Erin Morgenstern: Az éjszakai cirkusz

„Bármilyen sokszor is jártam a cirkuszban, biztos vagyok benne, hogy vannak sátrak, amelyeket soha nem fedeztem fel. Bármilyen sok érdekességet láttam, bármilyen sok ösvényt bejártam, mindig maradnak felderítetlen zugok, ajtók, amelyeket soha nem nyitottam ki.”

Friedrick Thiessen, 1896

Amikor rágondolok, erre a könyvre egy kép ugrik a szemeim elé. Egy kietlen utca, ahol a szél nagy erővel görgeti a szemetet és az újságpapírt és metszőn belekap az ember hajába és ruhájába. Kislány áll az utcán egy cukrászda előtt, ahol a kirakatban csodálatosan díszített tortaköltemény forog egyenletesen. Olyan ízeket, érzéseket és emlékeket ígérve, amelyekben eddig soha nem volt része, és ha a vajas illatfelhő andalító szavának hinni lehet, az első falat után a kapott élménynél tökéletesebbet már soha sem kívánsz. A kislányt minduntalan magához vonzza a kirakat, nézi, sóvárog utána és napról napra visszatér, hogy tányérnyi szemekkel megcsodálja és fájdítsa a szívét tovább. Én vagyok a kislány és a torta nem más, mint ez a könyv. És bár az ember lánya fél attól, hogy tömény lesz, és pihenni is kell a fogyasztása közben, mégis egy helyben fogyasztandó, mivel minden egyes lappal nő az éhség, ahelyett, hogy csökkenne, és soronként újabb és újabb íz kavalkád táncol át az ízlelőbimbókon, hiába is várjuk, hogy eltelünk az egyhangúsággal.

Gondolatok:

Első benyomásom az volt, hogy egy könyvcsodát tartok a kezemben, a második, hogy ellensúlyozni akarja a külcsín a belbecst. Hiába figyelemfelkeltő a fülszöveg azon része, ami a könyvből vett idézet, hogy ha a folytatás egy fantasy elemekkel tűzdelt szerelmi szálat vezet fel. Egy tipikus mostani YA könyv, aminek helyszíne a változatosság kedvéért egy cirkusz és a szereplő szerelmesek varázsolnak, harcolnak és küzdenek az együtt maradásért. Azonban a képlet nem ennyire egyszerű.

Annak ellenére, hogy ezzel az előérzettel álltam hozzá, eszméletlenül vonzott magához, mint a kislányt a torta. Nem azt kaptam, amit előre vártam. Hogy ez baj-e? Egy csöppet sem, pont ellenkezőleg. Mert többet adott a könyv, mint amit elsőre ígért.

Le kell szögeznem, hogy aki nagy kalandokra, akciódús, pörgő cselekményre vágyik, és ezért magával viszi az utazópoggyászában, hogy a vonaton való zötykölődés alatt a főhősökkel együtt fusson, azok életéért ne tegye! Olyankor vegye a kezébe, amikor már minden elcsöndesedett a közelében, nem zavarja semmi, nem gondol a holnapi munkára, arra, hogy renoválni kellene a lakást vagy, hogy ki kell cserélni a cipőt, amit a kutya megrágott. Egy nyugodt csendes délutánon, ahol az eső egy kicsit pöszörög, amikor be lehet burkolózni abba a csodákkal televarrt, puha és andalító takaróba, amit ez a történet szőtt. Hogy miért délután? Mert mire az ember végez vele beköszönt az éjfél és lehet, hogy pont a város mellett horgonyoz le a cirkusz, hogy meglátogasd saját magad.

„Bonyolult dolog ez. A mese lényege és a mögötte rejlő gondolatok egyszerűek. Az idő megváltoztatta és összesűrítette őket, többé tette egyszerű történeteknél, nagyobbá a részeik összegénél. De ehhez időre van szükség. Az igazi mesének időre és sokszori meghallgatásra van szüksége ahhoz, hogy azzá váljanak, amik.”

