Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes

A szó szoros értelmében belenyúltam a mindenízű drazsés zacskóba, teljesen rábízva magam a kezemre, és még be is hunytam közben a szemem, hogy nehogy átlássak a tasakon. És az eredmény? Merő élvezet, kacagás, és teljes mértékben kiengedett feszültségszelep. Egy eddig még nem ismert stílus, merőben más szemléletmód; teljesen elvarázsolva bontakoztam ki az íz utózöngéiből. És őszintén, sajnálom, hogy eddig még nem fertőztem meg vele magam borús napokon. De most már tudom, hogy a sok csodaszer mellett mihez kell még nyúlnom olyankor, amikor a téli időjáráshoz hasonlatosan ködös, fagyos a hangulatom, és kiállhatatlanul visszacsúszok ebbe a hangulatsávba, amikor nem látom semmi jelét a miértnek, mintha egy alattomosan a hó alatt megbújó jégbordán megcsúszva puffannék le a jó öreg Anyaföldre.

Egy szó mint száz megszerettem Blockot, és az Ő Bernie-jét.

Honnan:

            Régebben már szemeztem vele, a „fura” címek miatt, és valahogy szimpatikus volt, de eddig nem találkoztam, még „face to face” a könyvekkel. Eddig!, mivel drága könyvtárunk újít, méghozzá nem rossz irányba –bár ez csak az én szubjektív véleményem-. Szóval  ott csücsült az újdonságok polcán, ahova mostanában visz azonnal az utam, ahogy beteszem a lábam a helyiségbe, és egy szuszra kinyögöm a „jónapotkívánoksziasztok!”-omat, de már ezt is menet közben. Korábban mindig A.C.-hez vezetett a lábam, de sajna már nincs olyan kötet a bibliotéka állományában, amit ne olvastam volna, és ha újdonságot szereznek be tőle az is ezeken a polcokon fog megbújni, úgyhogy teljesen mindegy, hogy hova is visz a lábam… de hol is tartottam?

Természetesen Berbienél, szóval ott csücsült, és meg megkérdeztem meghívhatom e magamhoz egy hétvégére?:oP

No nem ilyen bizalmasan, meg nem is kértem engedélyt, plusz még a randi előtt kinyomoztam róla néhány dolgot. Például, hogy ő már a 8. példánya az eddig kiadott köteteknek, meg, hogy részben egészben, ez a kötet, ahogy a címe is sejteti nagyban A.C.-s, legalábbis a hangulatát nagyban megalapozza. Plusz Raymond Chandler könyvről is lesz benne szó, akivel szintúgy már jó ideje szemezek, de még mindig csak plátói a kapcsolatunk egymással. Így nem volt kérdéses, hogy együtt töltünk mi ketten egy kicsi időt, még akkor is, hogy ha az előéletét tekintve nincs sok adatom…

Pro:

Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan fogynak majd a lapok percek alatt. Észbe se kaptam, és már fel is faltam 50 oldalt aztán 100-at, és már csak azt vettem észre, hogy elfogytak a lapok, és meg van oldva az ügy. Egyszerűen magába szippantott. És egyáltalán nem okozott fennakadást az sem, hogy a korábbi 7 kötetet nem olvastam. Minden lényeges dolgot így is megtudtam Bernieről. Hogy fő foglalkozását tekintve betörő, mellette pedig antikvárius. Hogy ezek hogyan férnek meg egymás mellett? Hát köszöni szépen nagyon is jól. Érdekes, hogy mint ahogy a kötet során Carolyn is megemlíti azért lett antikvárius, hogy betörő mivoltát titkolja, most pedig fordítva történik, azért adja ki magát betörőnek, hogy antikvárius mivoltát titkolja.  

Számomra a történet abszurd humora onnan indult, mikoris egy fülledt éjszaka után Bernienk megkérdezi aktuális barátnőjét, hogy volna é olyan kedves vele tölteni egy csodálatos hétvégét, a Cuttleford Házban, ami teljes mértékben angol ódon szagot áraszt, és beillene egy Agatha regénybe is. Lettice válasza pedig eme nagylelkű meghívásra annyi csupán, hogy nem ér rá pont azon a napon… És hogy miért is? Mert azon a napon házasodik, majd ezzel a frappáns végszóval rá is zárja főhősünkre a szobaajtót. Na bumm. Kicsit fejbekólintja a hír antikvárius-betörőnket, akit természetesen nem csak a tipikus angol reggeli, és a béka a lyukban vonz a vidékre a jó öreg New Yorkból. Természetesen hátsó szándék is vezérli, méghozzá egy könyv személyében, és ez nem más, mint Chandler: A hosszú álom című kötetének egy nagyon „egyedi” példánya. Szóval, hogy ne maradjon egyedül ezen a kis vikkenden meghívja leszbikus barátnőjét is Carolynt, tartson vele. Viszont a békés csendes, csenéssel teli hétvége mégis fuccsba megy. És ennek mi is az oka? Csak nem az egyre növekvő hullák száma? Először a könyvtárban, majd a szakadékban, és ez egyre csak fokozódik, és a kerti székek száma meg csak növekszik a fagyott hulláknak nyújtva kényelmes ülőalkalmatosságot, a havas kertben. És a „gyilkos” eszközök sem lehetne a leghétköznapibb megoldásnak tekinteni, valaki csendes kiiktatásához.

