2011. március 27., vasárnap

Mozimustra

Bejegyezte: Inka dátum: 22:09 1 megjegyzés

Az idei év sem lesz szűkében a jó filmeknek. Összeszedtem azoknak a jegyzékét, amik nemsokára, megjelennek, kicsiny hazánkban, vagy már nagy erővel dübörögnek a filmszínházakban…

 

Sucker Punch (Álomháború)

Hazai bemutató 2011. március.24.

 

Bocsánat, de nekem az angol elnevezés sokkal szimpatikusabb. Dögös csajokkal, szamurájkardokkal, géppuskákkal, tűzzel felmelegítve és sok akcióval megszórva jött márciusban Zack Snyder, a 300, és a Wachmen rendezőjének új filmje. A látványos fantasy elemektől sem mentes film kifejezetten mozis nézésre ösztökéli az embereket, és még szebb lenne az élet egy 3D-s verzióval. A filmről először még tavaly láttam előzetest, épp hogy kiadták, a nagyközönség részére megkukkolásra. Neki köszönhetően megszerettem az itt már sokszor emlegetett Lords of acid bandát, akiknek Crablouse, számuk hallható a trailer alatt. A filmre már tavaly beneveztem, mivel már régen láttam Lara Crofthoz hasonló belevaló tűzrőlpattant léányzókat. És, hogy ez még meg van fűszerezve fantasy, és eszméletlen látványelemekkel…. Hol vehetem meg a jegyem?

 

A film:

Egy lányt megfosztanak a szabadságától. Babydoll (Emily Browning) azonban nem adja fel. Mindenre hajlandó, hogy kikerüljön a rács mögül, és meggyőzi négy társát, hogy szökjenek együtt. A szabad szájú Rocket (Jena Malone), a ravasz Blondie (Vanessa Hudgens), a hűséges Amber (Jamie Chung) és a magának való Sweet Pea (Abbie Cornish) egyesült erővel lázad fel a sors és fogva tartójuk, Blue (Oscar Isaac) valamint emberei, Madam Gorski (Carla Gugino) és High Roller (Jon Hamm) ellen. És amikor úgy érzik, hogy még sincs esélyük, felfedezik, hogy a borzasztó valóság elől van egy másik menekülő-útvonal is: a fantáziájuk.
Babydoll vezetésével a bezárt lányok elképesztő küzdelmet kezdenek szamurájok, sárkányok, valószerűtlen gonosz lények ellen. Azonban a közös harc során el kell dönteniük, hogy mi az, amit képesek feláldozni a túlélésért, és a szabadságuk visszaszerzéséért
.”

 

Womb – Méh

Hazai bemutató 2011. április 07.

 

Egy tragikus gyermekkori szerelem történetét dolgozza fel Fliegauf Benedek filmje. És napjaink egyik kényes témáját feszegeti. Mennyire etikus klónozni egy embert? És mennyire etikus egy olyan embert, aki életünk szerelme volt. Saját gyermekünkként tudunk rá tekinteni? És mi történik, mikor a gyermek felnő, és életünk szerelme néz vissza ránk… Felkeltette az érdeklődésemet, és főleg, hogy magyar vonatkozása is van, még inkább, a megnézés mellé állít. Úgyhogy beszámoló később várható….

 

A film:

Fliegauf Benedek első angol nyelvű filmje, a Womb Rebecca és Thomas szerelmi történetéről szól. A fiatal pár tragédiája akkor következik be, amikor egyik útjuk során Thomast elüti egy autó és meghal. Rebecca nem akarja túltenni magát a veszteségen, ezért úgy dönt, klónozza és gyermekeként ad újra életet a fiúnak.”

 

Red Riding Hood (A lány és a farkas)

Hazai bemutató 2011. április 28.

 

 A Twiligt elsőszámú rendezőjének Catherine Hardwicke-nek újabb filmje. Aki nem is tagadja, hogy mennyire az Alkonyat nézettségének megdöntésére hajaz az alkotással. Kérdéses viszont az, hogy mennyire nyerő az elgondolás mellé társuló kivitelezés. Hiszen amennyihez a filmből szerencsém volt eddig, - hiába nem szabad viszonyítani, mivel ugyanarról a rendezőről van szó- teljesen azonos képi világot kapunk. Forkshoz hasonlóan Daggorhorn is a borongós, zöldes félhomályban játszó erdőhöz közel van, így hát nem csoda, hogy a hangulat, és a színvilág is ehhez társul. De az, hogy már a film kezdő képsorait követően, egy olyan jelenetbe akadjunk, amit ama ominózus nagy sikerű kasszarepesztő korábbi alkotásból kénytelenek voltak kivágni… (Itt az avarba esős nevetős jelenetre célzok.) No hát, hagy némi kivetnivalót maga után. Tudom, hogy mindent meg kell ragadni, és addig kell a vasat ütni, amíg meleg, de tényleg csak ezzel az egy arccal, és vonulattal rendelkezik a rendezőnő?

