Néhány már a mozikban dübörög, a többi pedig már csak a startpisztoly dördülését várja, hogy célba érjen. Lenyűgöző alkotásoknak tartják őket papír alapon valamilyen magával ragadó tulajdonságuk miatt. Hogy ezt tudják-e hozni széles vásznon is, az az alkotóktól, a színészi játéktól és természetesen a közönség fogadtatásától függ.

Boris Vian: Tajtékos napok

„Íme egy könyv az élet kegyetlen varázslatáról, melyet már több évtizede olvasunk újra és újra, titkon azt remélve, hogy e történetben minden baj csak átmeneti. A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét. Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia…”

Ami először megfogott a filmben, hogy Omar Sy az egyik központi figura a történetben. Ekkor még nagyon sok mindent nem fogtam fel a történetből, mivel még csak francia előzetes volt, én meg a póri merci és je t’aim kifejezéseken túl nem sokat értek ebből az amúgy csodálatos, sznob nyelvből. A második benyomásom, hogy annyira abszurd és bohém, hogy egyszerűen nem tehetek mást, meg kell néznem! Amikor pedig kiderítettem, hogy könyvből készült, felkerült a várólistámra. Vicces, megkapó, olykor groteszk mégis annyira életszagú, vagy pont ezek miatt lesz élettől lüktető ez a francia alkotás? Romain Duris, Audrey Tautou és természetesen nagy kedvencem Omar Sy garantáltan elvarázsol ebben a nem mindennapi, de a mindennapokról szóló, elferdítetten szép filmben!

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

„Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.”

'20-as évek, oldtimer autók, jazz babies és fantasztikus zenei betét egy zseniális rendezővel megtoldva. Minden egy helyen, amivel meg lehet fogni. Mondanom sem kell, hogy a zenei CD-t már rongyosra hallgattam, mint ahogy annak idején azt a Moulin Rouge esetében is megtettem. Első hallgatásra még nagyon idegennek hatott pedig korunk kedvelt előadói szerepelnek az előadói tabellán, mint például: Lana Del Rey, Beyoncé, JayZ, Sia, Florance and the Machine, Will.I.Am. vagy éppen Fergie. Az első hallósejteket érő sokkhatás után viszont függővé válik az elvetemült zenebolond, még akkor is ha a család nem osztozik ebben a katarzisban. Könnyen levonható a konzekvencia, nem hallgatják elég ideig. Maga a zenei betét már az előzetesben is igen megkapó, ami pedig tovább fokozza az érdeklődést, és ingerli a mutató ujjat az ismétlésre való kattintgatásban minden egyes 2 perc 19 másodpercenként, az a látvány, a részlet gazdag és korhű kosztümök, a rengeteg, néha már-már túlzsúfolt díszlet, és nem utolsósorban Leo mosolya. Bocsánat nem tagadhatom meg női voltomat. Baz Luhrmann és csapata első és folyamatosan ismétlődő ránézésre is önmagát nem megtagadva ismételten maradandót alkotott. A kérdés most már az, hogy Gatsbyhez hasonlóan mindez csak álca, vagy igazság is található a sok máz mögött.

JonathanSmith: Summer in February

Míg itthon még ismeretlen Jonathan Smith neve, addig a britek elkészítették az egyik legsikeresebb művéből készült adaptációt, amelyet június 14-től adnak az angol mozik. A Sir Alfred James Munnings festőművész életének egy rövid, de mégis meghatározó időszakában kalandozhat el a szereplőkkel a néző. 1913-at írunk, az első világháborút megelőző arany évet, amikor még minden öröknek tűnik, és a közelgő borzalmak és gyökeres változások még elképzelhetetlen az angolok számára. A történet három ember életének és sorsának összekapcsolódását, bonyodalmait és végkifejletét öleli fel. Az egyik kedvenc történelmi korszakom, amelyre a jégbe fagyott mozdulatlanság jellemző, amíg egy hirtelen csapástól meg nem reped, és millió apró darabra nem hullik a felszín, hogy ezzel végeláthatatlan hullámot és változást gerjesszen. Olyan színészekkel a főbb szerepekben készült a feldolgozás, mint Dan Stevens, akinek a korabeli angol úriember megformálása már a kisujjában van, hiszen a Downton Abbey sorozatban már megmutatta, hogy tökéletesen képes beleolvadni a korszak sokszor nem éppen angol hidegvérűségről tanúbizonyságot tevő gantlemenjének szerepébe. Emily Browning viszont ismét új arcát mutathatja meg A burok csöppnyi jelenetei, az Álomháború személyiséghasadásos harcos amazonja, és a Sleeping Beauty megrázó, és olykor gyomorforgató drámai alakítása után. Reményeim szerint az itthoni kiadók felfigyelnek az eddig ki nem adott Summer in Ferbruaryra, és hamarosan a magyar olvasóközönség is a kezében tarthatja a filmes élmény után.

