egyrészt nyomon követjük, ahogy Christian darabjaira hullik, átalakul, miközben a két személyisége viharos harcot folytat le egymással, viszont érzelmei egy biztos fókuszt magáénak tudhatnak, az viszont vitatott, hogy érzelmi fókuszának tárgya kifejezett örömmel viseltet-e tény iránt. Másrészt pedig rettegünk, és vánszorgunk Kattel. Az ő részei számomra nagyon, de nagyon lassúak voltak, még annak ellenére is, hogy logikailag értettem a szerepét, kellett ellenpontnak, és összekötő kapocsnak Cruce-hoz.

A könyvem mire végeztem vele úgy nézett ki, mint egy saláta, a rengeteg post it-től, ahol a kedvenc részeket, vagy számomra fontos fordulatokat jelöltem be. Ehhez társult egy vicces jegyzet, hogy mégis milyen benyomások értek oldalról oldalra, milyen kérdések merültek fel bennem, mit gondolok az egyes szereplőkről, mit váltott ki belőlem egy-egy mondat. Ezek birtokában felfegyverkezve ültem le értékelni a könyvet, de menet közben úgy gondoltam, hogy elég értelmes gondolatokat írtam fel részletesen jegyzetnek, úgyhogy miért ne, legyen ez a gondolataim szövedéke a könyvről! Hiszen itt „én vagyok a Király, a Hűbérúr, az Úr és a Mester.”, hogy Ryodant idézzem. Szóval következzen egy kicsit sem koherens érzelemdarabkákból összerakott észrevételdömpingem, sok pozitív és kevés negatív szöszmösz társaságában.

„Ha szerencsém van, az egész klub összeomlik, csak törmelék lesz belőle, és valamennyien odavesznek.

De ebben valahogy kételkedtem.

Olyanok voltak, mint Barrons. Még abban sem voltam biztos, hogy meg lehet ölni őket. Ha igen, valószínűleg csak egyetlen fegyverrel, amely egy láthatatlan dobozban rejtőzik valahol sok millió fényévre innen egy láthatatlan bolygón ahol olyan az éghajlat, hogy minden élőlény egy szempillantás alatt elégne.”

SPOILER VESZÉLY! Továbbolvasás csak saját felelősségre! A bejegyzés nyomokban mogyorót és cselekményleírást tartalmazhat!

- Figyelemreméltó, hogy Dani mennyi mindent hagy figyelmen kívül, míg Mac esetében ahhoz szoktunk hozzá, hogy mindig fülel, és mint a szivacs próbálja magába szívni az összes információt arra vonatkozóan, hogy tudna a csávából kikeveredni. Aranyosak már az első fejezet képei, miközben Dani jobban el van foglalva a saját maga fényezésével, lelki gondjaival, és a csokipapírokkal, miközben a lányok lent az apátság apokalipszisével vannak elfoglalva.

- Nincs benne annyi akció, és kicsit nehezebben indul be, láthatólag az új gonosz nem olyan kaliber, mint az

elődök, és többet foglalkozik az írónő még az egyes alakok lelki alakulásával, torzulásaival, és mivel „új” karakterről van szó, ezért úgymond a múltja bemutatásával. Ami nem baj, csak nagyon el lettünk kapatva a gusztustalanul elvetemült, és gennyes szándékokkal megvert rosszfiúkkal, és a rengeteg váratlan bonyodalommal.^.^

- Úgy gondoltjuk elsőre, hogy miután már a legtöbb dologra fény derült nem lesz olyan izgalmas, és nem tud semmi újat adni az írónő. Azonban hatalmasat esik az állunk, miközben rá döbbennünk, hogy sokkal több minden húzódik meg a sötétben, mint hittük.

- Az ábrázolás, az érzések átadása, az érzékletesség, a leírások egyszerűen csodálatosak!

- Nagyra értékelem, hogy Ryodant nem úgy akarja beállítani, mint Mac és Barrons 02-t sokkal inkább egy nagyon idegesítő apafiguraként, aki nagyon de nagyon kiakasztó, és egy serious pain in the ass.