Másrészt, már azért is megnézem, mivel gyerekkorom félős polcára került az igazi Piroska és  a farkas történet. Azon kevés könyvek egyike volt ugyanis, amiket nem engedtem a szobámba, hátha kijönnek a szereplők a lapokról… Gyerekes, de ez van. A filmet nagyon vártam már, tűkön ülve, hiszen olyan jó összevágások kerültek ki a filmvágóból. Kacsingattam, szó szerint flörtöltem az időponttal, hogy akkorra, már mennyi mindenen túl leszünk államvizsga előtt, és levezetésképpen, milyen jó is lesz ezt megnézni. Most előttem a filmmel, ott tartok, és arra gondolok, hogy valamikor olyan pillanatban kellene megnézni, amikor már tényleg nem találok semmit, ami lekötne. Vagy megvárom a hazai bemutatót… Addigra lehet, hogy valamelyest elfelejtem az első impulzusokat, és sikerül elvontatni egy filmszínházba. Talán…

 

A film:
Valerie (Amanda Seyfried) meg akar szökni. Szeret egy fiút (Shiloh Fernandez), de a szülei egy ismerős család gazdag fiának (Max Irons) szánják. Ám azon a napon, amikor a fiatalok nekivágnának az erdőnek, holtan találják Valerie nővérét. A tettes valószínűleg az a vérfarkas, aki régóta a falujukat körülvevő sötét erdőben él.
A fenevad mostanáig megelégedett a helybeliek neki szánt ajándékaival. De felkelt a vérvörös telihold, és a farkas többre vágyik. Újabb és újabb áldozatokat szed, még akkor is, ha tudja, kivívja az emberek haragját.
A falusiak a híres vérfarkasvadászhoz (Gary Oldman) fordulnak segítségért, aki azt állítja: a farkas nappal a faluban élhet. Már csak az a kérdés, ki az.
Valerie sejti, hogy olyasvalaki lehet, aki nagyon közel áll hozzá. Ez teszi őt egyszerre gyanúsítottá, a következő lehetséges áldozattá és csalétekké is.

Thor

Hazai bemutató 2011. április 28.

 

Akik szeretik a Marvel feldolgozásokat, jó hírrel szolgálok. Áprilisban ugyanis érkezik hozzánk a Thor. A skandináv-germán mitológián alapuló képregény filmváltozatában olyan nagynevű színészek szerepelnek, mint Sir Anthony Hopkins, vagy a friss Oscar-os  Natalie Portman. A látványelemekben igen csak bővelkedő film melletti utolsó érvnek pedig csak annyi, hogy 3D-s lészen. Kell ennél több ok, arra, hogy megnézd? Én mindenesetre pályázok egy előremelegített ülésre, és egy plusz szemüvegre…

 

A film:

Thor nagyszabású kalandja kitágítja a Marvel univerzumot a jelenkori Földtől Asgard misztikus birodalmáig. A történet középpontjában a hatalmas Thor áll, az erős, de gőgös harcos, akinek vakmerő tettei miatt újra fellángol egy ősi háború. Ezért Thort száműzik a Földre, ahol az emberek között kell élnie.
Amikor világának legveszélyesebb gonosztevője a legsötétebb erőket küldi a Föld ellen, Thor megtudja, mit jelent igazi hősnek lenni
.”

Külföldi bemutató: 2011. március 4.

Hazánkban, még nincs időpont, arról, hogy mikor érkezik a Beastly című könyv filmfeldolgozása, amely majdnem egy évet késett így, is, hiszen a Harry Potter elvitte előle a pálmát. Hiszen hogy adjanak ki egy olyan filmet, ami nem járna akkora bevétellel, mivel egy nagyágyú elszívná tőle a nézőközönséget? Szóval, amikor ráakadtam, és megláttam a megjelenés dátumát, még tavaly, megörültem neki, hogy jujj de jó, estére már meg is nézzük… Hát igen nagyot koppantam, amikor megláttam, hogy a bemutatót áttolták 2011-re. És ami még megdöbbentőbb, az az, hogy lehet, hogy nálunk meg sem fog jelenni a mozikban, hanem már azonnal dvd-n lehet megvásárolni.
A történet, a modernkori tini Szépség és a szörnyeteg feldolgozás. Vagyis, egy beképzelt, önhitt, gazdag, jóképű srácot, megátkoznak, mivel senkiben nem látja meg a szépséget, csak a külsőségek számítanak neki. Büntetése az lészen, hogy külseje is olyanná, válik, mint amilyen a lelke. Vagyis rút, és visszataszító lesz, aminek eredményeként, szinte mindent elveszít, amit addig csinos pofijának köszönhetett. Helyzetén csak akkor tud változtatni, hogy ha valaki őszintén, szívből szeretni fogja őt, a szörnyű kinézete ellenére is. És mint ahogy az alcím is mutatja, a szerelem soha nem lehet csúnya. Főleg akkor, ha a főszerepet az az Alex Pettyfer játssza, akit mindenki nagyon szívesen látna, a Csontváros Jace-eként, vagy éppen az Éhezők viadalának Peta-jaként. Mindenesetre én nagyon várom, annak ellenére is, hogy nem olvastam még a könyvet, hiszen életem legkedvesebb történetének feldolgozása. És hiába bármilyen allűr, a mondanivaló változatlan marad, és örök. És a végén csak ez számít…

Jane Eyre

Külföldi bemutató: 2011.március 11.

 

Örök szerelmem marad Charlotte Brontë műve, aminek már számtalan feldolgozását láthattuk. Az én egyik kedvencem, az a minisorozat, amely a BBC gondozásában készült, 2006-ban. A Mr. Rochestert alakító Toby Stephens itt lopta be magát a szívembe, és Ruth Wilsonnal karöltve, egy, a könyvet méltán feldolgozó adaptációt valósítottak meg. Hogy mi sül ki az idei változatból, az majd kiderül. Viszont az, már biztos, hogy én vevő vagyok rá, hiszen akárhány változatát látom, mindet szeretem. Lehet, hogy ez is belelopja annyira magát a szívembe, mint a Ruth féle… Ki tudja még?

