A 24-es bűvöletében

A Lobo által szervezett Csökkentsd a Várólistádat 2012-es mezőnyében csúnyán megbuktam. A kiszemelt 12 könyvből mindösszesen csupán négyet olvastam el az év folyamán, méghozzá Andrea Cremer - Nightshade – Az őrzők, Janet Evanovich - A szingli fejvadász 2., George R. R. Martin - Kardok vihara és végezetül a kifilézett Sarwat Chadda - Az ördög csókja című „remekművét”. Bukásom okát egyértelműen abban látom, hogy nem készítettem alternatív olvasási polcot magamnak. Nagyon bíztam önmagamban, sajnos nem kellett volna. Pillanatról pillanatra változik, hogy éppen mihez van kedvem, és ez nincs másként az olvasás terén sem.
Így az idén újult pozitív hozzáállással csatlakoztam a Csökkentsd a Várólistád 2013 kihívásához. És most nem bízom magam a Sors Istennőinek és a saját hülyeségeim kényére, kedvére. A fő és alternatív polcomat feltöltöttem két tucat ínycsiklandó túlélő könyvvel a 2013-as évre. Összességében látva a két polcot kicsit nagyra nőttek a szemeim. Miért is? Mert mindkettő zömében fantasy vagy YA kötetet tartalmaz, tisztelet az egy-két kivételnek. Hogy mennyire lesz ez szerencsés? Majd jövő decemberére kiderül. De most nézzük a könyveket és a miérteket?

A 2013-as fogyókúra Főpolca

Laurell K. Hamilton: Haláltánc
Miért? Mert itt akadtam el a sorozatban. A Lidérces álmok nem csak hosszúsága miatt, hanem a benne lévő erotika és töménytelen szex miatt is sokáig megülte a gyomromat. Főleg úgy, hogy másodszori nekiugrásra gyűrtem le, így a két kötet ¾ részét kétszer olvastam. Sok volt na! Az előrejelzések alapján viszont ez a kötet nem a töménytelen hancúrtól, hanem az érzelmektől lesz terhes. Fel kell készítenem erre a lelkem, hiába szeretem Anitát és a fiúkat annyira.
Ally Condie: Matched Egymáshozrendelve
Miért? Tavaly karácsonykor a disztópiás karácsonyom részét képezte ez a kötet, és még azóta is a polcomon árválkodik. Külsőre vonzó, az őt ért kritikák alapján viszont ugyan ilyen erővel taszít is magától a kötet. Nagyobb nyomásra kicsivel jobban teljesítek, úgyhogy ő is felkerült a fogyókúrás listámra.
Kerstin Gier: Rubinvörös
Miért? Már régóta szemezünk egymással, de mindig jön valaki más, aki elcsavarja a fejem. Könnyen elcsábulok sajnos. Viszont most nagyobb fokozatba kapcsolt a könyv, nő a csábereje, köszönhető ez a megfilmesítésének, ami jövőre várható remélhetőleg a hazai mozikba is.
GailCarriger: Soulless – Lélektelen
Miért? Mert viktoriánus, kékharisnyás, tele többfunkciós kütyükkel, zord vérfarkasokkal és otromba kalapokkal, kényelmetlen krinolinokkal és fűzőkkel. Sziporkázó párbeszédeket, pikírt humort és csípős beszólásokat ontanak magukból a könyvből származó idézetek. Már egy nyár óta csak rám vár a polcról verdesve bájosan a szempilláit felém, de eddig még nem került a kezeim közé. Sajnos.
Stephenie Meyer: A burok
Miért? Mert az idei csökkentésen is szerepelt, de mégsem sikerült elfogyasztani. Szomorú, igen-igen szomorú.

Rick Riordan: Csata a labirintusban
Miért? Az egyik legjobb ifjúsági könyv, amihez az utóbbi időben volt szerencsém. Az író annyira jól kezeli a mitológiát, és ülteti a huszonegyedik századi rohanó Amerikájának egy eldugott szegletébe, hogy tényleg elhisszük, hogy az Olimposz az Empire State Building tetejére költözött, és ha valaki diszlexiás az csak azért van, mert félvér. A sorozat ezt megelőző darabjaihoz már kétszer is volt szerencsém. Ideje lenne már folytatni és befejezni az utazást ifjú főhősünkkel. Talán ez is az oka, hogy még nem került sorra ez a kötet, mert egy lépéssel még közelebb visz a befejezéshez. Azt meg nagyon nem akarom!!!
Maggie Stiefvater: Linger – Várunk
Miért? Őszintén már az idén hozzákezdtem, de félbehagytam. Nem voltam ráhangolódva ahhoz az érzelmi miliőhöz, amiben a történet mozog. Mindenkinek van valami baja, hatalmas veszteségek, érzelmi torzulások, mély depressziók és újabb, még rosszabb érzelmi sokkokkal van tele a könyv. Persze ez nem baj. Csak nem akkor kell olvasni, amikor valami kis könnyed tingli-tangli történetre vágyik az ember lánya. Eljön még a mi időnk, remélhetőleg jövőre.
Yann Martel: Pi élete
Miért? Amióta láttam a filmet még jobban megerősített abban, hogy nekem el kell olvasnom ezt a történetet. Brutális, kegyetlen, megkapó és csodálatos látványvilággal dolgozik Ang Lee, hogy átadja a könyv érzéseit, ami működik is. Kíváncsi vagyok, hogy a kötet mennyire mélyíti el ezt az élményt.
Lauren Oliver: Delírium
Miért? Mert egyszer már csak kicsivel több, mint 100 oldal választott el, hogy befejezze, ami, azóta sem történt meg. Szégyellem is magam érte. Nem volt annyira rossz, de annyira jó sem, hogy ledöntsem seperc alatt a 100 oldalas akadályt és csukjam be a fedőlapot. Ezt a hiányosságomat remélem, nemsokára pótolom.
Charlaine Harris: Lidércfény
Miért? Mert szeretem Sookie kalandjait. Másabb, és gyakran jobb, mint a sorozat. Azonban itt megfeneklettem, és azóta se kapott a hajóm akkora szelet, amitől a vitorlák életre keltek volna, és csak száguldanék a cél felé. Hajtó erőként kellene szolgálnia annak, hogy már jócskán van folytatás, amibe belemerülhetnék. Nyárra tervezem, hogy visszatérek Bon Tempsbe.
Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz
Miért? Mert nagyon szimpatikus Bones és Cat, és idén még nem jutottam odáig sem, hogy messziről intek nekik, pedig ők is szerepeltek a 2012-es listámon.
J. Goldenlane: Isteni balhé
Miért? Mert imádtam azt a részletet, amit immár vagy 7 éve olvastam belőle az egyik volt osztálytársam hatására. És a listán szereplő két kötethez hasonlóan ő is szerepelt azon a bizonyos listán, amin megbuktam…

