Töredezett, zaklatott, brutális… Pierre Lamaitre: Téboly

Mit tennél akkor, ha a legfontosabb dolgot is elveszítenéd az életben? Mit tennél, ha nap, mint nap eltűnnének azok a dolgok, személyek az életedből, amik, vagy akik addig az alapját képezték? Mit tennél, ha észrevennéd, hogy darabonként veszíted el saját magad? Amikor már nem tudod feleleveníteni, hogy milyen volt, a régi életed? Mit tennél, hogyha egyre inkább kérdésessé válna, hogy bízhatsz –e, nemcsak másokban, hanem elsődlegesen saját magadban? És végül mit tennél, amikor ráébrednél, hogy végérvényesen teljesen megbomlott az elméd?

VIGYÁZAT A BEJEGYZÉS HELYENKÉNT SPOILERT TARTALMAZ!

Sophie-nak mindene megvan, amire egy ambiciózus, jó családból származó fiatal nő csak álmodhat. Szerető férj, egy remek állás, luxuslakás, nyaralások. Minden, ami egy csodás élethez kell. Majd szépen lassan, lépésről lépésre, valami megváltozik, és minden egyre csak rosszabb lesz. Nem találja az óráját, ellopják a kocsiját, elvesznek az üzenetei. Majd kiderül, hogy, az órát máshova tette, mint ahogy az autót is egy másik utcába parkolta le, és az üzeneteit is, vagy már vagy, még nem küldte el. Kicsi figyelmetlenség csupán. Vagy mégsem? A kezdeti szórakozottság egyre jobban, és jobban elfajul, és hozzá depresszió, melankólia, és fáradság társul. És a szép boldog élet, mint egy szép piros alma, lassan, de biztosan elkezd romlani, a külső személőknek még úgy tűnik, hogy tökéletes, viszont a rohadás elkezdődött. És mindennek a gócpontja Sophie. Aki maga sem érti mi történik körülötte, hiszen nem emlékszik semmire ami összekapcsolódna azzal, hogy is került a bevásárlószatyorba olyan áru, amit nem is rakott bele, és ezt követően érthetetlen, miért gyanúsítják lopással. Vagy tegyük fel, hogy lehetséges az, hogy utált anyósa az álmához hasonló módon halt meg, miközben ő aludt? Vagy mégsem? Egyre több bizonytalanság, egyre több alvás nélküli óra, és egyre közelebb sodródik az őrület határához. Majd miután mindent elveszít, ami még a régi életéhez kötné, történik még egy gyilkosság, aminek körülményei megint homályba vesznek. Nincs más megoldás, csak a menekülés? És ez az út a többi hullával van kikövezve? A legfőbb kérdés pedig az, tényleg Sophie a gyilkos?

Pro:

Az egész történet szaggatottan, akadozva, zakatolva indul. Hiszen maga Sophie is ketyeg, akár egy időzített bomba. Úgy tűnik, hogy már fel is robbant, mikor először találkozunk vele, és ez nem az első alkalom volt. A rövid, egyszerű mondatokkal éri el az író a töredezettséget, és darabosságot, ami Sophie homályos agyában lezajlik. Akadozó gondolatok, kiesett pillanatok, és feszült hangulat. Tökéletesen átadja az érzést, szinte átültetődik az űzött vad érzése az olvasóba.

Tetszett, hogy nem a kezdeti tünetektől ismerjük meg Sophie-t, hanem már akkor, amikor nincsen tisztában a tetteivel, kimaradnak, a napjaiból, bizonyos részletek, zaklatott, és folyamatos rettegésben él. Nem láthatjuk, és hallhatjuk, a kezdeti optimista, pozitív kisugárzású nő fokozatos darabokra hullását, hanem vele együtt már azonnal egy újabb lelki gödörben vagyunk, egy újabb olyan helyzetben, amit egy ködös pillanat okozott. Vagy mégsem?

Sophie okos nő, mégis kételkedni kezd magában, teljesen zavart, és életének kicsiny részeit, csak később ismerjük meg. Benne is felmerül, hogy az akinek megbomlott az elméje, azt felismeri –e, vagy épp akkor lenne őrült, hogy ha nem tenné ezt. A bevezető rész a darabos széthullottságával, nagyon jól tükrözi a nő belső állapotát, és ez az amiért tetszett, mert a belső érzések tükröződését, a legnehezebb szavakkal leírni, viszont itt sikerült.