 

A film:

Jane Eyre-t, a nincstelen árva kislányt nénikéje leányiskolába adja büntetésből. Bűne annyi, hogy okos, tehetséges, és nem hajlandó alávetni magát a felnőtt világ hazug, képmutató törvényeinek. A szigorú leányiskolában kíméletlen megaláztatásokat kell kiállnia.
Évek múltán az ifjú Jane Thornfieldbe szegődik nevelőnőnek, hogy a kastély mindig távol levő urának törvénytelen leányát, Adele-t tanítsa. Thornfield ódon falai baljós titkokat rejtenek. Egy titokzatos szolgáló néha fel, majd eltűnik, időnként pedig hátborzongató nevetés hallatszik a homályos folyosókon
.”



Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész

Hazai bemutató: 2011. július 14.

 

És hát végezetül jöjjön még egy kis hazai vonal. Júliusban egy korszak lezárul. Egy generációt meghatározó kultusz, ha szabad így neveznem, ténylegesen, filmen is véget ér. Igen Hölgyeim, és Uraim, véget ér a Harry Potter. Megküzd egymás ellen a sötétség, és a jövő generációnak alapjait képező hősök. Várom, is meg nem is ezt a pillanatot, mert egyúttal búcsút kell mondanom, most már ténylegesen, és végleg kedves kis szereplőimnek, akiket az évek hosszú során megszerettem, és olyan sok kalandjukban vehettem részt. Fáj a szívem, és egyben örül is, hogy megláthatom, milyen lesz a nagy összecsapás, és hogyan kerülnek vászonra a könyv utolsó lapjainak pillanatai. Az izgalmakat csak fokozni fogja a 3D-s élmény. Így méltóképpen búcsúzhatunk el szeretett történetünktől.

 

Szóval kalandra fel mindenki! Van mit nézni, mint a moziban, és aki teheti, látogasson be egy-egy jó performance-re. Remélem, tudtam adni a választáshoz, egy kis alapot. Jó filmnézést mindenkinek!

 

Forrás: port.hu, imdb.com

És a telefon csak búg tovább… Georges Simenon: Maigret gyanút fog

Bejegyezte: Inka dátum: 13:08 0 megjegyzés

Négy novella. Négy gyilkosság. Négy Maigret, és mindegyikben megszólal valahol egy telefon.
Újra találkozhatunk kedves pipázó felügyelőnkkel, akit megint nem hagynak nyugodtan szenderegni a csúnya, gonosz bűnözők. Hol egy ministránsfiú botlik egy hullába, hol egy gyémántkereskedőt lőnek le. Se az utcán sétálgató emberek nincsenek biztonságban, sem pedig azok a fáradt munkások, akik éppen lefeküdni készülnek. De természetesen egyik ügy sem lehet megoldhatatlan, hiszen Párizs legjobb felügyelője valahogy mindig a közelben van, és ahol ő ott van, minden ügy megoldódik. Vagy mégsem?

Gondolatok:

Maigret gyanút fog
Kopognak a szavak, mint az eső csöppek az aszfaltra. Kint szakad, senkinek semmi kedve kimenne, egy ilyen éjszakán, és mégis, lövöldözés tör ki az egyik segélyhívónál. Természetesen felügyelőnk pont akkor tartózkodik unkaöccsénél, a központban, mikor a hívás beérkezik. Milyen meglepő. Az áldozat, pedig nem más, mint egy gyémántkereskedő, akit lelőttek, viszont pont ő telefonált. Gyilkosság vagy öngyilkosság? Maigret az előbbire gondol, viszont a jelek az utóbbi mellett érvelnek, hiszen a gyémántok maradéktalanul megvannak. De akkor mi állhat a háttérben? És mit csináljon a felügyelő, hogy ha nem az övé az eset, viszont agya folyamatosan azon kattog. Csavarosnak tűnő, de annál könnyebb eset, amiben ismételten nagy szerepe van a telefonnak.

A ministránsfiú tanúvallomása
Felügyelőnk ismét elnosztalgiázik. Régen volt már ő olyan gyerkőc, aki reggelente korán kelt, hóban, fagyban útra kelt, csupán csak azért, hogy segítsen a templomban, mint  az a kicsi ministráns, akit órákon át vallattak, a kollégák. A fiú reggeli útján, egy hullába, és egy gyilkosba botlott. De a hulla eltűnt, az elkövető pedig elfutott. Senki nem hisz a fiúnak, csak a felügyelő, ami éppen elég. Zuhogó eső, megfázás, láz, és az elmaradhatatlan pipa viszont meghozza a válaszokat.

A világ legmakacsabb vendége
Felháborító, ha egy kívülálló telepszik be, olyan helyre, ahova, évek óta ugyanazok járnak. Még felháborítóbb, ha nyitás előtt teszi ezt. És teszi ezt, egészen zárásig. Ami pedig felteszi az egész napra a pontot, hogy ha kiderül, hogy az illető egy gyilkos. Egymásnak ellentmondó tanúvallomások, kávéházak, és éttermek váltják egymást, amiknek kínálatát nem hagyhatja ki az ember, és három személy, akik furcsa mód egy egész napot eltöltöttek ezekben. Egyikük gyilkos, a másikuk áldozat, és a harmadik, pedig egy csinos ártatlan hölgy. Vagy a sorrend felcserélődött. Ki tudja? Maigret-nek is fejtörést okoz az eset, és a végén, már ő sem tudja, hogy pontosan ki kicsoda.

