Misfits / őrült szuperhősök Londonban

Vannak azok a sorozatok, amiket egyszerűen nem tehetsz mást csak szeretsz. Hogy az őrült humoráért, magukért a szereplőkért vagy a szituációk abszurditásáért? Minden mellékes, a lényeg az, hogy észre sem veszed és már vége egy évadnak, majd még egynek a következőre pedig tűkön ülve várakozol. Ez volt a helyzet velem és a Misfitsel. Még tavaly tavasszal szerettem bele ebbe az abszurd sorozatba, aminek a harmadik évadára őszig kellett várni. Nyolc rész. Nyolcszor 45 perc humor, komikus jelenetek halmaza. Ez az a sorozat, ahol a nénik és a bácsik nagyon, de nagyon csúnyán tudnak beszélni. Előnye, hogy profin megtanulsz angolul káromkodni anélkül, hogy valamelyik puccos nyelv suliban ki kellene csengetni egy vagyont. Mellette a hallás utáni szövegértésed is javulhat. Hiszen Kellyt hallgatva igencsak ki kell, hogy nyisd a hallójárataidat, mivel még az ekte angolok szerint is rémes a kiejtése. Itt szinte nincsen olyan rész, hogy ne akadna egy hulla hol az öltözőben, hol a kocsiban, vagy esetleg ne éppen hőseink keze ügyében. Nem meglepő ugyanis, hogy véletlenül kinyírnak valakit. Újra és újra. Ember legyen a talpán ugyanis az a felügyelő, aki bevállalja a brigádot és életben is marad legalább két rész erejéig.

A sorozat:

A Misfits nem máshonnan, mint Nagy Britanniából érkezett az E4 jóvoltából. Tehát nem egy dögunalmas amcsi science fiction drámával van dolgunk. Az angolok megmutatják, hogy a szokásos Batman és Pókember mellett igenis vannak mai huszonegyedik századi szuperhősök is, ha nem is olyan színvonalon űzik az ipart, mint a nagyágyú amerikai rokonok. Az angolok kelekótyák, lököttek és sok esetben elmeosztályra valók, de ez mellékes. Nem rontják ugyanis vele a sorozat minőségét, SŐT ez az, ami imádnivaló benne.

Az alaphelyzet, hogy néhány fiatal közmunkára van fogva, vagyis viselik az undorító narancssárga kezeslábasukat és szedik a szemetet, festik a padokat, és pesztrálják az időseket. Mindezt egy felügyelő árgus tekintete alatt. Már ameddig ki nem purcan. Hőseink egy furcsa vihar következtében szuper képességeket kapnak. Kelly a nagyszájú, kibogozhatatlan kiejtésű csajszi, akinek mindenki közül a „legmocskosabb” a szája hallja mások gondolatait, kár, hogy pont szex közben a pasija nem túlbíztató gondolataival kezdődik meg szuperhősnő karrierje. Curtis a drogbirtoklás miatt eltiltott hosszútávfutó, az időben tud visszautazni, kezdetben legalábbis szigorúan csak vissza a múltba. Alisha a gyorshajtásért lefülelt, a rendőröknek természetben is fizetni kész leányzó mindenkit begerjeszt a képességével. Hátrányos következménye, hogy a pasik nem nagyon emlékeznek az aktusra, és az sem biztosan elkönyvelhető, hogy eredetileg kívánták -e a lányt. Hát nem egy szuper képesség, az már biztos. Vagyis nézőpont kérdése. Simon alias Barry a magába zárkózott „pszichopata” láthatatlanná tud válni, bár ha materializálódott alakban van akkor is tudja hozni a láthatatlan figurát. És hát Nathan. Ő sem maradhat ki a sorból természetesen. Az eszement Nathan, akin már attól nevetőgörcse van a nézőnek, ahogy felhúzza a szemöldökét, és egy egész évadon keresztül mindennel próbálkozik, hogy rájöjjön ördögi erejére, aminek nyitjára csak a halála után jön rá, ugyanis halhatatlan a gyerek. Szuper erők szuper hatalom és szuper baklövések követik sorban egymást.

Időközben egyre másra hullanak a felügyelők, egyikük, másikuk jóvoltából. Esetleg kipurcannak az új fiúk, új kislányok, és ezen még Curtis ereje sem tud mindig segíteni, hiába utazik vissza a múltba számtalan alkalommal. Az első két évad alap hangulatát Nathan adja meg, nem vitás. Humor heroldnak képzeli magát, és legtöbbször hozza is a szerepét, de leginkább a próbálkozásain, és siralmas kudarcain lehet a legtöbbet nevetni. Vagy éppenséggel az életszemléletén, mint pl.: járna ő egyszerre tíz nővel is, de most komolyan ilyen vacak névmemóriával, mint ami neki van, milyen lenne már az, hiszen sose tudná, hogy éppen kivel van együtt, így ez számára kivitelezhetetlen.

