Darazsak és poszáták

Van egy hely, Panem, ahol a Kapitólium uralkodik.

Egy hely, ahol még él a kenyeret és szórakozást a népnek elv.

Egy hely, ahol minden évben 24 gyerek meghal.

Egy hely, ami 12 körzetből áll.

És az utolsóban van egy lány, aki feláldozza magát a húgáért.

Az óra elindult. A perceid csökkennek. A játék elkezdődött. Két választásod van. Ölsz, vagy meghalsz. De nem biztos, hogy mindig te irányítasz.

Mond, te kiért élnéd túl?

Félreértések:

Botor voltam ismét. Csak úgy szívtam magamba az információkat az Éhezők viadaláról az elmúlt egy évben, mióta a polcomon csücsül, de mindezt csak fél füllel tettem. Ne nevessenek azok, akik már olvasták a kötetet, de én szentül azt hittem, hogy:

A: Peetának az  égegyadta világon semmi köze nincsen Kattnisshoz (értem itt nem ismeri)

B: A-ból következően ők csak és kizárólag a Viadalon ismerkednek meg

C: halálosan egymásba szeretnek…

Khm… Hát igen ebből is látszik, hogy nem én írtam a kötetet, mert, hogy a Csontvárosból Jace-t idézzem ”Ha a fantáziatlanságba bele lehetne halni, gyerekkorodban kipurcantál volna.” Hát igen Collins eszméletlen csavarokkal tartja fent olvasója érdeklődését és főszereplője életét. Esetemben ez még inkább fennállt, mivel soronként kaptam a pofonokat a félreértésem miatt. És hogy a végére milyen konklúziót vontam le?

Gondolatok:

Napjainkban a valóságshow-k ismét igen előkelő szerepet kaptak a mindennapjainkban. Az ember sok esetben csak kapkodja a fejét, hogy milyen újabb és újabb nézettségi szintet emelő őrületet találtak ki a szakik, amivel még a képernyő elé szegezhetnék szegény nézőket.

A „Csak egy maradhat” szlogen az Éhezők viadala után már valahogy olyan üresnek tetszett, amikor meghallottam dübörögni a televízió hangszóróiból. Mert mi is áll e mögött a mondat mögött? Csak egy kicsi indián marad a többiek mind elvesztek a játékban, túl gyengék voltak, nem tudtak lépést tartani, butaságuk, beképzeltségük áldozatai lettek így csak egy maradt talpon, akinek nyereménye lőn az élete. Remélem ez a fajta értelmezés, és szórakozási módszer soha nem fog megtelepedni sehol a Világban, ahogyan egy a Kapitóliumhoz hasonló hatalom sem fog uralkodni az embereken.

Az egész Viadal úgy van felépítve, mintha egy óriási show lenne, nem pedig élő mészárszéki közvetítés, ahol gyerekek gyilkolnak gyerekeket. Ahhoz viszont, hogy igazi show legyen, kellenek látványelemek, kicsinosított versenyzők eladható és kedvelhető személyiségjegyekkel. Nem baj ha mindez mű a közönség a Kapitóliumban erről mit se tud. Eladható, az emberek oda meg vissza vannak tőle egy ideig azonban vér és szórakozás utáni vágyukat ki kell elégíteni minden egyes évben. Hiszen a régi bajnok csillogása addigra már megkopik.

A másik oldalról nézve a helyzetet már kevésbé szórakoztató a „játék”. A körzetek lakói tisztában vannak vele, hogy azok, akik percről percre meghalnak nem csak üres bábok, hanem hús vér gyerekek. És ami a legfontosabb a saját gyerekeik. Ezt leginkább azon körzetek lakói élik meg mélyebben, amelyek a többiekhez képest is jobban nyomorognak. Számukra a gyermekek jelentik a jövőt, aminek bizonyosságát a Kapitólium kegyetlen kézzel megsemmisíti. Számára ez jelenti a féket, a kontrollt, hogy a nép ne lázadjon fel teljhatalma ellen, a lakók számára pedig a legkegyetlenebb büntetést, amit csak el lehet képzelni. Ez az egy biztos dolog, ami igazán öröklődik az évtizedek alatt szülőről gyermekére, ha túléli. Az élet bizonytalansága.

„Ekkor valami váratlan történik. Én legalábbis nem számítok rá, mivel a Tizenkettedik Körzet lakói eddig nem sokat törődtek velem. De valami megváltozott, amikor jelentkeztem Prim helyére, és úgy tűnik, fontos lettem nekik. Valaki elkezdi, aztán egyre többen csatlakoznak hozzá, míg végül szinte mindenki hozzáérinti a szájához bal kezének három középső ujját, és kinyújtja felém a kezét. A Tizenkettedik Körzet ezen régi szokását manapság már nemigen elevenítik fel, csak temetéseken lehet látni, nagy ritkán. A hála és a csodálat kifejezésére használják, mifelénk így búcsúznak azoktól, akit szeretnek.”

