Fagyos tavasz

Bár ebben a zimában már mindenki megveszekedetten a langymeleg tavasz, avagy azon túlmenően a kerti grillsütések és a napozás szezonját várja, a megveszekedettek már most ki vannak éhezve egy kis extra hűvösre. Hogy miért? Érkezett ugyanis a Cor Leonis kiadó pazar híre, miszerint Karen Marie Moning új kötetét az Iced-ot tavasszal kiadják.

Tavasszal tehát nem a simogató meleget, hanem a Fagyot kell várni! Úgyhogy ne rettegj a végítélettől! Addig nem csaphat le ránk a Világvége, amíg nem tapogatjuk, szaglásszuk körbe, és nem olvassuk rongyosra. Csak ezt követően okozhatjuk MI kedves Moning rajongók az égszakadást földindulást, azzal a felkiáltással, hogy Hol a folytatás?!?! :)

Annyira tetszik ez a borító! *.* Ugye marad?!

„Addig biztos nem, míg az összes Moning könyv meg nem jelent magyarul is. ;) Oszd meg a hírt, hogy mindenki megnyugodhasson! ;) Nem titkoljuk tovább: nem lesz idén világvége, mert 2013-ban érkezik hozzánk is az ICED! Heteken át egyaránt izgalomban tartott bennünket, és a rajongókat is Karen Marie Moning, aki személyesen dönt könyveiről, hogy akkor jöhet-e Magyarországra a Fever World sorozat, vagy sem. Eredetileg a külföldi megjelenéssel megegyező időben akartuk mi is megjelentetni Dani történetének első könyvét, ám az írónő az amerikai turné miatt nem tudott érdemben foglalkozni kérésünkkel, hogy a magyar olvasók is még idén kezükbe kaparinthassák az Iced-ot. De nem adtuk fel, és kitartóan vártunk arra, hogy zöld utat kapjon a projekt. Igaz, ez idő alatt számos megkeresés érkezett a témában, melyeket rendre lógva hagytunk, hiszen óvatos duhajok vagyunk, és nem szeretünk semmit úgy ígérni, hogy nem teljesen biztos. Ám immár papírunk van róla, hogy miénk (a Cor Leonisé, és természetesen a magyar rajongóké) az újabb sorozat is, mi pedig igyekszünk minél előbb mindenki polcára eljuttatni azt. Laskay Ildikó fordításában a Könyvfesztiválra érkezik Dani, Ryodan és az egész Seelie-Unseelie sereg.”

Már alig várom, hogy a kezemben tarthassam Dani első önálló kötetét. *.* Másrészt azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy jövőre nem csak kedvencünk tollából született történettel lehetünk gazdagabbak. Szerény személyem már nagyon várja Alaya Johnson és Jasper Fforde debütálását a kiadónál. Lehet, hogy nem is olyan sokára már arról számolhatok be, hogy ők pontosan mikor robbannak be a könyvesboltok polcaira, onnan pedig hozzánk itthoni felhasználásra.

/Forrás: http://www.corleonis.hu/

Elolvasni és megnézni, vagy megnézni és elolvasni?

Örök dilemma egy olyan könyv tekintetében, amelyet még nem olvasott az ember és idő közben megfilmesítésre kerül, hogy előbb elolvassam, vagy nézzem meg a filmadaptációt? Hogy miért? Mert sokszor a film ütősebb, mint a könyv. Vagy éppen a kötet tökösebb, mint a megfilmesített verzió. Csokorba szedtem azoknak a könyveknek a sorát, amikhez még nem volt szerencsém, viszont időközben leforgatták őket.

David Mitchell: Felhőatlasz

„Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra. Sorsszerű viszonyok, cinikus érzelmek és látnoki szerelmek motívumaiból hat történet rajzolódik ki, melyek mindegyike túlmutat önmagán – egy leírhatatlan harmónia felé. Ez az átkozottul tökéletes összhang szólal meg a Felhőatlasz olvasóiban.
David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat?
A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak vibrálóan szellemes filmet.”

Először csak fél szemmel és fél füllel figyeltem a filmelőzetest. Csöppet sem érdekelt. Még néhányszor elsuhant mellette, és még mindig nem fogott meg magának. Majd erőt vettem magamon, időt szántam rá, és nyugodtan, teljes odafigyeléssel megnéztem a bemutatót és utána olvastam, hogy akkor miről is szól a történet. Mondanom sem kell, hogy megnyert. Sokadik látásra, de beleszerettem. Most pedig dilemmázok, hogy nézzem vagy olvassam, melyik lenne a jobb élmény először? A könyvről csak jót lehet olvasni, a film pedig igen ígéretesnek látszik csupa jó színésszel, akcióval és szerelemmel. Nagyon szeretem, amikor egy történetet több szálon ismerünk meg, és közben több idősíkon is mozog, mindezt itt pedig megkaphatom. Másrészt maga a téma is nagyon csábító. Azt hiszem mégis először  a könyvnél maradok.

Bemutató dátuma: 2012. november 22.

Yann Martel: Pi élete

„Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit? „

A könyvborító fogott meg, még a filmes előtti. Utána kicsit utánajártam a történetnek. Elolvastam a szerző beszámolóját az alkotói válságáról, és egyben élete nagy válságáról, amikor úgy tűnt, hogy befuccsolt a hivatásában. Majd jött a sorsdöntő fordulat, és egy ember életének története. Szívbemarkoló, megdöbbentő és csodálatos történet a túlélésről, hitről és kitartásról. A filmet az Oscar díjas Ang Lee rendezte, aki az egyik kedvenc könyvem az Értelem és érzelem feldolgozását is elkövette. Megfogott magának, úgyhogy decemberre már bejegyeztem magamnak a naptáramba a bemutató napját. Az esetek 90%-ában inkább a könyvet választom elsőnek a filmmel szemben. Most viszont a film élvez prioritást. Köszönhető talán annak is, hogy Pi kalandját 3D-ben élhetem át.

Bemutató dátuma: 2012. december 20.

J. R. R. Tolkien A hobbit

„Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) – ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat – egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt.”

