Succubus on Top - Georgina Kincaid Series

 „Ó, a pokolba is a szavalással, ugyan hány pasi ismeri még egyáltalán Shakespeare-t meg a szonettjeit az SMS korában?”

Honnan: Már nagyon régóta Mead függő vagyok. Kezdődött a rászokás a Vámpírakadémiával, amitől folyamatos „használója” lettem az általa készített szereknek. Azonban a legnagyobb löketet, és a végleges rászokást a „keményebb” anyagokra a Georgina Kincaid sorozatával érte el nálam. Az első kötet számomra non plus ultra volt. Humoros, szexi, így első pillanatra magába bolondít, úgy hogy soha nem akarod elereszteni és csak egyre többet akarsz. Igazi szukkubusz maga a könyv. Letaglóz és nem érted, hogy miért nem volt még eddig részed hasonló, fantasztikus élményben. Csoda, hogy az ember lánya tűkön ülve várta a folytatást?

Kontra:

Sajnálom, hogy a negatív élményekkel kell kezdenem, de őszintén olyan volt ez a könyv, mint amikor én bekerülök a konyhába. Ehető dolog született belőle, de tudom, hogy csak ezért a teljesítményért nem választanak meg valamelyik pöpec párizsi étterem séfjének, de talán még egy helyi csehóba se másodszakácsnak. Nem ízlett, valahogy nem volt meg az az édes mellékzöngéje a történetnek, mint, amit vártam. Igazán nagy Georgina rajongó lévén betartottam a napi 5 oldalas szabályt, majd, mint ő Sethre az előzményben bepipultam, és befaltam az egész könyvet. Az előző kötet 5 csillagos volt számomra, és ment is fel a polcra a kedvencek közé, ami nálam azért nem egy minden napos esemény. Arra a polcra csak olyan könyvek kerültek fel, eddig, amik annyira, de annyira belém ivódtak, hogy napokig, sőt hetekig nem tudtam eltelni velük, és már azonnal ahogy az utolsó sort elolvastam lapoztam volna előre, hogy újra kezdjem. Nagyon lelkesen vártam a könyvet, minden egyes hírre ugrottam, legyen az a borító színe, vagy annak véglegesítése. Közben pedig folyamatosan visszaszámoltam, és ikszeltem a napokat, egyre közelebb kerülve a megjelenéshez.

A szukkubusz dala végén már kaphattunk egy kis ízelítőt a mostani történetből. A szálat majdnem annak végétől vehetjük fel és kezdjük felgöngyölíteni újra. Georgina betartotta Jerome-nak tett ígéretét, és újult erővel dobta be magát az áldott lelkek megrontásába. Vicces, groteszk díjátadó, használhatatlan ajándékok és egy kellemesnek ígérkező parti a haverokkal, amivel nyit a könyv. Majd megjelenik egy új arc, egy rég nem látott barát, aki felbolygat mindent.

„- A régi barát fordulatot értsem úgy, hogy mondjuk az őskorból? – kérdezte Seth, amikor elment.

- Nem, dehogy.

- Aha.

- Alig négyszáz éve ismerem.

- Ja, hát igen, az most volt – futott át egy különleges kifejezés az arcán. – Melletted minden egészen más megvilágításba kerül. „

Személy szerint nagyon kíváncsi voltam Bastienre. Sok mindent vártam a megjelenésétől, például közös emlékeket, párhuzamot a régi és az éppen megélt élet között, emlékeket arról, hogy milyen volt Fleur a régi szép időkben. Összességében egy dögös, nagyszájú karaktert, aki összekuszálja valamennyi szálat a történetben. Helyette kaptam egy beképzelt egománt, aki annak ellenére, hogy fényezi magát és mindenki mást lenéz, a saját „szakmájában” lebőg, használhatatlan, és idegesítő. Nem értettem a felhajtást körülötte, nem tudtam elviselni az őt körüllengő felhőt, mert csak egy idióta, gyermekded alakot láttam benne, aki mindenre rávetődik, amit megkíván, és megtetszik neki. Igazi kétéves módjára viselkedik, nem érti meg, hogy amit nem szabad, azt tényleg nem szabad, és nem mindent arra találtak ki, hogy őt szórakoztassa, vagy használja, vagy, hogy vannak bizonyos határok, amiket tartani kell. Bár elnézve a fickót, csodálkoznék, ha néhány száz éve dacára tudná, hogy mi is az, hogy határ, és betartani.

Feleslegesnek éreztem a megjelenését, és a hozzá kapcsolódó mellékszálat, ami majdnem mindentől elvette a figyelmet, magára ráncigálva a reflektorfényt. Csupán annyi értelmét láttam, hogy az üresjáratokat kitöltötte vele az írónő, és jobban alátámogathatta általa főhősnőnk életének válságos problémáját. Elvette a figyelmet olyan karakterektől, akiket már megkedveltünk, ezért több jelenetben szerettünk volna látni, hallani a gondolataikat, és civódásaikat.

