December és Telihold kávézó

„Nem vicc. Én voltam a kompromisszum. A rendőrségben nem bíztak. És ki máshoz fordulhatnának a lunárisan hátrányos helyzetűek segítségért? Hát persze, hogy a kedves helyi halottkeltőhöz.”

Van egy sokaknak idegesítő, nekem viszont nagyon szívet merengető hagyományom így december havában. Méghozzá, az hogy immár négy éve minden egyes Karácsony közeledtével elolvasom L. K. Hamilton Anita Blake sorozatának negyedik kötetét a Telihold kávézót. Hogy miért? Mert nekem ez az ideális Karácsonyi kötet. Sokan most értetlenül rázhatják a fejüket, hogy de hiszen a Karácsony a családról, szeretetről, és békességről szól, nem pedig sorozatgyilkosokról, nyomozásról és vérről. Embere válogatja.

Ha egy egyetemistát kérdeznek számára a december igen is gyilkos hónap, hiszen beindul a mókuskerék a vizsgák, alváshiány és a túlpörgés kombinációjának hava, mikor is mindenki a legmegfelelőbb módon próbálja levezetni feles energiáit. Én a lelki békémet Hamilton világában nyerem el, ahol nem minden rózsaszín és habos babos, inkább kegyetlen és szarkasztikus. Kalauznak pedig ebben a világban keresve se találnánk jobbat, mint drága halott keltő vámpírhóhérunkat Anita Blake-et.

Honnan:

Küzdöttem az első három kötettel mi tagadás, és sorra megfordult a fejemben, hogy nem kell nekem ez, a következőt már nem olvasom el. Azonban jött a Telihold kávézó, ami megerősített abban, hogy érdemes folytatni. Ezzel a jó szokásommal pedig azóta se hagytam fel.

„Egy szipogó női hang hallatszott a vonalban. A következő tizenöt percet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam meggyőzni egy zokogó vérfarkast: nem fogom bántani. Egyre furább fordulatokat vett az életem.”

Gondolatok:

Talán a következőképpen tudnám promotálni azoknak a kötetet, akik még nem olvasták.

Meghívlak téged egy fergeteges éjjeli nassolásra a Telihold kávézóba. Ne félj, nem lesz unalmas hiába is gondolod, hogy ez majd egy újabb szokványos egyetemi, füstös, elvont barlang, ahol még a csillárról is az lökött figurák lógnak. Neem, ki van zárva, ugyan egy két végtagot találhatsz itt-ott, de az sem biztos, hiszen egy olyan helyen, ami zsong a likantrópoktól semmi nem mehet veszendőbe. Elvont, természetesen. Haláli, hogy a fenébe ne? Szexi? Hahóóóó, mondtam már, hogy előtérbe kerül a bolyhos népség, akik úgy mozognak, mint ha higanyból lenne a testük, olyan izmokkal rendelkeznek, aminek a létezéséről se tudsz, és az idegenvezető Anita mellé az a Richard, akinek nyitányát az ember lánya sosem veri ki a fejéből. Pajzán képzeletednek köszönhetően örökre az elmédbe égett szorosan a gombos farmer és telihold szavak mellé. Mindent megkapsz, ami csak kell egy jó dark fantasy kötethez: gyilkosság, vér, természetfeletti erő, szerelem, féltékenység, ármány, cselszövés és sötét humor. Megéri, hogy kipróbáld. Utána úgyis rászoksz!

Hogy mi fogott meg ebben a kötetben, ami az elődökben nem volt meg? Hmmm. Sorra vettem a tényezőket, és arra jutottam, hogy jót tett neki a „zombimentesség”. Igazi nyomozós kötet ez, ahol a szálak bár nem is látszik teljesen össze vannak gabalyodva, kisebb szeleteket alkotnak amiket, ha egymás mellé pakolunk kapunk egy ínycsiklandó egész tortát. Az olvasó úgy érzi, hogy az első oldalon elragadta egy ár, ami sodorja, egyre csak sodorja magával. Rengeteg esemény zavarja meg Anita amúgy sem hétköznapi életét, és minden egyes fejezetben újabb és újabb nehézségekkel találja szemben magát. Ami egy egyszerű eltűnésnek indul, kiderül, hogy a likantróp világ berkein belül óriási fennforgásokat okozott. Ami egy hasznos interjúnak ígérkezik, kiderül, hogy kegyetlen és halálos lehet azokra nézve, akiknek elvileg semmi közük nem volt hozzá. És egy egyszerű, ámde meghitt randevú felkavaró változásokat okozhat Anita életében, akinek eddig egy pasival is elég nagy gebasz volt megküzdeni.

„Visszanéztem rájuk. Richard továbbra is az ajtónál állt. Ruha nélkül, hívogatóan. Jean-Claude mozdulatlanul várt a kanapé mellett. Az erotikus fantázia három dimenziós megtestesülése. Csillagászati méreteket öltött a szexuális energia a szobában. Szinte elszomorodtam, hogy semmi nem fog történni.”

Anita egyre inkább elmerül a bundások világában, köszönhető ez Richardnak, a nagyon szexi nagyra nőtt kiscserkész vérfarkasnak, akivel épphogy elkezdett randizgatni. Mivel eddig távol állt tőle a bolyhosok élete rengeteg új dolgot ismer meg új pasijának, és annak falkájának köszönhetően. Az annyira könnyűnek tűnő életfelfogás pedig megbomlani látszik, miszerint Anita nem randizik szörnyetegekkel, hiszen ő az, aki levadássza őket. Most pedig nem csak egy, hanem két szörnyeteg is a kegyeiért küzd. Miközben őt magát ki kívánják szorítani J. C. életéből, aminek még nem is tudja, hogy a részese akar-e egyáltalán lenni, folyamatosan küzd magával, hogy el tudja fogadni Richardot annak bolyhos felével. Ennél a kötetnél indul be igazán az a szerelmi kavalkád -még nem káosz, mert attól még messzebb vagyunk-, ami a későbbiekben már mindennaposnak számít majd. Olyan jó olvasni, azokat a jeleneteket, amik nem Richard és Anita veszekedéseitől hangos. Még csak most kezdjük megismerni a trónbitorló alfát, aki szerethető naivitása és erkölcsössége miatt, és a tökéletes pasi jelölt lenne, ha nem vonyítana minden egyes hónapban a holdra. Eleinte még csak a likantrópia a baj, majd egyre inkább szembe találja magát a két ellentétes életfelfogás, vagyis az Élni és életben maradni a Meghalni, de élni hagyni-val.