Alternatív polc
SimoneElkeles: PerfectChemistry – Tökéletes kémia
Miért? Szimpatikus karakterek, megkapó, szexi történet, ami nem csak arra épül, hogy meglátlak, és megszeretlek, hanem a két főszereplő kapcsolata mély, és szilárdan megalapozott hátteret kap. Szeretném, és kész!
George R.R. Martin: Sárkányoktánca
Miért? Mert imádom a sorozatot, és szívem szerint kihagytam volna a Varjak lakomáját, és vele folytattam volna inkább a Kardok viharát. De szabálytisztelő leány lévén nem hágtam át a sorrendet, így most megakadtam a negyedik kötettel. Sajnálom, de tele van olyan szereplőkkel, akiket már rég kardélre hánytam volna, vagy még jobban örültem volna annak, hogy ha Martin bácsi rájuk küld egy rakat Mást. Addig is csillogó szemmel nézegetem a polcon, és gyűjtöm az erőt, hogy megküzdjek a varjakkal.
LaurellK. Hamilton: Árnyakcsókja
Miért? Mert nagyon, de nagyon szeretem az írónőt, és szeretnék belekukkantani egy olyan világba, amelyik nem Anitás, ahol nem a vámpírok és a vérállatok állnak a középpontban. És így a Tündérkrónikák után igen rám férne, ha nem is ugyan olyan, de egy kicsit hasonlóan jó tündéres történet!
Andrea Cremer: Wolfsbane – A keresők
Miért? Mert azt hallottam, hogy az első kötettel szemben ez jó. Nem játszódik iskolában, aminek én már az első részben sem nagyon értettem az értelmét. A főhősök kikerülnek a való világba, ami tele van harccal és versenyfutással a saját és a szeretteik életéért is. Remélem a szereplők itt már értelmesebbek lesznek, és átlátják az amúgy is átlátszó szituációkat. Kap egy sanszot.
RachelVincent: Stray –Kóborok
Miért?  Mert még akkor kinéztem magamnak, amikor még szóba sem került az itthoni kiadása. Tetszik, hogy végre nem vérfarkasokról szól, akikkel már tömve a piac. Másik jó pontja, hogy nem éppen a fiatal korosztályt célozza meg. A borítója pedig… hmmm… borítómániás molyt csábító!

Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai
Miért? Évek óta tervezem, hogy olvasok Sparktól valamit. Aki ismer, tudja nagyon jól, hogy nem vagyok annyira romantika párti. Csak a klasszikus és a történelmi regényekben tűröm meg, vagy ha bő fantasy, vagy nyomozási szál is kapcsolódik hozzá. Azonban itt leadok az elveimből. Barátnőm pedig volt olyan kedves és kölcsön adta, most már csak a táncrendembe kell beillesztenem.

CeliaRees: Farkasszem
Miért? Mert már évek óta szeretném olvasni a folytatást, de valahogy csak nem jött össze. Mostanra beszereztem, úgyhogy bármikor neki lehet fogni. Előtte viszont le kell vadászni a könyvtárból az előzményt!
KamiGarcia – Margaret Stohl: Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények
Miért? A múltkori posztomban már írtam, hogy talán azért vonz, mert ennyire megosztja az olvasóközönséget. Kíváncsi vagyok, hogy melyik táborba fogok esni? Ha most kellene megsaccolnom… szerintem csúnyán megbukna, mint én a 2012-es csökkentésben…
CatherineFisher: Incarceron
Miért? Annyira, de annyira újszerű, érdekes és izgalmas. Steampunk, tele ketyerékkel, mütyürökkel, egy elképzelt disztópiás kis csoda, amit nagyon szeretnék nem csak olvasni, hanem itthon a polcomra is feltenni.
LaurenKate: Torment – Kín
Miért? Mert kínzás helyett végig akarom röhögni ezt a könyvet. Molyra írtam nem is olyan régen a következő kis karcot, aminek köszönhetően felkerült a kötet az alternatív listámra. Szerintem nem kíván több magyarázatot.
„Nagyban olvasgatok goodreads-en, és voltam olyan mazochista, hogy elolvastam ennek a „csodálatos” irodalmi „alkotásnak” a fülszövegét, majd az értékeléseket róla.
Ezen megakadt a szemem, és azóta is könnyeket potyogtatva röhögök:
"Luce: So, Daniel, why did we ever fall in love in the first place? What ever happened with the first me and you? How'd we meet?
Daniel: Oh, you know, just…stuff. This thing happened; you know, the thing with me and you and all the…love. Then everyone was like, „aaahhh!” and I was like, „nooooo!” and God was like „hmmm” then you were all like „aaahhh! It burns! It burns!” and that's it!
Luce: Oh.
Daniel: Yeah, like always and forever and destiny and all that stuff."
Annyira értelmesek ezek a szereplők! Eddig úgy voltam vele, hogy elég volt nekem az első kötet és nem kínzom magam vele. De ha ennyire röhejes az egész, feldobom vele a most amúgy is vacak hangulatomat!”
TonyaHurley: Szellemlány
Miért? Először is: szép a borítója. Másodszor: *miután kupán vágtam magam az első kijelentésem miatt* mert szeretnék már egy igazán jól megírt „problémás” könyvet. Az idén a 13 okom volttal kicsit befürödtem, azon olvasók hosszú sorát erősítem, akiknek nem tetszett. Úgyhogy lehet, hogy kicsit nagy elvárásokkal indulok ennek a kötetnek, és majd kiderül, hogy tudja-e hozni az elvárásokat.
AnnBrashares: Négyenegy gatyában
Miért? Tipikusan az a könyv, ami azért kerül fel az olvasandóid listájára, mert szeretted a belőle készült filmet. Remélem ezt a formát is nagyon fogom!

Brunonia Barry: A csipkeolvasó

Nehéz erről a könyvről értelmesen beszélni és írni, de megpróbálkozom vele. Tipikusan azok közé a történetek közé tartozik, amikről nem tudod rendesen elmondani, hogy miért is szeretted, vagy miért tett rád ekkora, és mély benyomást. Miután becsuktam az első nem túl értelmes szó, amit kiadtam magamból a Tyűha volt. Meg kell hagyni, kicsit idétlen és régimódi kifejezés, de mással az adott pillanatban nem nagyon tudtam kifejezni azt az érzést, amit okozott. Hogy milyen is ez a kötet? Nehezen lehet megragadni és szavakban megfogalmazni. Eredetileg csak véletlenül került fel a listámra, amit a könyvtárunkban hagytam, és mintegy véletlenül be is szerezték. Funkcióját tekintve, mivel nem túl vastag és nem túl súlyos csak annyi lett volna, hogy elterelje a figyelmemet a mindennapi haza és iskolába való utazgatás során. Így mint minden egyes utazó könyv sokáig hányódott vetődött a táskámban, akinek hasonló eszement szokása van, úgyis megérti miért. Vagy tele a busz, és nem lehet nyugodtan belemerülni a regénybe, vagy jön egy ismerős, aki annyira eltereli élete apró részleteinek ecsetelésével a figyelmem, hogy teljesen megfeledkezek róla, hogy más is lapul a táskában, mint félig rágott alma és egy üveg víz.