És akkor térjünk rá szukkubuszunk fő problémájára. Ami rettenetes! Nem lehet együtt ÚGY szíve választottjával, ahogy mindenki mással igen. És csak rágjuk, és rágjuk a témát, miközben a legprofibb pokolbéli szexcicus nem jön rá a kiskapukra, amellyel mégis beteljesíthetné saját és választottja vágyait is. Az csöppet sem zargatja, hogy ő akkor most szerelmes-e vagy sem. Mondjuk, olykor-olykor felmerül benne a kérdés, majd el is halványodik ez a felvillanó kétely, mondjuk egy szexi jelenet miatt, amit drága író urunk fantáziája megszülén és ő papírra vetén.

„És persze itt a lefeküdtél nem azt akarja jelenteni, hogy ledőltetek egy kicsit egymás mellé.”

És akkor térjünk át Seth-re. Akit én nagyon csíptem a félszegsége, borostája és fura pólói dacára, vagy éppen ezekért. Most viszont ültem, sok esetben álltam, és lengettem a könyvet, hogy Uram Atyám, Te gyerek! téged tényleg nem érdekel semmi?!? Nem reagálsz, nem fejted ki a véleményed, nem ugrálsz, dühöngsz, vagy egyáltalán nem élsz, érzel semmit? Olyan volt, mintha csak egy külső szereplőként követné az eseményeket, mintha a saját képzeletében élő könyvalakok keltek volna életre és a sokktól nem tud megfelelőképpen reagálni. Georginának ez újszerű, a pörgéssel, szenvedéllyel és vaskos mocskosságokkal teli múltja és jelene miatt. Én viszont sok esetben untam, és bár édesdeden rühelltem Bastient minden egyes jelenetében, mégis ebben az egyben egyet értettünk. Főhősnőnk visszaemlékezésében bizonygatta, hogy amikor még ő ilyen meg olyan módon gondolkodott, hogyan is viszonyult az olyan pasikhoz, mint Seth; én viszont nem vettem észre semmilyen másságot a mostani és akkori Georgie-ban. Ugyanolyan kiüresedett volt akkor is, mint most. És a béke szigetét jelentették neki, akkor és most is az olyan pasik az ő túlhevült, túlfeszült életében, mint Étienne vagy Seth. Amit pedig nem lehet megkapni, kiélvezni, hiszen tiltólistán van, mindig sokkalta édesebb…

Pro:

A negatív hullámok ellenére, amelyek elborították az agyamat voltak kellemes pillanataim is. Mead hozza azt, amiben a legjobb. Tökéletesen felépített világ, jól megtámogatva mitológiai ismeretekkel. Ez pedig nagyon nyerő párosítás. Imádtam a Doughoz kapcsolódó szálat, mivel lehetett törni közben a buksinkat, hogy mégis mi vagy ki állhat a háttérben, és milyen kimenetele lesz a dolgoknak. Egyre több misztikus elemet épít bele a történetbe, miközben mesterien játszik a szálakkal. Minden érthető marad, közben vállveregetést is kap az olvasó, mert emlékszik az első éves történelem anyagára, miközben nagy adag új ismeretre is szert tesz.

Bármennyire is haraptam főhősnőnkre és borostás írójára, sokszor megmelengette a szívemet, hogy végre együtt vannak. A meghitt jeleneteik nem csak Georginának okoztak komfortos, harmonikus pillanatokat, hanem az olvasónak is, aki elhiszi vele együtt, hogy minden baljós eshetőség ellenére van értelme a kapcsolatuknak, és a jövőjük sem kizárt.

„– Azt el kell mondanod… hogy most van-e rajtad bugyi.
Meglepetten pislogtam. És leesett, hogy milyen nehezen fogja vissza a nevetését, mert annyira szeretne jobb kedvre deríteni, a maga ügyetlen és nehézkes módján. A gyomromban hirtelen felengedett a jéghegy, és egy csapásra szétolvadt bennem.
– Van – bólintottam mosolyogva.
– Ó – jött a csalódott és mégis megkönnyebbült válasz, hogy végre kilendültem a komorságból.
– De tudod mi az alakváltás igazi szépsége?
– Mi?
– Hogy már nincs.”

Élveztem a visszaemlékezéseket, főleg azt, amikor a későbbi férje ajánlatot tett Georginának. Szívesen olvastam volna többet is ezekből a memoárba illő emlékképekből. Elmerülve a francia mulatók világában, jobban megismerve ez által az akkori szereplőket, akik körbevették főhősnőnket, és talán felbukkannak a további kötetekben. Ennek ellenére jó volt azokkal is találkozni röpke pillanatok erejéig is, akiket eddig megszerettünk, és visszatérni a felbolydult méhkasszerű Mortensen házba is.

Mindezekkel együtt még mindig szeretem szertelen, nagyszájú Kincaid kisasszonyunkat, és már várom az újabb kalandot, amibe belekeveredik, vagy fogalmazzunk inkább Jerome-osan, a slamasztikát, amibe Georgie belekeveri önmagát. J

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 3,5/5

Kedvenc rész:

„- Ezt vegyem ajánlatnak? – kérdeztem, és Jerome-hoz fordultam, mint aki nagyon izgalomba jön. – Ha megdöntök egy angyalt, mehetek nyugdíjba, stimmt? Extra nyugdíj, teljes ellátás, meg a többi.

- Az attól függ, melyik angyalt – ásított Jerome.

Carter félmosolya rendíthetetlen maradt, nem zökkentette ki az örök szüzességével űzött”