„Na és? Tehát Richard nem ember. Senki sem tökéletes.”

Hamilton gyönyörű láncolatban építette fel Blake világát, és nem ömlesztette azonnal az olvasóra mindazt, amit az ajtók mögé gyűjtött. Szobáról szobára haladva egyre többet nyújt nekünk, és minden egyes ajtó mögött egy újabb szeglet nyílik meg az olvasó előtt, ami magában is érdekes, de a korábbiakhoz rakva egy gyűjtőnek való kollekciót kapunk. Ez az egész pedig egy olyannyira könnyen érthető, és átélhető társadalmi szerkezetet, ok-okozatokat eredményez, hogy elhiszed, hogy ha holnap felkelnél a könyvbeli világban, eligazodnál, nem találnál semmit furának, vagy különcnek, egyszerűen csak tovább élnéd benne az életedet, színesebben, de mégis minden megszeppenés nélkül. Egyre jobban gazdagodik általa a rajongó, nem csak élményben, hanem tudásban is. Szinte egy túlélési határozót kapunk a kezünkbe kötetről kötetre, hogy minél jobban megértsük, és egyúttal tovább éljük az ottani életet a főhősnővel együtt. Páratlanul gazdag mitológiát és mágia történelmet használ fel az írónő, ami bámulatba ejt még ma is, pedig már jóval túl vagyok a negyedik köteten, mégis jó újra és újra látni azokat az elhintett magvakat, amik majd később érnek be, és segítenek ki minket, és Anitát is a legnagyobb bonyodalmakból.

 „– Kérsz valamit a szobaszerviztől, mielőtt elkezdjük?

– Jól jönne egy kóla.

Elmosolyodott.

- Mindig is nagyon finom ízlésed volt, Anita.”

Minden egyes olvasással nem hogy megkopna az élvezet, hanem egyre inkább fokozódik. Izgatottan várom a következő fejezetet, mert tudom, hogy melyik jelenet fog következni, és már alig várom a szellemes összecsapásokat, az izgalmat és a meghökkentő fejleményeket. Mások számára érthetetlen, hogy egy agyon rágott kötetben mi izgalmat találok még, de ők nem látják, vagy még nem élték át ezt az élményt. Mindenesetre ajánlom a kétkedőknek, hátha számukra is ilyen maradandó szenvedélyt okoz, mint számomra. :)

Értékelés: 5*/5

Kedvenc rész:

„– Minden kutya így viselkedik a közeledben?

– Nem, csak a domináns hímek.

Erre fel kellett néznem.

– Puding feletted áll?

– Ő azt hiszi.

– Nem egészséges – mondtam.

Elmosolyodott.

– Nem eszem kutyát.

- Nem úgy értettem.”

 „– Ugye az én steakem nem véres?

- Dehogyis. Te mindent úgy szeretsz, ha az nagyon halott.

- Ha-ha.”

„Edward a földön ült. Rám nézett a szoba másik feléből, és láttam az arcán, hogy ha valaha kikerülünk innen, akkor mindannyiunkat kinyírja.”

Succubus on Top - Georgina Kincaid Series

 „Ó, a pokolba is a szavalással, ugyan hány pasi ismeri még egyáltalán Shakespeare-t meg a szonettjeit az SMS korában?”

Honnan: Már nagyon régóta Mead függő vagyok. Kezdődött a rászokás a Vámpírakadémiával, amitől folyamatos „használója” lettem az általa készített szereknek. Azonban a legnagyobb löketet, és a végleges rászokást a „keményebb” anyagokra a Georgina Kincaid sorozatával érte el nálam. Az első kötet számomra non plus ultra volt. Humoros, szexi, így első pillanatra magába bolondít, úgy hogy soha nem akarod elereszteni és csak egyre többet akarsz. Igazi szukkubusz maga a könyv. Letaglóz és nem érted, hogy miért nem volt még eddig részed hasonló, fantasztikus élményben. Csoda, hogy az ember lánya tűkön ülve várta a folytatást?

Kontra:

Sajnálom, hogy a negatív élményekkel kell kezdenem, de őszintén olyan volt ez a könyv, mint amikor én bekerülök a konyhába. Ehető dolog született belőle, de tudom, hogy csak ezért a teljesítményért nem választanak meg valamelyik pöpec párizsi étterem séfjének, de talán még egy helyi csehóba se másodszakácsnak. Nem ízlett, valahogy nem volt meg az az édes mellékzöngéje a történetnek, mint, amit vártam. Igazán nagy Georgina rajongó lévén betartottam a napi 5 oldalas szabályt, majd, mint ő Sethre az előzményben bepipultam, és befaltam az egész könyvet. Az előző kötet 5 csillagos volt számomra, és ment is fel a polcra a kedvencek közé, ami nálam azért nem egy minden napos esemény. Arra a polcra csak olyan könyvek kerültek fel, eddig, amik annyira, de annyira belém ivódtak, hogy napokig, sőt hetekig nem tudtam eltelni velük, és már azonnal ahogy az utolsó sort elolvastam lapoztam volna előre, hogy újra kezdjem. Nagyon lelkesen vártam a könyvet, minden egyes hírre ugrottam, legyen az a borító színe, vagy annak véglegesítése. Közben pedig folyamatosan visszaszámoltam, és ikszeltem a napokat, egyre közelebb kerülve a megjelenéshez.