Néhány évvel ezelőtt a lelkes Gyűrűk ura fanok úgy érezhették, hogy eljött a világ vége, és Mordor tüze mindent elpusztított, amikor a trilógia harmadik része is lement a mozikban. Peter Jackson azonban nem tudott nyugton ülni a fenekén, és megmentette, ha nem is a galaxist, de a rajongó tábort biztosan a Megyétől és Tolkien világának hiányától. Amit várok az a szokásos gyönyörű látványvilág, a legapróbb részletekig kidolgozott díszletek és az átütő jelenetek. Akik pedig igazán elvetemültek a majd 3 órás filmet 3D-ben is végigizguhatják – ahogy én is szándékozom megtenni-. Mielőtt rávetném magam a könyvre megvárom mit ad a filmes élmény.

Bemutató dátuma: 2012. december 13.

Stephenie Meyer: A burok

„A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…”

Meyer néni a szerelmi háromszögek nagymestere. Végigszenvedhettünk, akarom mondani végigizgulhattuk a ma már epikusnak mondható Twilight Saga során Jake/Bella/és Edward szenvedését, csókjait és dilemmáit. Magamban elkönyveltem az írónőt az egy durranásos szerzők között Rowling mellé. Egyszer sikerült egy nagyot robbantaniuk, aminek meglovagolása szinte képtelennek tűnik. Most viszont jön a The host vagyis A burok, ami újszerű dinamizmusával robban 2013-ban. Hogy csak a negyedik Alkonyat mozi utórezgéseit tudja csak meglovagolni vagy önállóan is képes cunamit okozni számomra még kérdéses. Akik olvasták már a regényt csak pozitívan tudtak róla nyilatkozni. Az én 2013-as várólista csökkentésemre is felkerült. Érdekel, hogy mit művelt az írónő, úgyhogy a filmmegjelenés előtt még ki szeretném végezni. Remélem nem örökre. Utána meg jöhet a film.

Bemutató dátuma: 2013. március 29. USA

Kami Garcia · Margaret Stohl: Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények

„Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Volt egy átok.
Volt egy lány.
És a végén
Ott volt egy sírgödör.

Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja mindent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét.
Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat.”

A könyv, ami megosztja az olvasókat. Van, aki egyszerűen imádja, más pedig ugyanekkora erővel gyűlöli. Hogy én melyik tábort fogom erősíteni teljes mellszélességgel még talány. Azonban érdekel, hogy miért kavart ekkora port ez az elsőre szabvány YA fantasy könyv. Van, aki unikumnak és epikus műnek titulálja, ami őszintén engem inkább elrettent, mint meggyőz. Általában azok a könyvek, amiket néhányan magasztalnak, mások pedig szidnak előbb utóbb kiderül, hogy nem lesznek a kedvenceim. Hogy kivételt képez-e ez alól a kötet még a jövő zenéje. A film trailere azonban nagyon tetszetős, főleg, hogy az egyik kedvenc zeném szól alatta a Seven devils. Nyitott vagyok, úgyhogy jöhet a könyv és a film is, vagy fordítva.

Bemutató dátuma: 2013. február 14.

Kerstin Gier Rubinvörös

„Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!”

Az első gondolatom a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy gyönyörű. Borító mániás könyvmoly lévén természetes, hogy először a külcsín fog meg majd később a belbecsre is kíváncsi leszek. Végre egy német írónő, és végre időutazás. Már az Időutazó felesége óta vágyom valami jó kis időben röpködős, könnyedebb történetre és lám meg is kaptam. Mivel trilógiáról van szó úgy gondoltam, hogy nem kapkodom el, és majd akkor esek neki, amikor már mind megjelent itthon. Ez a pillanat pedig most érkezett el, jövőre pedig már a mozikban tarol a film. Én pedig kapható vagyok egy kis időutazásra kedves Gwen és Gideon!

Bemutató dátuma: 2013. március 14. Németország

Isaac Marion: Warm Bodies (Hevülő testek (?))

R egy egzisztenciális válságokkal rendelkező fiatal fiú- egy zombi. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége és nincs pulzusa, de vannak álmai. A képessége arra, hogy kapcsolatot teremtsen a külvilággal kimerül néhány elmormogott szótagban, azonban a belső élete sokkal mélyebb, tele csodával és vággyal. Miután átéli egy tizenéves fiú emlékeit miközben elfogyasztja annak agyát, R egy váratlan választást tesz, amely elindítja a feszült, kínos és furcsán édes kapcsolatot közte az áldozata emberi barátnőjével. Julie egy színrobbanást jelent az amúgy sivár és szürke környezetben, ami körülveszi R-t. A fiú választása, hogy megvédje őt nem csak R-t változtatja meg, hanem Halott társait is, és talán az egész élettelen világot. Ijesztő, vicces és meglepően szívbemarkoló történet, a Warm bodies bemutatja, hogy mi történik, amikor az emberi szerelem melege elcsábítja egy zombi hideg szívét.

Húúúúúú. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor megnéztem az előzetest. Ez most komoly? A Summit Entertainment erre vetemedik? Majd megtudtam, hogy az igencsak a Twilightra hajazó plakáttal promotált film könyv alapján készült, és igen egy szerelmes zombiról szól. Kicsit őrült és abnormális Rómeó és Júlia szerelmi történet, ami először sokkol, majd megnevettet. Hogy mikor jelenik meg magyarul a kötet? A filmnek köszönhetően véleményem szerint minél előbb. Elviekben a Libri Könyvkiadó vásárolta meg a jogokat. Őket ismerve pedig lásd például az Éjféli cirkuszt egy roppant igényesen kiadott könyvet fogunk kapni tőlük. Már várom a  szerelmes angyalkák helyett melegszívű zombikat hozó februárt. :)

Bemutató dátuma: 2013. február 1. (USA)

/Forrás: http://moly.hu//

Egyszerűen csak Micah

„Halottakat előhívni nem nagy ügy. A szerelem, az ezerszer bonyolultabb. „

Anitát szeretni vagy utálni lehet, mint Dalít. Vagy ezt már mondtam? Hmmm.

Micah-t viszont csak imádni lehet. Őszintén ő az egyik kedvenc pasim Anita háreméből. És az egyetlen, akit már azelőtt imádtam, mielőtt még megjelent volna a Leláncolt Nárcisszuszban. Egy elbűvölő figura, aki jött látott és győzött. Az egyetlen, aki tökéletes harmóniában van főhősnőnkkel, sosem morog, veszekszik, rendez féltékenységi jeleneteket. Csak elmosolyodik és már ettől a helyére kattan a világ, béke szállja meg a lelket, és sóhajt nagyot az olvasó, hogy „Jajj egyelek is meg, miért is kell itt gondolkozni, hogy kit válasszunk? Anita, ha neked nem kell, dobd ide nekem Micha-t!”