A versenyzők mindegyike másként éli meg kiválasztottságát. A gazdagabb körzetek gyerekei, már eleve jelentős előnnyel indulnak a versenynek. Bár nem mondható, hogy túlsúllyal küzdenének, de jobb kondícióban vannak, mint nyomorgó társaik. Számukra a viadal tényleg egy játék, amiben kiélhetik magukat, amire egész életükben készültek.

Katniss számára teljesen mást jelent. Egy újabb nehéz helyzetet, amit túl kell élnie megint.  Túlélni, mert megígérte, hogy túléli. Ha nem is magáért, a családjáért. Mert ezáltal védettek lennének, és soha többet nem kellene aggódniuk a napi megélhetésükért. Tehát nem gondolhat semmi másra, csak arra, hogy életben maradjon. Ergó neki kell életben maradni a végén, ami egyenlő azzal, hogy mindenki mást meg kell ölnie. Ennek felfogására pedig mindössze egyetlen pillanata van.

Peeta már a kezdetek kezdetén érzi, hogy ő itt labdába sem rúghat. Számára a legnagyobb kérdés még a játék kezdete előtt, az, hogy hogyan tudná megtartani saját magát egy olyan világban, hol mindent elvesznek tőled, ahol nincs semmibe sem beleszólásod, még abba sem, hogy élj vagy meghalj. Hogyan legyen az ember önző ott, ahol nem lehet, hogyan tartsa meg a saját akaratát, amivel már alapjáraton nem rendelkezhet. Tehát nála nem az életben maradás kérdése vetődik fel, hogy milyen taktikával maradjon életben, hanem az, hogy úgy haljon meg, hogy közben önmaga marad, teljesen szabad ember, aki senkinek sem a tulajdona.

Az egész Viadal csillogás, cukormáz és tündérpor, vagyis kirakatpolitika a Kapitólium részéről.  Amitől a sok egyéb mellett felfordult a gyomrom az a Viadalt megelőző felhajtás volt. Stylistok sürögnek-forognak a kiválasztottak körül, megtervezve azok bevonulását, mozdulatait, a mentorok a viselkedés és a szóbeli megnyilvánulások terén adnak tanácsokat, vagy egyszerűen csak húznak rájuk egy meghatározott szerepet, ami könnyen megszerethető és eladható. Hiszen fel kell vonulniuk, nyilatkozniuk kell csupa mosoly kíséretében, mintha ők hú de nagyon örülnének annak, hogy néhány nap múlva egymást gyilkolják, vagy éppenséggel őket ölik. Tisztára olyan érzése van az embernek, mint amikor a marhákat viszik a vágóhídra, egy darab élő hús, amit meghatározott célra egyszeri felhasználásra jó. Szavatossági ideje még bizonytalan, attól függ mennyi ideig nem hal meg. Gyomorforgató, hogy ehhez még fel kell csinosan öltöztetni őket és komédiázni a nagyérdemű kedvéért, mintha tényleg valami csodálatos dologban vennének részt, mint például az első bál.

„A Kapitóliumban nagy divatja van a plasztikai sebészetnek, így próbálják elérni, hogy az emberek fiatalabbnak nézzenek ki és vékonyabbak legyenek. A tizenkettedik körzetben inkább az a nagy szám, ha valaki öregnek látszik, mivel az emberek többsége fiatalon meghal. Ha egy idős emberrel találkozol, legszívesebben gratulálnál neki, hogy ilyen magas kort élt meg, aztán megkérdeznéd mi a titka, hogy ilyen sokáig életben tudott maradni. A kövérekre meg irigykednek, mert a többséggel ellentétben, szemmel láthatólag nem egyik napról a másikra tengetik az életüket.”