A szukkubusz dala végén már kaphattunk egy kis ízelítőt a mostani történetből. A szálat majdnem annak végétől vehetjük fel és kezdjük felgöngyölíteni újra. Georgina betartotta Jerome-nak tett ígéretét, és újult erővel dobta be magát az áldott lelkek megrontásába. Vicces, groteszk díjátadó, használhatatlan ajándékok és egy kellemesnek ígérkező parti a haverokkal, amivel nyit a könyv. Majd megjelenik egy új arc, egy rég nem látott barát, aki felbolygat mindent.

„- A régi barát fordulatot értsem úgy, hogy mondjuk az őskorból? – kérdezte Seth, amikor elment.

- Nem, dehogy.

- Aha.

- Alig négyszáz éve ismerem.

- Ja, hát igen, az most volt – futott át egy különleges kifejezés az arcán. – Melletted minden egészen más megvilágításba kerül. „

Személy szerint nagyon kíváncsi voltam Bastienre. Sok mindent vártam a megjelenésétől, például közös emlékeket, párhuzamot a régi és az éppen megélt élet között, emlékeket arról, hogy milyen volt Fleur a régi szép időkben. Összességében egy dögös, nagyszájú karaktert, aki összekuszálja valamennyi szálat a történetben. Helyette kaptam egy beképzelt egománt, aki annak ellenére, hogy fényezi magát és mindenki mást lenéz, a saját „szakmájában” lebőg, használhatatlan, és idegesítő. Nem értettem a felhajtást körülötte, nem tudtam elviselni az őt körüllengő felhőt, mert csak egy idióta, gyermekded alakot láttam benne, aki mindenre rávetődik, amit megkíván, és megtetszik neki. Igazi kétéves módjára viselkedik, nem érti meg, hogy amit nem szabad, azt tényleg nem szabad, és nem mindent arra találtak ki, hogy őt szórakoztassa, vagy használja, vagy, hogy vannak bizonyos határok, amiket tartani kell. Bár elnézve a fickót, csodálkoznék, ha néhány száz éve dacára tudná, hogy mi is az, hogy határ, és betartani.

Feleslegesnek éreztem a megjelenését, és a hozzá kapcsolódó mellékszálat, ami majdnem mindentől elvette a figyelmet, magára ráncigálva a reflektorfényt. Csupán annyi értelmét láttam, hogy az üresjáratokat kitöltötte vele az írónő, és jobban alátámogathatta általa főhősnőnk életének válságos problémáját. Elvette a figyelmet olyan karakterektől, akiket már megkedveltünk, ezért több jelenetben szerettünk volna látni, hallani a gondolataikat, és civódásaikat.

És akkor térjünk rá szukkubuszunk fő problémájára. Ami rettenetes! Nem lehet együtt ÚGY szíve választottjával, ahogy mindenki mással igen. És csak rágjuk, és rágjuk a témát, miközben a legprofibb pokolbéli szexcicus nem jön rá a kiskapukra, amellyel mégis beteljesíthetné saját és választottja vágyait is. Az csöppet sem zargatja, hogy ő akkor most szerelmes-e vagy sem. Mondjuk, olykor-olykor felmerül benne a kérdés, majd el is halványodik ez a felvillanó kétely, mondjuk egy szexi jelenet miatt, amit drága író urunk fantáziája megszülén és ő papírra vetén.

„És persze itt a lefeküdtél nem azt akarja jelenteni, hogy ledőltetek egy kicsit egymás mellé.”

És akkor térjünk át Seth-re. Akit én nagyon csíptem a félszegsége, borostája és fura pólói dacára, vagy éppen ezekért. Most viszont ültem, sok esetben álltam, és lengettem a könyvet, hogy Uram Atyám, Te gyerek! téged tényleg nem érdekel semmi?!? Nem reagálsz, nem fejted ki a véleményed, nem ugrálsz, dühöngsz, vagy egyáltalán nem élsz, érzel semmit? Olyan volt, mintha csak egy külső szereplőként követné az eseményeket, mintha a saját képzeletében élő könyvalakok keltek volna életre és a sokktól nem tud megfelelőképpen reagálni. Georginának ez újszerű, a pörgéssel, szenvedéllyel és vaskos mocskosságokkal teli múltja és jelene miatt. Én viszont sok esetben untam, és bár édesdeden rühelltem Bastient minden egyes jelenetében, mégis ebben az egyben egyet értettünk. Főhősnőnk visszaemlékezésében bizonygatta, hogy amikor még ő ilyen meg olyan módon gondolkodott, hogyan is viszonyult az olyan pasikhoz, mint Seth; én viszont nem vettem észre semmilyen másságot a mostani és akkori Georgie-ban. Ugyanolyan kiüresedett volt akkor is, mint most. És a béke szigetét jelentették neki, akkor és most is az olyan pasik az ő túlhevült, túlfeszült életében, mint Étienne vagy Seth. Amit pedig nem lehet megkapni, kiélvezni, hiszen tiltólistán van, mindig sokkalta édesebb…

Pro:

A negatív hullámok ellenére, amelyek elborították az agyamat voltak kellemes pillanataim is. Mead hozza azt, amiben a legjobb. Tökéletesen felépített világ, jól megtámogatva mitológiai ismeretekkel. Ez pedig nagyon nyerő párosítás. Imádtam a Doughoz kapcsolódó szálat, mivel lehetett törni közben a buksinkat, hogy mégis mi vagy ki állhat a háttérben, és milyen kimenetele lesz a dolgoknak. Egyre több misztikus elemet épít bele a történetbe, miközben mesterien játszik a szálakkal. Minden érthető marad, közben vállveregetést is kap az olvasó, mert emlékszik az első éves történelem anyagára, miközben nagy adag új ismeretre is szert tesz.