Gondolatok:

Az első benyomásom a könyvről tömören miután befejeztem, annyi volt, hogy: Túl rövid! Szerettem volna még olvasni a hétvégéjükről, adni nekik még egy kicsivel több időt együtt, kettecskén. Még arra is vetemedtem volna, hogy kilakoltassam ideiglenesen a szintén szívemnek nagyon kedves Nathanielt a házból, hogy ezek édös kettesben még egy csöpp időt tölthessenek együtt. Pedig nem is nagyon akart beindulni ez a közös hétvége.

„És ez az a pont, ami végképp a legjellemzőbb rám – remek tehetségem van hozzá, hogy darabokra zúzzam az egyébként esetleg jól működő szerelmi életemet az örökös kételyeimmel. Addig piszkálom, addig, amíg szét nem esik minden. Pedig hányszor megfogadtam már, hogy leállok ezzel, hogy ha valami kivételesen működik, akkor egyszerűen örülök, hogy működik, és leküzdöm a kísértést, hogy szétziláljam. Nem egy bonyolult fogadalom, és nekem mégse nagyon sikerül megtartani. Miért van az, hogy mindig épp a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb megtartani?”

Micah mindig egy nagy kérdőjel nem csak az olvasónak, hanem drága vámpírhóhérunknak is. Anita akkor találkozott vele, amikor már igen csak térdig gázolt a bolyhosok világában, vagyis esetében nem ütközött olyan akadályokba, amik a Richarddal való kapcsolata során felvetődtek. Sőt! Ő volt eddig az az egyetlen pasi, aki szupergyorsan került nem csak Anita életébe, hanem ágyába is, anélkül, hogy még csak a szimpla haver kategóriába besorolódott volna. Pedig ennek régebben még nagyon nagy jelentősége volt nekromatánk életfilozófiáját ismerve. Micah a nagy és gyors bizalom ellenére nem sok mindent árult el eddig magáról. Annyit tudtunk, hogy évekig ki volt téve Kiméra rémtetteinek, és a Lidérces álmokban Larryék esküvőjén néhány szomorú, és kegyetlen emlékképet vetített elénk ebből az időszakból, de ezeknek köszönhetően sem ismertük még meg a múltját. Ő volt a tökéletes pasi pont, aki rengeteg pirospontot begyűjtött Anitától, és még egyetlen feketét se, felkiáltójel.

„Micah rám mosolygott, amint meglátott. Az édes mosolyával, ami valahogy elernyeszti bennem azt a legbelső szorítást és keserűséget. Amikor így mosolyog, kicsit mindig könnyebb lesz a világ. Micsoda baromság, hagyni, hogy valaki ennyire fontossá, nélkülözhetetlenné váljon!”

Talán ezért is érezte fontosnak Hamilton, hogy adjon teret, és lehetőséget, nem csak az ő kettősük, hanem Micah múltjának a kibontakoztatására is. Ami nekem személy szerint nagyon tetszett. Persze, hogy ha az ember lánya szeret egy szereplőt, akkor csak pozitívan érinti, hogy többet tudhat meg róla. De mint azt korábbi posztjaimban is írtam, nagyon nehéz eldönteni, hogy tényleg tiszta szívvel kit is szeress a felvonultatott, szinte élő, megfogható szereplők közül, mikor egyes jeleneteknél, abban az adott pillanatban annyira megfognak, hogy csak azt tudod mondani, hogy igen ő az aki kell nekünk. A következő jelenetváltásnál pedig már másként gondoljuk. És ahány jelenet, ahány pasi, annyiszor mondod ezt. Itt a történet szempontjából szinte lehetetlen volt, hogy másra is ráfókuszálj csak Micah vonta magára a figyelmet.

„Mintha az égvilágon semmi nem ingathatná meg, nem zúzhatná össze a végtelen békességét, nem zökkenthetné ki önmagából. A széles víztükör békessége ez. Az én nyugalmam acélnyugalom, az övé eldugott erdei tó. Ha követ hajítasz belé, s az koncentrikus hullámokban felveri a felszínt, csak ideig-óráig él a zavar, elül hamar. Ha az acélhoz vágod hozzá a követ, az nyomot hagy rajta, kicsorbítja mindenképpen.”

Megerősítést nyer, hogy ő is a roncsolt lelkű főhősök táborát szaporítja. De kit érdekel, mikor annyira vonz a szavaiból ordító nyugalom, ragaszkodás és szeretet. Egyszerűen már azért szeretni lehet a kötetet, mert ő kerül fókuszba. És ha már fókuszba kerülés. Drága Laurell! Nem lehetne másokról is ilyen egyszerű, rövid és könnyed történetet kanyarítani? Én speciel minden nap el tudnám képzelni a reggeljeimet, azzal, hogy a kávém mellé kinyitnám a következő napi Anita Newst, amiben egy meghatározott szereplővel eltöltött egy-két napjáról szóló beszámolót olvashatnám végig. Már ezért megérné felkelni, egy rajongónak. Anita mindennapjai 100 oldal/ nap. De hogy ne legyek ennyire mohó Anita blog bejegyzések is jöhetnének, ha már a Fekete Tőrös srácoknak vannak rövid kis ankétjaik a világhálón. :)

Anita ismét visszatért a gyökereihez, vagyis a halott keltéshez, miután beugrott Larry helyére egy fontos ügyben. Nekem kicsit olyan hangulata volt ennek a résznek, mint Hamilton első Anita novellájának, egy csöppet kiszínezve. Mintha mostanra érett volna meg az ötlet egy másik köntösben tálalva, kicsit megspékelve még több veszéllyel és titokkal, amely egy csipet új tudást is eredményezett. Lehet, hogy csak nekem tűnik így, de az eddigi rövid történetekben mindig a temetőben kötünk ki, és kissé, vagy inkább Anitát ismerve nagyon elfajulnak a dolgok. Ezért egy csöppet sablonos lett a vége, nem lepődtem meg, nem kapkodtam a fejem, mint máskor, hogy Tyű ide meg mégis hogy keveredtünk? Ez az egyetlen momentum, ami rontott számomra a kötet élvezetén.

Rendkívül pozitívan csalódtam benne. Ezen természetesen a főhős partnere is sokat dobott a latban. Micah megerősítette helyét nem csak kedvenc vámpírhóhérom életében, hanem az én ranglistámon is. Tuti befutó, a végkifejletre azonban még várni kell. Remélem jó sokat, mert ez csak azt jelent, hogy minél többször megmártózhatom Anita világában. Amit minden újabb alámerülésnél, valami másért, de egyre jobban szeretek.