Mint ahogy írtam teljesen mást vártam a történettől, ahhoz képest, amit kaptam, viszont egyáltalán nem bánom. Katniss személyében nem a szokásos szellemes, pimasz, érzékeny, könnyen szerelembe eső hősnőt kapjuk. Kevés emberrel van szoros kapcsolata, és még ezen személyek közül is nagyon keveset enged magához közel. Megedződött az évek alatt, mint családfenntartó, akinek a vele egykorú kapitóliumi lányokkal ellentétben nem az jelenti a legnagyobb problémát, hogy hogyan áll a haja, és melyik bőrszín az éppen aktuális divat. Számár az a fontos, hogy minden nap ételt tudjon az asztalukra rakni, és minél tovább kihúzza egészségesen és biztonságban azt a keveset, ami még hátravan számára. Önfeláldozó, makacs és nagyon nehezen lát a dolgok mögé, nehezen esnek le neki bizonyos szembeötlő dolgok, de erről majd kicsit később, ne rohanjunk annyira előre. Vannak nagyon erős jelenetei, ezek köszönhetőek egyrészt annak a kegyetlen világnak, amelyben él, az eseménysorozatnak, amit átél, és az írónő fergeteges szituáció leírásainak, amikor az olvasó a könnyeivel küszködik példának okáért egy zsúfolt buszpályaudvaron. Számomra az egyik legmegindítóbb jelenet az volt, amikor Prim helyett jelentkezik a Viadalra. Ennél a jelenetnél érződik a leginkább, hogy nem olyan fagyos, mint ahogy az a későbbiekben tűnik. Számomra már az ő személyisége is újat, változatosságot jelentett, hiszen ebben az esetben bár az ő szemszögéből olvassuk a történetet, mégsem ebből az irányból érkeznek romantikus érzelmek. És akkor térjünk át Peetára. Őszintén. Nekem nem lopta be magát a szívembe. Sokkal jobban érdekelt az otthon hagyott Gale. Tudom nagyon kekeckedő vagyok, de Peetában engem pont az zavar, ami mindenki másnak annyira megnyerő, méghozzá a kedvessége. Nekem túl kedves. Lehet, hogy pont azért szívleltem jobban a Kattnissal közös jeleneteikben, mert a lány „morcossága” kiegyenlítette Peeta túlcsorduló kedvességét. Mindenesetre számomra még bizonyítania kell a fiúnak, hogy jobban a szívembe zárjam.

Azonban a történet és így a sorozat szálát is adó „taktikájuk” eszméletlenül tetszett.

„- Peeta – szólalok meg halkan. – Azt mondtad az interjúban, hogy belém vagy zúgva, mióta az eszedet tudod. Ez pontosan mióta tart?
– Nos, lássuk csak. Ha jól emlékszem, az első tanítási nap óta. Ötévesek voltunk. Rajtad piros skótkockás ruha volt, a hajadat pedig… akkoriban még két copfban hordtad, nem egyben, mint most. Az apám mutatott meg, amikor sorban álltunk a beiratkozásnál – meséli Peeta.
– Az apád? Ezt nem értem – nyögöm ki elképedve.
– Azt mondta: „Látod azt a kislányt? Feleségül akartam venni az anyukáját, de megszökött egy szénbányásszal” – folytatja Peeta.
– Micsoda? Ezt most találod ki! – kiáltok fel.
– Nem, tényleg így volt – erősködik Peeta. – Mire én így szóltam: „Egy szénbányásszal? Miért akart volna hozzámenni egy szénbányászhoz, amikor ott voltál te?” Erre apa azt mondta: „Mert az a férfi olyan szépen énekelt, hogy a madarak is megálltak, hogy meghallgassák.””

SPOILER AZOKNAK, AKIK NEM OLVASTÁK

Kattniss nem tudja hova tenni Peeta érzelmeit. Majd rábólint, hogy igen ez egy nagyon jó taktika, és nem is gondolta volna, hogy a fiú ennyire jól tudja a hősszerelmes szerepét játszani. Minden pillanatban gyanakszik, minden cselekedetben hátsó szándékot lát, és közben nem látja azt, ami a napnál is világosabb. Peeta tényleg szívből szereti őt, és ahogy a történet megy előre, és egyre jobban megismerjük, kitűnik, hogy ez a kedves, önfeláldozó srác a legtávolabb áll a kapitóliumi hívságoktól, a megjátszástól és a kétszínűségtől. Vagyis biztosan nem tudná kifundálni és taktikai céllal kivetni a hálóját Kattnisra, csak azért, hogy ő maradjon életben. Bár lehet, hogy ezek a jelenetek és félreértések arra sarkalják az olvasókat, hogy legszívesebben fejbe vágnák egy papírrepülővel főhősnőnket, amin nagybetűs „IDIÓTA!” felirat fityeg, engem csak megmosolyogtattak.

ESETLEGES SPOILER VÉGE

Sok jót lehetne még írni a kötetről, részletekbe menően elemezni az egyes harcokat, szereplőket. De inkább mindenkit arra bíztatok, hogy olvassa el. Ha pedig a betűk messze állnak tőle várja meg 2012 márciusát. Hiszen a könyvfeldolgozás nemsokára a mozikban dübörög. Sokunk nagy örömére!!!

Értékelés: 5/5

Kedvenc rész:

Kattnis altatódala Rutának

„A láperdő mélyén, a fűzfa lombja alatt
A pázsitágyra, a puha, zöld párnára
Hajtsd le a fejed, hunyd le álmos szemed
És amikor újra kinyitod, felkel a nap.
Itt biztonságban vagy, nem fázol
A százszorszép megóv mindentől
S a holnap valóra váltja az álmaidat
Drága kicsikém, úgy szeretlek.”

„- Peeta, nem úgy volt, hogy felébresztesz? – kérdeztem.

- Mégis minek? Az égvilágon semmi sem történt. – feleli. – És különben is, szeretem nézni, ahogy alszol. Olyankor nem ráncolod a homlokodat. Sokkal helyesebb így az arcod.”