Nem szokás megölni a szegény fickókat
Egy szegény munkás embert lelőnek, mikor lefekvéshez készül. Nem marad utána más, mint egy zsémbes feleség, és egy szakajtóra való rossz gyerek. De ki akart megölni egy ilyen embert? Hiszen pénze semmi, és titkokat sem őriz… De lehet, hogy  ez csak látszat? Lépésről lépésre ismerhetjük meg az áldozat megannyi arcát, és életét, mire a hagyma utolsó rétegeihez is eljutunk, és talán a megoldáshoz is ezáltal közelebb. Maigret, pedig szokásos formáját hozza.

A novellákkal csak egy bajom van… Túl gyorsan véget érnek. Mikor már teljesen belemelegszünk a bűncselekmény felgöngyölítésébe, és egyre több információ jut a tudomásunkra, egyszer csak hirtelen vége, az ügy megoldva, a rosszfiú, vagy rosszkislány pedig a dutyiból szemez velünk. Olyan, mintha hirtelen kilöknének bennünket a meleg szobából, ahova csak pár percre engedtek be minket, és ránkcsapják az ajtót. Fájdalmas, és felháborító, viszont el kell fogadnunk.
Pikantériáját az adja az egésznek, hogy pozitivitását is pont ez adja. Hiszen, mivel rövid történetekről van szó, szívesebben veti bele magát az olvasó, ha van egy-két perces lazítása. Kellemes délutáni kikapcsolódást nyújtanak a történetek, esősen, borúsan, hol fullasztóan melegen, füstfelhősen, olyan jó Maigret-esen.
Mindenkinek kötelező, aki kicsit is szereti a főfelügyelőt, és szösszenetnyi bűncselekményeket akar olvasni, olyan korból, amikor még azt is lehetett szépen csinálni.

A könyvért köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 3/5
Kedvenc rész:
„Csend lett, aztán azt mondta halkan, különös hangon: „A fenébe!” Ez nagyon meglepett, mert nem használt csúnya szavakat… Nem az ő stílusa volt…”

Töredezett, zaklatott, brutális… Pierre Lamaitre: Téboly

Bejegyezte: Inka dátum: 12:49 0 megjegyzés

Mit tennél akkor, ha a legfontosabb dolgot is elveszítenéd az életben? Mit tennél, ha nap, mint nap eltűnnének azok a dolgok, személyek az életedből, amik, vagy akik addig az alapját képezték? Mit tennél, ha észrevennéd, hogy darabonként veszíted el saját magad? Amikor már nem tudod feleleveníteni, hogy milyen volt, a régi életed? Mit tennél, hogyha egyre inkább kérdésessé válna, hogy bízhatsz –e, nemcsak másokban, hanem elsődlegesen saját magadban? És végül mit tennél, amikor ráébrednél, hogy végérvényesen teljesen megbomlott az elméd?

VIGYÁZAT A BEJEGYZÉS HELYENKÉNT SPOILERT TARTALMAZ!

Sophie-nak mindene megvan, amire egy ambiciózus, jó családból származó fiatal nő csak álmodhat. Szerető férj, egy remek állás, luxuslakás, nyaralások. Minden, ami egy csodás élethez kell. Majd szépen lassan, lépésről lépésre, valami megváltozik, és minden egyre csak rosszabb lesz. Nem találja az óráját, ellopják a kocsiját, elvesznek az üzenetei. Majd kiderül, hogy, az órát máshova tette, mint ahogy az autót is egy másik utcába parkolta le, és az üzeneteit is, vagy már vagy, még nem küldte el. Kicsi figyelmetlenség csupán. Vagy mégsem? A kezdeti szórakozottság egyre jobban, és jobban elfajul, és hozzá depresszió, melankólia, és fáradság társul. És a szép boldog élet, mint egy szép piros alma, lassan, de biztosan elkezd romlani, a külső személőknek még úgy tűnik, hogy tökéletes, viszont a rohadás elkezdődött. És mindennek a gócpontja Sophie. Aki maga sem érti mi történik körülötte, hiszen nem emlékszik semmire ami összekapcsolódna azzal, hogy is került a bevásárlószatyorba olyan áru, amit nem is rakott bele, és ezt követően érthetetlen, miért gyanúsítják lopással. Vagy tegyük fel, hogy lehetséges az, hogy utált anyósa az álmához hasonló módon halt meg, miközben ő aludt? Vagy mégsem? Egyre több bizonytalanság, egyre több alvás nélküli óra, és egyre közelebb sodródik az őrület határához. Majd miután mindent elveszít, ami még a régi életéhez kötné, történik még egy gyilkosság, aminek körülményei megint homályba vesznek. Nincs más megoldás, csak a menekülés? És ez az út a többi hullával van kikövezve? A legfőbb kérdés pedig az, tényleg Sophie a gyilkos?

Pro:

Az egész történet szaggatottan, akadozva, zakatolva indul. Hiszen maga Sophie is ketyeg, akár egy időzített bomba. Úgy tűnik, hogy már fel is robbant, mikor először találkozunk vele, és ez nem az első alkalom volt. A rövid, egyszerű mondatokkal éri el az író a töredezettséget, és darabosságot, ami Sophie homályos agyában lezajlik. Akadozó gondolatok, kiesett pillanatok, és feszült hangulat. Tökéletesen átadja az érzést, szinte átültetődik az űzött vad érzése az olvasóba.
Tetszett, hogy nem a kezdeti tünetektől ismerjük meg Sophie-t, hanem már akkor, amikor nincsen tisztában a tetteivel, kimaradnak, a napjaiból, bizonyos részletek, zaklatott, és folyamatos rettegésben él. Nem láthatjuk, és hallhatjuk, a kezdeti optimista, pozitív kisugárzású nő fokozatos darabokra hullását, hanem vele együtt már azonnal egy újabb lelki gödörben vagyunk, egy újabb olyan helyzetben, amit egy ködös pillanat okozott. Vagy mégsem?
Sophie okos nő, mégis kételkedni kezd magában, teljesen zavart, és életének kicsiny részeit, csak később ismerjük meg. Benne is felmerül, hogy az akinek megbomlott az elméje, azt felismeri –e, vagy épp akkor lenne őrült, hogy ha nem tenné ezt. A bevezető rész a darabos széthullottságával, nagyon jól tükrözi a nő belső állapotát, és ez az amiért tetszett, mert a belső érzések tükröződését, a legnehezebb szavakkal leírni, viszont itt sikerült.