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 4,5/5

Kedvenc rész:

„Én nem az ok vagyok, hanem a következmény, világos?”

„- Ha az embernek naponta háromszor-négyszer szexelnie kell, akkor érdemes a pasiját magával vinnie, nem gondolja Franklin ügynök? – néztem rá nagy, ártatlan szemekkel.

- Hú, de vicces – húzta el a száját Franklin, Fox pedig hangosan felkacagott. De legalább nyugton hagyott végre bennünket. Az igazság, ha jól adagolod, pokolian összezavarja az ellenséget.”

„Akadnak pasik, akik boldogan járnak veled, és hoznak rózsát a randikra, akadnak, akik ágyba is bújnak veled, néhányan hajlandóak másodhegedűsként asszisztálni a karrieredhez – de hol találni olyat, aki még a vérét is adná érted? Az ilyenért sokat kell gyalogolni.”

December és Telihold kávézó

„Nem vicc. Én voltam a kompromisszum. A rendőrségben nem bíztak. És ki máshoz fordulhatnának a lunárisan hátrányos helyzetűek segítségért? Hát persze, hogy a kedves helyi halottkeltőhöz.”

Van egy sokaknak idegesítő, nekem viszont nagyon szívet merengető hagyományom így december havában. Méghozzá, az hogy immár négy éve minden egyes Karácsony közeledtével elolvasom L. K. Hamilton Anita Blake sorozatának negyedik kötetét a Telihold kávézót. Hogy miért? Mert nekem ez az ideális Karácsonyi kötet. Sokan most értetlenül rázhatják a fejüket, hogy de hiszen a Karácsony a családról, szeretetről, és békességről szól, nem pedig sorozatgyilkosokról, nyomozásról és vérről. Embere válogatja.

Ha egy egyetemistát kérdeznek számára a december igen is gyilkos hónap, hiszen beindul a mókuskerék a vizsgák, alváshiány és a túlpörgés kombinációjának hava, mikor is mindenki a legmegfelelőbb módon próbálja levezetni feles energiáit. Én a lelki békémet Hamilton világában nyerem el, ahol nem minden rózsaszín és habos babos, inkább kegyetlen és szarkasztikus. Kalauznak pedig ebben a világban keresve se találnánk jobbat, mint drága halott keltő vámpírhóhérunkat Anita Blake-et.

Honnan:

Küzdöttem az első három kötettel mi tagadás, és sorra megfordult a fejemben, hogy nem kell nekem ez, a következőt már nem olvasom el. Azonban jött a Telihold kávézó, ami megerősített abban, hogy érdemes folytatni. Ezzel a jó szokásommal pedig azóta se hagytam fel.

„Egy szipogó női hang hallatszott a vonalban. A következő tizenöt percet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam meggyőzni egy zokogó vérfarkast: nem fogom bántani. Egyre furább fordulatokat vett az életem.”

Gondolatok:

Talán a következőképpen tudnám promotálni azoknak a kötetet, akik még nem olvasták.

Meghívlak téged egy fergeteges éjjeli nassolásra a Telihold kávézóba. Ne félj, nem lesz unalmas hiába is gondolod, hogy ez majd egy újabb szokványos egyetemi, füstös, elvont barlang, ahol még a csillárról is az lökött figurák lógnak. Neem, ki van zárva, ugyan egy két végtagot találhatsz itt-ott, de az sem biztos, hiszen egy olyan helyen, ami zsong a likantrópoktól semmi nem mehet veszendőbe. Elvont, természetesen. Haláli, hogy a fenébe ne? Szexi? Hahóóóó, mondtam már, hogy előtérbe kerül a bolyhos népség, akik úgy mozognak, mint ha higanyból lenne a testük, olyan izmokkal rendelkeznek, aminek a létezéséről se tudsz, és az idegenvezető Anita mellé az a Richard, akinek nyitányát az ember lánya sosem veri ki a fejéből. Pajzán képzeletednek köszönhetően örökre az elmédbe égett szorosan a gombos farmer és telihold szavak mellé. Mindent megkapsz, ami csak kell egy jó dark fantasy kötethez: gyilkosság, vér, természetfeletti erő, szerelem, féltékenység, ármány, cselszövés és sötét humor. Megéri, hogy kipróbáld. Utána úgyis rászoksz!

Hogy mi fogott meg ebben a kötetben, ami az elődökben nem volt meg? Hmmm. Sorra vettem a tényezőket, és arra jutottam, hogy jót tett neki a „zombimentesség”. Igazi nyomozós kötet ez, ahol a szálak bár nem is látszik teljesen össze vannak gabalyodva, kisebb szeleteket alkotnak amiket, ha egymás mellé pakolunk kapunk egy ínycsiklandó egész tortát. Az olvasó úgy érzi, hogy az első oldalon elragadta egy ár, ami sodorja, egyre csak sodorja magával. Rengeteg esemény zavarja meg Anita amúgy sem hétköznapi életét, és minden egyes fejezetben újabb és újabb nehézségekkel találja szemben magát. Ami egy egyszerű eltűnésnek indul, kiderül, hogy a likantróp világ berkein belül óriási fennforgásokat okozott. Ami egy hasznos interjúnak ígérkezik, kiderül, hogy kegyetlen és halálos lehet azokra nézve, akiknek elvileg semmi közük nem volt hozzá. És egy egyszerű, ámde meghitt randevú felkavaró változásokat okozhat Anita életében, akinek eddig egy pasival is elég nagy gebasz volt megküzdeni.

„Visszanéztem rájuk. Richard továbbra is az ajtónál állt. Ruha nélkül, hívogatóan. Jean-Claude mozdulatlanul várt a kanapé mellett. Az erotikus fantázia három dimenziós megtestesülése. Csillagászati méreteket öltött a szexuális energia a szobában. Szinte elszomorodtam, hogy semmi nem fog történni.”

