Laurell K. Hamilton: Égkék bűnök

„Vagy így, vagy úgy nem vagyok elég jó nekik. És mindig olyan dolgok ezek, amin esélyem sincs változtatni, ha meggebedek is. Hát azt mondom én ezeknek az embereknek, hogy dugják fel maguknak. Jó mélyen, dugják fel! „

Had mutassam be Anita Blake-et azoknak akik nem ismernék még. Tüzes a szó szoros, és átvitt értelmében is. Könnyen eldurran az agya, bármin, ami éppen megpiszkálja lelke sötét bugyrait. Apró termetű, amit könnyedén kompenzál csípős stílusával, élesre töltött fegyvereivel, és csuklóra szíjazott nagy késeivel. A hátára pányvázott „kard”-ról pedig jobb nem is beszélni. Kávéfüggő, bögrefüggő, pingvinfüggő halottkeltő. Akire nemcsak a hullák, félhullák, csinos több százéves matuzsálemek ragadnak, hanem a magas hőfokon izzó alakváltók, meg természetesen, a hétköznapi jelentéktelen humanoidok is. És hát ezekből adódik, hogy nem mindenki kooperál becses személyével. Vagy éppen nem úgy, ahogy ő szeretné.

Honnan:

Jó ideje tart már nálam, hogy Anita Blake mindig szerepel az aktuális olvasások polcán. Hosszú kapcsolat a miénk. Elég döcögősen indult, majd nagy fordulatot vett, és azóta hullámvölgyeket, és hegyeket élünk meg mi ketten. Ő a saját életében, én meg abban, hogy átélhetem vele ezeket az epizódokat. Sokszor meglep, van amikor már idegesít, utána elgondolkoztat, megnevettet, majd teljesen paff leszek tőle ismét. A lényeg, hogy sohasem unatkozom. A hosszú, két kötetet felölelő Leláncolt Nárcisszusz után, nagy intenzitással vetettem bele magam ismét L.K.H. briliánsan kivitelezett világába, hogy újabb magaslatokat, és mélységeket éljek meg, nagyszájú kedvenc Hóhérommal. A lelkesedés, volt amikor lelohadt, és sokszor újra szikrát vetett, majd közepes hőfokon tovább égett, és ez ismétlődött folyton folyvást…

VIGYÁZAT, A BEJEGYZÉS, HELYENÉNT SPOILEREKET TARTALMAZ!

Gondolatok:

Volt egy Anita Blake, akit megszerettetett az írónő, mindenkivel, aki kapható, a fantsyra, gyilkosságokra, nyomozásokra, akciódús, izgalmas harcokra, és jól felépített, sokszínű, árnyalt karakterekre. Most van egy másik Anita Blake, aki a korábbi elveit, mint egy-egy feles ruhadarabot szépen fokozatosan levetette. És hát igen, sok rajongónál ez tette be a kulcsot, mármint a vetkőzés, és az ami azután jön. Már a korábbi kötetben is volt, néhány megejtett pásztoróra, ezzel azzal, és sokan, már ezzal sem szimpatizáltak, hiszen teljes mértékben kifordította az író a szeretett szereplőt önmagából, hiszen, ez már nem is az, aki a kezdetekben, a szívünkbe lopta magát, ecetera…

„Régebben, ha idejöttem, vámpírok hullottak. Most bérelt helyem volt a személyzeti VIP részlegben. Így múlik el a világ dicsősége.„

Én úgy vagyok vele, mint a kávéval –hogy stílszerűek legyünk- kettőt az egyben kaptam. És a történetben volt olyan is, hogy hármat az egyben. De mielőtt előreszaladnék, én szeretem látni Anitának ezt az oldalát is. Hiszen, egy folyamatos fejlődésnek, változássorozatnak az eredményeként született meg a zöldfülű nekromatából, a szörnyek között vígan ellavírozó még tökösebb csajszi. És ezen az úton nemcsak tudást és egy-két pasit szedett fel magára, hanem plusz képességeket, jegyeket, nem kívánt mellékhatásokat, vagy nem kívánt személyek lelkének maradványait, és hát a púpnak sem kellő bajokat. Több magánélet kerül előtérbe, és a munka, vagyis, a hajsza, a nyomozás, és minden egyéb gebasz, hátrakerül sokszor a sunyiba. De valahogy nem zavar, sőt nagyon is élvezetes. És azt is tegyük még hozzá, hogy drága Anitánk se már az, aki az elején volt, több benne a mágia, és a likantrópokra jellemző sajátos jegy. Szóval már kevésbé emberi, mint ahogyan kevésbé szűzies is. Viszont a pirulóssága megmaradt…

