Agyzabáló filmek

Már javában tombol a február, és ennek köszönhetően a mozik is feléledtek téli álmukból. Nemsokára jön az Oscar gála, így a legtöbb moziban újra adják az elmúlt évek díjnyertes alkotásait. Ezek mellett azonban érkezett egy kis vérfrissítés is, amire többek között én is már régóta vártam. Három filmet veszek most górcső alá, amik az előzeteseik alapján nagyon étvágygerjesztőnek tűntek, de mint tudjuk nem minden az első benyomás.

Sajnos egyre többször esik meg, hogy egy film nagyon jó trailerrel mutatkozik be a nézőközönségnek, ami persze nem lenne rossz, ha később is ezt a színvonalat tudná hozni maga a film is. Mégsem így történik. Legtöbbször a legviccesebb, legakciódúsabb jeleneteket vágják össze az alkotók és azt tálalják a mozilátogatóknak csalogatóként, vetítik a tv-ben, vagy teszik fel a film hivatalos oldalára. És természetesen mi belefutunk újra meg újra egy olyan jobb esetben „csak” másfél órás borzalomba, ami csak lopja az időnket.

Na de lássuk csak mit hozott a február?

Már korábban írtam egy összevont posztban azokról a filmekről, amik nagyon megnyertek maguknak. Ezek között szerepelt a Boszorkányvadászok is, amely egy modern köntösbe bújtatott Jancsi és Juliska történet. Természetesen nem korszakalkotó, főleg napjainkban, hogy egy klasszikus gyerekmesét felturbósítva tálalnak a nézőknek, mégis volt egy tökös, badass beütése az első beharangozó promónak köszönhetően. Hogy engem mi fogott meg? Hogy végre nem tömény romantika, hanem akció, gyilkolás és a mézeskalácsház ellenére sem túlcukrozott „mindenki boldogan élt, míg meg nem halt” érzetet kelt.  Ezek voltak az első reakciók, majd követte a meghökkenés, hogy magyar szinkronban magyarosították a neveket, így a már-már „drámai” pillanatokban valamelyik szereplő nevének hallatán az emberre rátör a röhögő görcs.

Na de lássuk miről is szól a történet? Hanselt és Gretelt kiskorában az erdőben hagyta az édesapjuk, hogy miért máig sem tudják. Ahogy új nap virrad rájuk elindulnak, és hogy, hogy nem egy mézeskalácsházhoz érnek, ahol segítséget remélve dörömbölnek, de nem történik semmi. Majd mikor elkezdenek falatozni, kitárul az ajtó és felfedi csúf lakóját, egy ráncos igen morcos, és kiéhezett banyát. A történet ezt követően a klasszikushoz hasonlóan alakul, megsütik a sütőben, és megmenekülnek a halál torkából. A két testvér ezt követően élethivatásául választja a bosziirtást, így fejpénzért cserébe a világon bárhol kivégzik a gonosz banyákat. Új megbízásuk Augsburg szólítja őket, ahol egyre csak fogynak a gyerekek, és a mágia rothadásnak indult űzői valami sötét dolgot terveznek. De miért épp ezek a gyerekek, és mi áll a háttérben? A hősök harcolnak a törvény őreivel, évszázados boszikkal, és a múltjukkal. Miközben mi a perceket számoljuk, hogy mikor végeznek mindennel, hogy mi is végezhessünk velük… 