Anita egyre inkább elmerül a bundások világában, köszönhető ez Richardnak, a nagyon szexi nagyra nőtt kiscserkész vérfarkasnak, akivel épphogy elkezdett randizgatni. Mivel eddig távol állt tőle a bolyhosok élete rengeteg új dolgot ismer meg új pasijának, és annak falkájának köszönhetően. Az annyira könnyűnek tűnő életfelfogás pedig megbomlani látszik, miszerint Anita nem randizik szörnyetegekkel, hiszen ő az, aki levadássza őket. Most pedig nem csak egy, hanem két szörnyeteg is a kegyeiért küzd. Miközben őt magát ki kívánják szorítani J. C. életéből, aminek még nem is tudja, hogy a részese akar-e egyáltalán lenni, folyamatosan küzd magával, hogy el tudja fogadni Richardot annak bolyhos felével. Ennél a kötetnél indul be igazán az a szerelmi kavalkád -még nem káosz, mert attól még messzebb vagyunk-, ami a későbbiekben már mindennaposnak számít majd. Olyan jó olvasni, azokat a jeleneteket, amik nem Richard és Anita veszekedéseitől hangos. Még csak most kezdjük megismerni a trónbitorló alfát, aki szerethető naivitása és erkölcsössége miatt, és a tökéletes pasi jelölt lenne, ha nem vonyítana minden egyes hónapban a holdra. Eleinte még csak a likantrópia a baj, majd egyre inkább szembe találja magát a két ellentétes életfelfogás, vagyis az Élni és életben maradni a Meghalni, de élni hagyni-val.

„Na és? Tehát Richard nem ember. Senki sem tökéletes.”

Hamilton gyönyörű láncolatban építette fel Blake világát, és nem ömlesztette azonnal az olvasóra mindazt, amit az ajtók mögé gyűjtött. Szobáról szobára haladva egyre többet nyújt nekünk, és minden egyes ajtó mögött egy újabb szeglet nyílik meg az olvasó előtt, ami magában is érdekes, de a korábbiakhoz rakva egy gyűjtőnek való kollekciót kapunk. Ez az egész pedig egy olyannyira könnyen érthető, és átélhető társadalmi szerkezetet, ok-okozatokat eredményez, hogy elhiszed, hogy ha holnap felkelnél a könyvbeli világban, eligazodnál, nem találnál semmit furának, vagy különcnek, egyszerűen csak tovább élnéd benne az életedet, színesebben, de mégis minden megszeppenés nélkül. Egyre jobban gazdagodik általa a rajongó, nem csak élményben, hanem tudásban is. Szinte egy túlélési határozót kapunk a kezünkbe kötetről kötetre, hogy minél jobban megértsük, és egyúttal tovább éljük az ottani életet a főhősnővel együtt. Páratlanul gazdag mitológiát és mágia történelmet használ fel az írónő, ami bámulatba ejt még ma is, pedig már jóval túl vagyok a negyedik köteten, mégis jó újra és újra látni azokat az elhintett magvakat, amik majd később érnek be, és segítenek ki minket, és Anitát is a legnagyobb bonyodalmakból.

 „– Kérsz valamit a szobaszerviztől, mielőtt elkezdjük?

– Jól jönne egy kóla.

Elmosolyodott.

- Mindig is nagyon finom ízlésed volt, Anita.”

Minden egyes olvasással nem hogy megkopna az élvezet, hanem egyre inkább fokozódik. Izgatottan várom a következő fejezetet, mert tudom, hogy melyik jelenet fog következni, és már alig várom a szellemes összecsapásokat, az izgalmat és a meghökkentő fejleményeket. Mások számára érthetetlen, hogy egy agyon rágott kötetben mi izgalmat találok még, de ők nem látják, vagy még nem élték át ezt az élményt. Mindenesetre ajánlom a kétkedőknek, hátha számukra is ilyen maradandó szenvedélyt okoz, mint számomra. :)

Értékelés: 5*/5

Kedvenc rész:

„– Minden kutya így viselkedik a közeledben?

– Nem, csak a domináns hímek.

Erre fel kellett néznem.

– Puding feletted áll?

– Ő azt hiszi.

– Nem egészséges – mondtam.

Elmosolyodott.

– Nem eszem kutyát.

- Nem úgy értettem.”

 „– Ugye az én steakem nem véres?

- Dehogyis. Te mindent úgy szeretsz, ha az nagyon halott.

- Ha-ha.”

„Edward a földön ült. Rám nézett a szoba másik feléből, és láttam az arcán, hogy ha valaha kikerülünk innen, akkor mindannyiunkat kinyírja.”

Succubus on Top - Georgina Kincaid Series

 „Ó, a pokolba is a szavalással, ugyan hány pasi ismeri még egyáltalán Shakespeare-t meg a szonettjeit az SMS korában?”

Honnan: Már nagyon régóta Mead függő vagyok. Kezdődött a rászokás a Vámpírakadémiával, amitől folyamatos „használója” lettem az általa készített szereknek. Azonban a legnagyobb löketet, és a végleges rászokást a „keményebb” anyagokra a Georgina Kincaid sorozatával érte el nálam. Az első kötet számomra non plus ultra volt. Humoros, szexi, így első pillanatra magába bolondít, úgy hogy soha nem akarod elereszteni és csak egyre többet akarsz. Igazi szukkubusz maga a könyv. Letaglóz és nem érted, hogy miért nem volt még eddig részed hasonló, fantasztikus élményben. Csoda, hogy az ember lánya tűkön ülve várta a folytatást?

Kontra:

Sajnálom, hogy a negatív élményekkel kell kezdenem, de őszintén olyan volt ez a könyv, mint amikor én bekerülök a konyhába. Ehető dolog született belőle, de tudom, hogy csak ezért a teljesítményért nem választanak meg valamelyik pöpec párizsi étterem séfjének, de talán még egy helyi csehóba se másodszakácsnak. Nem ízlett, valahogy nem volt meg az az édes mellékzöngéje a történetnek, mint, amit vártam. Igazán nagy Georgina rajongó lévén betartottam a napi 5 oldalas szabályt, majd, mint ő Sethre az előzményben bepipultam, és befaltam az egész könyvet. Az előző kötet 5 csillagos volt számomra, és ment is fel a polcra a kedvencek közé, ami nálam azért nem egy minden napos esemény. Arra a polcra csak olyan könyvek kerültek fel, eddig, amik annyira, de annyira belém ivódtak, hogy napokig, sőt hetekig nem tudtam eltelni velük, és már azonnal ahogy az utolsó sort elolvastam lapoztam volna előre, hogy újra kezdjem. Nagyon lelkesen vártam a könyvet, minden egyes hírre ugrottam, legyen az a borító színe, vagy annak véglegesítése. Közben pedig folyamatosan visszaszámoltam, és ikszeltem a napokat, egyre közelebb kerülve a megjelenéshez.