- Nagyon érzékletes, és részletekbe menő annak a bemutatása, hogy milyen lenne ebben a felfordult szabályok nélküli világban élni. Tetszik, hogy erre is koncentrál az írónő, és nem csak a fő eseményekre. Vajon ennek lesz valami jelentősége a következő kötetekben?

- Kíváncsivá tett, hogy mégis ki az, aki begyűjti az élelmiszereket. Még az ilyen helyzetekben is van egy uralkodó réteg, de aki leleményes, és jól átlátja a helyzetet szintén jó pozícióból indul. Úgy tűnik, hogy a sötétben egy új csoport bontakozik ki, akik még elég sok fogcsikorgatást okoznak Ryodanéknak.

- Egyszerűen gyönyörűen ír Moning!!!!

- Christian személyiséghasadását végigkövetni lúdbőrt hagyóan borzongató, kicsit kattant a szentem, de azért én imádom! J

- Táncos! Több ez a gyerek, mint aminek mutatja magát, olyan édesek lennének Danivel egy jobb világban!!! *Sóhaj* Mégis kicsoda ő?

- Úgy adagol az írónő, hogy ne ismerjünk minden részletet, míg a főhősök mindent látnak, mi nem látunk tökéletesen át a fejükön, hiányosak a leírások, és a helyzetjelentések, így tart minket sötétben botorkáni, aminek az lesz az eredménye, hogy Danivel együtt vágunk a fejünkre, csak mi azzal a felkiáltással, hogy „Haver, ezt miért nem mondtad?” Kiborítóan jól irányítja, és uralja a helyzeteket és az olvasót is Moning.

- Fúúújjj!!! Már nagyon meguntam a rengeteg csokit, és igen én is beneveznék egy jó kis ír tradicionális menüre!

- Jo nagyon de nagyon idegesítő, nem lehetne véletlenségből kinyírni?!?

- Tetszik, hogy hiába fiatal, és sokszor naiv Dani eszméletlenül okos, és szuper világképe van a neveltetése ellenére –vagy éppen annak köszönhetően? Mégis hasznos a tv?-. Attól függetlenül sem adta fel a jóba vetett hitét, hogy milyen ocsmányságok veszik körül, és nagyon édes, hogy nem veszi észre, hogy a pasik mégis hogy néznek rá. J

- Túl heves a lányka, nem megfontolt, mint Mac, sokkal többet tud, hiszen ebben a közösségben nőtt fel, több belső információt kapunk végre, de még nem eleget! Kíváncsi vagyok, hogy az elejtett mondataira, mikor és majd melyik kötetben fogunk magyarázatot kapni.

- A kis zizzent tini hangulata annyira árad a lapokról.

- A magányosságára, és az elhagyatottságára Dani úgy gondol, mint a szuperhősök munkaköri leírására, amihez, már csak egy társ csatlakozása kellene, vagy inkább egy mentor, esetleg mindkettő. Ez lenne Ryo és

Táncos. Mindezt tökéletesen kiélezi a Batmanes utalásokkal Mondtam már, hogy imádom Moningot?

- Jajj szabaduljon már ki Cruce! Úgy szeretném!!!!!!!!!!!!!!

- Dani folyamatos elképzelései, hogy milyen lesz felnőttnek: egy nagyon rendezett női alak sejlik ki belőle, aki kicsit, vagyis inkább nagyon is olyan, mint Mac. Hiába is nem akarja bevallani, nagyon sóvárog Mac életére és családjára, de közben annyira érződik mellette az is, hogy neki ez nem fog bejönni, hiszen olyan kis szerencsétlen, egyem a szívét. L

- Imádom, Dani magyarázkodásait, amikből soha nem sül ki semmi jó, mert a hülye felnőttek nem értik meg a dolgokat. Ezeknél a jeleneteknél érezhető a legjobban az élettapasztalat hiánya, akármilyen okos és talpraesett is. Másrészt ezek a helyzetek, és jelenetek adják a legjobb komikus jeleneteit a regénynek.