 „- Istenem! – sóhajtott Cissy Eglantine. – Csak nem azt mondja, hogy a mi tevénkkel ölték meg?”

Plusz, ami még alkalmazandó volt: egy díszpárna, nyakkendő és egy kris.

            Keveredik benne A.C. Tíz kicsi négere, egy kis Csengetett, Mylord?-al, és meg van spékelve olyan komponensekkel is, amit nem tudok másként jellemezni, mint, ”A Block stílus”. Vicces, frappáns, és helyzetkomikus. Minden beszélgetés olyan szinten van kifejtve, és kifacsarva, a végletekig, ami más esetben fárasztaná az ember lányát, de ez esetben pont az ellenkezőjét éri el vele. Nem lesz egy Nobel-díjas irodalmi alkotás, viszont a délutánokat, estéket teljes mértékben feldobja. Teljes mértékben azok a „szokásos” karakterek kerülnek a szemünk elé akikkel általában a krimik nagyasszonyánál megszoktunk, ezredes, rosszarcú pacák, titkokat rejtegető, furcsa tekintetű férfi, intelligencia hiányában szenvedő alkalmazott, butuska háziasszony, na és persze a hobbinyomozók. No de Berni, melyik klasszikus detektívalak bevált, módszeréhez nyúljon, melyik lenne célravezető?

A klasszikus krimik kifigurázásának is tekinthetjük ezt a könyvet, és lehet, hogy ezért azok szerelmeseinek, bökni fogja kicsit a szemét, - az élcelődés, hogy a kedves ember sosem öl, meg Poirot módszerét való életben, hogyan nem lehet alkalmazni,- személy szerint viszont nekem nem volt ezekkel, a részekkel semmi gondom. Amin meg is lepődtem, jócskán. Viszont, nem úgy ültem neki, hogy színtisztán azt fogom kapni, mint amit általában szoktam Miss Marpletől, vagy a kis bajszos belgától. Nekem feloldotta a délutánjaimat, és szórakoztatott, ami szerintem eme mű célja volna egyben, és ez maradéktalanul meg is valósult.

Kontra:

Kontrát, vagyis negatív kritikát ezért nagyon nem is írhatok, nem is akarok, talán csak annyi volt vele a baj, hogy túl rövid. És hát igen, a fordítók ténylegesen A.C. egyik könyvét vették alapul a cím fordításának, viszont nem azt amit az író jelölt meg, a Holttest a könyvtárszobábant. Ami aktuálisabb lett volna az első gyilkosság tekintetében. De ha belegondolunk elég hülyén hangzott volna „A betörő, aki holttest a könyvtárszobában”.

Hogy Carolyn közelebbi kapcsolatba kerül e a „vérfertőző viszonyokból”származó Cobbett lánnyal, hogy ki is a gyilkos –amire csak enyhe sejtése lehet az olvasónak-, megússza e a főhősünk épp bőrrel, vagy hasonlóképpen használhatatlan lesz, mint egy bizonyos cipő –itt elfog a nevetőgörcs:D-,  és végül előkerül –e A hosszú álom? A könyvben megtalálod a választ, minden kérdésre!:P

Értékelés:4,5/5
Kedvenc párbeszéd: 

-         Megoldjuk – feleltem.- A legrosszabb esetben felváltva alszunk.

-         Pizsamát hoztam.

-         Remek, Carolyn, remek, én is, de komolyan mondtam, hogy felváltva alszunk. Nekem ugyanis éjjel kellene megnéznem a könyvtárat.

-         Nem lesz az gyanús, Bernie?

-         Miért? Mi mást tesz az ember, ha inszomniás? Keres egy jó könyvet.

-         Lehetőség szerint egy dedikált első kiadást. Akkor te nem nagyon fogsz aludni?

-         Sanszos.

-         Akkor én leszek egyedül a szellemjárta házban.

-         Miből gondolod, hogy szellemjárta?

-         Ha te szellem lennél, akkor pont ezt a házat hagynád ki? A falakon átfütyül a szél, a padló nyikorog, a szél rázza a spalettákat. Csodálkozom is, hogy nem láttunk a bejárat mellett egy táblát. „Szellemet keresünk állandó munkára ideális munkakörülményekkel.”