Asher

Bizonyos szempontból előtérbe került egyik kedvenc szereplőm Asher, a történetben, és hát igen ő is részt vesz abban az ominózus 3in1 jelenetben, ami konkrétan nem úgy zajlott, ahogy a szemérmes publikum elképzelte. Vagyis az amerikai mércét, csak félig meddig tudta elérni, ez a kis légyott. Francia szemmel viszont mmmmmm, mondja ezt a „drága” Belle. A kezdetek óta szeretem Asher mély fájdalommal teli személyét, akit a századok alatt ide oda dobáltak, kihasználtak, kínoztak, csúfoltak, és megvetettek. Játékszere volt mindenkinek, és addig nem érezte újra, soha, hogy emberszámba, bocsánat vámpírszámba veszik, amíg, nem találkozott nagyszájú főhősnőnkkel. Akinek, ha azt akarja, hogy a nehezen megszerzett szabadságát megtarthassa, sajátjának kell vallania őt. Meg is kezdődik újra a tili-toli, az elvekkel, és természetesen, a sokszor fafejű, konok, mindent a szívére vevő Asherrel.

„– És nem vagyok túlérzékeny.

Ezen nem terveztem vitát nyitni. Asher túlérzékeny, és pont. Mindig is az volt .„

És, hogy mindez miért? Mert újra megjelent a Tanács, méghozzá, a „drága” Belle, szoknyaszéltartója Musette és díszes kompániája kíséretében, ahogy azt az előző kötet végé megígérték meg is tartották. Már a korábbi hasonló látogatás, és látogatók sem voltak piskóták, viszont az is biztos, hogy őket sem sírjuk vissza egyhamar. Ezért is szeretem annyira még Hamiltont. Olyan szinten utálatos figurákat tud megalkotni, és szavakat adni a szájukba, hogy az ember lánya is szívesen megfogná, a hatlövetűt, és csak had szóljon, hulljon a férgese. Irritáló, gonosz, kegyetlen, brutális, és embertelen alakok, ami nem is csoda, hiszen, már rég elvesztették emberi mivoltukat. Egyszerűen, eszméletlenül jó karaktereket tud megteremteni, akik már szinte élnek, és azon kezdünk csodálkozni, hogy nem pattannak ki a lapok közül, hús vér alakban.

Persze a misztikus világ etikettjei, találkozói háttérben meglapult egy kis nyomozás is. Ami megint kicsit undira sikeresett. A 9.-ik kötetet persze, nem tudja semmi sem überelni (kop kop), viszont ez a gyilkosságsorozat is belekerülhetne, a top ötbe. Tetszettek a szövevényes szálak, a kapcsolódási pontok. Kevésbé, a dicsőséghajhász nyomozó. Végre visszatért, és nagyobb szerepet kapott kedvenc sötétben-öltözködök,-és-kocsiban-kajálok zsarum Zeb, aki a szokásos stílusát hozta. Viszont Dolph, és az indulatkitörése, vitte a pálmát, még Richardot is megelőzte vele. Persze mindenkinek lehet idegösszeomlása, és dühkitörése, ami nem maradhat megtorlások nélkül. Én örülnék neki, ha hosszabb ideig is elvikkendezne, és relaxálgatna Dolph, valahol vidéken, és helyette, mindig-leeszem-magam nyomozó vezetné a nyomozásokat, valahogy sokkal szívderítőbb alak, mint „tüsihaj”, akiről már van sejtésem, hogy miért is került a R.E.T.E.K.-hez.

És hát ha már a dühöngésnél tartunk, itt van Richard. Akiről kérdésem, csak annyi Anitásan, hogy:

 „Vajon mikor fogom elkezdeni megutálni Richardot? „

Sokszor kihúzza nálam is a gyufát, felhúzza bennem a pumpát, amiről nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz -e? Az biztos, hogy nem közömbös személy, de hogy pozitív, vagy negatív irányba fordul a mérlegnek az a bizonyos nyele, minden mondata után kétségessé válik. Nem a kedvenceim közé tartozik az biztos, viszont, beszólogatásai, kóstolgatásai miatt vannak a legparázsabb viták, és hát igen, sokszor az idegesítő beszólásai okozzák, hogy elnevetem magam, a tantóbácsira amúgy korábban oly nem jellemző stíluson.

„– Valamit nagyon tudsz te, Anita, hogy mindenki téged akar megdugni. – Na, ez Richard volt.

Jó kis esténk lesz, ha már a dugni is kijön a száján! De ezt már többször megtapasztaltam, ha Richard agya elborult, hihetetlen nagy szemétségeket volt képes kimondani. Pedig nem a rusnya, gonosz vámpírok előtt kellene egymás nyakába hajigálni a szarainkat. Shang-Da szemében ugyanazt a rosszallást láttam, amit a sajátoméban is éreztem, de én nem pampoghatok egy ilyen mondatra. Mindenesetre behajoltam, hadd higgye csak a begőzölt Richard, hogy már a testőrével is smacipartizgatunk, és úgy suttogtam. „

Akiben pozitívan csalódtam, és Micah-hoz hasonlóan jó helyen volt jó időben ebben a kötetben, az Jason. Eddig csak a dzsigoló, humorzsák oldalát lehetett látni, ami itt megdől, és rájövünk, hogy van ész is a szőke fürtök alatt, és a kék szemét sem csak a csábításra használja. Remek megfigyelő, és eszméletlenül jó következtetéseket von le. Anitának mostantól nem is kellene tépnie magát, hogy megoldja ügyes bajos dolgait. Egy két ilyen mindenről-lerántom-a-leplet beszélgetés, és semmi baja sincsen.