Éppen ezért féltem én a harmadik évadtól, mivel Robert Sheehan (akit többek között a Boszorkányvadászatban és a Killing Bonoban is láthatott már a nagyérdemű) elhagyta a sorozatot. Lezárásként és elszakadásként még szerepelt egy kis kilenc perces szösszenetben, ami a második és harmadik évadot köti össze és egyúttal megmagyarázza az eltűnését, azonban a Vegas baby nem kárpótolta azokat, akik nagyrészt miatta kedvelték meg a sorozatot.

Helyette a csapat új tagjaként megjelenik Rudy. Aki kisebb nagyobb érzelmi gondokkal bajlódik. Nagyobbakkal hiszen, ha érzelmileg labilissá válik, kiválik belőle érzelmileg túlcsordultabb önmaga, vagyis facet to face tud énjének 75 kilós megtestesülésével vitázni. Ő lenne az ügyeletes humorzsák, azonban csak mérsékelten tudja hozni a szerepet. Nem mondom, hogy nem mosolyogtat meg, vagy kapok tőle néha nevetőgörcsöt, de hát Nathant nem tudja helyettesíteni.

Hőseink a korábbi évad végén elveszítették erejüket így most az erőkereskedő Seth jóvoltából új erőkre tettek szert. Kelly tudós lesz, csak senki nem hiszi el róla, hogy az. Lehet, hogy ennek van egy kis köze az öt centis vérvörös körmökhöz, a kivágott toppokhoz, a kihívóan kifestett szemekhez? Nem is tudom… Curtis sajnos utoljára maradt, és csak a maradék jutott neki, vagyis képes nővé változni, ami még sok humoros epizódot okoz majd az életében. Alisha képes másokba invesztálni magát, és így az ő szemükön keresztül látni a világot. Simon előre látja a jövőt, de nem tud látomásokat generálni, csak indirekt módon villan be neki egy-egy esemény. Nathan pedig bár csak kis ideig csodálhatjuk új képességét, varázsolni tud –kár, hogy a dobókockákon nincsen hetes szám-. Így múlik el a szuperhősök dicsősége.

Ez a széria sem szűkölködik abszurd helyzetekben, vagy éppenséggel hullákban. Bár nem szándékosan mindig közbeékelődik egy-egy gyilkosság a szürke hétköznapokba. Van, itt kérem minden, időutazás a náci birodalomba, majd vissza egy eléggé érdekes jövőbe, ahol német világuralom van. De szerencsére visszaáll a jól ismert jelen helyzete. Holtaiból feltámasztott szerelem. Akivel csak egy baj van, hogy meg akar enni csókolózás közben, mivel már zombi így nem a szenvedély, vagy kéjvágy, hanem a hús utáni marcangoló éhség vezérli. Valamint megvalósuló képregény rajzok, terhes férfiak, leeső hímtagok csak azért, hogy ne legyen unalmas a közmunka követi egymást az évadban. És mindez a teljesség igénye nélkül. Mindezek mellett hihetetlen, de a főhőseink is alakulgatnak, formálódnak és ugyanígy bonyolódnak a kapcsolataik. Kelly és Seth bimbódzó románca ne kis félreértésekkel és feszültségekkel van tarkítva. Amit szintén elmondhatunk Alisháról és Simonról.

Eszement évad, mint mindig olyan befejezéssel, amitől megint kaparja az ember a falat, hiszen tudja jól, hogy csak ősszel jön az újabb szezon. Mégis megint kissé keserű szájízzel várom az őszt. Hiszen jó dolog ez a negyedik évad, viszont a bejelentés után, miszerint elkezdik a forgatás jött a hír, hogy Antonia Thonas (Alisha) és Iwan Rheon (Simon) már nem szerepelnek benne. Így Nathan után újabb általam kedvelt karakterekkel kevesebben térnek vissza az év végén. Nem tudom ez egy tipikus angol szokás, hogy a kezdő felállás a végére teljes egészében megszűnik, mint a pop csapatoknál? Vagy Martin bácsi keze is benne van a sorozatban, és mint a Jég és tűz dalában itt is irtja a jónépet?

Mindenesetre azoknak, akik a „régi bandát” kedvelik, megmarad az ismétlés öröme.  Akik eltökélt szerelmesei a sorozatnak ezek után is nézni fogják. Akik meg nem látták még -ejnye bejnye- gyorsan pótolják!:)