A szukkubusz dala végén már kaphattunk egy kis ízelítőt a mostani történetből. A szálat majdnem annak végétől vehetjük fel és kezdjük felgöngyölíteni újra. Georgina betartotta Jerome-nak tett ígéretét, és újult erővel dobta be magát az áldott lelkek megrontásába. Vicces, groteszk díjátadó, használhatatlan ajándékok és egy kellemesnek ígérkező parti a haverokkal, amivel nyit a könyv. Majd megjelenik egy új arc, egy rég nem látott barát, aki felbolygat mindent.

„- A régi barát fordulatot értsem úgy, hogy mondjuk az őskorból? – kérdezte Seth, amikor elment.

- Nem, dehogy.

- Aha.

- Alig négyszáz éve ismerem.

- Ja, hát igen, az most volt – futott át egy különleges kifejezés az arcán. – Melletted minden egészen más megvilágításba kerül. „

Személy szerint nagyon kíváncsi voltam Bastienre. Sok mindent vártam a megjelenésétől, például közös emlékeket, párhuzamot a régi és az éppen megélt élet között, emlékeket arról, hogy milyen volt Fleur a régi szép időkben. Összességében egy dögös, nagyszájú karaktert, aki összekuszálja valamennyi szálat a történetben. Helyette kaptam egy beképzelt egománt, aki annak ellenére, hogy fényezi magát és mindenki mást lenéz, a saját „szakmájában” lebőg, használhatatlan, és idegesítő. Nem értettem a felhajtást körülötte, nem tudtam elviselni az őt körüllengő felhőt, mert csak egy idióta, gyermekded alakot láttam benne, aki mindenre rávetődik, amit megkíván, és megtetszik neki. Igazi kétéves módjára viselkedik, nem érti meg, hogy amit nem szabad, azt tényleg nem szabad, és nem mindent arra találtak ki, hogy őt szórakoztassa, vagy használja, vagy, hogy vannak bizonyos határok, amiket tartani kell. Bár elnézve a fickót, csodálkoznék, ha néhány száz éve dacára tudná, hogy mi is az, hogy határ, és betartani.

Feleslegesnek éreztem a megjelenését, és a hozzá kapcsolódó mellékszálat, ami majdnem mindentől elvette a figyelmet, magára ráncigálva a reflektorfényt. Csupán annyi értelmét láttam, hogy az üresjáratokat kitöltötte vele az írónő, és jobban alátámogathatta általa főhősnőnk életének válságos problémáját. Elvette a figyelmet olyan karakterektől, akiket már megkedveltünk, ezért több jelenetben szerettünk volna látni, hallani a gondolataikat, és civódásaikat.

És akkor térjünk rá szukkubuszunk fő problémájára. Ami rettenetes! Nem lehet együtt ÚGY szíve választottjával, ahogy mindenki mással igen. És csak rágjuk, és rágjuk a témát, miközben a legprofibb pokolbéli szexcicus nem jön rá a kiskapukra, amellyel mégis beteljesíthetné saját és választottja vágyait is. Az csöppet sem zargatja, hogy ő akkor most szerelmes-e vagy sem. Mondjuk, olykor-olykor felmerül benne a kérdés, majd el is halványodik ez a felvillanó kétely, mondjuk egy szexi jelenet miatt, amit drága író urunk fantáziája megszülén és ő papírra vetén.

„És persze itt a lefeküdtél nem azt akarja jelenteni, hogy ledőltetek egy kicsit egymás mellé.”

És akkor térjünk át Seth-re. Akit én nagyon csíptem a félszegsége, borostája és fura pólói dacára, vagy éppen ezekért. Most viszont ültem, sok esetben álltam, és lengettem a könyvet, hogy Uram Atyám, Te gyerek! téged tényleg nem érdekel semmi?!? Nem reagálsz, nem fejted ki a véleményed, nem ugrálsz, dühöngsz, vagy egyáltalán nem élsz, érzel semmit? Olyan volt, mintha csak egy külső szereplőként követné az eseményeket, mintha a saját képzeletében élő könyvalakok keltek volna életre és a sokktól nem tud megfelelőképpen reagálni. Georginának ez újszerű, a pörgéssel, szenvedéllyel és vaskos mocskosságokkal teli múltja és jelene miatt. Én viszont sok esetben untam, és bár édesdeden rühelltem Bastient minden egyes jelenetében, mégis ebben az egyben egyet értettünk. Főhősnőnk visszaemlékezésében bizonygatta, hogy amikor még ő ilyen meg olyan módon gondolkodott, hogyan is viszonyult az olyan pasikhoz, mint Seth; én viszont nem vettem észre semmilyen másságot a mostani és akkori Georgie-ban. Ugyanolyan kiüresedett volt akkor is, mint most. És a béke szigetét jelentették neki, akkor és most is az olyan pasik az ő túlhevült, túlfeszült életében, mint Étienne vagy Seth. Amit pedig nem lehet megkapni, kiélvezni, hiszen tiltólistán van, mindig sokkalta édesebb…

Pro:

A negatív hullámok ellenére, amelyek elborították az agyamat voltak kellemes pillanataim is. Mead hozza azt, amiben a legjobb. Tökéletesen felépített világ, jól megtámogatva mitológiai ismeretekkel. Ez pedig nagyon nyerő párosítás. Imádtam a Doughoz kapcsolódó szálat, mivel lehetett törni közben a buksinkat, hogy mégis mi vagy ki állhat a háttérben, és milyen kimenetele lesz a dolgoknak. Egyre több misztikus elemet épít bele a történetbe, miközben mesterien játszik a szálakkal. Minden érthető marad, közben vállveregetést is kap az olvasó, mert emlékszik az első éves történelem anyagára, miközben nagy adag új ismeretre is szert tesz.

Bármennyire is haraptam főhősnőnkre és borostás írójára, sokszor megmelengette a szívemet, hogy végre együtt vannak. A meghitt jeleneteik nem csak Georginának okoztak komfortos, harmonikus pillanatokat, hanem az olvasónak is, aki elhiszi vele együtt, hogy minden baljós eshetőség ellenére van értelme a kapcsolatuknak, és a jövőjük sem kizárt.