Hiába a rengeteg high-tech fegyver, kütyüparádé, spéci műszer, és a véres jelenetek egyszeri nézés után felejthető a történet. Imádom a steampunk elemeket magába sűrítő történeteket és filmben sem vetem meg, de ennyi nem elég. A történet lapos, inkább az „üsd vágd” jeleneteken van a hangsúly, ami nem lenne rossz, ha mellette a cselekmény is annyira ütős lenne, nem pedig ennyire átgondolatlan. Őszintén, nekem nevetnem kellett, hogy nagy boszivadászunk cukorbeteg, és ezért szúrnia kell magát többször is naponta, azonban a történet végén már egy egész napot kibír nélküle, és pont akkor lesz rosszul, amikor élet halál harcot vív a főbanyával. Nagyon lapos az egész, és nem hihető, hogy két testvért, akiket a szüleik elvesztése űz a gyilkolásba nem beszélnek azokról, akiknek elvesztése a legfájdalmasabb és legmeghatározóbb volt az életükben. A történet megerőszakolásaként beleillesztett „szerelmi” vonal már csak hab a tortán, a cseresznyét pedig a miértekre adott magyarázat adja. Utólagosan is csókoltatom a forgatókönyvírót! Hanselről (inkább hívom az „eredeti” nevén, mint Jánosnak) hamarabb elhinné az ember, hogy Gretel apja és nem az öccse, és bár Gemma Arterton már az Egy tiszta nő című minisorozatban is megmutatta tehetségét és szépségét, ez sem volt elég ahhoz, hogy valami életet adjon a produkcióhoz. Összességében örülök, hogy nem szántam rá magam, hogy 3D-ben nézzem meg, még akkor sem, hogy ha az látványilag valamennyi pozitív hozadékot adott volna neki. Csalódás volt és pont.

Értékelés: 0,5/5

Másik nagyon várt filmélmény a Warm bodies vagy, ha már a nemsokára megjelenő könyvváltozat címét ismerjük stílszerűen inkább élek az Eleven testek elnevezéssel. Viccesnek, szórakoztatónak ígérkezett, egy csöppet de nem eltúlzott romantikus mellékzöngével. Csupa szív, véres, szerelmes Valentin napi csemege. Szó mi szó morbidan humoros egy film, mégis hagy maga után kívánnivalót. A történet lényegében R szemszögéből kerül elmesélésre, ő a narrátorunk mindvégig. A fiú, vagy inkább zombi nem emlékszik semmire magából, honnan jött, mit csinált, kik a szülei, a nevének is csak a kezdőbetűje dereng neki. Mindettől függetlenül az érzései megmaradtak, és töbre vágyik, mint egész nap céltalanul bóklászni és várni azt a pillanatot, amikor teljesen kiüresedik és ő is Csontivá, azzá az érzések nélküli, zabagép zombifajtává válik, akiktől nem csak az emberek, de az élőhalottak is rettegnek. Egy szép, napsütéses napon, mikor az éhség kiűzi egy kis nasi után találkozik Julie-val, aki megmagyarázhatatlan hatással van rá. Vagy csak azért mert megette a lány barátját, és ezáltal az emlékeit is megszerezte? Mindenesetre megmozgatott valamit R-ben, amitől védeni szeretné és törődni akar a lányról. Az ő nem mindennapi kapcsolatukról és az általa/uk hozott változásokról szól a történet. Élveztem az elejétől a végéig, kellemes volt és mosolyra fakasztó, mégis, ahogy vége, az első gondolatom az volt, hogy csak ennyi volt? Kellemes délutáni kikapcsolódásnak nem rossz, esetleg még megél egy egyszer-kétszeri megnézést, de semmi maradandó. Várom a könyv változatot, ahol jobban R bőrébe bújhatok, halhatom a gondolatait, amik morbidak, mélyek és viccesek a maguk nemében. Lehet, hogy velem volt a baj, hogy magasra tettem a lécet a filmmel szemben, és még az is megeshet, hogy a könyv olvasása után jobban fog tetszeni, de most még kissé hiányos, lyukacsos a filmélmény.

