Az Üvegház téged is magába szippant

Újabb kis üstökös tűnt fel a vámpírvilág egén, ami egyeseknek talán inkább fekete lyuk, viszont számomra egy folytatásra ingerlő kiscsillag. Rachel Caine: Az üvegház című könyve megosztja az olvasókat, mint művészetpártolókat Dalí. Valaki vagy megszereti, vagy teljesen fagyos marad vele szemben, hogy művészettörténet tanáromat idézzem. Én az előbbi csoportba esek, mert, hát igen hibái vannak a történetnek (melyiknek nincsenek), de mégis van benne valami, ami arra ingerel, hogy még, még, hova tűntek a lapok, merre van a többi, hol van a folytatás, olvasni akarooooom. Lehet, hogy csak az izgalmas zárás, vagy a fura-figura szereplők? Nem tudom, de a folytatást szeretném már a kezemben tartani, amire nem is olyan sokára, már mindenkinek lehetősége nyílik.

Honnan:

„A Twiligh-t rajongóknak ezt mindenképpen el kell olvasniuk.” Akkorra már csömöröm volt a 2., 3., és legfőképpen a Breaking Dawn szindrómából, mivel épp azon fáradoztam, hogy valahogy annak a gyilkos könyvnek a végére jussak. Nem csak az agysejtjeim lázadoztak olvasás közben, és egyesével vetették magukat a mélybe, hogy neee kérlek ne tovább, hagy abba. De a vastagsága miatt is, szerepelhetne egy A.C. kötetben, ahol valaki a hajnal hasadtával kinyír vele valakit. Tehát ebben a megveszekedett pillanatban figyeltem fel az Üvegházra, és kezdtem szemezni vele. Kellemes, rövid kis olvasmány, bevezető kötet, egy újabb világba, ahol szikrázó napfény van, 30 fok árnyékban, tehát teljes AntiForks, ami enyhén szívderítő. Úgyhogy felkerült az olvasandók polcára, és hát mikor nem a legjobb egy fülledt nyári időszakról olvasgatni, ami meg van fűszerezve egy kicsi fantasyvel, és akcióval, mint egy szeszélyes frontokkal teli időszakban. Hát így kerültem bele ennek a Morganville-i tornádónak az epicentrumába.

Pro:

Képzelj el egy kis várost, ahol minden normálisnak tűnik. Eddig szerintem megvan. Emberek járnak dolgozni, gyerekek járnak iskolába, mindenki éli a kicsiny monoton életét. Aztán ha jobban megnézzük ezt az elképzelt képet, valahogy mégsem annyira jól exponált. Ha jobban ráfókuszálunk láthatjuk, hogy mindenki siet, nem néz a másik szemébe, és ezt nem az udvariatlanság jegyében teszik. Ha pedig az egyetem berkeit nézzük, hát igen, a srácok sokkal szabadabbak, mint a városiak, döntő többségében velük találkozol este az utcán, ahol törzsgyökeressel még véletlenül sem találkoznál. De valahogy mégis különös. Sokkal többen hagyják el a kisvárosi alma matert, mint társait. Vagy jobb ha inkább úgy fogalmazok, többen tűnnek el?

Képzelj el egy várost, aminek ha rájössz a titkára nem ereszt el többet, vagy ha mégis, elfelejtesz mindent amit megtudtál róla, minden embert akit ott megszerettél, és még arra sem emlékszel, hol is voltál olyan hosszú ideig. Persze ez csak az ott lakókra áll, az olvasók kivételt képeznek.

Tetszett Caine ezirányú elgondolása a volt egyszer hol nem volt városkáról, ahova a mi kis zseni főhősünk megérkezik, mivel szülei, még a szerető családi fészektől nem kívánják, hogy messze szálljon, -nem értem, hogy ha már egyszer elengedik, miért nem egy normálisabb helyre teszik de ezt inkább  hagyjuk, nélküle nem lenne sztori-. Szóval Clarie, amilyen gyorsan megérkezik, olyan gyorsan bajba is keveri magát, enyhén szólva bajba keveredik, és ezt köszönheti okosságának, és agyánál  gyorsabban járó szájának. A helyzete annyira eldurvul, hogy tovább nem maradhat a kollégiumban, így albérlet után kell néznie.