Ezt követi a váltás, az E/1-es rész, és a kristálytiszta, logikus, és ördögi gondolkodásmód felváltja a darabosat. Egy jól felépített „mesterművet” kapuk, egy tervet, aminek célja nem más, mint, hogy egy embert teljes mértékben tönkretegyen pszichésen. Sokfajta kínzást láthattunk, olvashattunk, már, a brutális fizikai csonkításoktól, a kegyetlen lelki megtörésekig. De ennek az elkövetőnek, mégis a legfőbb fegyvere, hogy az áldozatát nem más mint saját maga  ellen fordítja, magával szemben teszi bizonytalanná, saját magát kezdi gyűlölni, marcangolni, így hajszolva őt teljes tébolyba. Az eszköz pedig nem más, mint a fokozatosság, mindig valami kicsivel kell kezdeni, és szépen lépésben haladva, a cél, vagyis a teljes összeomlás felé. Eszméletlen cinizmussal szemléli művét, és cseppnyi megbánást nem mutat egyik gyilkossággal szemben sem, hiszen azok, is csak egy állomást, és szükséges eszközt képviselnek a nagyszabású tervben. Minden mozdulat kiszámított, hiszen mögötte sokéves előkészület, és megfigyelés rejlik, minden apró részletre ügyelve. És mégis a megvalósítás mellé egyfajta terápiás jelleg is társul, mindkét fél számára. A kezdő felállás, miszerint az egyikük mentálisan teljesen ép, és kiegyensúlyozott, fokozatosan a másik oldalára kerül, aki idegi feszültségben van, szorong, és depresszív tüneteket produkál. Jól megfigyelhetők a javulás, és a romlás fázisai.
A pszichológiai hadviselés, nagyon jól kidolgozott, és leírt.  A válogatott eszközök tára, a lehető legkegyetlenebbek, és Franz, olyan belső nyugalommal, és közömbösséggel szemléli a tetteit, hogy sokszor, mint később Sophie gyomra, a miénk is felfordul. Kegyetlen, ahogy a férjét teljesen nyomorékká teszi, és az is, hogy a vetélésbe hajszolja a nőt.
Kiderül, hogy a mindennapjainkat körbehálózó internet, mennyire az életünk megkeserítője lehet, ha illetéktelenek lépnek be a mi elektronikus világunkba. Vagy mi minden szerezhető be róla, ha az ember a „megfelelő” oldalakat böngészi, és ráadásul van pénze. Felmerül, az emberben, hogy bárki bármikor ugyanígy figyelheti, követheti, és az életének minden egyes percébe beleláthat, elemezheti, és vizsgálhatja, mint valami kísérleti egeret, és igen frusztrálva, is érezheti magát, egy-egy pillanatra a saját lakásában, miközben elmélázik azon, hogy lehet, hogy éppen, őt is figyeli valaki. Mit nem tesz a paranoia…
Szerintem a világon a legkegyetlenebb dolog valakit magatehetetlenné tenni, méghozzá úgy, hogy közben, a saját magába vetett bizalmat is ellopják. Franz ezt teszi, és élvezi, minden egyes percét a tetteinek, ez képezi a terápiájának a részét, amivel lelki egyensúlya, napról napra javul, Sophie-ével szemben.
A végén lévő részéről érkező csavar, a jól felépített elképzelésének tökéletes befejezését hozná, ha meglepetésekkel Sophie nem szolgálna. Kiderül, hogy hiába figyelünk egy ember több éven át, azzal, még nem válik nyilvánvalóvá, minden cselekedete, és nem lehet tökéletes következtetéseket levonni, egyes hatásokkal kiváltott reakciókra. És hát a vége… Hogy fordul -e a kocka? Az események alakulásához, egy bár laikus, de hatásos pszichológiai kórkép adja meg az utolsó löketet. És természetesen a borítón látható esküvői ruhára is magyarázatra találunk.

Kontra:

Talán a töredezett jellege adja, hogy a történet eleje vontatottnak érződik. Lassan bontakozik, ki, és döcögős. Valahogy az ember ezért könnyebben otthagyja az asztalon, vagy egy két oldalnyi olvasásig mélyed csak bele. Viszont ezt követően, már mikor a naplóleírások következnek, szinte repülnek a sorok, amiknél, néha meg kell állni, és elgondolkozni, hogy mennyire beteg ez az ember.
Másrészt, kiszámítható a történet vége, és maga az indíték is. Könnyen levezethető, nem okoz nagy talányokat. A jól levezetett fokozatos kegyetlenség az, ami a velejét adja a történetnek. Az embereket a pénz, a hatalom, és a bosszú hajtja, sok esetben az első kettő összekapcsolódik. Esetünkben, is a bosszú kerül előtérbe, annak okai, sem okoznak nagy fejtörést, csak a részletek ismertetése színesíti meg kissé.