Értékelés: 3/5

Valentin napra természetfeletti, megátkozott szerelmes könyvadaptációban is részünk lehetett a Lenyűgöző teremtmények képében. A történet középpontjában Ethan áll, aki már alig várja azt a napot, hogy elhagyja az őrülten sivár, hitbuzgó és érdektelen Gatlint. Addig is könyvekbe menekül, és ezeken keresztül tervezgeti fejében azt az útvonalat, amit menekülése után megtesz. Egyhangú mindennapjait azonban esténként megtöri egy furcsa álom, egy még furcsább és megfoghatatlanabb lányról, aki elérhetetlen és mégis ismerős számára. Egy szokványosan induló napon, azonban új hírek kelnek szárnyra, amik a mit sem sejtő fiú számára óriási horderővel bírnak. A titokzatos Macon Ravenwood unokahúga érkezik a városkába, és ezzel a tettével azonnal kivívja a szenteskedő lakosok és azok gyerekeinek ellenszenvét. De ki is valójában Lena? Vagy inkább mi ő? Elsöprő első szerelem, ami a szokványos problémákon túl halálos átkot is magában hordoz. Szeretet, feláldozás és halál. Mi jobb kellene Valentin napra?

Őszintén nem ettől a filmtől vártam kellemes perceket. Így meglepődtem, hogy az első fél óra után teljesen magába szippantott. Humoros volt, szabad szájú, tele riposztokkal, így nem értettem, hogy mi miatt is osztotta meg a könyvváltozat ennyire az olvasótábort. Később ez is kikristályosodott, de úgy a történet feléig nem volt semmi gondom vele. Kellemes meglepetés volt no. Ethant kedveltem, a maga nem vagyok szuper álompasi, de kompenzálom ezt a „haláli” humororommal, és ahogy Lena is mondja mézédességével, amitől nem fordul fel az ember gyomra. Egy szóval aranyos. A magyar szinkron előnyére vált a filmnek, ami sok esetben nem mondható el, végre megint egy olyan mozi ahol Előd Álmos hangját élvezhetjük, aki képes arra, hogy még átütőbben adja át a szereplők érzelmeit, mint az eredeti színészek a saját orgánumukkal. A problémáim a film felénél kezdődtek, ahol már elviselhetetlenül sok a tüll, de magyarázat és kifejtés annál kevesebb. Ezt nem a film számlájára írom teljesen, hiszen a stábnak is hozott anyagból kellett dolgoznia, ami maga a könyv. Minden telhetőt megtettek szerintem, hogy valami klassz dolgot alkossanak, és még így, hogy csak pár fejezetet olvastam csupán, ki merem jelenteni, hogy szerintem minőségében sokkal jobbat hoztak ki belőle, mint a könyv. Kicsit megerőszakolt a nagy finálé, a mindent elsöprő összecsapás jelenete, amitől padlót fog a néző, nem épp jó értelemben. Az utolsó képkockák után pedig enyhén viszket az ember keze, mert annyira meg akar valamit/kit ütni. Hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mint a Karib tenger kalózai 2. vége, aminél, már, annyira de annyira meglovagolták a széria sikerét, hogy még egy részt bepasszíroztak folytatásként az amúgy az elején lezártnak tűnő, és élvezetes filmsorozatba. Tudom, tudom, hogy könyvsorozatról van szó ebben az esetben, de akkor is, miért kell ennyire nyilvánvalóan már a folytatásra ösztökélni a nézőket, miért kell beléjük rúgni, hogy „nesztek itt van ez a majdnem 2 órás film, ami úgymond a nagy semmivel ért véget, és most várhattok jó esetben 2 évet, hogy lássátok a folytatást”. Enyhén szólva kiábrándító. A slussz poén pedig az lenne, ha mégsem lenne akkora a nézettsége, hogy folytatásra ösztökélje a producereket… Minden esetre kellemes meglepetés volt a kidolgozatlansága, kiforratlansága és a befejezés ellenére is.

Értékelés: 3,5/5

 

De szeretnék moziba menni!