Gondolatok:

Szó mi szó az elején elvarázsolt a történet, és a mesélő Towner. Bepörgette az agytekervényeimet és a képzeletemet rendesen, mikor kijelentette, hogy „Egy szavamat se higgyék, mert én mindig hazudok.„. Azonnal felmerül a kérdés, hogy miért teszi ezt? Mit titkol el? Mi lehet az igazság? Elbeszélését követően viszont jönnek mély pontok a történetben, ez köszönhető a fejezet és nézőpontváltásoknak és a sokszor összekuszálódott szálaknak. A történet közepére mindenesetre elálmosodtam, mint egy macska a nyári forróságban, aki elnyúlik lábát lelógatva egy hintaágyról. Itt kevesebbszer került a kezembe a kötet és gyorsan ki is került közüle. A végét viszont már egyben szippantottam magamba, hiszen másképp nem is lehet. Nem akartam, hogy bárki megzavarjon, bármi elvonja a figyelmem, vagy bármi mást kelljen csinálnom. Ebből is látszik, hogy milyen megosztó a könyv. És ennek vagy éppen ennek ellenére köszönheti nálam a sikerét.

Ami már az első perctől kezdve magával ragadt, az a főszereplő Towner. Akinek tanácsa még az első 50 oldalnál a fülünkben cseng, ezt követően azonban valahogy megkopik. Talán annak köszönhető, hogy mindenhol megerősítést nyerünk a gondolataira, és az emlékeire, így nem hisszük el, hogy tényleg hazudik. A történet Eva halálával kezdődik, vagyis inkább Eva halála indítja útjára Towner történetének szálát vissza Salembe, a boszorkányok és azok pereinek otthonába. Ezzel mi is útra kerekedünk vele együtt, és hallhatunk néhány töredéket a régi életéből, hogy miért menekült el innen, és miért nem akart soha visszatérni. A történet elején még csak annyit tudunk, hogy Townernek, akit egyébként Sophyának hívnak egy iker húga Lyndley és egy fiú öccse van Beezer valamint egy kissé mogorva és furcsa anyja May, aki a Sárga kutya szigeten él a mai napig bántalmazott nőket támogatva. Élete egy részét Eva nagynénjénél élte le, akit anyjaként szeretett és ez viszont is igaz. Az ő történetük szépe lassan bontakozik ki lapról lapra, utalások, emlékképek formájában. Az olvasóra van bízva, hogy hogyan is rakja össze ezeket a darabokat, vagy, hogy a könyvhöz hűek legyünk a holt pontból kiindulva hogyan tudunk a csipkében olvasni? Előrébb haladva a történetben egyre inkább világossá válik, hogy több szörnyű dolog is keresztezte Towner életét, amíg Salemben lakott, és nem egy szerető és békés családban nevelkedett fel. Megtudjuk, hogy anyja May mikor kiderült, hogy iker lányai lettek Lyndley-t „elajándékozta” a nagynénjüknek Emmának és annak férjének Calnak, akiknek nem lehetett közös gyermekük. A meg nem értett Lyndley pedig 18-ik születésnapjuk után öngyilkos lett. A miértekre nem kapunk választ. A szereplők múltbéli alakja nem materializálódik előttünk, és a történet, Towner története helyenként megszakad. A múlt árnyain keresztülvág a jelen és annak problémái.

„Változik az ember, változnak a lehetőségei.”

Az olvasó nem csak a főszereplő életébe kap bebocsátást, hanem Salem mitikus csipkeverő nőinek múltjába és talentumába is bebocsátást nyer, hiszen minden egyes fejezet elején található részlet A csipkeolvasó útmutatójából, ami mesél a csipkéről, az őt olvasóról, múltról és jövőről. Engem ezek a részletek varázsoltak el, és sokszor tartották bennem a lelket azoknál a részeknél, amikor már feladtam volna a könyvvel való „küzdelmet”. A csipke motívuma, és a benne való olvasás képessége átjárja az egész kötetet, ezzel adva neki egyfajta misztikus bájt, amivel valahogy Alice Hoffmann és Joanne Harris által megalkotott világot juttatta az eszembe. Azonban a könyv sokkalta érdekesebb bonbonos doboznak ígérkezik, amelyben az utolsó darabok okozzák a legnagyobb kulináris „orgazmust”. Towner E/1-eit felváltja az E/3, ami sokszor jól jött, máskor pedig feleslegesnek tartottam. Természetesen meg kell ismernünk azokat az eseményeket is, amikbe a főhős nem nyerhet betekintést, viszont a kelleténél többször éreztem úgy, hogy elhúzta őket az írónő, mint a rétes tésztát. A jelenben küzdenek a „megtért” Cal és annak szektája ellen a városiak, és keresnek egy eltűnt terhes lányt. Mivel Towner emlékeiből és a városlakók elmesélése alapján is megtudjuk, hogy milyen kegyetlen és szadista ember is volt a nagybátyja hihetőnek tűnik, hogy Angela eltűnéséért is ő a felelős.

Számomra a meghatározó fordulatot az a rész hozza, amikor a regénybe beékelődik Towner novellája, annak magyarázataként, hogy mi történt az azt megelőző évben és akkor, amikor a testvére öngyilkosságot kövezett el. Ezt megelőzően is voltak utalások a családon belüli brutális erőszakra, és az azokra adott válaszokra. Az írónő Towneren keresztül pengeti meg a hitetlenség húrját, hogy egy bántalmazott nő, hogyan is képes megbocsátani és folyamatosan visszamenni az őt verő férfihoz? Mik a mozgatórugók? Miért nem lehet ezeket a marionett szálakat elvágni? Mit tehet a családtag, aki segíteni akar, de szavai süket fülekre találnak? Mi a teendő, ha a megmentendő személy nem akarja, hogy megmentsék? Mit vált ki mindez másokból? Mellette az alkoholizmus, a gyermekelhanyagolás, a mély depresszió és a családon belüli nemi erőszak is megbújik és halk szinte hallhatatlan sikolyok kíséretében dörömbölnek apró ökleikkel az olvasó fülének, agyának és szívének ajtajain. Megráz, felháborít, megfélemlít és a végén magadra hagy vele az írónő, hogy dolgozd fel, és lásd, hiába vannak szabályok, ellenük küzdő emberek, sokszor még ez sem elég ahhoz, hogy megállítsa a lavinát. Az egész regényt áthatja az önmarcangolás és az önhibáztatás érzése, ami elől a főhősünk menekülni akar. És a miértekre a végén egy atombomba robbanás erejű befejezéssel választ is kapunk.

