Egyszerűen csak Micah

„Halottakat előhívni nem nagy ügy. A szerelem, az ezerszer bonyolultabb. „

Anitát szeretni vagy utálni lehet, mint Dalít. Vagy ezt már mondtam? Hmmm.

Micah-t viszont csak imádni lehet. Őszintén ő az egyik kedvenc pasim Anita háreméből. És az egyetlen, akit már azelőtt imádtam, mielőtt még megjelent volna a Leláncolt Nárcisszuszban. Egy elbűvölő figura, aki jött látott és győzött. Az egyetlen, aki tökéletes harmóniában van főhősnőnkkel, sosem morog, veszekszik, rendez féltékenységi jeleneteket. Csak elmosolyodik és már ettől a helyére kattan a világ, béke szállja meg a lelket, és sóhajt nagyot az olvasó, hogy „Jajj egyelek is meg, miért is kell itt gondolkozni, hogy kit válasszunk? Anita, ha neked nem kell, dobd ide nekem Micha-t!”

Gondolatok:

Az első benyomásom a könyvről tömören miután befejeztem, annyi volt, hogy: Túl rövid! Szerettem volna még olvasni a hétvégéjükről, adni nekik még egy kicsivel több időt együtt, kettecskén. Még arra is vetemedtem volna, hogy kilakoltassam ideiglenesen a szintén szívemnek nagyon kedves Nathanielt a házból, hogy ezek édös kettesben még egy csöpp időt tölthessenek együtt. Pedig nem is nagyon akart beindulni ez a közös hétvége.

„És ez az a pont, ami végképp a legjellemzőbb rám – remek tehetségem van hozzá, hogy darabokra zúzzam az egyébként esetleg jól működő szerelmi életemet az örökös kételyeimmel. Addig piszkálom, addig, amíg szét nem esik minden. Pedig hányszor megfogadtam már, hogy leállok ezzel, hogy ha valami kivételesen működik, akkor egyszerűen örülök, hogy működik, és leküzdöm a kísértést, hogy szétziláljam. Nem egy bonyolult fogadalom, és nekem mégse nagyon sikerül megtartani. Miért van az, hogy mindig épp a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb megtartani?”

Micah mindig egy nagy kérdőjel nem csak az olvasónak, hanem drága vámpírhóhérunknak is. Anita akkor találkozott vele, amikor már igen csak térdig gázolt a bolyhosok világában, vagyis esetében nem ütközött olyan akadályokba, amik a Richarddal való kapcsolata során felvetődtek. Sőt! Ő volt eddig az az egyetlen pasi, aki szupergyorsan került nem csak Anita életébe, hanem ágyába is, anélkül, hogy még csak a szimpla haver kategóriába besorolódott volna. Pedig ennek régebben még nagyon nagy jelentősége volt nekromatánk életfilozófiáját ismerve. Micah a nagy és gyors bizalom ellenére nem sok mindent árult el eddig magáról. Annyit tudtunk, hogy évekig ki volt téve Kiméra rémtetteinek, és a Lidérces álmokban Larryék esküvőjén néhány szomorú, és kegyetlen emlékképet vetített elénk ebből az időszakból, de ezeknek köszönhetően sem ismertük még meg a múltját. Ő volt a tökéletes pasi pont, aki rengeteg pirospontot begyűjtött Anitától, és még egyetlen feketét se, felkiáltójel.

„Micah rám mosolygott, amint meglátott. Az édes mosolyával, ami valahogy elernyeszti bennem azt a legbelső szorítást és keserűséget. Amikor így mosolyog, kicsit mindig könnyebb lesz a világ. Micsoda baromság, hagyni, hogy valaki ennyire fontossá, nélkülözhetetlenné váljon!”

Talán ezért is érezte fontosnak Hamilton, hogy adjon teret, és lehetőséget, nem csak az ő kettősük, hanem Micah múltjának a kibontakoztatására is. Ami nekem személy szerint nagyon tetszett. Persze, hogy ha az ember lánya szeret egy szereplőt, akkor csak pozitívan érinti, hogy többet tudhat meg róla. De mint azt korábbi posztjaimban is írtam, nagyon nehéz eldönteni, hogy tényleg tiszta szívvel kit is szeress a felvonultatott, szinte élő, megfogható szereplők közül, mikor egyes jeleneteknél, abban az adott pillanatban annyira megfognak, hogy csak azt tudod mondani, hogy igen ő az aki kell nekünk. A következő jelenetváltásnál pedig már másként gondoljuk. És ahány jelenet, ahány pasi, annyiszor mondod ezt. Itt a történet szempontjából szinte lehetetlen volt, hogy másra is ráfókuszálj csak Micah vonta magára a figyelmet.