Amit pedig talál, nem más mint az Üvegház, és három fura lakója. A ház tulaja, a titokzatos, ámbár felelősségteljes zenész Michael Glass, akit napközben senki nem lát a házban, azon kívül meg, hááát, még kevésbé. A ház másik férfi tagja, a folytonosan most-keltem-ki-az-ágyból-és-tudom-hogy-madárfészek a fejem Shane, aki a chilin kívül még tud főzni, chilit, chilit, és a változatosság kedvéért chilit. Valamint az egyetlen leányzó Eve, aki hisz a jóslatokban, 40 fokban is fekete bőrdzsekit hord, valamint a dark divat minden egyes ruhadarabját, ezzel is lázadva a város agyamentségével szemben, és kicsi koponyák libegnek kacagva a fülében, csak hogy minden klappoljon. Ez a kicsiny különc bagázs fogadja be fiatal zűrös zseninket, akinek egyúttal megmutatják, mit is ér a barátság ereje, milyen az, amikor mások elfogadnak, szeretnek, és mindenre készek érted. Szocializálják a lányt egyszóval, és kész. Egyre nagyobb, és nagyobb katymaszokba keverednek együtt, harcolnak, küzdenek, poénkodnak, és próbálják túlélni a napokat egy olyan városban, ahol ha nem vagy védett, megáshatod a saját sírod.

Érdekes látni, hogy egy másfajta szempontból kívülálló csoportot szintén mennyire kirekeszt magából a kicsi, önző társadalom, akiknek a biztonsága adott, és ettől kezdve nem érdekli őket mások, különösen nem azok szenvedése. A tipikus struccpolitikát mutatja mindenki, vagyis amit nem látok, nem veszek észre, az ott sincs. Erre a legjobb példa, amikor Clarie segítségért kiáltozik az utca közepén, és senki, rá sem néz. Fura látni, hogy ebben az elcseszett városban, azok maradtak meg igazi emberek, akiket magából kivetett a lakosság. Az a maroknyi „siheder”, akik magatartásukkal, és ellenszegülésükkel mindenki haragját kivívták, ők azok akik segítő jobbot nyújtanak még annak is akit nem ismernek, ezzel is példát mutatva a felnőtt világ képmutatóinak.

Megszerettem a szereplőket, bár a főszereplőnk mit tagadjam sokszor kiakasztott a gondolataival. Fura, hogy ő áll a legtávolabb  tőlem szimpátiában, de erről inkább a kontrában.

Kontra:

Ami teljesen elképesztő nekem, maga az alap indok, ami megalapozta, hogy Clarie, miért is költözött az Üvegházba. Persze, vannak szívatások, és kiszúrások a koleszekben, főleg az olyan csodabogarak esetében mint a mi főhősünk, aki 16 és már egyetemre jár, de az, hogy meg akarják ölni, amiért kijavította valakinek a totálisan idióta megállapításait. És azt se nagyon értette meg a kicsi buksim, hogy ezzel, miért kell több körben is próbálkozni, amikor már nem is szívja velük közösen a levegőt. Persze édes a bosszú, de ilyen csekélység miatt? Valahogy lapos, és értelmetlen volt ez az indok. Viszont a választott fegyverek annál kiélezettebbek, és kegyetlenebbek. Sósav a hátra, öngyújtó az arcba, és a ház felégetése. Hát ha ebbe az irányba integrálódik a mostani fiatal generáció, hogy ha problémát akar megoldani, néhány évtized, és nem szökőár miatt hal ki az emberiség, az fix. Rémisztő lenne így a jövő.