„Nem volt dugóhúzója, ezért keresett egy ócska kötélfeszítő pálcát, és benyomta a dugót a palackba. Az ital kicuppant a palackból, jutott belőle Lyndley pólójára is, amitől begurult, de aztán az ablakhoz ment, és az össze bort beleöntötte a tengerbe. Figyeltem, ahogy a sötétpiros elsápad rózsaszínné, majd szürkévé, végül eltűnik nyomtalanul. Valahogy jólesett nézni, amint a bor elveszíti hatalmát; úgy gondoltam, talán egyfajta gyógyító rítusnak vagy valami hasonlónak vagyok tanúja: Lyndley megfosztja hatalmától az alkohol démonát, amely uralkodott a családja életén. Ilyesmi lehetett. Ám aztán letelepedett a matracra, sodort magának egy füves cigarettát, és az én elméletem követte a bort a semmibe.”

SPOILER! AZOK AKIK NEM OLVASTÁK ÉS NEM SZERETNÉK A VÉGSŐ KATARZIST ELŐRE LELŐNI NE OLVASSÁK!

A könyv végén mindenre választ kapunk, pedig a válaszok előttünk voltak már az elejétől kezdve elszórva, mint Jancsi és Juliska előtt a hazafelé vezető morzsák. Miért hazudik Towner? Már az elején közli, hogy hézagos az emlékezete, mert a húga halála után önkéntesen tért be egy szanatóriumba, ahol elektrolízisen vett részt. Így vannak előtte és utána emlékei, valamin olyan lyukak, amiket így vagy úgy befoltozott. Felmerül a novellája során is, hogy fikció, amit viszont nem ért az olvasó, hogy miért is lenne az, hiszen olyan szépen illeszkedik az addig elmesélt történet láncolatába, hogy érthetetlen miért lenne hazugság. Sajnos beleesünk ebbe a hibába, mert a családra vonatkozó apró tényekről és eseményekről csak Townertől kapunk információt. Ezeket azonban senki sem erősíti meg! Csak utólagosan világosodunk meg, hogy senki nem említi meg Lyndley halálát, csak azt, hogy Towner otthonba került. May soha nem nevezi a lányának Townert, csak ő hívja gondolatban az anyjának, és ez az öccsére is igaz. A végén világosodunk meg, hogy soha nem volt Towner mellett Lyndley mert ő még csecsemőként meghalt. Hogy nem May gyereke, hanem a veréseknek köszönhetően rengeteg sebet és károsodást elszenvedő Emmáé. És az apja pedig az őt megerőszakoló Cal. Towner 18 évének szörnyű emlékei elől a hazugságba menekül, vagyis olyan emlékeket gyárt, amelyekkel az elektrolízis sötét lyukait könnyebben kezelhetően feltöltheti. Nem szabadul meg végérvényesen ezektől az emlékektől, csak olyan személyre hárítja őket, aki félig mégis ő, egy darabja önmagának, az ikertestvérére. Egyfajta büntetés és menekülés is számára az elferdített múlt. Bünteti magát, mivel úgy érzi a testvére miatta halt meg, így hogy emlékeiben látja a felnőtt Lyndley-t, olyan tulajdonságokkal, képességekkel és bájjal felvértezve, amely soha nem lehetett az övé. Másként megkomponált halálával pedig megerősítést nyer, hogy ő mindez az ő hibájából történt, amiért még jobban ostorozhatja önmagát. Másrészt pedig mivel rá vetíti a kínokat, mentesül azok elviselhetetlen terhe alól. Halálával pedig a rossz emlékek is meghalnak. Szembesülni a valósággal nem csak neki jelent traumát, szenvedést és sokkot, ebbe az állapotba az olvasót is magával rántja a feneketlen mélységbe, hogy onnan együtt másszanak ki apró léptekben.

Megrázó ez a kötet a maga apró rezdüléseivel, mély drámáival és megbúvó mondani valójával. Közben körbeöleli a csipke, ami megmutat múltat, jelent és jövőt, azért, hogy ha az első kettőn nem is, de az utóbbin tudjunk változtatni.

Értékelés:

Kedvenc rész:

„Csipke van mindenben, ami él: a téli tar ágakban, a felhők mintájában, a víztükörben, ahogy fodrozódik a szellőtől… Még a kóbor kutya csapzott szőrében is meglátjuk a csipkemintát, ha elég figyelmesen nézzük.”

Fagyos tavasz

Bár ebben a zimában már mindenki megveszekedetten a langymeleg tavasz, avagy azon túlmenően a kerti grillsütések és a napozás szezonját várja, a megveszekedettek már most ki vannak éhezve egy kis extra hűvösre. Hogy miért? Érkezett ugyanis a Cor Leonis kiadó pazar híre, miszerint Karen Marie Moning új kötetét az Iced-ot tavasszal kiadják.

Tavasszal tehát nem a simogató meleget, hanem a Fagyot kell várni! Úgyhogy ne rettegj a végítélettől! Addig nem csaphat le ránk a Világvége, amíg nem tapogatjuk, szaglásszuk körbe, és nem olvassuk rongyosra. Csak ezt követően okozhatjuk MI kedves Moning rajongók az égszakadást földindulást, azzal a felkiáltással, hogy Hol a folytatás?!?! :)

Annyira tetszik ez a borító! *.* Ugye marad?!

„Addig biztos nem, míg az összes Moning könyv meg nem jelent magyarul is. ;) Oszd meg a hírt, hogy mindenki megnyugodhasson! ;) Nem titkoljuk tovább: nem lesz idén világvége, mert 2013-ban érkezik hozzánk is az ICED! Heteken át egyaránt izgalomban tartott bennünket, és a rajongókat is Karen Marie Moning, aki személyesen dönt könyveiről, hogy akkor jöhet-e Magyarországra a Fever World sorozat, vagy sem. Eredetileg a külföldi megjelenéssel megegyező időben akartuk mi is megjelentetni Dani történetének első könyvét, ám az írónő az amerikai turné miatt nem tudott érdemben foglalkozni kérésünkkel, hogy a magyar olvasók is még idén kezükbe kaparinthassák az Iced-ot. De nem adtuk fel, és kitartóan vártunk arra, hogy zöld utat kapjon a projekt. Igaz, ez idő alatt számos megkeresés érkezett a témában, melyeket rendre lógva hagytunk, hiszen óvatos duhajok vagyunk, és nem szeretünk semmit úgy ígérni, hogy nem teljesen biztos. Ám immár papírunk van róla, hogy miénk (a Cor Leonisé, és természetesen a magyar rajongóké) az újabb sorozat is, mi pedig igyekszünk minél előbb mindenki polcára eljuttatni azt. Laskay Ildikó fordításában a Könyvfesztiválra érkezik Dani, Ryodan és az egész Seelie-Unseelie sereg.”