Bármennyire is haraptam főhősnőnkre és borostás írójára, sokszor megmelengette a szívemet, hogy végre együtt vannak. A meghitt jeleneteik nem csak Georginának okoztak komfortos, harmonikus pillanatokat, hanem az olvasónak is, aki elhiszi vele együtt, hogy minden baljós eshetőség ellenére van értelme a kapcsolatuknak, és a jövőjük sem kizárt.

„– Azt el kell mondanod… hogy most van-e rajtad bugyi.
Meglepetten pislogtam. És leesett, hogy milyen nehezen fogja vissza a nevetését, mert annyira szeretne jobb kedvre deríteni, a maga ügyetlen és nehézkes módján. A gyomromban hirtelen felengedett a jéghegy, és egy csapásra szétolvadt bennem.
– Van – bólintottam mosolyogva.
– Ó – jött a csalódott és mégis megkönnyebbült válasz, hogy végre kilendültem a komorságból.
– De tudod mi az alakváltás igazi szépsége?
– Mi?
– Hogy már nincs.”

Élveztem a visszaemlékezéseket, főleg azt, amikor a későbbi férje ajánlatot tett Georginának. Szívesen olvastam volna többet is ezekből a memoárba illő emlékképekből. Elmerülve a francia mulatók világában, jobban megismerve ez által az akkori szereplőket, akik körbevették főhősnőnket, és talán felbukkannak a további kötetekben. Ennek ellenére jó volt azokkal is találkozni röpke pillanatok erejéig is, akiket eddig megszerettünk, és visszatérni a felbolydult méhkasszerű Mortensen házba is.

Mindezekkel együtt még mindig szeretem szertelen, nagyszájú Kincaid kisasszonyunkat, és már várom az újabb kalandot, amibe belekeveredik, vagy fogalmazzunk inkább Jerome-osan, a slamasztikát, amibe Georgie belekeveri önmagát. J

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 3,5/5

Kedvenc rész:

„- Ezt vegyem ajánlatnak? – kérdeztem, és Jerome-hoz fordultam, mint aki nagyon izgalomba jön. – Ha megdöntök egy angyalt, mehetek nyugdíjba, stimmt? Extra nyugdíj, teljes ellátás, meg a többi.

- Az attól függ, melyik angyalt – ásított Jerome.

Carter félmosolya rendíthetetlen maradt, nem zökkentette ki az örök szüzességével űzött”

B&B a CW jóvoltából

Újra gyereknek érezhetjük magunkat és ennek átéléséhez nem kell Pán Péter szindrómásnak lennünk. Bűntudat nélkül élhetjük újra gyerekkoruk klasszikus történeteit felnőtt fejjel, új köntösbe burkolva; köszönhetően az amerikai tv csatornáknak. Korábban is megesett, hogy egy-egy mesét feldolgoztak élő szereplős filmben, majd rákattantak a filmgyárosok a mesevilág és az írók találkozásának, magyarázatot találva arra, hogy a mesealkotók honnan is merítették az ötleteiket (gondoljunk csak a Grimm című filmre, amiben a két testvér kalandjait nézhetjük meg a később általuk megalkotott mesehősök között, de rájuk való utalást találhatunk a Tizedik királyság című mini sorozatban is). Napjainkban ezekkel a történetekkel egyre inkább felnőtt korosztályt célozzák meg, két fajta üzenetet közvetítve feléjük: 1. attól, hogy kinőttél az oviból és az bedtime storykból még érezheted most is gyereknek magad, 2. kifogytunk gyerekek ez a helyzet, nem nő új fű a nap alatt, nem tudunk mást csinálni, csak újrahasznosítani, úgyhogy elégedjetek meg azzal, amit kaptok.

Be kell vallanom, nem rossz üzletpolitika, amit a külföldi csatornák és filmgyárosok művelnek. Egyre nagyobb réteget tudnak megvenni maguknak, vagy hogy stílszerűek legyünk mint a kisgömbőc gyere gyere, hamm bekaplak szisztémát gyakorolni a nézőkön. De ha már itt tartunk az olvasókon is egyaránt. Jött a Beastly- A szörnyszívű, először könyvben, majd filmben, szintén ezzel a szisztémával a Lány és a farkas (annak PR-járól már korábban írtam a  könyv horrorélménye kapcsán). Őket pedig követte az Once upon a time és a Grimm című sorozat, túllépve a könyvek kereteit szabad folyást engedve a rendezőknek.

Persze tudom, hogy több másik példát is hozhatnék, de most csak azokat említem, amikben magam is érintett vagyok. Az elmúlt év végén kapott el a láz az OUAT-al ami azóta sem csitult le. Most pedig elkapott egy újabb szenvedély, méghozzá a CW csatorna jóvoltából. Már több, mint egy hónapja dübörög az USA-ban a Beauty and the Beast, vagyis a Szépség és a szörnyeteg 21-ik századi újragondolása.

A világszerte nagy felháborodást keltett tavasszal a nézőkben a csatorna azon partizánakciója, amely egy kecses vágással megszűntette az akkor már a végső részeit rúgó L.J. Smith neve által fémjelzett Secret Circle (Titkos kör) szériát –ne feledjük az írónő felelős a Vámpír naplókért is-. Mindenesetre én jót vidultam a felháborodáson, mivel számomra eme filmes próbálkozás nem hogy adott volna hanem inkább elvett az életemből, méghozzá 22 borzalmas résznyi időt. Őszintén az egész adaptáció legizgalmasabb része az utolsó 30 másodperc. Ennyivel érte el nálam legalábbis, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. Csöpögős volt, nyálas, sokszor érthetetlen és értelmetlen. Komolyan, ha csak azzal tudják elérni, hogy egy szereplő rossz útra térését átadják a nézőnek, hogy sötétítik a sminkjét, mivel a színésznő képtelen az egysíkúságán túllépni, arra kár időt, illetve szót fecsérelni. A goromba kommentek és átkozódó megjegyzéseket olvasva –amelyek a csatornát illették, alaptalanul azért, hogy szünetelteti a sorozatot (megjegyzem halkan inkább azért kellett volna kárhoztatni, mert leadták)- megakadt a szemem egy „kedves” üzeneten, ami azt taglalta, hogy „bla bla bla… remélem, hogy a helyette induló új sorozatotok a Beauty and the Beast jó sz@r lesz és a süllyesztőben végzi, és helyette inkább ezt az igényes …bla bla bla”. Ugye nem csoda, hogy megakadt rajta a szemem? Mármint nem a leminősítésen, hanem magán a címen. Nem titok, hogy gyerekkorom, mit nekem gyerekkor életem kedvenc meséje a Szépség és a Szörnyeteg! Egyszerűen imádom, és még ma is képes vagyok bekucorodni elé, és nevetni, sírni és egyszerűen jól érezni magam, miközben nézem. Ugyanez a hatás a történet feldolgozásai során azonban hiányoztak eddig.

