Ohh könyvesbolt te drága…

Megesett a nem túl távoli múltban, hogy betévedtem egy könyvektől roskadozó polcos, könyvektől illatozó szemet, orrot és ujjakat csiklandozó könyvesboltba… átvenni az online rendelésemet. Mint ritka alkalmak egyikét meg kívántam ragadni a lehetőséget, hogy ne csak a monitor zizegő képén keresztül, hanem sokdimenziós voltukban is magamévá tegyem a könyvek okozta bizsergető érzést. Szóval körbe akartam nézni ráérő időmben. Az akartamon van a hangsúly. Az eladó hölgy úgy csapott le rám, mint Carrie Bradshaw egy leértékelt Gucci cipőre. „Segíthetek?” Kérdése mögött olyan fokú túlbuzgóság lapult, mint ha egy karton Hell és egy tucat duracell nyuszi túlcsordult energiája hajtaná. Miután közöltem vele, hogy a rendelésemért jöttem, de előbb szét szeretnék nézni, a mondat befejezése előtt már egy „Rögtön hozom!” felkiáltással csak egy porfelhőt hagyott maga után, mint a Kengyelfutó Gyalogkakukk. És ez feszélyezett-e engem? Egy kicsit? Majd már egy kicsinél jobban, hogy a nyomomba szegődött, és kísérgetett sorról sorra, kinézve a könyvet a kezemből, amit felvettem, árgus szemeket meresztve, hogyan rakom vissza a polcra azt a könyvet, amit nem vettem meg. Taktikát váltva gondoltam a szűk részhez csak nem követ, ami a friss megjelenések, és a pénztár között honol. Így bevetettem magam az újdonságok közé. Mint lelkes vendég gondoltam az új Nyári Krisztián: Így szerettek ők 2 kötet csak azért van kirakva, hogy a leendő vásárló belekukkantson, szemrevételezze, esetleg lapozza is a kötetet, így gyanútlanul kinyitottam, és elmélyedni kezdtem a felvonultatott magyar irodalmi élet színe javában. Majd rám vetült egy árnyék. A pénztárból az eladó úgy gondolta szuper szemeim szkennerjével kilopom a tintát a lapok közül, így hogy ő ezt megakadályozza szorosan rámtapadt, és lyukat égetett a hátamba. Mivel egyre jobban fokozódott az a kellemetlen érzésem, hogy engem, vevőt nem néznek jó szemmel, mikoris a leendő, tőlük rendelendő köteteket nézegetem, úgy gondoltam ideje fogni a nyúlcipőt, gyorsan fizetni és rájuk zárni az ajtót, hogy kiélvezhessék a magányt a könyvek erdejében. Komolyan hallani véltem egy elégedett sóhajt, ahogy becsukódott az ajtó, vagy lehet, hogy már csak a felfokozott idegállapotom okozta ezt a hallucinációt. Megértem én, hogy az ember ki szeretné élvezni a magányt, főleg ha ehhez a magányhoz milliónyi könyv társul, és a hely mondjuk egy könyvtár, de nem egy könyvesbolt! Ahol a feladat éppen a könyvek eladása, és nem a vevők minél gyorsabb kipaterolása a cél az üzletből.

És hogy miért gondoltam, hogy mindezt az élményt megosztom Veletek? Nem is olyan régen írtam egy posztot a változó könyvvásárlási szokásokról, azok okairól és várható alakulásukról. Ebben kifejtettem, hogy az évek alatt mennyire megcsappantak a könyvesboltban tett olyan célú látogatásaim, hogy csak kiélvezem, hogy ott vagyok, és közben kiszemelek magamnak leendő polctöltő lakókat. A boltlátogatást gátló tényezők hosszú sorába mostantól felvehetem az idegesítő eladókat is, pedig pont azok hiánya miatt is vált ez a könyvesbolt az egyik kedvencemmé. Mostantól viszont még egy mínusz üzlet, ahol nem lófrálok, és csak célirányos rendelésfelvételeket folytatok le, nehogy megsértsem az eladókat jövőbeni vásárlási szándékommal, amit elviekben ők a munkájukkal segítenek. Bele se merek gondolni, hogy a karácsonyi kavalkáddal hogy fognak megbirkózni, mikoris az egy potenciális vevőt felváltja hat-hét emberke, akik még a könyvekhez is mernek nyúlni… Jujjj!!!