- Édes a hasadt elméjű Christian rózsaszín köde, ahogy Danihez vonzódik. J Az első alkalomról való eszmecseréjük, az ahogy Dani reagál először: blöááá, másodszor: fegyverként felhasználni, J mindenben meglátja a lehetőséget. Imádnivaló, agyafúrt túlélő ez a kiscsaj! Azért megnézném őket együtt…

- Nagy mínusz, hogy Lor-on kívül még mindig nem szerepeltek a többiek, és, hogy még róla sem tudunk meg semmit. L

- Zavaró, hogy az elemi Barrons után megkapjuk a túlszabályozott Ryodant aki olyan mint egy sebhelyes, jól öltözött  köztisztviselő, aki mindent lepapíroz.

- Moning elszólta magát azzal a mondatával, amikor Dani a jövőbeni énéről való álmodozás után azt mondja, hogy ha majd együtt lesznek Táncossal, akkor rá sem ismer? Tényleg összejönnek?

- Negatív a fordításban a sok „amelyek”, „amelyért”, „amellyel”, „amelytől”. Sokszor olyan szereplő használja ezeket, aki meglátásom szerint nem fogalmaz ilyen kifinomult stílusban, és precízen. Vagy csak én vagyok túl szőrszálhasogató?

- Megunhatatlan folyamatos élcelődés és a humor dömping.  Jajj nekem! Egy csomó kedvenc részt ki lehetne belőle vágni. J

- Az írónő által előszeretettel használt nyitott vég. De nem szeretem ilyenkor…

És egy rajongó őszinte kétségbeesett első két mondata az utolsó mondat után: Mi lesz velük??? Hol találom meg, hogy mikor érkezik a folytatás. Majd egy pár pillanatnyi böngészés után: Addig lehet, hogy megesznek az Árnyak…

Értékelés:

Kedvenc rész:

„És néhányan továbbra is arról beszélnek, hogy misét kellene tartaniuk a vén kurváért! Én azt mondom, hogy a sidhe-látók Úrnője halott. Átkozottul hurrá! Elő a tortával és a kalapokkal!”

„Jericho Barrons állat. Törvények nélküli bestia. De Ryodan más. Ő egy gép.”

 „- Nem látod a fától az erdőt.

- Nincs erdő. Felzabálták az Árnyak.”

„Christian a vállára engedi hosszú, fekete haját, és hódító mosolyt villant felém.

- Hercegnő, építek neked egy kibaszott Fehér Palotát.”

Fagyos tavasz

Bár ebben a zimában már mindenki megveszekedetten a langymeleg tavasz, avagy azon túlmenően a kerti grillsütések és a napozás szezonját várja, a megveszekedettek már most ki vannak éhezve egy kis extra hűvösre. Hogy miért? Érkezett ugyanis a Cor Leonis kiadó pazar híre, miszerint Karen Marie Moning új kötetét az Iced-ot tavasszal kiadják.

Tavasszal tehát nem a simogató meleget, hanem a Fagyot kell várni! Úgyhogy ne rettegj a végítélettől! Addig nem csaphat le ránk a Világvége, amíg nem tapogatjuk, szaglásszuk körbe, és nem olvassuk rongyosra. Csak ezt követően okozhatjuk MI kedves Moning rajongók az égszakadást földindulást, azzal a felkiáltással, hogy Hol a folytatás?!?! :)

Annyira tetszik ez a borító! *.* Ugye marad?!

„Addig biztos nem, míg az összes Moning könyv meg nem jelent magyarul is. ;) Oszd meg a hírt, hogy mindenki megnyugodhasson! ;) Nem titkoljuk tovább: nem lesz idén világvége, mert 2013-ban érkezik hozzánk is az ICED! Heteken át egyaránt izgalomban tartott bennünket, és a rajongókat is Karen Marie Moning, aki személyesen dönt könyveiről, hogy akkor jöhet-e Magyarországra a Fever World sorozat, vagy sem. Eredetileg a külföldi megjelenéssel megegyező időben akartuk mi is megjelentetni Dani történetének első könyvét, ám az írónő az amerikai turné miatt nem tudott érdemben foglalkozni kérésünkkel, hogy a magyar olvasók is még idén kezükbe kaparinthassák az Iced-ot. De nem adtuk fel, és kitartóan vártunk arra, hogy zöld utat kapjon a projekt. Igaz, ez idő alatt számos megkeresés érkezett a témában, melyeket rendre lógva hagytunk, hiszen óvatos duhajok vagyunk, és nem szeretünk semmit úgy ígérni, hogy nem teljesen biztos. Ám immár papírunk van róla, hogy miénk (a Cor Leonisé, és természetesen a magyar rajongóké) az újabb sorozat is, mi pedig igyekszünk minél előbb mindenki polcára eljuttatni azt. Laskay Ildikó fordításában a Könyvfesztiválra érkezik Dani, Ryodan és az egész Seelie-Unseelie sereg.”