Hogy a CW 2012-es feldolgozása miben más, mint a korábbiak? Míg az elődök  inkább a tini és a YA korosztályt célozták be itt inkább a YA keményebb magja és a középkorúak korai sávját veszi célkeresztbe. Szintén a saját nézőpontomat hangoztatom, nem zárom ki, hogy tinik is szívesen fogják nézni, vagy éppen a 60-as nagymamák. De el tudok képzelni egy harmincas nőcikét, vagy egy húszas éveiben járó paintball őrült srácot is a tv előtt ülni, miközben ez a sorozat megy a képernyőn. És hogy miért is?

Mert nem csak csöpögős szerelem, hanem mély lélektani dráma, akció, humor, génmanipuláció, nyomozás és mindezek mellett mese egyvelege, amitől dögös, pörgős és megunhatatlan. Mindezek felsorolása után körülbelül a család összes generációja megtalálja benne a számításait, amivel az előző állításaimat már ki is pukkaszthatom mint a lufit.

A történet 9 évvel ezelőtt indul, mikor is a jogi felvételijére készülő Cat Chandlerrel találkozunk, aki pultosként dolgozik, hogy legalább a könyveire legyen pénze. Haza indulna a munkából, amikor észreveszi, hogy lemerült a kocsi aksija, és az édesanyját hívja fel, hogy fuvarozza haza. Minden a tervek szerint megy, kivéve, hogy édesanyja érkezését követően egy másik kocsi is érkezik két férfival, akik nem mondok meglepő dolgot, nem az Autó Klubbtól érkeztek. Cat édesanyját lelövik, a lányt pedig üldözőbe veszik az erdőben. Az utolsó percben egy ismeretlen lény menti meg az életét, akiről később az orvosok azt állítják, hogy csak a poszttraumás stressz és az agyrázkódás hatására képzelte, a gyilkosokat pedig valamilyen állat támadta meg. Catre édesanyja „kivégzésszerű” meggyilkolása akkora hatást gyakorolt, hogy pályatervet módosított és detektív lett New Yorkban. Megrögzötten keresi, hogy kik állhattak édesanyja meggyilkolásának hátterében, és mi volt a kiváltó ok, ami miatt meg kellett halnia. Ő képviseli a történet egyik szálát.

A másikat Dr. Vincent Keller, volt iraki katonaorvos volt. 2001. szeptember 1. és testvérei elvesztését követően lépett be a serege, bosszúszomjjal fűtve. Gyorsan lecsaptak rá, nemcsak tudása, hanem hozzáállása miatt is. Beleegyezett, hogy részt vesz egy kísérletben, amelyről kezdetekben csak annyit tudtak, hogy olyan vitaminok és gyógyszerek keverékét kapják, amelytől gyorsabbak, és ellenállóbbak lesznek. Azonban a kísérlet félresiklott, mert nem csak erősebbek lettek az alanyok, hanem harag és stressz hatására dühöngő fenevadakká változtak. Végül a vezetés úgy döntött, hogy több káruk származik belőlük, mint hasznuk, így az összes alanyt megsemmisítették. Vagy legalábbis úgy hitték, hogy mindet. Vincent New Yorkban bujkál. Miközben harcol saját démonaival és az emberiekkel is. Áldozatokon próbál segíteni több, kevesebb sikerrel, így hozza össze a jó szerencse vele Catet is. Egy gyilkosság áldozata mellett találják meg Vincent ujjlenyomatát. Később kiderül, hogy a férfi volt ott 9 évvel ezelőtt, amikor Cat édesanyját megölték, és valamit tud arról, hogy miért is kellett a nőnek meghalnia. A nyomozónőt fellelkesíti, hogy végre forró nyomra lelt a férfi személyében, Vincent pedig őrlődik, mert segíteni is akar, de fél a majd egy évtizednyi rejtőzést követően, hogy megtalálják, mindez mellett Catet is kivégezhetik, ha túl sok információ jut a birtokába. A kettejük együttműködését, barátságát és vonzódását követhetjük végig, megtűzdelve izgalmas bűncselekményekkel, összeesküvésekkel, államtitkokkal és kedvelhető figurákkal.

Meg kell vallanom azért féltem tőle. Maga a szereposztás már rettegéssel töltött el, hiszen Cat szerepében a Smallville örök Lana Langjét köszönthetjük, akit meg kell, hogy valljam, nem kedveltem. A történet során több most futó vagy éppen befejezett széria szereplőivel is találkozhatunk, szóval filmnézés közben azzal is játszhatunk, hogy fejben listát készítünk a vendégszereplőkről.

