Kép és hang

Egy újabb hónap eltelt, és mint szorgos hangya, újabb remek albumokkal gazdagodtam.

De nem csak a zene, hanem a képek is megragadtak ebben a hónapban, mind rajzolt alakban, mind a muzsikákra készült videoklippek formájában.

A hónap abszolút mindent vivő korongja, nem más, mint Caro Emerald-tól a  Deleted Scenes From The Cutting Room Floor. Számtalan hallgatáson van már túl a 2009-es album, ami a 40’-es ’50-es évek külhon filmjeinek muzsikáit hozza vissza nekünk. A Night Like This című melódiájára kaptam fel a fejem, miközben a zenecsatornák között virtuózkodtam, ami nemcsak vidám, szexi lüktetésével csábított el, hanem a hozzá készült videó felelevenítette a mi hármas duónk kirándulását is. És előre vetítette a mostani leendő nyarat, amihez már előre láthatóan remekül fog ez a melódia illeni. Így már fel is jegyzem, hogy naptej, saru, és útikönyv mellé csomagolandó.

            Viszont ami nagyon ritka mai napság, az az, hogy olyan lemezre leljen az ember, amin minden számot szeret. Ez pontosan ilyen, így nem is került kivételre sem a lemezlejátszóból, sem az mp 4-ről. A zene mellé képzeletben megjelenik a régi chicagói bárfeeling, ami kicsit füstös, félhomályos, fémmikrofonos, ami mellett egy dögös nőci dalol, miközben gyöngyöző homlokú zenekar kíséri. Hirdetve közben, hogy a gömbölyded nők milyen szexisek is tudnak lenni (lásd Marilyn Monroe-t). Mellesleg Caro, napjaink nagyjainak számait is feldolgozta, mint Lady Gaga - Bad Romance-ét, bár sajátos, és nem mindennapi formában.:o)

 Mindenkinek ajánlom, aki visszarepülne az időben, vagy palacsintát sütni kíván, és közben egy kicsit riszálna, egy-egy fordítás közben, vagy csak, azért hogy egy kicsit szebb legyen a napja.

Még tavaly jelent meg a most vörös vadmacskaként dooromboló Rihanna Loud című albuma, amiről eddig, csak csipegettem, egy-egy számot, kezdve, az Only Girl In The World-el, majd folytatva a What's My Name-el. Viszont meglátva a hónap elején S&M című számához készült klippjét, úgy döntöttem, hogy nekem az egész album kell. Más ez a leányzó, mint akivel legelőször megismerkedtünk. Vadabb, agyonvarrottabb, latexesebb, és sokkalta dögösebb. Először amikor láttam, a videót, elbambultam a képernyő előtt, hogy ez most Ő? Mert Gagától szoktam meg a bizarr, szexshop jellegű ruhákat, és a többi merész elemet. Van itt kérem szájgolyó, meg ostor, fegyelmezőpálca, dominaruha, magas sarok, szikszalag, nyakörv, minden, mi szem szájnak, vagy éppenséggel utóbbi esetben nyaknak ingere. Mindenesetre nekem nagyon bejön, a fékevesztett új stílusa, és nem csak a megjelenésre, és képi világára értem ezt, hanem a zenéjére is.

Viszont azok, akik a vadság mellett lágyabb dallamokra is vágynak, megtalálják a szintén nagy sikert aratott, tüzes Love The Way You Lie szám part 2-jét is, ami lágyabbra sikerült, mint az original, de így is igazán ütős.

Másrészt visszatért gyerekkorom egyik szexidolja Ricky Martin is, Musica+Alma+Sexo című korongjával. Amiről nekem személyes kedvencemmé vált The Best Thing About Me Is You klippje, és dala. A fekete fehérben játszó borító, és ugyanezen színek között mozgó klipp, üstökösként vágtázott be a zenei palettára, és ugyanilyen gyorsan került az élvonalba is. Hogy miért is tetszik? Nézd, és hallgasd…

Zenei sokszínűségem, sokakat megdöbbent. Nálam minden akad mi szem szájnak ingere, és az sokszor nem mai csirke. Keresés, kutatás közben találtam, rá egy dalra, ami az adott hangulatomhoz nagyon passzolt, és 5*-i hallgatás után le is esett a tantusz, hogy ojjé Depeche Mode-ot hallgatok, méghozzá a 2005-ös albumukról, a Playing the Angel-ről. A zene pedig nem más, mint  A pain that im used to. Tudom, az albumról, mindenkinek a Precious jut eszébe, de én már meg is feledkeztem róla, hogy ez is rajta van, de ezt sem volt rossz újra, újrahallgatni.

És zárásként egy újabb gyöngyszem, amire körülbelül fél órája bukkantam, méghozzá  Koop  - Koop Island cd-jéről a Koop Island Blues. Hallgatásra, olyan, mintha Párizsban lenne az ember, és meg is lepődik az angol szövegen. A videoklipp, borús, sötét, művésziesen francia, és hozzá társul az édes bús melódia. Mindenesetre, most nagyon szeretem, a sirályokkal együtt.

Anime, manga fanként, és a japán kultúra kedvelőjeként, tisztelőjeként, mit tagadjam szerelmeseként találtam egy nagyon szép képet, ami első látásra szexistának tűnik, de mégis amikor ránézek összességében egy kicsi darab, lenne belőlem, vagyis inkább az ízlésemből. Egybegyúrva, a japán stílus, az élénk, és pasztelles színek kavalkádja, valamint elegyítve van tetoválásokkal. Így érve el az amúgy mozdulatlan kép pulzáló lüktetését. Egy szóval szeretem, és kész!:P