Már alig várom, hogy a kezemben tarthassam Dani első önálló kötetét. *.* Másrészt azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy jövőre nem csak kedvencünk tollából született történettel lehetünk gazdagabbak. Szerény személyem már nagyon várja Alaya Johnson és Jasper Fforde debütálását a kiadónál. Lehet, hogy nem is olyan sokára már arról számolhatok be, hogy ők pontosan mikor robbannak be a könyvesboltok polcaira, onnan pedig hozzánk itthoni felhasználásra.

/Forrás: http://www.corleonis.hu/

Pokoli túlélőpróba– Nevada Barr: Ördögkatlan

„- Anna Pigeon, esküszöm, hogy maga a frászt hozza rám.”

Nemcsak Steve Gluck van így vele, hanem én is. Anna jött, látott és győzött. Túlélésből és nyomozásból is kitűnőre vizsgázott. És bár nem rendelkezik Marple kotnyeleskedő stílusával vagy Poirot szürke agysejtek iránti szenvedélyes szeretetével, egy nagyon szerethető modern kori túlélőnőt kapunk személyében, aki mindig mindennek a sűrűjében találja magát. Ha akarja, ha nem.

Gondolatok:

Nagyon vártam Anna történetét. És már elkezdtem a melegítést a skandináv krimikkel. Bemelegítettem a borzongásra, a nyugtalan, idegtépő percekre, és az izgalomra. Ezeket pedig a kötet mind hozta is. Bár inkább szakaszokban. Kicsit lassan indult be az eseménylánc. Kezdetben mi magunk is kótyagosak vagyunk Annával a drogoktól és a fejsérüléstől a víznyelő alján. A szomjúság is elfogja az embert, hiszen Barr annyira érzékletesen írja le a víz utáni vágyakozást, és a kiszáradás fokozatait, hogy az ember akarva, akaratlanul csak egy 1,5 literes vizesüveggel maga mellett képes falni a sorokat. Eszméletlen, amennyire a végletekig feszíti főhőse akaratát, túlélési ösztönét és küzdő képességét. Hiába van lelkiekben és testileg is összetörve, Anna tervez, gondolkodik és megrendezi szabadulását. És itt jön be az az elem, ami a legjobban magával ragadott.

„- Ez nem a purgatórium – nyugtatgatta magát. – Protestánsokat oda nem engednek be.”

Anna színházi ügyelő. Így mindent a színház és az előadások oldaláról lát. Börtöne díszlet, szenvedése az egyik felvonás, a gonosz karaktert láthatatlan szálak mozgatják a sötétbe vesző kötélpadlásról, de a darab fináléja még tervezés alatt áll. Ebben a darabban ő a főhős, akinek elfelejtettek szövegkönyvet osztani, nem tudja, mikor következik a következő felvonás, mi a végszó és, hogy ki is a partnere. Mindent magának kell kitalálnia, miközben embertelen fájdalom kínozza, és ehhez még társul a klausztrofóbikus élmény és egy elásott hulla is. A színházi vonulat végig megmarad, ami különleges aromával bolondítja meg a történet folyamát. A másik ínyencség benne a pszichológiai mellékzönge, ami Anna nővérének köszönhető. Molly ugyanis pszichiáter, ami nagyban rányomja bélyegét húga gondolkozására is. Bár nem szakértő ezen a területen, mégis felhasználja a nővérével folytatott korábbi beszélgetések során felvetett gondolatokat és mondatokat.

„Az oldalára zuhant. A karja eltört, kificamodott vagy csúnyám megrándult. A feje betört, kificamodott, vagy csúnya másnapossággal küzd.”

