A szirénben megismerkedtünk Norával, és azt hittük, hogy ennél
pimaszabb már nem is lehet. Az angyalban
viszont bebizonyítja, hogy még a negyedét sem tudjuk, annak milyen pokolravaló
nőszemély is ő. Reisz előkészítette
az utat Az angyal központi alakjainak, és törekvéseinek utat engedve vérmes
dominánk is megengedte, hogy előtérbe kerüljenek, miközben ő kissé meghúzódva,
de jelenlétét nem feledtetve az olvasóval végignavigálja a történetet.
Hívogató, fülledt, megbotránkoztató világával az írónő elsodorta a rá
érzékenyeket, és hurrikánszerűen magába szippant a folytatással is, ahonnan
csak sérülten kerülhet ki az olvasó. De meg kell hagyni, nem bánja, sőt
mosolyogva nyalogatva a sebeit ácsingózik a folytatás után.
Honnan:
Menthetetlenül
a rabja lettem az írónő stílusának. Az első kötet a kedvenceim között landolt.
Gondolatok:
Még
meghökkentőbb, még sokkolóbb és még pikánsabb. Ez mind Az angyal. A sorozat
kezdő kötetéről csak szuperlatívuszokban voltam képes beszélni, és sok íróval
ellentétben Reisz nem tudta elérni, hogy a folytatásról kevésbé lelkesen
szóljak. A könyvsorozatok többségénél a kezdeti lendület megszakad a történet
pedig a folytatásban csupán gyengécske lábakon áll, halvány árnyékaként az
elődnek, amin még a forró húsleves sem segít. Ezekkel szemben Reisz bőrön,
szöveteken át, rétegeket szaggatva tör egyenesen az olvasó szívéig, és
marcangolja darabokra azt még kisebb darabokra az Eredendő bűnösök második
kötetében. Mellesleg a már korábban megszokott keveréket nagyobb dózisra
állítva csöpögteti intravénásan a morális érzékekre ható, túlfeszítő,
biztosítékot kilövő elegyét. Összefolynak a határok és a színek a kötetben, míg
eddig csupán erkölcsi aggályokat keltett, most atombombákat puffogtat az írónő.
Extrémen provokatív, és egy csöppet sem szívbajos, annyi szent. Kényes témák
kerülnek napvilágra, és nem csak a BDSM vonulatában vagy éppen a kortárs
irodalomban feszegetett egyes „divatos” témákra fókuszálva, mint pl.:
öngyilkosság, drogfogyasztás, vagy a homoszexualitás. Reisz ömlesztve, de mégis
művészi érzékkel adagolva, úgymond az emberi bűnök, és mocskos élvezetek
kavalkádját vonultatja fel, megfelelő helyeken, precízen, és mérnöki
pontossággal megkomponálva, hogy az a kellő hatást, úgymint sokkot, fájdalmat,
részvétet vagy éppen undort váltson ki. Mindezek mellé olyan logikai
magyarázathálót feszít ki, hogy így vagy úgy zuhanás után belegabalyodik az
olvasó. A saját gondolatok, nézetek pedig valamilyen úton-módon, de az írónő
valamelyik figurájának szájába kerülnek, nézetéhez kapcsolódnak, így az olvasó
még jobban magáénak érzi a kötetet.
„Szerettem. Beteges, kártékony, megtört módon, de szerettem. Csak mi voltunk egymásnak.”
Reisz
nem szakadt el a már megszokott személyiségelemzésektől, amit speciel nagyon
megszerettem tőle. Mindig a fókuszban áll valamelyik figura, aki elemzi saját
magát, és mások gondolatainak szövedékéből megismerjük, hogy ők, hogy is látják
a karaktert. Természetesen vannak ütközések, ezek között a vélemények között,
aminek köszönhetően változnak, formálódnak a karakterek, azok szándékai,
tettei, amik szintén hatást gyakorolnak másokra, és így tovább. Imádom, hogy
egy külön szív dobog a kezemben, amikor olvasom a történetet, hiszen annyira
élettől lüktetőek a szereplők, hogy magát a könyvet is élővé varázsolják. A
karakterek változnak, fejlődnek, és folyamatosan elbuknak, mint az élő emberek,
viszont nem az átlagos módokon állnak talpra, vagy esnek még mélyebbre. Igazi
egyéniségekkel találja szembe magát az olvasó, akik megnevettetik,
felpaprikázzák, vagy éppen könnyeket csalogatnak ki a szeméből.
„A szerelem az a nyílt seb, amiről azt reméled, hogy soha nem gyógyul be.”
Az
elrejtett semmitmondónak tűnő részletek, amelyek a kellő pillanatban
fájdalmasan visszacsapnak, és a részletgazdag ábrázolás megszállottjaként
először meglepődtem, hogy Reisz milyen könnyedén, mégis tudatosan játszik az
elemekkel, ami mosolyt csalt az arcomra A szirénnél. Az angyalnál már a fedőlap
kinyitásánál a szám sarkában csücsült a mosoly, ami csak egyre szélesedett,
ahogy faltam az oldalakat. Az elejtett utalások nem 20-30 oldallal korábban,
hanem az előző kötetben vannak elrejtve, és mint marionettbábút húzgálják a
folytatásban a szereplőket, rántják elő a poros függönyök mögül a múlt árnyit,
vagy éppen befolyásolják a jövő alakulását. Egy sajátos elegyet ad a kötet,
hiszen keveredik benne a múlt a jelennel, aminek köszönhetően sok mindenre
magyarázatot kapunk. Utána rájövünk, hogy mégsem. Mindezek mellett meglapulva,
szinte észrevétlenül a cselekmény szálába épülve belebotlunk az írónő gyönyörű
mondataiba, érzékletes hasonlataiba, szóképeibe, amiken könnyedén
átsuhanhatunk, hiszen olyan tökéletesen illeszkednek a környezetbe.