Amikor megnéztem az első promot megfogott magának az egész szőröstől, bőröstől. Kicsit húztam ugyan a számat az erős jelenet után, amikor a sötét, rothadó erdőben megjelent a félig árnyékba vesző arcú idegen. Majd jött a sablon szöveg az állat támadásról, és poszttraumás stresszről. Itt kissé elbizonytalanodtam, mivel elég állattámadást élhettünk át a Vámpír naplókban, és abból sem sült ki sok jó… De erről talán majd egy másik posztban. Kicsit klónozott sorozatra számítottam a csatorna eddigi allűrjei után, de pozitívan csalódtam. Nem csak a film és a színészek leptek meg, hanem a zenéért felelős kollégák is. Egy kis Snow Patrol és Florence & The Machine fogadott kezdésként, és a színvonal nem adott alább a  későbbi részeknél sem. Hétről hétre jobban bontakoznak ki mondatokból, gesztusokból és tettekből a két főszereplő egymás iránti fokozott érzelmei. Mellékszálként jönnek a bűncselekmények, és a háttérben megbújik a rettegés, mivel nem tudni, hogy mit akar a szervezet, miért fejlesztette ki ezt a brutális hatóanyagot, mikor likvidálják főhőseinket. Szívszaggató, ahogy Vincent az emberségéért küzd, Cat pedig támogatni próbálja, miközben neki is meg kell küzdenie a saját ördögeivel, a kíváncsisággal és a bosszúvággyal, ami detektívvé tette őt. Folyamatos kétségek között őrlődnek, feláldozzák magukat, az érzéseiket és közben a hitüket is próbára teszik. Ha valami igazán izgalmasra vágysz, és eleged van az agytágító műsorokból, amiket az itthoni csatornák ömlesztenek magukból megtaláltad azt, amit kerestél! Téged is magával ragad és nem ereszt a huszonegyedik századian irreálisan reális sorozat, ami akár meg is történhetne, mint a mesékben. :) 
Előzetes:

 

Október 18. A szukkubusz éjszakája

Már csak párat kell aludni, és már érkezik is Richelle Mead Georgina Kincaid szériájának második kötete. Előző posztomban még arról írtam, hogy már majdnem tökéletes a borító, most azonban már elviekben a végleges verziót rakhatom a könyv ismertetője mellé. Kissé darkos hatása van első ránézésre, ami a fülszöveg alapján a történetre is igaz lészen. Elkezdtem rajzolni az X-eket a naptáramba . ^^

"Georgina Kincaid, Seattle város szukkubusza pokoli elismerésben részesül kiemelkedő lélek-megrontási teljesítményéért, és békességben él nagy szerelmével, a halandó Seth Mortensen regényíróval. Szerelmük egyetlen hiányossága a testi beteljesülés: könnyű csókokon és gyengéd simogatáson túl nem merészkedhetnek, mert azzal Georgina elszívná Seth életerejét. Kényszerű önmegtartóztatásuk dacára igen harmonikusan építik kapcsolatukat mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Georgina régi inkubusz barátja, a sármos csábító, Bastien. Az inkubusz rejtélyes feladattal érkezik a városba: meg kell rontania egy híres tévésztárt, a bigott Dana Daileyt, akinek szervezete szigorú konzervatív értékeket hirdet, így igyekezve gátat vetni a földi romlottságnak és az ördög csábításának. Georgina természetesen barátja segítségére siet, ám miközben Bastien Danát igyekszik a romlásba vinni, Georginának is szembe kell néznie saját démonaival."

Várható megjelenés: 2012. október 18.

/Forrás: http://moly.hu//

Pokoli túlélőpróba– Nevada Barr: Ördögkatlan

„- Anna Pigeon, esküszöm, hogy maga a frászt hozza rám.”

Nemcsak Steve Gluck van így vele, hanem én is. Anna jött, látott és győzött. Túlélésből és nyomozásból is kitűnőre vizsgázott. És bár nem rendelkezik Marple kotnyeleskedő stílusával vagy Poirot szürke agysejtek iránti szenvedélyes szeretetével, egy nagyon szerethető modern kori túlélőnőt kapunk személyében, aki mindig mindennek a sűrűjében találja magát. Ha akarja, ha nem.

Gondolatok:

Nagyon vártam Anna történetét. És már elkezdtem a melegítést a skandináv krimikkel. Bemelegítettem a borzongásra, a nyugtalan, idegtépő percekre, és az izgalomra. Ezeket pedig a kötet mind hozta is. Bár inkább szakaszokban. Kicsit lassan indult be az eseménylánc. Kezdetben mi magunk is kótyagosak vagyunk Annával a drogoktól és a fejsérüléstől a víznyelő alján. A szomjúság is elfogja az embert, hiszen Barr annyira érzékletesen írja le a víz utáni vágyakozást, és a kiszáradás fokozatait, hogy az ember akarva, akaratlanul csak egy 1,5 literes vizesüveggel maga mellett képes falni a sorokat. Eszméletlen, amennyire a végletekig feszíti főhőse akaratát, túlélési ösztönét és küzdő képességét. Hiába van lelkiekben és testileg is összetörve, Anna tervez, gondolkodik és megrendezi szabadulását. És itt jön be az az elem, ami a legjobban magával ragadott.

„- Ez nem a purgatórium – nyugtatgatta magát. – Protestánsokat oda nem engednek be.”

Anna színházi ügyelő. Így mindent a színház és az előadások oldaláról lát. Börtöne díszlet, szenvedése az egyik felvonás, a gonosz karaktert láthatatlan szálak mozgatják a sötétbe vesző kötélpadlásról, de a darab fináléja még tervezés alatt áll. Ebben a darabban ő a főhős, akinek elfelejtettek szövegkönyvet osztani, nem tudja, mikor következik a következő felvonás, mi a végszó és, hogy ki is a partnere. Mindent magának kell kitalálnia, miközben embertelen fájdalom kínozza, és ehhez még társul a klausztrofóbikus élmény és egy elásott hulla is. A színházi vonulat végig megmarad, ami különleges aromával bolondítja meg a történet folyamát. A másik ínyencség benne a pszichológiai mellékzönge, ami Anna nővérének köszönhető. Molly ugyanis pszichiáter, ami nagyban rányomja bélyegét húga gondolkozására is. Bár nem szakértő ezen a területen, mégis felhasználja a nővérével folytatott korábbi beszélgetések során felvetett gondolatokat és mondatokat.