Glen Canyon, ami nappal maga a Paradicsom éjjel a pokol

A fülszöveg elolvasása után azt hittem, hogy az egész történet a víznyelőben, vagyis magában az ördögkatlanban fog lejátszódni, azonban tévedtem ezen a fronton. A lassú kezdés után az események fokozatosan felpörögnek, és a kötet közepén az újabb csapdába kerülés és élet-halál harc során már csak azt vettem észre, hogy drasztikusan csappannak az oldalak, annyira magával sodort engem is az áradat. Ezt követ egy újabb nyugvó pont, majd maga a katarzis. Aminél kap még egy két pofont az olvasó.

Ugyanis, ha Agatha Christie a krimik koronázatlan királynője, akkor Barr a megtévesztés nagyasszonya. Imádom a több nézőpontos történeteket, amit itt is megkaptam. És pont ezekkel a nézőpontváltásokkal és gondolatfoszlányokkal terel el minket az írónő a helyes útról. Dorothysan követnénk a sárga köves ösvényt, azonban a sárgának annyi árnyalatát használták fel a különböző egymást átszelő utaknál, hogy az elágazásoknál már nem tudjuk melyiken is haladtunk eddig és melyiken szeretnénk folytatni az utazást. Az írónő is ezzel a technikával él. És jól be is visz miket a málnásba. Amikor elkezdtem a nyomozást Annával felállítottam magamban a lehetséges alternatívákat. Talán:

• Regis a tettes, aki megkívánta a sötét aurával körbevont, furcsa, kelekótya, mégis vonzó Annát. Így eltette őt a víznyelőbe, mint amikor valaki egy szép mégis törékeny tárgyat vesz magának és vitrinbe rakja, hogy aztán kedve szerint az üveg elé üljön, hogy nézegesse, vagy kivegye és eljátszadozzon vele.
• „Pepi és Pupi” a két önkéntes egyetemista srác az elkövető. Egyszerű szórakozásból, mivel unatkoznak, így kiélvezik az adandó alkalmat és a már amúgy is összetört Annát még jobban darabokra morzsolják. Jó időtöltés és nem tudja meg senki sem.
• Jenny az elkövető. A leszbikus lakótárs, aki Anna iránti vonzalmát már nem tudja kezelni, és mindig csak erős betonfalakba ütközik. Egyszóval ugyanaz az indok, mint Regisnél, szenvedély, vonzalom és az egyetlen út, ha más nincs a víznyelő.
• Bethy, Regis felesége, aki féltékenységében bosszút akar állni Annán.
• Esetleg nyaralók a tópartról. Szintén az unalom elűzéseként és a nyár felejthetetlen emlékéért.
• Annának személyiség hasadása van, és minden mögött bomlott elméjének másik fele áll.
• Ezen lehetőségek mixe.

„Teréz anya is elkövette volna a tökéletes bűntényt, ha lehetősége nyílt volna rá.

Csak egyetlen bökkenő van: semmi sem tökéletes.”

Hogy ezek közül az alternatívák közül melyik a helyes, vagy esetleg nincs is közöttük derítsd ki magad. Élvezetes kezdő kötet, aminek a folytatására már most kíváncsi vagyok. És ha minden igaz nem is kell sokat várni az Oroszlánkörmökre, mert mint ahogyan az a kötet végéből kiderül, már előkészületek alatt áll. Úgyhogy Anna Pigeonra fel, akit a krimik szerelmesei a klasszikus nyomozó figurák után biztosan a szívükbe zárnak.

 A könyvért külön köszönet az CorLeonis kiadónak!

Értékelés: 3,5/5

Kedvenc rész:

 „A Hófehérke Disney-féle animációs feldolgozása nők egész generációjának homályosította el a tisztánlátását. Azt gondolták, hogy az erdő teremtményei majd a szoknyájukon szökdécselnek, és együtt táncolnak velük. Regis tapasztalatai szerint az erdő teremtményei hajlamosak inkább csípni és harapni, semmint vidáman ugrabugrálni az ember körül. „

„Élete egyik korai leckéje volt az egyik kígyólengető fiútól, Carl Johnsontól kapott ajándéka. Jenny élénken emlékezett rá; ő volt a nagy szerelme első osztályban. Carl kergetni kezdte az iskola udvarán, azt kiabálva, hogy: „Kígyó! Kígyó!” Udvarlás hatéves  módra.”