Már alig várom, hogy a kezemben tarthassam Dani első önálló kötetét. *.* Másrészt azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy jövőre nem csak kedvencünk tollából született történettel lehetünk gazdagabbak. Szerény személyem már nagyon várja Alaya Johnson és Jasper Fforde debütálását a kiadónál. Lehet, hogy nem is olyan sokára már arról számolhatok be, hogy ők pontosan mikor robbannak be a könyvesboltok polcaira, onnan pedig hozzánk itthoni felhasználásra.

/Forrás: http://www.corleonis.hu/

Elolvasni és megnézni, vagy megnézni és elolvasni?

Örök dilemma egy olyan könyv tekintetében, amelyet még nem olvasott az ember és idő közben megfilmesítésre kerül, hogy előbb elolvassam, vagy nézzem meg a filmadaptációt? Hogy miért? Mert sokszor a film ütősebb, mint a könyv. Vagy éppen a kötet tökösebb, mint a megfilmesített verzió. Csokorba szedtem azoknak a könyveknek a sorát, amikhez még nem volt szerencsém, viszont időközben leforgatták őket.

David Mitchell: Felhőatlasz

„Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra. Sorsszerű viszonyok, cinikus érzelmek és látnoki szerelmek motívumaiból hat történet rajzolódik ki, melyek mindegyike túlmutat önmagán – egy leírhatatlan harmónia felé. Ez az átkozottul tökéletes összhang szólal meg a Felhőatlasz olvasóiban.
David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat?
A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak vibrálóan szellemes filmet.”

Először csak fél szemmel és fél füllel figyeltem a filmelőzetest. Csöppet sem érdekelt. Még néhányszor elsuhant mellette, és még mindig nem fogott meg magának. Majd erőt vettem magamon, időt szántam rá, és nyugodtan, teljes odafigyeléssel megnéztem a bemutatót és utána olvastam, hogy akkor miről is szól a történet. Mondanom sem kell, hogy megnyert. Sokadik látásra, de beleszerettem. Most pedig dilemmázok, hogy nézzem vagy olvassam, melyik lenne a jobb élmény először? A könyvről csak jót lehet olvasni, a film pedig igen ígéretesnek látszik csupa jó színésszel, akcióval és szerelemmel. Nagyon szeretem, amikor egy történetet több szálon ismerünk meg, és közben több idősíkon is mozog, mindezt itt pedig megkaphatom. Másrészt maga a téma is nagyon csábító. Azt hiszem mégis először  a könyvnél maradok.

Bemutató dátuma: 2012. november 22.

Yann Martel: Pi élete

„Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit? „

A könyvborító fogott meg, még a filmes előtti. Utána kicsit utánajártam a történetnek. Elolvastam a szerző beszámolóját az alkotói válságáról, és egyben élete nagy válságáról, amikor úgy tűnt, hogy befuccsolt a hivatásában. Majd jött a sorsdöntő fordulat, és egy ember életének története. Szívbemarkoló, megdöbbentő és csodálatos történet a túlélésről, hitről és kitartásról. A filmet az Oscar díjas Ang Lee rendezte, aki az egyik kedvenc könyvem az Értelem és érzelem feldolgozását is elkövette. Megfogott magának, úgyhogy decemberre már bejegyeztem magamnak a naptáramba a bemutató napját. Az esetek 90%-ában inkább a könyvet választom elsőnek a filmmel szemben. Most viszont a film élvez prioritást. Köszönhető talán annak is, hogy Pi kalandját 3D-ben élhetem át.

Bemutató dátuma: 2012. december 20.

J. R. R. Tolkien A hobbit

„Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) – ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat – egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt.”

Néhány évvel ezelőtt a lelkes Gyűrűk ura fanok úgy érezhették, hogy eljött a világ vége, és Mordor tüze mindent elpusztított, amikor a trilógia harmadik része is lement a mozikban. Peter Jackson azonban nem tudott nyugton ülni a fenekén, és megmentette, ha nem is a galaxist, de a rajongó tábort biztosan a Megyétől és Tolkien világának hiányától. Amit várok az a szokásos gyönyörű látványvilág, a legapróbb részletekig kidolgozott díszletek és az átütő jelenetek. Akik pedig igazán elvetemültek a majd 3 órás filmet 3D-ben is végigizguhatják – ahogy én is szándékozom megtenni-. Mielőtt rávetném magam a könyvre megvárom mit ad a filmes élmény.

Bemutató dátuma: 2012. december 13.

Stephenie Meyer: A burok

„A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…”

Meyer néni a szerelmi háromszögek nagymestere. Végigszenvedhettünk, akarom mondani végigizgulhattuk a ma már epikusnak mondható Twilight Saga során Jake/Bella/és Edward szenvedését, csókjait és dilemmáit. Magamban elkönyveltem az írónőt az egy durranásos szerzők között Rowling mellé. Egyszer sikerült egy nagyot robbantaniuk, aminek meglovagolása szinte képtelennek tűnik. Most viszont jön a The host vagyis A burok, ami újszerű dinamizmusával robban 2013-ban. Hogy csak a negyedik Alkonyat mozi utórezgéseit tudja csak meglovagolni vagy önállóan is képes cunamit okozni számomra még kérdéses. Akik olvasták már a regényt csak pozitívan tudtak róla nyilatkozni. Az én 2013-as várólista csökkentésemre is felkerült. Érdekel, hogy mit művelt az írónő, úgyhogy a filmmegjelenés előtt még ki szeretném végezni. Remélem nem örökre. Utána meg jöhet a film.

Bemutató dátuma: 2013. március 29. USA

Kami Garcia · Margaret Stohl: Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények

„Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Volt egy átok.
Volt egy lány.
És a végén
Ott volt egy sírgödör.

Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja mindent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét.
Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat.”

A könyv, ami megosztja az olvasókat. Van, aki egyszerűen imádja, más pedig ugyanekkora erővel gyűlöli. Hogy én melyik tábort fogom erősíteni teljes mellszélességgel még talány. Azonban érdekel, hogy miért kavart ekkora port ez az elsőre szabvány YA fantasy könyv. Van, aki unikumnak és epikus műnek titulálja, ami őszintén engem inkább elrettent, mint meggyőz. Általában azok a könyvek, amiket néhányan magasztalnak, mások pedig szidnak előbb utóbb kiderül, hogy nem lesznek a kedvenceim. Hogy kivételt képez-e ez alól a kötet még a jövő zenéje. A film trailere azonban nagyon tetszetős, főleg, hogy az egyik kedvenc zeném szól alatta a Seven devils. Nyitott vagyok, úgyhogy jöhet a könyv és a film is, vagy fordítva.

Bemutató dátuma: 2013. február 14.

Kerstin Gier Rubinvörös

„Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!”