William Shakespeare: Romeo és Júlia

„Szilaj gyönyörnek vége is szilaj,
Lázába pusztul el, mint tűz s a lőpor,
Mely csókolódzva hal meg.
A méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.”

Várj! Nem, ez nem az a történet.

„Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.”

Igen! Ez már az. Ki ne emlékezne a fiatal kiéhezett veronai fiú, és késő este az erkélyen szívesen magában beszélgető lány szerelmi történetére, amiben folyik a vér, mint a legjobb olasz bor, van ármány és cselszövés, rettentő fordulat, és keserves vég. Kicsit elfogult vagyok Shakespeare sokak által imádott drámájával kapcsolatban, és mint ahogy az a szarkasztikus hangvételből kiderülhetett, nem éppen pozitív értelemben. Gyerekként még kedveltem az Franco Zeffirelli féle 1968-as változatot. A musical a zene és a díszletekkel vett le a lábamról. A Rómeó + Júlia pedig a sajátos értelmezése, és a csöppet sem shakespeari szövege miatt volt tini koromban nagyon megkapó, hiszen az is lázadt a saját maga kötött szabályai ellen, átvitt értelemben. Ezek alapján meglepő tehát, hogy várom a 2013-as remaket, pedig így van. A készítők visszatértek a zefirelli féle hagyományos ábrázoláshoz, mindemellett kiaknázták a kor fiatal titánjainak hatását, első sorban a női nézőkre. Douglas Booth már a Szép remények minjében is igazolta, hogy jól áll neki a múlt század divatja is, kölykös, mégis markáns, és felejthetetlen arcával pedig még az Isten is a kissé bárgyú, de annál delejesebb Romeo szerepébe szánta. Tybalt szerepében pedig a Gossip Girlben már megismert mély lelkű rosszfiú Ed Westwick brillírozik, immár nem extravagáns öltözetben, de annál meghökkentőbb hajzuhataggal. Hogy mi fog belőle végül kisülni? Oktondi, de mégis valahol megkapó szerelem, fortyogó indulatok, frappáns beszólások Mercutiotól és természetesen pusztulás. Hogy a film is az enyészetéé lesz-e vagy az elődhöz hasonlóan évtizedek elkoptathatatlan slágere ez csak a közönség reakcióitól és az alkotók állhatatosságától függ. Nálam pozitívan indít. Ha pedig mégis bukta, hát van az a mondás, hogy: „Több is veszett Mohácsnál”…

Rick Riordan : A szörnyek tengere (PercyJackson és az Olimposziak 2.)

„Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába.
Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük…”

Egyik kedvenc ifjúsági fantasy sorozatom. Emlékszem annyira beteg voltam, hogy ki sem tudtam szállni az ágyból, amikor figyelemelterelésként felütöttem a könyvet. Becsukni pedig csak az utolsó oldal után sikeredett. Rendkívül izgalmas, gyorsan lüktető a történet, és természetesen nem mellőzi a humort sem, mint ahogyan az Percytől elvárható. Az első kötet filmes feldolgozása olyan jóra sikerült, hogy már vagy egy tucatszor megnéztem, és remélem, hogy ez nem lesz másképp A szörnyek tengerével sem. A „megszokott” bandán túl például Nathan Fillion erősíti a csapatot Hermész szerepében. És bár nem így képzeltem az istenek küldöncét mégis örülök Mr. Castle szereplésének. A görög mitológia szerelmesei biztosan élvezni fogják az új köntösbe öltöztetett Odüsszeusz kalandokat. A látványelemek tekintetében a trailer alapján nem lehet panasz. Ütősnek ígérkező Szkülla és Kharübdisz találkozó, részlet gazdagon kialakított mitológiai lények és hátborzongatóan magukba szippantó akciójelenetekkel tarkított az új Olimposziakkal és félvérekkel teletűzdelt adaptáció.

Az alkotók tettek arról, hogy ne csak a Csontváros hó végi világpremierje miatt várjam az augusztust!