„– Azt el kell mondanod… hogy most van-e rajtad bugyi.
Meglepetten pislogtam. És leesett, hogy milyen nehezen fogja vissza a nevetését, mert annyira szeretne jobb kedvre deríteni, a maga ügyetlen és nehézkes módján. A gyomromban hirtelen felengedett a jéghegy, és egy csapásra szétolvadt bennem.
– Van – bólintottam mosolyogva.
– Ó – jött a csalódott és mégis megkönnyebbült válasz, hogy végre kilendültem a komorságból.
– De tudod mi az alakváltás igazi szépsége?
– Mi?
– Hogy már nincs.”

Élveztem a visszaemlékezéseket, főleg azt, amikor a későbbi férje ajánlatot tett Georginának. Szívesen olvastam volna többet is ezekből a memoárba illő emlékképekből. Elmerülve a francia mulatók világában, jobban megismerve ez által az akkori szereplőket, akik körbevették főhősnőnket, és talán felbukkannak a további kötetekben. Ennek ellenére jó volt azokkal is találkozni röpke pillanatok erejéig is, akiket eddig megszerettünk, és visszatérni a felbolydult méhkasszerű Mortensen házba is.

Mindezekkel együtt még mindig szeretem szertelen, nagyszájú Kincaid kisasszonyunkat, és már várom az újabb kalandot, amibe belekeveredik, vagy fogalmazzunk inkább Jerome-osan, a slamasztikát, amibe Georgie belekeveri önmagát. J

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 3,5/5

Kedvenc rész:

„- Ezt vegyem ajánlatnak? – kérdeztem, és Jerome-hoz fordultam, mint aki nagyon izgalomba jön. – Ha megdöntök egy angyalt, mehetek nyugdíjba, stimmt? Extra nyugdíj, teljes ellátás, meg a többi.

- Az attól függ, melyik angyalt – ásított Jerome.

Carter félmosolya rendíthetetlen maradt, nem zökkentette ki az örök szüzességével űzött”

B&B a CW jóvoltából

Újra gyereknek érezhetjük magunkat és ennek átéléséhez nem kell Pán Péter szindrómásnak lennünk. Bűntudat nélkül élhetjük újra gyerekkoruk klasszikus történeteit felnőtt fejjel, új köntösbe burkolva; köszönhetően az amerikai tv csatornáknak. Korábban is megesett, hogy egy-egy mesét feldolgoztak élő szereplős filmben, majd rákattantak a filmgyárosok a mesevilág és az írók találkozásának, magyarázatot találva arra, hogy a mesealkotók honnan is merítették az ötleteiket (gondoljunk csak a Grimm című filmre, amiben a két testvér kalandjait nézhetjük meg a később általuk megalkotott mesehősök között, de rájuk való utalást találhatunk a Tizedik királyság című mini sorozatban is). Napjainkban ezekkel a történetekkel egyre inkább felnőtt korosztályt célozzák meg, két fajta üzenetet közvetítve feléjük: 1. attól, hogy kinőttél az oviból és az bedtime storykból még érezheted most is gyereknek magad, 2. kifogytunk gyerekek ez a helyzet, nem nő új fű a nap alatt, nem tudunk mást csinálni, csak újrahasznosítani, úgyhogy elégedjetek meg azzal, amit kaptok.

Be kell vallanom, nem rossz üzletpolitika, amit a külföldi csatornák és filmgyárosok művelnek. Egyre nagyobb réteget tudnak megvenni maguknak, vagy hogy stílszerűek legyünk mint a kisgömbőc gyere gyere, hamm bekaplak szisztémát gyakorolni a nézőkön. De ha már itt tartunk az olvasókon is egyaránt. Jött a Beastly- A szörnyszívű, először könyvben, majd filmben, szintén ezzel a szisztémával a Lány és a farkas (annak PR-járól már korábban írtam a  könyv horrorélménye kapcsán). Őket pedig követte az Once upon a time és a Grimm című sorozat, túllépve a könyvek kereteit szabad folyást engedve a rendezőknek.

Persze tudom, hogy több másik példát is hozhatnék, de most csak azokat említem, amikben magam is érintett vagyok. Az elmúlt év végén kapott el a láz az OUAT-al ami azóta sem csitult le. Most pedig elkapott egy újabb szenvedély, méghozzá a CW csatorna jóvoltából. Már több, mint egy hónapja dübörög az USA-ban a Beauty and the Beast, vagyis a Szépség és a szörnyeteg 21-ik századi újragondolása.

A világszerte nagy felháborodást keltett tavasszal a nézőkben a csatorna azon partizánakciója, amely egy kecses vágással megszűntette az akkor már a végső részeit rúgó L.J. Smith neve által fémjelzett Secret Circle (Titkos kör) szériát –ne feledjük az írónő felelős a Vámpír naplókért is-. Mindenesetre én jót vidultam a felháborodáson, mivel számomra eme filmes próbálkozás nem hogy adott volna hanem inkább elvett az életemből, méghozzá 22 borzalmas résznyi időt. Őszintén az egész adaptáció legizgalmasabb része az utolsó 30 másodperc. Ennyivel érte el nálam legalábbis, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. Csöpögős volt, nyálas, sokszor érthetetlen és értelmetlen. Komolyan, ha csak azzal tudják elérni, hogy egy szereplő rossz útra térését átadják a nézőnek, hogy sötétítik a sminkjét, mivel a színésznő képtelen az egysíkúságán túllépni, arra kár időt, illetve szót fecsérelni. A goromba kommentek és átkozódó megjegyzéseket olvasva –amelyek a csatornát illették, alaptalanul azért, hogy szünetelteti a sorozatot (megjegyzem halkan inkább azért kellett volna kárhoztatni, mert leadták)- megakadt a szemem egy „kedves” üzeneten, ami azt taglalta, hogy „bla bla bla… remélem, hogy a helyette induló új sorozatotok a Beauty and the Beast jó sz@r lesz és a süllyesztőben végzi, és helyette inkább ezt az igényes …bla bla bla”. Ugye nem csoda, hogy megakadt rajta a szemem? Mármint nem a leminősítésen, hanem magán a címen. Nem titok, hogy gyerekkorom, mit nekem gyerekkor életem kedvenc meséje a Szépség és a Szörnyeteg! Egyszerűen imádom, és még ma is képes vagyok bekucorodni elé, és nevetni, sírni és egyszerűen jól érezni magam, miközben nézem. Ugyanez a hatás a történet feldolgozásai során azonban hiányoztak eddig.