Az első gondolatom a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy gyönyörű. Borító mániás könyvmoly lévén természetes, hogy először a külcsín fog meg majd később a belbecsre is kíváncsi leszek. Végre egy német írónő, és végre időutazás. Már az Időutazó felesége óta vágyom valami jó kis időben röpködős, könnyedebb történetre és lám meg is kaptam. Mivel trilógiáról van szó úgy gondoltam, hogy nem kapkodom el, és majd akkor esek neki, amikor már mind megjelent itthon. Ez a pillanat pedig most érkezett el, jövőre pedig már a mozikban tarol a film. Én pedig kapható vagyok egy kis időutazásra kedves Gwen és Gideon!

Bemutató dátuma: 2013. március 14. Németország

Isaac Marion: Warm Bodies (Hevülő testek (?))

R egy egzisztenciális válságokkal rendelkező fiatal fiú- egy zombi. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége és nincs pulzusa, de vannak álmai. A képessége arra, hogy kapcsolatot teremtsen a külvilággal kimerül néhány elmormogott szótagban, azonban a belső élete sokkal mélyebb, tele csodával és vággyal. Miután átéli egy tizenéves fiú emlékeit miközben elfogyasztja annak agyát, R egy váratlan választást tesz, amely elindítja a feszült, kínos és furcsán édes kapcsolatot közte az áldozata emberi barátnőjével. Julie egy színrobbanást jelent az amúgy sivár és szürke környezetben, ami körülveszi R-t. A fiú választása, hogy megvédje őt nem csak R-t változtatja meg, hanem Halott társait is, és talán az egész élettelen világot. Ijesztő, vicces és meglepően szívbemarkoló történet, a Warm bodies bemutatja, hogy mi történik, amikor az emberi szerelem melege elcsábítja egy zombi hideg szívét.

Húúúúúú. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor megnéztem az előzetest. Ez most komoly? A Summit Entertainment erre vetemedik? Majd megtudtam, hogy az igencsak a Twilightra hajazó plakáttal promotált film könyv alapján készült, és igen egy szerelmes zombiról szól. Kicsit őrült és abnormális Rómeó és Júlia szerelmi történet, ami először sokkol, majd megnevettet. Hogy mikor jelenik meg magyarul a kötet? A filmnek köszönhetően véleményem szerint minél előbb. Elviekben a Libri Könyvkiadó vásárolta meg a jogokat. Őket ismerve pedig lásd például az Éjféli cirkuszt egy roppant igényesen kiadott könyvet fogunk kapni tőlük. Már várom a  szerelmes angyalkák helyett melegszívű zombikat hozó februárt. :)

Bemutató dátuma: 2013. február 1. (USA)

/Forrás: http://moly.hu//

Egyszerűen csak Micah

„Halottakat előhívni nem nagy ügy. A szerelem, az ezerszer bonyolultabb. „

Anitát szeretni vagy utálni lehet, mint Dalít. Vagy ezt már mondtam? Hmmm.

Micah-t viszont csak imádni lehet. Őszintén ő az egyik kedvenc pasim Anita háreméből. És az egyetlen, akit már azelőtt imádtam, mielőtt még megjelent volna a Leláncolt Nárcisszuszban. Egy elbűvölő figura, aki jött látott és győzött. Az egyetlen, aki tökéletes harmóniában van főhősnőnkkel, sosem morog, veszekszik, rendez féltékenységi jeleneteket. Csak elmosolyodik és már ettől a helyére kattan a világ, béke szállja meg a lelket, és sóhajt nagyot az olvasó, hogy „Jajj egyelek is meg, miért is kell itt gondolkozni, hogy kit válasszunk? Anita, ha neked nem kell, dobd ide nekem Micha-t!”

Gondolatok:

Az első benyomásom a könyvről tömören miután befejeztem, annyi volt, hogy: Túl rövid! Szerettem volna még olvasni a hétvégéjükről, adni nekik még egy kicsivel több időt együtt, kettecskén. Még arra is vetemedtem volna, hogy kilakoltassam ideiglenesen a szintén szívemnek nagyon kedves Nathanielt a házból, hogy ezek édös kettesben még egy csöpp időt tölthessenek együtt. Pedig nem is nagyon akart beindulni ez a közös hétvége.

„És ez az a pont, ami végképp a legjellemzőbb rám – remek tehetségem van hozzá, hogy darabokra zúzzam az egyébként esetleg jól működő szerelmi életemet az örökös kételyeimmel. Addig piszkálom, addig, amíg szét nem esik minden. Pedig hányszor megfogadtam már, hogy leállok ezzel, hogy ha valami kivételesen működik, akkor egyszerűen örülök, hogy működik, és leküzdöm a kísértést, hogy szétziláljam. Nem egy bonyolult fogadalom, és nekem mégse nagyon sikerül megtartani. Miért van az, hogy mindig épp a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb megtartani?”

Micah mindig egy nagy kérdőjel nem csak az olvasónak, hanem drága vámpírhóhérunknak is. Anita akkor találkozott vele, amikor már igen csak térdig gázolt a bolyhosok világában, vagyis esetében nem ütközött olyan akadályokba, amik a Richarddal való kapcsolata során felvetődtek. Sőt! Ő volt eddig az az egyetlen pasi, aki szupergyorsan került nem csak Anita életébe, hanem ágyába is, anélkül, hogy még csak a szimpla haver kategóriába besorolódott volna. Pedig ennek régebben még nagyon nagy jelentősége volt nekromatánk életfilozófiáját ismerve. Micah a nagy és gyors bizalom ellenére nem sok mindent árult el eddig magáról. Annyit tudtunk, hogy évekig ki volt téve Kiméra rémtetteinek, és a Lidérces álmokban Larryék esküvőjén néhány szomorú, és kegyetlen emlékképet vetített elénk ebből az időszakból, de ezeknek köszönhetően sem ismertük még meg a múltját. Ő volt a tökéletes pasi pont, aki rengeteg pirospontot begyűjtött Anitától, és még egyetlen feketét se, felkiáltójel.

„Micah rám mosolygott, amint meglátott. Az édes mosolyával, ami valahogy elernyeszti bennem azt a legbelső szorítást és keserűséget. Amikor így mosolyog, kicsit mindig könnyebb lesz a világ. Micsoda baromság, hagyni, hogy valaki ennyire fontossá, nélkülözhetetlenné váljon!”

Talán ezért is érezte fontosnak Hamilton, hogy adjon teret, és lehetőséget, nem csak az ő kettősük, hanem Micah múltjának a kibontakoztatására is. Ami nekem személy szerint nagyon tetszett. Persze, hogy ha az ember lánya szeret egy szereplőt, akkor csak pozitívan érinti, hogy többet tudhat meg róla. De mint azt korábbi posztjaimban is írtam, nagyon nehéz eldönteni, hogy tényleg tiszta szívvel kit is szeress a felvonultatott, szinte élő, megfogható szereplők közül, mikor egyes jeleneteknél, abban az adott pillanatban annyira megfognak, hogy csak azt tudod mondani, hogy igen ő az aki kell nekünk. A következő jelenetváltásnál pedig már másként gondoljuk. És ahány jelenet, ahány pasi, annyiszor mondod ezt. Itt a történet szempontjából szinte lehetetlen volt, hogy másra is ráfókuszálj csak Micah vonta magára a figyelmet.