Ezt követi a váltás, az E/1-es rész, és a kristálytiszta, logikus, és ördögi gondolkodásmód felváltja a darabosat. Egy jól felépített „mesterművet” kapuk, egy tervet, aminek célja nem más, mint, hogy egy embert teljes mértékben tönkretegyen pszichésen. Sokfajta kínzást láthattunk, olvashattunk, már, a brutális fizikai csonkításoktól, a kegyetlen lelki megtörésekig. De ennek az elkövetőnek, mégis a legfőbb fegyvere, hogy az áldozatát nem más mint saját maga  ellen fordítja, magával szemben teszi bizonytalanná, saját magát kezdi gyűlölni, marcangolni, így hajszolva őt teljes tébolyba. Az eszköz pedig nem más, mint a fokozatosság, mindig valami kicsivel kell kezdeni, és szépen lépésben haladva, a cél, vagyis a teljes összeomlás felé. Eszméletlen cinizmussal szemléli művét, és cseppnyi megbánást nem mutat egyik gyilkossággal szemben sem, hiszen azok, is csak egy állomást, és szükséges eszközt képviselnek a nagyszabású tervben. Minden mozdulat kiszámított, hiszen mögötte sokéves előkészület, és megfigyelés rejlik, minden apró részletre ügyelve. És mégis a megvalósítás mellé egyfajta terápiás jelleg is társul, mindkét fél számára. A kezdő felállás, miszerint az egyikük mentálisan teljesen ép, és kiegyensúlyozott, fokozatosan a másik oldalára kerül, aki idegi feszültségben van, szorong, és depresszív tüneteket produkál. Jól megfigyelhetők a javulás, és a romlás fázisai.

A pszichológiai hadviselés, nagyon jól kidolgozott, és leírt.  A válogatott eszközök tára, a lehető legkegyetlenebbek, és Franz, olyan belső nyugalommal, és közömbösséggel szemléli a tetteit, hogy sokszor, mint később Sophie gyomra, a miénk is felfordul. Kegyetlen, ahogy a férjét teljesen nyomorékká teszi, és az is, hogy a vetélésbe hajszolja a nőt.

Kiderül, hogy a mindennapjainkat körbehálózó internet, mennyire az életünk megkeserítője lehet, ha illetéktelenek lépnek be a mi elektronikus világunkba. Vagy mi minden szerezhető be róla, ha az ember a „megfelelő” oldalakat böngészi, és ráadásul van pénze. Felmerül, az emberben, hogy bárki bármikor ugyanígy figyelheti, követheti, és az életének minden egyes percébe beleláthat, elemezheti, és vizsgálhatja, mint valami kísérleti egeret, és igen frusztrálva, is érezheti magát, egy-egy pillanatra a saját lakásában, miközben elmélázik azon, hogy lehet, hogy éppen, őt is figyeli valaki. Mit nem tesz a paranoia…

Szerintem a világon a legkegyetlenebb dolog valakit magatehetetlenné tenni, méghozzá úgy, hogy közben, a saját magába vetett bizalmat is ellopják. Franz ezt teszi, és élvezi, minden egyes percét a tetteinek, ez képezi a terápiájának a részét, amivel lelki egyensúlya, napról napra javul, Sophie-ével szemben.

A végén lévő részéről érkező csavar, a jól felépített elképzelésének tökéletes befejezését hozná, ha meglepetésekkel Sophie nem szolgálna. Kiderül, hogy hiába figyelünk egy ember több éven át, azzal, még nem válik nyilvánvalóvá, minden cselekedete, és nem lehet tökéletes következtetéseket levonni, egyes hatásokkal kiváltott reakciókra. És hát a vége… Hogy fordul -e a kocka? Az események alakulásához, egy bár laikus, de hatásos pszichológiai kórkép adja meg az utolsó löketet. És természetesen a borítón látható esküvői ruhára is magyarázatra találunk.

Kontra:

Talán a töredezett jellege adja, hogy a történet eleje vontatottnak érződik. Lassan bontakozik, ki, és döcögős. Valahogy az ember ezért könnyebben otthagyja az asztalon, vagy egy két oldalnyi olvasásig mélyed csak bele. Viszont ezt követően, már mikor a naplóleírások következnek, szinte repülnek a sorok, amiknél, néha meg kell állni, és elgondolkozni, hogy mennyire beteg ez az ember.

Másrészt, kiszámítható a történet vége, és maga az indíték is. Könnyen levezethető, nem okoz nagy talányokat. A jól levezetett fokozatos kegyetlenség az, ami a velejét adja a történetnek. Az embereket a pénz, a hatalom, és a bosszú hajtja, sok esetben az első kettő összekapcsolódik. Esetünkben, is a bosszú kerül előtérbe, annak okai, sem okoznak nagy fejtörést, csak a részletek ismertetése színesíti meg kissé.

Ajánlom azoknak, akik a véres brutalitással szemben jobban szeretik a jól levezetett pszichológiai bűnözést, a lélekre gyakorolt kegyetlen eszközök hatását, és azt, amikor az űzött vadból válik vadász.

Értékelés:4/5

Kedvenc rész:

„ A net egy gyilkosok által fenntartott hatalmas szupermarket. Minden föllelhető rajta: fegyverek, drog, lányok, gyerekek, tényleg minden. Az egész csupán türelem és pénz kérdése.”