Belopta a szívembe magát a prüntyőkéző, és madam-ozó Bobby Lee is, aki úgy tűnik mostantól szintén állandó szereplővé válik.

„– Eldobja a fegyvert – üvöltötte Bobby Lee a következő pillanatban, és Claudiával az élen mindenki elhajította a pisztolyát. – Kibaszott pisztolyt kibaszottul eldobja a kibaszott földre! „

A családi hármas, viszonylag háttérbe szorult, de remélem, hogy ez a következő kötetben kompenzálódik. Nathanielről nagyon szívesen olvasok ugyanis. A végén kaptunk egy kicsiny ízelítőt, a hárman vagyunk egy pár, effektusból, és a tündéri esti-mese-minden-este pillanatól.

Ami zavart a kötetben, az az, hogy folyamatosan úgy éreztem, hogy már egy hét eltelt, a történetben, mert annyi minden történt. És nem, még mindig ugyanazon a napon vagyunk, még ennyi idő hátra van, és hát igen, még mi minden lesz itt estig. Egyszóval túlzsúfolt volt. Sokat vett el a történet vonzerejéből, és így többször is könnyedén rávettem magam, hogy lerakjam, mert tudtam, hogy úgysem maradok le semmiről, történni fognak itt a dolgok, mint egy brazil szappanoperában. Bár vakság, és amnézia nem esett meg, viszont voltak világszerte körözött bűnözők, előjött, Minden Vámpírok Anyja, volt idegösszeroppanás, öngyilkossági kísérlet, hajkopasztás, szóval minden, ami majd 500 oldalba belefér. Kicsit olyan hangulatom volt, mint mikor az első könyvet olvastam, és az írónő, annyi mindent be szeretett volna mutatni nekünk a kicsiny felépített világából, hogy az a bizonyos pohár túlcsordult. Túl sok lett, ami erre a kötetre is elmondható.

Viszont a kedvemet nem vette el a sorozat továbbolvasásától!

Értékelés: 3,5 /5

 

Kedvenc rész:

Csörög a telefon de ki veszi fel?

„Aztán meghallottam. A telefonom volt, de szinte egy másik dimenzióból érkezett a tompa csörgése. Felülni pedig hiába próbáltam, a kezek és lábak az ágyhoz szögeltek.

Valaki hörgött, és a karcsú kar Micah lábáról beszippantódott a takaró alá. Morgás, nyögés, hosszas kaparászás és némi bizonytalan átkozódás következett.

– Iigeen – hallottam Cherry bizonytalan hangját, ahogy az az illető is, aki a vonal másik végén várakozott. Aztán csend. – Nem, bocs, nem Anita vagyok, de adom, egy pillanat.

Másik keze megböködött egy kupacot a takaró hozzám közelebb eső vidékén, ami felmorrant.

– Mi van?

– Telefon.

– Halló – röffent bele Zane a kagylóba, mielőtt egy szót is szólhattam volna. – Várjon egy pillanatot, itt van valahol. Adom.

Egy másik, szintén sápadt, de valamivel férfiasabb kar jelent meg a takaró felett, kezében a telefon, de nem értem el. Még a karomat sem bírtam mozdítani. Végül nagy nehezen letaszigáltam magamról Micah-t, hátha valahogy fel sikerülne ülnöm.

– Menj arrébb kicsit, Micah, fel kellene vennem a telefont – dörmögtem a fülébe. Nagyot nyögve fordult le rólam, át a másik oldalára. Végre felülhettem, de Nathaniel gyorsabb volt, már a füléhez tartotta a

kagylót.           

– Mit mondhatok, ki keresi? – szólt bele szinte ébren.

– Kérem a telefont – nyújtottam a kezem.

– Zerbrowski az – suttogta, és átadta a kütyüt.

Hát igen, ez nagyon kellett. Mély levegőt vettem, nyeltem kettőt, és a fülemhez emeltem a kagylót. Gyanítottam, hogy mire számíthatok.

– Helló, Zeb, mi van?

– Hány taggal alszol te egy ágyban, Blake?

– Közöd?

– Jól hallottam, hogy az egyik lány volt? Nem is tudtam, hogy mindenevő lettél!

– Zerbrowski, alig két órát aludtam – nyögtem, miután az órám világításgombját megnyomtam, és végre láttam, milyen istenverte korán van. – Ha csak azért hívtál, hogy lecsekkold a nemi életemet, leteszem.

– Jó, bocs, csak váratlanul ért – kuncogott. – Én esküszöm, igyekszem nem szétpoénkodni az életed, de olyan ritkán szolgáltatsz ennyire jó témát. Muszáj volt ráugranom.„