„Mintha az égvilágon semmi nem ingathatná meg, nem zúzhatná össze a végtelen békességét, nem zökkenthetné ki önmagából. A széles víztükör békessége ez. Az én nyugalmam acélnyugalom, az övé eldugott erdei tó. Ha követ hajítasz belé, s az koncentrikus hullámokban felveri a felszínt, csak ideig-óráig él a zavar, elül hamar. Ha az acélhoz vágod hozzá a követ, az nyomot hagy rajta, kicsorbítja mindenképpen.”

Megerősítést nyer, hogy ő is a roncsolt lelkű főhősök táborát szaporítja. De kit érdekel, mikor annyira vonz a szavaiból ordító nyugalom, ragaszkodás és szeretet. Egyszerűen már azért szeretni lehet a kötetet, mert ő kerül fókuszba. És ha már fókuszba kerülés. Drága Laurell! Nem lehetne másokról is ilyen egyszerű, rövid és könnyed történetet kanyarítani? Én speciel minden nap el tudnám képzelni a reggeljeimet, azzal, hogy a kávém mellé kinyitnám a következő napi Anita Newst, amiben egy meghatározott szereplővel eltöltött egy-két napjáról szóló beszámolót olvashatnám végig. Már ezért megérné felkelni, egy rajongónak. Anita mindennapjai 100 oldal/ nap. De hogy ne legyek ennyire mohó Anita blog bejegyzések is jöhetnének, ha már a Fekete Tőrös srácoknak vannak rövid kis ankétjaik a világhálón. :)

Anita ismét visszatért a gyökereihez, vagyis a halott keltéshez, miután beugrott Larry helyére egy fontos ügyben. Nekem kicsit olyan hangulata volt ennek a résznek, mint Hamilton első Anita novellájának, egy csöppet kiszínezve. Mintha mostanra érett volna meg az ötlet egy másik köntösben tálalva, kicsit megspékelve még több veszéllyel és titokkal, amely egy csipet új tudást is eredményezett. Lehet, hogy csak nekem tűnik így, de az eddigi rövid történetekben mindig a temetőben kötünk ki, és kissé, vagy inkább Anitát ismerve nagyon elfajulnak a dolgok. Ezért egy csöppet sablonos lett a vége, nem lepődtem meg, nem kapkodtam a fejem, mint máskor, hogy Tyű ide meg mégis hogy keveredtünk? Ez az egyetlen momentum, ami rontott számomra a kötet élvezetén.

Rendkívül pozitívan csalódtam benne. Ezen természetesen a főhős partnere is sokat dobott a latban. Micah megerősítette helyét nem csak kedvenc vámpírhóhérom életében, hanem az én ranglistámon is. Tuti befutó, a végkifejletre azonban még várni kell. Remélem jó sokat, mert ez csak azt jelent, hogy minél többször megmártózhatom Anita világában. Amit minden újabb alámerülésnél, valami másért, de egyre jobban szeretek.

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 4,5/5

Kedvenc rész:

„Én nem az ok vagyok, hanem a következmény, világos?”

„- Ha az embernek naponta háromszor-négyszer szexelnie kell, akkor érdemes a pasiját magával vinnie, nem gondolja Franklin ügynök? – néztem rá nagy, ártatlan szemekkel.

- Hú, de vicces – húzta el a száját Franklin, Fox pedig hangosan felkacagott. De legalább nyugton hagyott végre bennünket. Az igazság, ha jól adagolod, pokolian összezavarja az ellenséget.”

„Akadnak pasik, akik boldogan járnak veled, és hoznak rózsát a randikra, akadnak, akik ágyba is bújnak veled, néhányan hajlandóak másodhegedűsként asszisztálni a karrieredhez – de hol találni olyat, aki még a vérét is adná érted? Az ilyenért sokat kell gyalogolni.”

December és Telihold kávézó

„Nem vicc. Én voltam a kompromisszum. A rendőrségben nem bíztak. És ki máshoz fordulhatnának a lunárisan hátrányos helyzetűek segítségért? Hát persze, hogy a kedves helyi halottkeltőhöz.”

Van egy sokaknak idegesítő, nekem viszont nagyon szívet merengető hagyományom így december havában. Méghozzá, az hogy immár négy éve minden egyes Karácsony közeledtével elolvasom L. K. Hamilton Anita Blake sorozatának negyedik kötetét a Telihold kávézót. Hogy miért? Mert nekem ez az ideális Karácsonyi kötet. Sokan most értetlenül rázhatják a fejüket, hogy de hiszen a Karácsony a családról, szeretetről, és békességről szól, nem pedig sorozatgyilkosokról, nyomozásról és vérről. Embere válogatja.

Ha egy egyetemistát kérdeznek számára a december igen is gyilkos hónap, hiszen beindul a mókuskerék a vizsgák, alváshiány és a túlpörgés kombinációjának hava, mikor is mindenki a legmegfelelőbb módon próbálja levezetni feles energiáit. Én a lelki békémet Hamilton világában nyerem el, ahol nem minden rózsaszín és habos babos, inkább kegyetlen és szarkasztikus. Kalauznak pedig ebben a világban keresve se találnánk jobbat, mint drága halott keltő vámpírhóhérunkat Anita Blake-et.

Honnan:

Küzdöttem az első három kötettel mi tagadás, és sorra megfordult a fejemben, hogy nem kell nekem ez, a következőt már nem olvasom el. Azonban jött a Telihold kávézó, ami megerősített abban, hogy érdemes folytatni. Ezzel a jó szokásommal pedig azóta se hagytam fel.

„Egy szipogó női hang hallatszott a vonalban. A következő tizenöt percet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam meggyőzni egy zokogó vérfarkast: nem fogom bántani. Egyre furább fordulatokat vett az életem.”

Gondolatok:

Talán a következőképpen tudnám promotálni azoknak a kötetet, akik még nem olvasták.