Ahogy írtam, tőlem Clarie áll a legtávolabb, sokszor gyerekes, jó tudom, gyerek, még, de ő is kikéri ezt magának. Néha eszement elképzelései, és ötletei vannak annak ellenére, hogy okos, és ami a legjobb, hogy pont ezekkel az esztelenségekkel generál mindig problémákat, sokszor idegesít, és pont. Vele van egyedül eddig problémám így a főbb szereplők közül, de remélem, valamerre fejlődik a karaktere az események folyamán.

Másrészt, bár vámpírokról szólna a kötet, szinte csak 10%-ában találkozunk velük a történetben, és ezek alapján sem tudunk meg róluk túlzottan sokat. Viszont mivel, ez egy bevezető kötet, -bár a 0.-ik is lehetne, mint előzmények vázolása- elnézem neki. Remélem, hogy kötetről kötetre több szirma is kinyílik a történetnek, és így egyre több színét, formáját, darabját ismerjük meg Morganville világának. Ebben a könyvben inkább a későbbi szereplőkkel ismerkedhettünk meg.

Az utolsó pár oldal, amikor már azt hisszük, hogy a csata véget ért, minden visszatér a régi kerékvágásba, kapunk egy nagy csavart, amitől nézünk, mint az a bizonyos Rozi, és lapoznánk, viszont nincs hova. Ültem, és kerestem a következő lapokat, hogy ki volt az aki ellopta őket, vagy esetleg kivágta. De nem semmi ilyen borzalom, egyszerűen csak véget ért, egy rendkívül katartikus pillanatban a történet, ami eléggé drasztikus. És ennek tükrében még csoda, hogy várom a folytatást?

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés:3,5/5

Kedvenc részek:

„-Nem tudok latinul!

-Ne hülyülj már. Azt hittem, minden zseni tud latinul. A latin az okos emberek nemzetközi nyelve, nem? „

"– És mi van Brandonnal? – kérdezte Claire, mert nem hagyták nyugodni a történtek.
Michael lebiggyesztette az ajkát. – Brandon egy lúzer. Csapvízzel is meg tudod szívatni, ha azt mondod, hogy megszentelte egy pap."

"Tök szívás, ha okos vagy. Nem mész vele semmire!"

A következő kötet 2011.04.14.-én jelenik meg.

Címe: Élőhalottak bálja

A történet:

" Claire Danversnek nem egyszerű az élete. Zseni létére olyan suliba kell járnia, ahol sajnos nem számít ki milyen okos: ha nem tartozol a menő csajok klikkjéhez, pokollá teszik az életedet. Ráadásul a várost, ahol tanul, vámpírklánok uralják.
Rachel Caine nagysikerű sorozatának második kötetében Claire-re újabb megpróbáltatások várnak. Bár a kollégiumból sikerül elköltöznie, és talál egy egész jó kis albérletet, a problémák nem oldódnak meg. Eleinte egész jól alakulnak a dolgok: Claire összejön az egyik lakótársával, a jóképű Shane-nel. De aztán egy szempillantás alatt véget ér az idilli állapot, miután beállít Shane apja, a bosszúszomjas vámpírvadász a motoros bandájával. Ezek a fickók nem válogatnak az eszközökben és módszerekben, ha vérszívókat gyilkolhatnak… Shane-t megvádolják, hogy eltett láb alól egy vámpírt, aztán rács mögé kerül, és halálra ítélik. A gyilkossági ügy a vámpírok és az emberek közötti tűzszünet végét jelentheti. Az idő pedig vészesen fogy ugyanis a vámpírok egyik nagyhatalmú vezére, Oliver szeretné minél előbb letudni a kivégzést. Claire és barátai két tűz közé kerülnek, és törhetik a fejüket, hogy hogyan másszanak ki a csávából.
Közben a campuson az év legnagyobb bulija készül, ahová Claire és Eve is meghívást kap. Az ötlet jónak tűnik, de mire kiderül, hogy miért hívták meg őket, elszabadul a pokol: emberek és vámpírok, élők és holtak csapnak össze. Mindenki vérre szomjazik, de persze senki sem az, akinek látszik…
"