Ajánlom azoknak, akik a véres brutalitással szemben jobban szeretik a jól levezetett pszichológiai bűnözést, a lélekre gyakorolt kegyetlen eszközök hatását, és azt, amikor az űzött vadból válik vadász.

Értékelés:4/5
Kedvenc rész:
„ A net egy gyilkosok által fenntartott hatalmas szupermarket. Minden föllelhető rajta: fegyverek, drog, lányok, gyerekek, tényleg minden. Az egész csupán türelem és pénz kérdése.”

2011. március 21., hétfő

Pray for Japan

Bejegyezte: Inka dátum: 21:02 0 megjegyzés
Már 10 napja történt...
 

2011. március 17., csütörtök

Meleg pici zug

Bejegyezte: Inka dátum: 17:36 0 megjegyzés
Az ember legszívesebben összegömbölyödne ebben az ítéletidőben. Fúj a szél, szakad az eső, hideg van, és sötét, tisztára, mint a Százholdas pagonyban. Lehet, hogy nem árt, ha beszerzek néhány mézes csuprot??? Biztos ami biztos alapon, ha a „víz víz víz csak jött jött jött” részhez érünk.

Nem tudom, hogy Te hogy vagy vele Kedves Olvasó de én ilyenkor, vagy lusta macska ösztöneimet élem ki, és szunyókálok teljes szívvel, vagy bekucorodok a kicsi sarkomba, beburkolózva egy jó meleg takaróba, forró teát kortyolgatva, és vagy nézek valami lélekvidítót, vagy olvasok valami igazi kikapcsolódást nyújtó „molytáplálékot”. Amiben legalább süt a nap, kék az ég, és mindenhol béke honol. Na jó egy kis cselszövés, árulás, gyilkosság is belefér, a lényeg, az hogy átteleportálódj legalább lélekben, és ott süttesd, vagy olvasztgasd magad egy darabig.

Mindenkinek ajánlom ezt a megoldást, aki megteheti, és hasonlóképpen érez, az időjárás, az univerzum, és minden hideg nedves dolog iránt, mint én, vagy azonos véleményen van az esernyővel.

2011. március 16., szerda

Újabb nyomozó vikkendezik Georges Simenon: Maigret nyaralni megy

Bejegyezte: Inka dátum: 9:26 0 megjegyzés
Vegyünk egy nagyvárosi nyomozót, aki kisvárosba kerül. Aki egész álló évben nem kívánt mást magának, mint, hogy nyaralni mehessen, és egyúttal kipihenhesse a munka fáradalmait. Aki feleségével együtt olyan dolgoknak szeretne élni ez idő alatt, amit nem tehetnek minden nap. És aki egy ilyen kaland után kórházban, betegágy mellett találja magát, ahol ő már nem, „A nagy felügyelő a gyilkosságiaktól”, csupán Monsieur 6. De lassan rá kell ébrednie, hogy a gyilkosság vidéken is gyilkosság, és mindenhol azonos dolgok hajtják az embereket. Amiért ölni is képesek.

Mint krimifalónak, azonnal rá kellett vetnem magam Maigret nyomozóra. Mármint a könyvére. Úgy véltem, hogy az eddigi beskatulyázott ízlésemet formálni, alakítgatni kell, méghozzá ha már A.C. és Poirot kedvelő léányzó vagyok kezdjünk egy belga íróval.
A felügyelő nyaralni megy. Nem meglepő, nekik is pihenniük kell, a sok gyilkossági ügy után. Előtte is már megtették mások, Poirot is ki akart kapcsolódni egy csöppet, Miss Marple pedig a reumáját kívánta kikúrálni az Antillákon. Csak azzal nem számoltak, hogy a gyilkosságok követik őket.

Szegény Maigret felügyelővel sincs ez másként. De hát mit tegyen, mikor felesége lábadozik, és már az összes fehérbort kipróbálta, amit csak a vidék kínált. A szokás hatalom, és felügyelőnk nem szeret tétlen lenni, még ha az utazás célja az is volt, hogy ne tegyen mást, csak lazítson. Útjába kerül egy furcsa eset, a zsebébe meg egy segélykérő üzenet, és ez mind elég ahhoz, hogy lángra kapjon a gyufaszál, izzani kezdjen a pipa, és vattaszerű felhők hirdessék, hogy aktuális nyomozónk gondolatai döcögősen, komótosan, de megindultak.

Benyomások:
Nagyon hozzá vagyok szokva a mélylélektani elemzésekhez, a tökéletes jellemábrázolásokhoz, a folyamatos elemzéshez, és a tévútra vezetéshez. Talán az okozta a gondot a kötettel, hogy én is annyira a szokások rabja vagyok, mint a felügyelő, és a már jól megszokottól nagyon nehezen szakadok el? Nekem is a napi ütem, és kiszámíthatóság hiányzott? Vagy éppen ez a baj, hogy már előre lefektetett igényeim vannak? Meglehet. Mégis egyszerű, és átlátható a bűntényünk, és valahogy Maigret nem tudott éles logikájával lenyűgözni. Lassú, tyúklépésekben battyogó a történet, és maga a saját szakállra végzett nyomozás is. Sok esetben a kulináris élvezetek, a borozók, kávéházak, étkezések, piacok elterelték a figyelmemet arról, ami a lényeg lett volna, vagyis a gyilkosságokról. A bizonyítékok az orrunk előtt vannak, csak fel kell őket csipegetni, és azonnal összeáll a kép.

Ellenben szerethető a karakter. A nagydarab, örökké pipázó, szótlanságra kényszerített főfelügyelő, aki a kedvesnővérek közelében újra esetlen kisfiúnak érzi magát, és folyamatos rosszindulatnak van kitéve felesége szobatársától. Akinek visszatérnek az álmai arról, hogy orvos is lehetett volna. Bár szerintem jobban járt a szakmaváltással. Könnyed üdítő nyári hangulatot teremt az író, ami a hidegebb tavaszi napokon előrebocsátja a nyár ígéretét. Szinte érezni a tenger halk simogató hangját, az utcák forró páráját a bőrön, és a hideg fehérbor finom zamatát a szánkban. Egy gyilkossági ügy már csak „kellemes” mellékzöngéje az egész kirándulásnak.

Kezdő krimi kedvelőknek meleg szívvel ajánlom. Vagy azoknak az öreg rókáknak, akik újra szeretnék élni első élményeiknek egyikét, amikor megfejtettek egy rejtélyt.

A könyvért köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 2,5/5

Kedvenc rész:

„ - Behatoltál a kertjébe, ahol előző este kiteregette a frissen mosott holmikat… Nem ez az első eset, hogy átugrod a sövényét… A múlt héten meg kinyitottad a nyúlketrece ajtaját, és elvitted a két legnagyobb nyulát…
-         Soha nem vittem el a nyulait…
-         Határozottan felismerte az egyik nyúlbőrt, amit nálad találtunk…
-         Az én dolgom, hogy összegyűjtsem a nyúlbőröket…
-         Akkor is, ha még benne van a nyúl? ”

Szöget ütött a buksimba:

Viszont egy dologra számomra mégsem derült fény. A fülszöveg szerint a doktor szintén halálos balesetet szenvedett egy-két nappal korábban. Akkor mégis hogy volt életben? Félreírás, vagy egy újabb megoldatlan rejtély a gyilkosság titkain belül? Mindenesetre ez szembeszökött…

2011. március 6., vasárnap

Új hónap, új szerelmek

Bejegyezte: Inka dátum: 23:55 0 megjegyzés
Szerintem, aki szereti J.R. Ward-ot, és egyúttal a Fekete tőr testvériséget is, annak nem lesz ismeretlen a következő fanvideókat készítő nőszemély, Calanthaa. Az ő videói azok, a számtalan rajongói alkotás közül, amiket a leginkább preferálok. És nem csak a könyvek, és azok karaktereinek kiválasztása tekintetében van rendkívül jó ízlése, de zenei téren is hasonló húrokat pendít meg, mint én… öööö vagyis hasonló ízlésvilággal van megverve, mint én.
            Mindegy a lényeg az, hogy neki köszönhetek most néhány gyöngyszemet, és egyúttal a hónap kezdő kedvenc korongját is, Balligomingo - Beneath The Surface albumát, és egyben az egyik pillanatnyi kedvenc számomat, a Heat-et. Egyszerűen lehetetlen abbahagyni a hallgatását, a mostani könyvemhez pedig nagyon is passzol, asszem, ezek a dalok lesz a Vámpír Akadémia 4. hivatalos melódiái számomra.
            Másik két szerzemény szintén az ő általa készített videók aláfestő zenéi: Hess is more - Yes boss, valamint Finger Eleven – Paralyzer-je. Egyszerűen jók, és kész.

      Filmvárós listám egyik darabja a Sucker Punch , és videótalálatok között fellelhető az OST zenéi között Lords Of Acid -  Crablouse című száma is. Aki ütős zenére vágyik tudom ajánlani, a filmmel együtt, ami nem is olyan sokára március 24.-én meg is jelenik. De erről majd máskor….

Ariadne Oliver és az alma esete, avagy Agatha Christie: Halloween és halál

Bejegyezte: Inka dátum: 23:27 0 megjegyzés

„- Már nem szokott almát enni? Eddig úgy élt az emlékezetemben, mint akinek mindig van a kezében egy szatyor alma, vagy éppen almát majszol, vagy a kiszakadt zacskóból szétguruló almákat szedegeti össze.
- Mondtam már, hogy látni sem bírom az almát – mondta Mrs. Oliver. – Nem bizony. Megundorodtam tőle. Talán idővel túlteszem magam rajta, és újra rászokom, de … most még kellemetlen dolgok jutnak róla az eszembe.”

Nem volt kérdés, hogy a tavaly ősszel, új köntösben megjelenő A.C. kötet valamilyen úton, módon, a kezem közé akad. Hiszen kedvenc szereplőim, ismét színre léptek, és mint oly sokszor, a kellemes duó, bár az idő vasfoga, már felettük is eljárt mint mindig olajozott gépezetként mindent megoldottak. Vagy csak az egyikük? Ariadne Oliver, és Hercule Poirot ismét színre lép, egyazon kötetben. Már hiányoltam őket, a szürke agysejtek, és a női megérzések csatáját.
A krimi írónőt azonnal a szívembe zártam, az almáival együtt, már a Nyílt kártyákkal kötetben. Folyamatos megérzései, a női szimata, és kijelentése, hogy ha nő vezetné a Scotland Yard -ot, minden ügy megoldott lenne, és sehol se akadna egyetlen árva akta vagy doboz sem, ami megoldásra váró bűntényt tartalmazna. A Halál a felhők között -ben banálisnak tartja a gyilkosságot, mivel a való életben egy fúvőcsővel, és mérgezett nyíllal senki nem követne el gyilkosságot, hiszen ez az olcsó krimikre jellemző sokszori mellényúlás, amit ő is megejtett már. Mindig meglehetős önkritikával viseltetik maga, és a könyvei iránt, állandó jelleggel talál bennük valami kivetnivalót, korai zsengéit, kimondottan vacaknak véleményezi, pl.: a Mrs. McGinty meghalt-ban, és ez nincs máshogy a többi történetben, sem amiben szerepel. De sajnos kevésben teszi csak ezt, mert valahogy női valójának kibontakozására nem kerül sor sok kötetben.
Valahogy mindig olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy maga A.C. ebben a karakterben valamilyen groteszk módon magát jeleníti meg, a saját véleményét mondja ki írótársaira, és saját magára is részben. Egy nagyon szerethető karaktert hozott létre Poirot és Marple mellett, aki ebben a könyvben válságba kerül, méghozzá nem más okozza megrendülését, mint saját függősége. Mérhetetlen szeretete, az almák iránt, amikre az események folytán nem is bír ránézni. Ami egy olyan ember esetében, aki számára, a mindenséget jelentik ezek a zamatos, pirosló, tiltott gyümölcsök, katasztrofális következményekkel járnak. De lássuk csak mi vezet ehhez a tragikus helyzethez.
Mrs. Olivert egy kedves barátnője meghívja magához, egy kis vidéki levegőt szívni, kikapcsolódni, megszabadulni az alkotói munka terhe alól. Viszont írónőnk agya zakatol még aközben is, hogy egy helyi halloweeni partira való előkészületeknél segítkezik. Vagy inkább úgy tesz, mint aki segítene. Agya lázasan dolgozik, minden ismeretlen embert megnéz, agyában körvonalazódnak kitalált személyiségjegyek, esetleges felvázolható előéletek, háttértörténetek, és mindez nem történhet másként, minthogy almát rágcsál, méghozzá, az almahalászathoz szánt darabokból dézsmálva, ami nem teszi vonzóbbá, a résztvevő ismeretlenek között. Ekkor még nem is sejti, hogy talán soha többet nem vesz kezébe a pirosló gyümölcsökből. Az este folyamán ugyanis egy lányt belefojtanak az almahalászathoz használt vödörbe, aki korábban azzal traktálta a krimi írónőt, hogy látott egy gyilkosságot. A nagy megrázkódtatás után, mit is tehetne a mi drága Ariadne-énk, mint kedves belga barátjához fordul, megoldásért. Poirot jön, felkeres néhány ismerőst, kikérdezi a lakosokat, összegyűjti a friss, vagy éppen már poros pletykákat, és folyamatosan bogozza a szálakat. Közben még előkerül egy két hulla, és a végén kiderül, hogy az ördög, és a megoldás ismét a részletekben rejlik.

Benyomások:
Nyilvánvaló, hogy annak, akinek korábban megszeretett szereplői egy kötetben ismételten összehozza a jó szerencse, a gyilkosság, vagy éppen az író, nem tud ellenállni a kísértésnek. Eleinte kissé foghúzva haladtam mégis. Valahogy lassú volt, szinte minden egyes fejezetnél újra kezdődött az egész nyomozás, mivel újabb, és újabb kihallgatandó fél jelent meg, újabb titkok, emlékek, benyomások kerültek porondra, és így természetesen mindennek a tisztázása kezdődött elölről. Lehet, hogy Poirot felett eljárt az idő vasfoga? Lehet, hogy már nem működnek olyan jól a szürke agytekervényei? Vagy csak Mrs. Oliverhez hasonlóan, csak zavart a tétlenség?
Mindez a történet végére szertefoszlott. Viszont többet kellett várnom, hogy elérjem azt a bizonyos körömrágásos, felfokozott érzelmi hangulatot, amit máskor már korábban, szinte adalékként azonnal megkaptam. Sok apró részlet, múltbavesző bizonyítékok, és események veszik körül a kicsi falut, és egyúttal a gyilkosságot is. Néha sikerült összeillesztenem a darabokat, máskor megint cserben hagyott a megérzésem. És közben laponként kutattam, hogy a ragacsosnak vélt új datolyahóbort után kedvenc fiktív írónőm, visszatér e a tudás gyümölcséhez.
Annyit már tanultam A.C.-től, hogy semmilyen körülmény, dolog, eszköz, név eset nem véletlenül van megemlítve, ezzel a tudással bizonyos szinten tudtam építkezni, és megesett, hogy előre láttam nem várt dolgokat. Ami így a sokadik regénye után valahogy büszkeséggel tölt el. Az írónő az évek során megtanított mélyebben a sorok mögött olvasni, jobban megérteni az emberi természet mögött megbúvó sötét árnyak megértését, felismerését, indíttatásuk forrásának kiindulópontját felfedezni, és ezekből messzemenő, és helyes következtetéseket levonni. Megint egy örökbecsű tanulság bontakozott ki a bűnügy felgöngyölítésének végére, méghozzá az, hogy a vagyonért, és az álmok eléréséért egyesek mindenre képesek.
És hogy Mrs. Oliver eszik még almát valaha?  Olvasd el, és nyomozd ki magad!:o)

Értékelés: 4/5
Kedvenc rész (mivel annyira Poirot-os):

„Ő a maga részéről sohasem vágyott rá, hogy szép fiatalember lehessen, nem mintha erre bármiféle esélye lett volna valaha is. Egyedül a bajuszával volt elégedett: a szép, dús bajuszával, amely hálásan fogadta a gondozást, a rendszeres kefélgetést és nyírást. Nagyszerű bajusz volt. Poirot nem ismert senkit, akinek akár csak fele ilyen pompás bajusza lett volna. Mindazonáltal tisztában volt vele, hogy sohasem volt jóképű férfi. Szép meg aztán végképp nem.”
 

Inka firka Copyright © 2010 Design by Ipietoon Blogger Template Graphic from Enakei