Nem modernkori fantasy történet. Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején találjuk magunkat, lovaskocsik, krinolinok és cilinderek társaságában. Az időben és személyek között ugrándozva több szálon megismerve a múltat, jelent és jövőt. A fő szereplők nem emelkednek ki a történetből, hiába ők a mese központi alakjai, és a végső játék kiszemelt áldozatai. Megbújnak a történet szálai mögött, miközben formálják, változtatják, míg magukat is bele nem szövik. Nem a szerelemre épül elsődlegesen a történet, nem ez a központi eleme. Mire Celia és Marco feleszmélnek, hogy ők szerelmesek már több mint a könyv két harmada eltelik. A középpont maga a cirkusz. A cirkusz pedig maga a könyv. Hiszen a réveur-ök tiszteletére vörös borítón fogad minket a Friedrick Thiessen csodálatos órája. Majd belépünk az első lapokon a fekete-fehér csíkos függönyökön át a cirkusz területére. A cirkuszunk pedig a múlt és jelen szálaiból szövődik össze a szemünk előtt az emberek gondolatai, cselekedetei és versenyei által, miközben utunk során folyamatosan kísérnek a csillagok, hogy soha ne felejtsük, hogy egy különleges éjszakai előadás részvevői vagyunk. Csodálatosan megkomponált történet, amihez gyönyörű dizájnú kivitelezés dukál. Egy igazi Fabergé tojás, ami nem csak kívül csodálatos, sőt, amit tartalmaz még lélegzetelállítóbb, mint a külső.

„Azt akarják hinni, hogy a mágia semmi egyéb, csak ügyes csalás, mert ha elhinnék, hogy mindez igaz is lehet, éjszaka nem tudnának aludni a félelemtől: megrémítené őket a tulajdon létezésük.”

Az írónő olyan részletességgel írja le a vacsorákat, magát a cirkuszt, és az egyes sátrakat, valamit azok produkcióit, hogy érzed a szádban a különleges parfé ízét, hallod a selyem suhogását, amint tánc közben ellibben melletted egy-egy szoknya, vagy végigfut a testeden egy csöpp lúdbőr, amikor megérkezel a jégvirágokkal teli kertbe. A cirkusz és az annak vonzáskörében élő emberek annyira valóságosak, hogy elhiszed, hozzád is bármikor eljuthatnak, reggel arra ébredhetsz, hogy a házak cseréptetején túl megjelenik egy-két csíkos vászontető.

 „Többé nem vagy biztos abban, hogy a kerítés melyik felén van az álom, és melyiken a valóság.”

Először kissé meglepő, hogy nem csak a cirkuszban és nem csak az azt létrehozó személyekkel találkozunk. Majd lassan szépen a gördülő fonalgombócok végei találkoznak, összegabalyodnak és tovább szövik a történet szálát. Remélhetőleg az írónő is úgy gondolja, hogy ezeket a fekete-fehér szálakat fel lehet venni és új még gyönyörűbb csodákkal, érzelmekkel és csillagokkal teliszőtt takarót lehet szőni, amibe belesüppedhetünk egy melegségre kiéhezett napon. És ha a színek közé keveredik az arcunkról egy kis pír, az izgatottságtól, az sem gond, hiszen azzal csak azt fejezzük ki, hogy hű követői és szerelmesei vagyunk a cirkusznak. Igazi réveur-ök . Örök Álmodók.

Értékelés: 5/5

Kedvenc rész:

„- Chandresh azt mondja, egy bombay-i kurtizán szobájáról vette a mintát- mondja Marco. – Szerintem meg remekül lehet itt olvasni. „

 „- Jó lettél volna balerinának! – jegyzi meg Madame PadvaCeliának. – Olyan ügyesen használod a lábadat!
- Hát még akkor milyen ügyesen használom, ha levesznek róla! – feleli Celia, és Mr. Barris kis híján felborítja a poharát, Madame Padva pedig halkan kuncog.”