„Az oldalára zuhant. A karja eltört, kificamodott vagy csúnyám megrándult. A feje betört, kificamodott, vagy csúnya másnapossággal küzd.”

Glen Canyon, ami nappal maga a Paradicsom éjjel a pokol

A fülszöveg elolvasása után azt hittem, hogy az egész történet a víznyelőben, vagyis magában az ördögkatlanban fog lejátszódni, azonban tévedtem ezen a fronton. A lassú kezdés után az események fokozatosan felpörögnek, és a kötet közepén az újabb csapdába kerülés és élet-halál harc során már csak azt vettem észre, hogy drasztikusan csappannak az oldalak, annyira magával sodort engem is az áradat. Ezt követ egy újabb nyugvó pont, majd maga a katarzis. Aminél kap még egy két pofont az olvasó.

Ugyanis, ha Agatha Christie a krimik koronázatlan királynője, akkor Barr a megtévesztés nagyasszonya. Imádom a több nézőpontos történeteket, amit itt is megkaptam. És pont ezekkel a nézőpontváltásokkal és gondolatfoszlányokkal terel el minket az írónő a helyes útról. Dorothysan követnénk a sárga köves ösvényt, azonban a sárgának annyi árnyalatát használták fel a különböző egymást átszelő utaknál, hogy az elágazásoknál már nem tudjuk melyiken is haladtunk eddig és melyiken szeretnénk folytatni az utazást. Az írónő is ezzel a technikával él. És jól be is visz miket a málnásba. Amikor elkezdtem a nyomozást Annával felállítottam magamban a lehetséges alternatívákat. Talán:

• Regis a tettes, aki megkívánta a sötét aurával körbevont, furcsa, kelekótya, mégis vonzó Annát. Így eltette őt a víznyelőbe, mint amikor valaki egy szép mégis törékeny tárgyat vesz magának és vitrinbe rakja, hogy aztán kedve szerint az üveg elé üljön, hogy nézegesse, vagy kivegye és eljátszadozzon vele.
• „Pepi és Pupi” a két önkéntes egyetemista srác az elkövető. Egyszerű szórakozásból, mivel unatkoznak, így kiélvezik az adandó alkalmat és a már amúgy is összetört Annát még jobban darabokra morzsolják. Jó időtöltés és nem tudja meg senki sem.
• Jenny az elkövető. A leszbikus lakótárs, aki Anna iránti vonzalmát már nem tudja kezelni, és mindig csak erős betonfalakba ütközik. Egyszóval ugyanaz az indok, mint Regisnél, szenvedély, vonzalom és az egyetlen út, ha más nincs a víznyelő.
• Bethy, Regis felesége, aki féltékenységében bosszút akar állni Annán.
• Esetleg nyaralók a tópartról. Szintén az unalom elűzéseként és a nyár felejthetetlen emlékéért.
• Annának személyiség hasadása van, és minden mögött bomlott elméjének másik fele áll.
• Ezen lehetőségek mixe.

„Teréz anya is elkövette volna a tökéletes bűntényt, ha lehetősége nyílt volna rá.

Csak egyetlen bökkenő van: semmi sem tökéletes.”

Hogy ezek közül az alternatívák közül melyik a helyes, vagy esetleg nincs is közöttük derítsd ki magad. Élvezetes kezdő kötet, aminek a folytatására már most kíváncsi vagyok. És ha minden igaz nem is kell sokat várni az Oroszlánkörmökre, mert mint ahogyan az a kötet végéből kiderül, már előkészületek alatt áll. Úgyhogy Anna Pigeonra fel, akit a krimik szerelmesei a klasszikus nyomozó figurák után biztosan a szívükbe zárnak.

 A könyvért külön köszönet az CorLeonis kiadónak!

Értékelés: 3,5/5

Kedvenc rész:

 „A Hófehérke Disney-féle animációs feldolgozása nők egész generációjának homályosította el a tisztánlátását. Azt gondolták, hogy az erdő teremtményei majd a szoknyájukon szökdécselnek, és együtt táncolnak velük. Regis tapasztalatai szerint az erdő teremtményei hajlamosak inkább csípni és harapni, semmint vidáman ugrabugrálni az ember körül. „

„Élete egyik korai leckéje volt az egyik kígyólengető fiútól, Carl Johnsontól kapott ajándéka. Jenny élénken emlékezett rá; ő volt a nagy szerelme első osztályban. Carl kergetni kezdte az iskola udvarán, azt kiabálva, hogy: „Kígyó! Kígyó!” Udvarlás hatéves  módra.”

Ha felkeltette az érdeklődésed a kötet most már a kiadótól is megrendelheted. Ugyanis megnyitotta kapuit… a Cor Leonis Könyváruház. És, hogy mit is kínál a kiadó új szolgáltatása?

„Indulási akciónk keretében mindenki 25% kedvezménnyel vásárolhatja meg könyveinket,

•  a későbbiek során a regisztrált tagoknak állandó 25%-os kedvezmény,
•  4 féle fizetési mód,
•  szállítás házhoz vagy Pick Pack Pontra,
•  kedvező szállítási díjak,
•  Facebookról és mobiltelefonról is elérhető,
•  különleges kedvezmények bloggereknek és Moly.hu tagoknak,
•  rendszeresen különböző villámakciók, meglepetések...”

Bloggereknek külön öröm, hogy 30%-al olcsóbban rendelhetik meg kiszemelt áldozataikat!^^

Rendeljetek bátran, a többit bízzátok az oroszlánra!

Én már regisztráltam! Te még nem?