„A múlt újra utána nyúlt, és akarata ellenére a karjaiba vette.”
Az
írónő felizgatta a férfi alakjaival az olvasói fantáziát, miközben a központi,
és domináns helyet mindvégig Nora élvezte. A nagyszájú vagyonos Griffin, a visszahúzódó, és elfojtásokkal
teli Michael, a sötét, és kegyetlen
háttérben megbújó King, valamint az
összetett, megfejthetetlen Søren
mind egy-egy fabergé tojás, ami csak arra vár, hogy minden egyes
négyzetcentiméterét felfedezzük az aprólékos, összetett külső kidolgozásukat,
valamint a bennük elrejtett titkokat, emlékeket és érzéseket, amik kívülről láthatatlanok.
Reisz csepegtet, de nem telít el bennünket. Sajnos, mint Nora esetében a végén
rá kell jönnünk, hogy nagyon sok információval lettünk ugyan gazdagabbak, mégis
csak felületesen ismertük meg az egyes karaktereket. Még több részlet lapul meg
bennük, amit azonnal meg szeretnénk fejteni, de legalább így teret engednek a
főhősök az írónőnek, hogy kiélhesse rajtuk magát, még több köteten keresztül. A
rajongóknál dorombolásra adott okot, hogy nem feledkezett meg az előző kötet
kiemelt férfialakjáról sem, hiszen még ha csak pár pillanatra, de előkerült Zach. Nem szűnt meg létezni, attól
függetlenül, hogy most már kikerült a pixisből, másrészt pedig nem csupa
cukormáz és boldogság az élete, más problémákkal, de meg kell küzdenie neki is.
Jó látni, hogy ezeket a szálakat nem varrta el teljesen a szerző, és hagy
átfutásokat az egyes kötetek között, ami még inkább globálissá teszi az általa
megalkotott világot.
„Amikor az összekötözött csuklót és a fehér kezet nézte, önkéntelenül is maga elé képzelte a saját csuklóját és kezét. Az a kép megszólította őt. Suttogott neki. A Szerelem, gondolta, amikor először ránézett a képre, a Szerelem lehet ilyen.”
És
ha már szereplők, és központi alakok. Míg A szirénben csíptem Zach-et –nem
azért mert pasi, erősen hangsúlyozom-, addig itt ki nem állhattam Suzanne-t. Egyáltalán nem volt
szimpatikus, egyszerűen idegesített, és legszívesebben átlapoztam volna a
részeit, hogy ne kelljen az ő fejében léteznem. Ilyen igen ritkán esik meg
velem, és míg Zachet újra, és újra szívesen látom a folytatásban is Suzanne-től
inkább a Soha viszont nem látással köszönnék el.
„Valaki egyszer úgy határozta meg az őrültség fogalmát, hogy az nem más, mint újra és újra ugyanazzal próbálkozni, és mindig más eredményt várni.”
Reisz
úgy lesz erotikus regényíró, hogy közben mégsem az, sokkal többet kapunk tőle,
mint egy-egy buja pillanatot. A regényei erősen építenek az emberi
személyiségekre, és az általa megalkotott alakokból, ha Freud bácsi még élne
milliárdossá válhatna, miközben kiélhetné a rejtett szexualitással kapcsolatos
elméleteit is. A már megszokott színvonalon nem hittem volna, hogy még
túlmutathat, mégis megtette az írónő. És még miket tartogathat A herceg?
A könyvért külön köszönet az Egmont
Kiadónak!
Értékelés:
Kedvenc rész:
„S. atya a szemébe nézett, és Michael egy apró, titokzatos mosolyt látott benne, és egy zöld szemű lány árnyékát, akitől bármelyik férfi elveszítené a hitét.- Az én gyónásom – mint sok más emberé is – három szóval kezdődik – mondta S. atya.- Bocsáss meg, atyám? – találgatott Michael.S. atya sóhajtott.- Egyszer megismerkedtem Eleanorral.”
„- Alfred, csak nem a szoknyám alá kukucskál? – akarta tudniu Griffin, és Nora megvonaglott a vállán.- Griffin mester, inkább feleségül venném a saját anyámat, hogy kiszúrhassam a szememet az egyik melltűjével, mintsem bármit is meglássak a kiltje alatt – mondta a férfi elegáns, magabiztos fellépéssel.”
„- Ez hosszú nyár lesz, nem igaz? – kérdezte Nora.- Pontosan huszonkét centis, ha visszaemlékszel.”
„Röviden eltűnődött, hogy Stearns atyának talán töltőtoll fétise van.”
„- Maga nem egy normális pap, ugye?”
„Griffin válaszolt volna, de Jamison jelent meg az ajtóban egy kis hűtőszekrénnyel.- Köszönöm, Alfred – mondta Griffin, és elvette tőle. – Van ezer dollár a sütisdobozban. Menjen, és vegyen magának valami szépet.- Vásárolok egy lőfegyvert, és lelövöm magát vele – mondta Griffin komornyikja, és elegánsan meghajolt. – Griffin mester.”
„- Úristen – nyögte Suzanne (…)- Mondtam, hogy szólíthat Kingsley-nek – suttogta a férfi a fülébe.”