Meghívlak téged egy fergeteges éjjeli nassolásra a Telihold kávézóba. Ne félj, nem lesz unalmas hiába is gondolod, hogy ez majd egy újabb szokványos egyetemi, füstös, elvont barlang, ahol még a csillárról is az lökött figurák lógnak. Neem, ki van zárva, ugyan egy két végtagot találhatsz itt-ott, de az sem biztos, hiszen egy olyan helyen, ami zsong a likantrópoktól semmi nem mehet veszendőbe. Elvont, természetesen. Haláli, hogy a fenébe ne? Szexi? Hahóóóó, mondtam már, hogy előtérbe kerül a bolyhos népség, akik úgy mozognak, mint ha higanyból lenne a testük, olyan izmokkal rendelkeznek, aminek a létezéséről se tudsz, és az idegenvezető Anita mellé az a Richard, akinek nyitányát az ember lánya sosem veri ki a fejéből. Pajzán képzeletednek köszönhetően örökre az elmédbe égett szorosan a gombos farmer és telihold szavak mellé. Mindent megkapsz, ami csak kell egy jó dark fantasy kötethez: gyilkosság, vér, természetfeletti erő, szerelem, féltékenység, ármány, cselszövés és sötét humor. Megéri, hogy kipróbáld. Utána úgyis rászoksz!

Hogy mi fogott meg ebben a kötetben, ami az elődökben nem volt meg? Hmmm. Sorra vettem a tényezőket, és arra jutottam, hogy jót tett neki a „zombimentesség”. Igazi nyomozós kötet ez, ahol a szálak bár nem is látszik teljesen össze vannak gabalyodva, kisebb szeleteket alkotnak amiket, ha egymás mellé pakolunk kapunk egy ínycsiklandó egész tortát. Az olvasó úgy érzi, hogy az első oldalon elragadta egy ár, ami sodorja, egyre csak sodorja magával. Rengeteg esemény zavarja meg Anita amúgy sem hétköznapi életét, és minden egyes fejezetben újabb és újabb nehézségekkel találja szemben magát. Ami egy egyszerű eltűnésnek indul, kiderül, hogy a likantróp világ berkein belül óriási fennforgásokat okozott. Ami egy hasznos interjúnak ígérkezik, kiderül, hogy kegyetlen és halálos lehet azokra nézve, akiknek elvileg semmi közük nem volt hozzá. És egy egyszerű, ámde meghitt randevú felkavaró változásokat okozhat Anita életében, akinek eddig egy pasival is elég nagy gebasz volt megküzdeni.

„Visszanéztem rájuk. Richard továbbra is az ajtónál állt. Ruha nélkül, hívogatóan. Jean-Claude mozdulatlanul várt a kanapé mellett. Az erotikus fantázia három dimenziós megtestesülése. Csillagászati méreteket öltött a szexuális energia a szobában. Szinte elszomorodtam, hogy semmi nem fog történni.”

Anita egyre inkább elmerül a bundások világában, köszönhető ez Richardnak, a nagyon szexi nagyra nőtt kiscserkész vérfarkasnak, akivel épphogy elkezdett randizgatni. Mivel eddig távol állt tőle a bolyhosok élete rengeteg új dolgot ismer meg új pasijának, és annak falkájának köszönhetően. Az annyira könnyűnek tűnő életfelfogás pedig megbomlani látszik, miszerint Anita nem randizik szörnyetegekkel, hiszen ő az, aki levadássza őket. Most pedig nem csak egy, hanem két szörnyeteg is a kegyeiért küzd. Miközben őt magát ki kívánják szorítani J. C. életéből, aminek még nem is tudja, hogy a részese akar-e egyáltalán lenni, folyamatosan küzd magával, hogy el tudja fogadni Richardot annak bolyhos felével. Ennél a kötetnél indul be igazán az a szerelmi kavalkád -még nem káosz, mert attól még messzebb vagyunk-, ami a későbbiekben már mindennaposnak számít majd. Olyan jó olvasni, azokat a jeleneteket, amik nem Richard és Anita veszekedéseitől hangos. Még csak most kezdjük megismerni a trónbitorló alfát, aki szerethető naivitása és erkölcsössége miatt, és a tökéletes pasi jelölt lenne, ha nem vonyítana minden egyes hónapban a holdra. Eleinte még csak a likantrópia a baj, majd egyre inkább szembe találja magát a két ellentétes életfelfogás, vagyis az Élni és életben maradni a Meghalni, de élni hagyni-val.

„Na és? Tehát Richard nem ember. Senki sem tökéletes.”

Hamilton gyönyörű láncolatban építette fel Blake világát, és nem ömlesztette azonnal az olvasóra mindazt, amit az ajtók mögé gyűjtött. Szobáról szobára haladva egyre többet nyújt nekünk, és minden egyes ajtó mögött egy újabb szeglet nyílik meg az olvasó előtt, ami magában is érdekes, de a korábbiakhoz rakva egy gyűjtőnek való kollekciót kapunk. Ez az egész pedig egy olyannyira könnyen érthető, és átélhető társadalmi szerkezetet, ok-okozatokat eredményez, hogy elhiszed, hogy ha holnap felkelnél a könyvbeli világban, eligazodnál, nem találnál semmit furának, vagy különcnek, egyszerűen csak tovább élnéd benne az életedet, színesebben, de mégis minden megszeppenés nélkül. Egyre jobban gazdagodik általa a rajongó, nem csak élményben, hanem tudásban is. Szinte egy túlélési határozót kapunk a kezünkbe kötetről kötetre, hogy minél jobban megértsük, és egyúttal tovább éljük az ottani életet a főhősnővel együtt. Páratlanul gazdag mitológiát és mágia történelmet használ fel az írónő, ami bámulatba ejt még ma is, pedig már jóval túl vagyok a negyedik köteten, mégis jó újra és újra látni azokat az elhintett magvakat, amik majd később érnek be, és segítenek ki minket, és Anitát is a legnagyobb bonyodalmakból.

 „– Kérsz valamit a szobaszerviztől, mielőtt elkezdjük?

– Jól jönne egy kóla.

Elmosolyodott.

- Mindig is nagyon finom ízlésed volt, Anita.”

Minden egyes olvasással nem hogy megkopna az élvezet, hanem egyre inkább fokozódik. Izgatottan várom a következő fejezetet, mert tudom, hogy melyik jelenet fog következni, és már alig várom a szellemes összecsapásokat, az izgalmat és a meghökkentő fejleményeket. Mások számára érthetetlen, hogy egy agyon rágott kötetben mi izgalmat találok még, de ők nem látják, vagy még nem élték át ezt az élményt. Mindenesetre ajánlom a kétkedőknek, hátha számukra is ilyen maradandó szenvedélyt okoz, mint számomra. :)

Értékelés: 5*/5

Kedvenc rész:

„– Minden kutya így viselkedik a közeledben?

– Nem, csak a domináns hímek.

Erre fel kellett néznem.

– Puding feletted áll?

– Ő azt hiszi.

– Nem egészséges – mondtam.

Elmosolyodott.

– Nem eszem kutyát.

- Nem úgy értettem.”

 „– Ugye az én steakem nem véres?

- Dehogyis. Te mindent úgy szeretsz, ha az nagyon halott.

- Ha-ha.”

„Edward a földön ült. Rám nézett a szoba másik feléből, és láttam az arcán, hogy ha valaha kikerülünk innen, akkor mindannyiunkat kinyírja.”