/Forrás: http://corleoniskonyvek.blogspot.hu/

Költőien szerelmes magyarok

Középiskolában én voltam az őrült lány, aki jobban szerette, ha szerzői életrajzból feleltetik, mint magából a műből. Nem zavartak az évszámok és a helyek, mivel mögöttük mindig egy útvesztőkben tébolygó életszál futott, annak felgöngyölítése pedig mérhetetlen örömmel töltött el. Még mindig emlékszem, hogy Mikszáth Kálmán élete milyen nagy hatással volt rám; elvált, hogy utána újra elvehesse élete szerelmét, csak most már úgy, hogy mindazt megadhassa neki, amit a lány szülei szerint megérdemel. Lemondott a szerelemről, hogy ne béklyózza le a szeretett nőt és az tovább tudjon lépni, ha akar. Azonban ő nem akart.

Amikor megláttam Nyári Krisztián könyvét megdobbant a szívem. És nem csak a csodálatosan kivitelezett borító miatt, hanem, azért, mert csokorba szedte a magyar irodalomtörténelem legnagyobb alakjainak szerelmi történetét. Izgalmasan bimbódzó, szenvedélyes, kegyetlen véget ért szerelmi történetek, amik nyomán fület és elmét gyönyörködtető rímek és történetek születtek.

Mit mondhatnék még a kötetre? Én is vágyom rád!

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

„Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.

- Petőfi már jegyben járt Szendrey Júliával, amikor megkérte egy debreceni színésznő kezét is.
- Molnár Ferenc azért vette el Fedák Sárit feleségül, hogy elválhasson tőle.
- Ady, Léda és Diósi Ödön, Léda meleg férje hármasban éltek Párizsban.
- Krúdy Gyula megszöktette szeretője kiskorú lányát és feleségül vette.
- Az Anna-versek ihletője összesen tíz percre találkozott egész életében Juhász Gyulával.
- Csáth Géza levélben írta meg öccsének, hogy meg fogja ölni feleségét, de nem vették komolyan.
- Babits Mihály elkérte Szabó Lőrinctől annak menyasszonyát, Török Sophie-t, és már másnap összeházasodott vele.
- Kosztolányi végakarata szerint a koporsójába rejtették el utolsó szeretője leveleit.
- Hatvany Lajos báró egy bordélyházban ismerte meg gyermekei anyját.
40 történet sok illusztrációval Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, hitvesekről, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.

„Sajnálom, hogy nem most tanítok magyar irodalmat. Nyáry Krisztián szövegeivel nagy sikert aratnék a diákok körében. Netán még az irodalmat is megszerettetném velük. Így maradnak a barátok, akiknek szorgalmasan küldöm a Facebookon megjelent írásokat, bizonyítva velük azt is, hogy ez a közösségi oldal nem csak butaságok terjesztésére való. Thank you, Mr. Zuckerberg! Köszönöm, Krisztián!”
Szegvári Katalin újságíró

„Az irodalmi műveket – általában a művészetet – nem lehet pusztán a szerzői életrajzok alapján értelmezni; sőt a műélvezőt gyakran félrevezetik az életrajzi tények. De nem tudjuk kirekeszteni mindazt, amit az alkotóról tudunk, és minél több értesülésünk van a mű keletkezési körülményeiről, a korról, a szokásokról, annál árnyaltabban, annál összetettebben látjuk a művet magát is. Nyáry Krisztián rövid írásai nem akarják átvenni az elemzés helyét, viszont odavonzzák a befogadói tekintetet a műalkotás környezetére; azokban is felkelthetik az érdeklődést, akiket a művészet körüli történet ragad meg.”
Kálmán C. György irodalomtörténész

„Krisztiánnal elfogult vagyok: dolgoztunk együtt, mulattunk is, csináltunk idióta főzőműsort, loptam már a dumáját, és vittem vele zöld gumikrokodilt fáradt apukaarccal a tengerparton. Azt hittem, ismerem, de most engem is meglepett. Azt tippeltem volna, hogy amikor majd rá is lecsap a „negyvenesek kattanása”, szakácskönyvet ír vagy bisztrót nyit, mert egyébként nagyon jól főz. Tetszik, hogy nem állt be a sorba, hanem valami igazán egyedit mutatott fel.”
Hajós András zenész

„Először azt hittem, azért működik, mert intim és csiklandós. Mert Nyáry úgy ír a nagyokról, mintha gyóntatta volna őket. Mintha övé lett volna a szemközti ablak. Aztán, amikor Móricz Zsigmondról vallott a Facebookon, rájöttem, ennél többről van szó. Nyáry úgy szereti az íróit, ahogy a szülőket illik: feltétlenül, kétségbeesve és szerelmesen.”
Grecsó Krisztián, író”

Várható megjelenés: 2012. október15.

/Forrás: http://bookline.hu/

Már majdnem tökéletes A szukkubusz éjszakája

Az idei év legjobb fantasy kötete nálam egyértelműen a Richelle Mead Georgina Kincaid sorozatának nyitó kötete A szukkubusz dala lett. Egyszerűen imádtam, és fájt letenni a kezemből. Így amikor a kiadó blogján feltűnt a folytatás az őszi megjelenések között, repesett a szívem. Most pedig a már 99%-ban befutó könyvborító is megérkezett. A könyv október környékén várható, Laurell K. Hamilton Merry Gentry-sorozatának hetedik kötete mellett, mely az Elnyel a sötétség címet fogja viselni. Merry mellett az év végén Anita is támad, mivel a Végzetes flört után újabb Hamilton mini jelenik meg, méghozzá november 22-én Micah.

Georgina újabb kalandjaiból már kaptunk egy csöpetnyi ízelítőt az első kötet végén, azonban a folytatásra sem kell sokat várni, hiszen már mindjárt itt van október!

Ha te is megveszekedett szukkubusz fan vagy, ajánlom figyelmedben a facebookon Georgina Kincaid Hungarian Fan Page oldalát, ahol minden friss infót megtudhatsz a nemsokára megjelenő könyvről és még többet kaphatsz Georginaból.