Igen voltam már a héten és megnéztem a Pi életét teljes harci díszben, 3D-ben úgy, ahogy azt egy ilyen fantasztikusan kivitelezett történet megérdemli, de nem volt elég. A mozik egyik csábító és átkos tulajdonsága, hogy mielőtt levetítenék a nézendő filmet bemutatnak egy csomó mást is, amit már vagy még nem, de hamarosan adni fognak. Ilyenkor találják el az én gyámoltalan kis szívemet nem nyílvesszővel, hanem vasmacskával, hogy jó mélyen lehorgonyozzon és az agyamba ezután már csak az AKAROM és a MOST szócskát pumpálja. Ez történt most is. Csak jöttek, és jöttek a filmek, amik már, vagy majd 2013-tól dübörögnek a mozikban, és én nem tudok ellenállni nekik. Te csalfa, botor nőszemély, még meg se nézted, amire a jegyet megvetted, már elhagynád…

Nyomorultak

Bemutató dátuma: 2012. december 27.

Őszintén már itthon kinéztem magamnak az új musical változatot, de a mozis élmény nyomába sem érhet a youtube-on megnézett előzetes. Dübörögve, az összes sejtemet összerázta az a majdnem két perc, amivel promotálták Victor Hugo örök klasszikusát. Borsódzik az ember háta miközben Anne Hathaway énekli az ‘I Dreamed a Dream’ című dalt miközben a szereplők a háttérben szenvednek és küzdenek. Még az sem tántorít meg, hogy Cosett szerepében az általam nem annyira kedvelt Amanda Seyfriedet bújtatták. Igazolt, hogy énekelni tud (lsd. Mamma Mia), azonban a szívembe nem lopta be magát. Hátha most sikerül neki.

„A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól - az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma. Jackman alakítja Jean Valjeant, az egykori elítéltet, akit évtizedeken át üldöz a könyörtelen Javert felügyelő (Crowe), miután megszegi a próbaidejét. Amikor Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine, a munkásnő leányáról, Cosette-ről, az életük örökre megváltozik

A romantika legnagyobb francia képviselőjének regényeposza egy volt fegyenc testi-lelki nyomorúságáról, egy közönyös, ellenséges társadalommal vívott harcáról, emberi, erkölcsi felemelkedéséről szól. A gazdag képzelettel megfestett, lebilincselő kalandok háttere a múlt század első fele, a forradalmakkal vajúdó francia társadalom válságos korszaka. A finom lírával árnyalt hatalmas történelmi tablóban Hugo a bűn és bűnhődés, morál és társadalom nagy kérdéseit feszegeti és szenvedélyesen hirdeti a törvény betűjénél is erősebb emberi igazságot, az ember javulásába vetett hitét.”

Lopottszavak

Bemutató dátuma: 2012. november 8.

Első látásra megvett magának a történet, azzal, hogy két különböző, de mégis hasonló szálon fut a múltban és a jelenben. Mindkét férfi élete kilátástalan, menekülni belőle csak az írásba tudnak és látszólag az egyikük neki köszönhetően meg is menekül belőle. De mégis melyikük? Újszerű ábrázolása ez korunk egyik rákfenéjének, méghozzá a könnyen jött, mások által kitaposott sikerhez vezető ösvényén végiggaloppozni, és bezsebelni a meg nem érdemelt elismerést. Mély drámák, válságok és összebogozódott szálak. Nem egy üde délutáni matiné, aminél az ember egyszerűen csak kikapcsolja az agyát és valahol a termen kívül hagyja.

„Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete.”

Csontváros

Bemutató dátuma: 2013. augusztus 23.

Tudom! Minek akarok már ennyire előre rohanni, amikor még csak új évet sem írunk… De én már annyira, de annyira szeretném nézni! Ahogy a legtöbb Csontváros megszállott, aki legalább egynél többször olvasta a könyvet, és már kívülről fújja az előzetes minden egyes szavát. Először, még fenntartásaim voltak a színészekkel, de mostanra megbarátkoztam velük. Hiába nem tudnak minden igényt kielégíteni az alkotók. Hiszen ahány olvasó, annyiféleképpen képzeljük el a saját Clarynket, Simonunkat vagy Jace-ünket, hiába skiccelte fel Clare nagy vonalakban azok körvonalait, részletekkel mi töltjük fel a saját képzeletünkkel. Ha rajtam múlt volna soha nem választottam volna Simon szerepére a Misfitsből megismert Robert Sheehant. De sokszor az üt a legjobban, amit sose párosítanál össze. Úgyhogy igen várjuk nagyon augusztust!

„Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.”

 

Klasszikusok új köntösben

 

Boszorkányvadászok

Bemutató dátuma: 2013. február 7.

Nem is olyan régen írtam egy hosszabb bejegyzést a B&B kapcsán, hogy a rendezők mennyire ki vannak fogyva az ötletekből, és a klasszikus gyermekmesék világához fordulnak inspirációért. A 2013-as év sem fog hiányt szenvedni gyerekkorunk kicsit feltuningolt történeteiből. Már az éve elején jön Jancsi és Juliska, akik megváltják a világot a boszorkányoktól. Nem, nem özönlik el Salemet a banyák csak kicsit másképp szabott bőrruhába bújtatják hőseinket a kezükbe balta helyett pedig automata fegyvereket adnak. Ha hasonlítanom kellene látványvilágát tekintve a Sucker Punch-hoz tudnám, felturbózottságán pedig az is dob egy lapáttal, hogy mindezt 3D-ben élhetjük át. Úgyhogy nem egy habos babos filmre számíthatunk, amire a pasink csak ímmel-ámmal jönne be. Inkább ő húz majd be a lengőajtón és ül be a terem közepére, hogy minél jobb helyről vegye szemügyre a high tech mütyüröket. Ami miatt aggódok, hogy a hivatalos magyar szinkronos előzetesben Hansel és Gretel nevét magyarosították Jánosra és Júliára. Khmm… Úgyhogy számomra nem megrázó, inkább nevetséges, mikor egymás nevét kiabálják, miközben a másik a halál torkában lebeg.

 

„Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Remner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük… a saját múltjukkal. A klasszikus mese modern fantasybe oltott új adaptációja lenyűgöző látványvilággal, pergő akciókkal és hátborzongató feszültséggel garantál remek szórakozást a műfaj és a felnőtt mesék kedvelőinek.”

Óza hatalmas

Bemutató dátuma: 2013. március

Szintén a mozis bemutató hatására márciusban biztosan a moziban csücsülök 3D-s szemüvegem pedig az orromon. A Pókember trilógia és Alice csodaországban rendezőinek keze közül kerül ki Óz története, amit remélem, hogy nem rontanak el, és a mostanára már rutinossá váló „legjobb jeleneteket kivágjuk és bedobjuk az előzetesbe” taktikát követték. Nagyon szimpatikus számomra, hogy Kansas porlepte, unalmas napjait fekete fehér filmkockákkal, míg a csodaországban töltött időt vadul tomboló szinte a dobozból felrobbanó színekkel és extremitással jelenítik meg. Alice-el nem csábítottak el, sőt hiába gyönyörű a képi világa nem tudtak még rávenni, hogy még egyszer megnézzem, hiába imádom az Őrült kalapost. Egy biztos eddig nem féltem a repülő majmoktól, azonban van egy sejtésem, hogy a film után fogok. :o)

„A Walt Disney Pictures fantasztikus kalandfilmje, az Oz The Great and Powerful Sam Raimi (Pókember 1-3., Gyorsabb a halálnál) rendezésében L. Frank Baum hőn szeretett karakterének, Óz, a nagy varázsló történetének kezdetét hivatott bemutatni. Amikor Oscar Diggs (James Franco), az igencsak gyanús, piti kis cirkuszi bűvész sietve távozik a porlepte, unalmas Kansas-ből az izgalmas Óz birodalmába, úgy tűnik, megütötte a főnyereményt: hírnév és gazdagság vár reá. Egészen addig gondolja így, amíg nem találkozik a három boszorkánnyal, Theodora-val (Mila Kunis), Evanora-val (Rachel Weisz) és Glinda-val (Michelle Williams), hiszen ők hárman nem egészen biztosak abban, hogy ő lenne a várva várt nagy varázsló.”

/Forrás: www.moly.hu; http://mozifilm.x3.hu/; www.port.hu /