„Mintha az égvilágon semmi nem ingathatná meg, nem zúzhatná össze a végtelen békességét, nem zökkenthetné ki önmagából. A széles víztükör békessége ez. Az én nyugalmam acélnyugalom, az övé eldugott erdei tó. Ha követ hajítasz belé, s az koncentrikus hullámokban felveri a felszínt, csak ideig-óráig él a zavar, elül hamar. Ha az acélhoz vágod hozzá a követ, az nyomot hagy rajta, kicsorbítja mindenképpen.”

Megerősítést nyer, hogy ő is a roncsolt lelkű főhősök táborát szaporítja. De kit érdekel, mikor annyira vonz a szavaiból ordító nyugalom, ragaszkodás és szeretet. Egyszerűen már azért szeretni lehet a kötetet, mert ő kerül fókuszba. És ha már fókuszba kerülés. Drága Laurell! Nem lehetne másokról is ilyen egyszerű, rövid és könnyed történetet kanyarítani? Én speciel minden nap el tudnám képzelni a reggeljeimet, azzal, hogy a kávém mellé kinyitnám a következő napi Anita Newst, amiben egy meghatározott szereplővel eltöltött egy-két napjáról szóló beszámolót olvashatnám végig. Már ezért megérné felkelni, egy rajongónak. Anita mindennapjai 100 oldal/ nap. De hogy ne legyek ennyire mohó Anita blog bejegyzések is jöhetnének, ha már a Fekete Tőrös srácoknak vannak rövid kis ankétjaik a világhálón. :)

Anita ismét visszatért a gyökereihez, vagyis a halott keltéshez, miután beugrott Larry helyére egy fontos ügyben. Nekem kicsit olyan hangulata volt ennek a résznek, mint Hamilton első Anita novellájának, egy csöppet kiszínezve. Mintha mostanra érett volna meg az ötlet egy másik köntösben tálalva, kicsit megspékelve még több veszéllyel és titokkal, amely egy csipet új tudást is eredményezett. Lehet, hogy csak nekem tűnik így, de az eddigi rövid történetekben mindig a temetőben kötünk ki, és kissé, vagy inkább Anitát ismerve nagyon elfajulnak a dolgok. Ezért egy csöppet sablonos lett a vége, nem lepődtem meg, nem kapkodtam a fejem, mint máskor, hogy Tyű ide meg mégis hogy keveredtünk? Ez az egyetlen momentum, ami rontott számomra a kötet élvezetén.

Rendkívül pozitívan csalódtam benne. Ezen természetesen a főhős partnere is sokat dobott a latban. Micah megerősítette helyét nem csak kedvenc vámpírhóhérom életében, hanem az én ranglistámon is. Tuti befutó, a végkifejletre azonban még várni kell. Remélem jó sokat, mert ez csak azt jelent, hogy minél többször megmártózhatom Anita világában. Amit minden újabb alámerülésnél, valami másért, de egyre jobban szeretek.

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 4,5/5

Kedvenc rész:

„Én nem az ok vagyok, hanem a következmény, világos?”

„- Ha az embernek naponta háromszor-négyszer szexelnie kell, akkor érdemes a pasiját magával vinnie, nem gondolja Franklin ügynök? – néztem rá nagy, ártatlan szemekkel.

- Hú, de vicces – húzta el a száját Franklin, Fox pedig hangosan felkacagott. De legalább nyugton hagyott végre bennünket. Az igazság, ha jól adagolod, pokolian összezavarja az ellenséget.”

„Akadnak pasik, akik boldogan járnak veled, és hoznak rózsát a randikra, akadnak, akik ágyba is bújnak veled, néhányan hajlandóak másodhegedűsként asszisztálni a karrieredhez – de hol találni olyat, aki még a vérét is adná érted? Az ilyenért sokat kell gyalogolni.”