Ha felkeltette az érdeklődésed a kötet most már a kiadótól is megrendelheted. Ugyanis megnyitotta kapuit… a Cor Leonis Könyváruház. És, hogy mit is kínál a kiadó új szolgáltatása?

„Indulási akciónk keretében mindenki 25% kedvezménnyel vásárolhatja meg könyveinket,

•  a későbbiek során a regisztrált tagoknak állandó 25%-os kedvezmény,
•  4 féle fizetési mód,
•  szállítás házhoz vagy Pick Pack Pontra,
•  kedvező szállítási díjak,
•  Facebookról és mobiltelefonról is elérhető,
•  különleges kedvezmények bloggereknek és Moly.hu tagoknak,
•  rendszeresen különböző villámakciók, meglepetések...”

Bloggereknek külön öröm, hogy 30%-al olcsóbban rendelhetik meg kiszemelt áldozataikat!^^

Rendeljetek bátran, a többit bízzátok az oroszlánra!

Én már regisztráltam! Te még nem?

/Forrás: http://corleoniskonyvek.blogspot.hu/

Kezdet és vég a CorLeonis kiadónál

Egy új ütős krimi sorozattal indítja meg az őszt a CorLeonis kiadó. A méltán sikeres bestseller író Nevada Barr tollából kerül itthon a polcokra Anna Pigeon sorozata. A 13 és ½ írónőjének új hazánkban megjelenő kötete az első lépésektől kezdi bemutatni nekünk Anna Pigeont, amire külföldön évekig kellett várni. Ez a regény a sorozat előzményeit tárja elénk, amiért az írónő rajongói tábora évek óta esengett, hogy megjelenésre kerüljön. Nekünk viszont nem kell várnunk rá, azonnal megismerhetjük a csetlő, botló főhősnőt, aki a kezdetekben összetört és ismeretlen még számára az élet azon kegyetlen oldala, amibe egyik napról a másikra belecsöppen. Hogy hogyan alakulnak a későbbiekben a kalandjai? Kíváncsian várom, mivel az első oldalak igen meggyőzőek. Ha érdekel itt beleolvashatsz Te is!

Nevada Barr: Ördögkatlan

„Nevada Barr Anna Pigeon történeteivel szerzett magának ismertséget. A Nemzeti Park Szolgálat különc rangerének kalandjaiból eddig tizenhat jelent meg, és az írónő – rajongói régi vágyát teljesítve – végre megírta a sorozat előzménydarabját.

Anna Pigeon meztelenül, betört fejjel, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. Kiszáradt nyelve feldagadt a szomjúságtól. Fogalma sincs, hogyan került oda, nem emlékszik, mikor veszítette el a ruháját és az eszméletét. Kétségbeesetten próbálja felidézni, mi történhetett vele, és közben igyekszik felfedezni szűk börtönét… „

Egy történet elkezdődik, egy másik pedig befejeződik. Sokan várjuk már azt a napot, amikor Karen Marie Moning főhősnőjének kalandjai a végéhez érnek. Vagy valami újnak a kezdetéhez? Az írónő nem csak főhősét hagyta kétségek között, hanem nagyra duzzadt rajongó táborát is. Mi lesz Macel? Hogy tudja túlélni az újabb veszteségeket? Sikerül-e bosszút állnia, vagy túl nagy és bénító a fájdalom, hogy másra is gondolni tudjon? Mi lesz a Sinsar Dubh-val? Új nap virrad, de Macnek megáll az idő. Sikerül újjá születnie, és felvenni a harcot az ellenséggel és saját magával szemben? Ebben a hónapban mindenre fény derül. Legalább ha Moning hagyja. Kedvcsinálóként és izgalomfokozóként itt elolvashatod az első fejezetet. Dublin Rád vár! Csak ne felejtsd el. Mindig maradj a fényben!

Karen Marie Moning: Új nap virrad

„A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak "rózsaszín" közjáték volt.

A nővére miatti bosszú már nem elég, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit önnön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de az Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és el sem ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történt valójában V’Lane-nel? És egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb: maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?”

/Forrás: http://corleonis.hu/