Hogy a CW 2012-es feldolgozása miben más, mint a korábbiak? Míg az elődök  inkább a tini és a YA korosztályt célozták be itt inkább a YA keményebb magja és a középkorúak korai sávját veszi célkeresztbe. Szintén a saját nézőpontomat hangoztatom, nem zárom ki, hogy tinik is szívesen fogják nézni, vagy éppen a 60-as nagymamák. De el tudok képzelni egy harmincas nőcikét, vagy egy húszas éveiben járó paintball őrült srácot is a tv előtt ülni, miközben ez a sorozat megy a képernyőn. És hogy miért is?

Mert nem csak csöpögős szerelem, hanem mély lélektani dráma, akció, humor, génmanipuláció, nyomozás és mindezek mellett mese egyvelege, amitől dögös, pörgős és megunhatatlan. Mindezek felsorolása után körülbelül a család összes generációja megtalálja benne a számításait, amivel az előző állításaimat már ki is pukkaszthatom mint a lufit.

A történet 9 évvel ezelőtt indul, mikor is a jogi felvételijére készülő Cat Chandlerrel találkozunk, aki pultosként dolgozik, hogy legalább a könyveire legyen pénze. Haza indulna a munkából, amikor észreveszi, hogy lemerült a kocsi aksija, és az édesanyját hívja fel, hogy fuvarozza haza. Minden a tervek szerint megy, kivéve, hogy édesanyja érkezését követően egy másik kocsi is érkezik két férfival, akik nem mondok meglepő dolgot, nem az Autó Klubbtól érkeztek. Cat édesanyját lelövik, a lányt pedig üldözőbe veszik az erdőben. Az utolsó percben egy ismeretlen lény menti meg az életét, akiről később az orvosok azt állítják, hogy csak a poszttraumás stressz és az agyrázkódás hatására képzelte, a gyilkosokat pedig valamilyen állat támadta meg. Catre édesanyja „kivégzésszerű” meggyilkolása akkora hatást gyakorolt, hogy pályatervet módosított és detektív lett New Yorkban. Megrögzötten keresi, hogy kik állhattak édesanyja meggyilkolásának hátterében, és mi volt a kiváltó ok, ami miatt meg kellett halnia. Ő képviseli a történet egyik szálát.

A másikat Dr. Vincent Keller, volt iraki katonaorvos volt. 2001. szeptember 1. és testvérei elvesztését követően lépett be a serege, bosszúszomjjal fűtve. Gyorsan lecsaptak rá, nemcsak tudása, hanem hozzáállása miatt is. Beleegyezett, hogy részt vesz egy kísérletben, amelyről kezdetekben csak annyit tudtak, hogy olyan vitaminok és gyógyszerek keverékét kapják, amelytől gyorsabbak, és ellenállóbbak lesznek. Azonban a kísérlet félresiklott, mert nem csak erősebbek lettek az alanyok, hanem harag és stressz hatására dühöngő fenevadakká változtak. Végül a vezetés úgy döntött, hogy több káruk származik belőlük, mint hasznuk, így az összes alanyt megsemmisítették. Vagy legalábbis úgy hitték, hogy mindet. Vincent New Yorkban bujkál. Miközben harcol saját démonaival és az emberiekkel is. Áldozatokon próbál segíteni több, kevesebb sikerrel, így hozza össze a jó szerencse vele Catet is. Egy gyilkosság áldozata mellett találják meg Vincent ujjlenyomatát. Később kiderül, hogy a férfi volt ott 9 évvel ezelőtt, amikor Cat édesanyját megölték, és valamit tud arról, hogy miért is kellett a nőnek meghalnia. A nyomozónőt fellelkesíti, hogy végre forró nyomra lelt a férfi személyében, Vincent pedig őrlődik, mert segíteni is akar, de fél a majd egy évtizednyi rejtőzést követően, hogy megtalálják, mindez mellett Catet is kivégezhetik, ha túl sok információ jut a birtokába. A kettejük együttműködését, barátságát és vonzódását követhetjük végig, megtűzdelve izgalmas bűncselekményekkel, összeesküvésekkel, államtitkokkal és kedvelhető figurákkal.

Meg kell vallanom azért féltem tőle. Maga a szereposztás már rettegéssel töltött el, hiszen Cat szerepében a Smallville örök Lana Langjét köszönthetjük, akit meg kell, hogy valljam, nem kedveltem. A történet során több most futó vagy éppen befejezett széria szereplőivel is találkozhatunk, szóval filmnézés közben azzal is játszhatunk, hogy fejben listát készítünk a vendégszereplőkről.

Amikor megnéztem az első promot megfogott magának az egész szőröstől, bőröstől. Kicsit húztam ugyan a számat az erős jelenet után, amikor a sötét, rothadó erdőben megjelent a félig árnyékba vesző arcú idegen. Majd jött a sablon szöveg az állat támadásról, és poszttraumás stresszről. Itt kissé elbizonytalanodtam, mivel elég állattámadást élhettünk át a Vámpír naplókban, és abból sem sült ki sok jó… De erről talán majd egy másik posztban. Kicsit klónozott sorozatra számítottam a csatorna eddigi allűrjei után, de pozitívan csalódtam. Nem csak a film és a színészek leptek meg, hanem a zenéért felelős kollégák is. Egy kis Snow Patrol és Florence & The Machine fogadott kezdésként, és a színvonal nem adott alább a  későbbi részeknél sem. Hétről hétre jobban bontakoznak ki mondatokból, gesztusokból és tettekből a két főszereplő egymás iránti fokozott érzelmei. Mellékszálként jönnek a bűncselekmények, és a háttérben megbújik a rettegés, mivel nem tudni, hogy mit akar a szervezet, miért fejlesztette ki ezt a brutális hatóanyagot, mikor likvidálják főhőseinket. Szívszaggató, ahogy Vincent az emberségéért küzd, Cat pedig támogatni próbálja, miközben neki is meg kell küzdenie a saját ördögeivel, a kíváncsisággal és a bosszúvággyal, ami detektívvé tette őt. Folyamatos kétségek között őrlődnek, feláldozzák magukat, az érzéseiket és közben a hitüket is próbára teszik. Ha valami igazán izgalmasra vágysz, és eleged van az agytágító műsorokból, amiket az itthoni csatornák ömlesztenek magukból megtaláltad azt, amit kerestél! Téged is magával ragad és nem ereszt a huszonegyedik századian irreálisan reális sorozat, ami akár meg is történhetne, mint a mesékben. :) 
Előzetes: