2011. október 30., vasárnap

Édes díj, ami nem hizlal

Bejegyezte: Inka dátum: 17:09 0 megjegyzés

Az elmúlt hetek nagy búgócsiga futama után végre ráérek írogatni, így tudom magam pótolni. Így tudom a még szeptemberben megkapott díjamat is utólag megköszönni, és továbbadni másoknak!
Tehát nagyon szépen köszönöm Connie21-nek a muffinokat, amik bár plusz kalóriát nem, de annál több örömöt okoztak!
Akiknek pedig tovább szeretnék adni egy frissen sült adagot:

Jó étvágyat hozzájuk!:o)

A jó kislányok, és azok a bizonyos farkasok

Bejegyezte: Inka dátum: 16:14 1 megjegyzés
„Egyszer volt…
… hol nem volt egy kislány és egy farkas.”

Vannak a jó kislányok, akik időben érnek haza, eszükben sincs sötétedés után az erdőben bóklászni, és kifejezetten nem társalognak vérfarkasokkal. Ilyenek a skatulyából kihúzott jó kislányok paraméterei. Ezzel a rövid listával felvértezve le is tudjuk ellenőrizni Daggorhorn lakosainak női egyedeit. És eredményként meg is kapjuk, hogy van egy, aki kirí, aki mindenek felett áll, aki ördögi, eredendően gonosz, mivel a legtöbb szabályt megszegi. Ő Valerie, akire mégis mindenki rá van kattanva. Hiszen ami rossz az édesebb, bujább és kívánatosabb, hiszen, mint az a hátoldalon is kibontakozik a betűk elegyéből:
„ A kovács feleségül venné.
A favágó megszöktetné.
A vérfarkas szeretné magához hasonlóvá változtatni.”
De kérdem én miért? Miért ennyire különleges és érdekes ez a nő??? Bocsánat kislány? Kerestem én a választ, de…

Gondolatok:
Már egy éve vártam rá. Nagyon lelkesen, eszméletlenül felajzottan, egymás után megnézve az előzetest, hiszen olyan biztató volt. Veszélyesen sötét, új és szexi, ami megperzsel, és elemészt. Tele titkokkal, veszéllyel és szerelemmel. Azt hittem felemészt a várakozás, és számoltam visszafelé a napokat, hogy megnézhessem a filmet. Amikor pedig megláttam, hogy a könyv is követi majd a megjelenést, még nagyobb volt az öröm. Addig, amíg bele nem kukkantottam a moziba, és félre nem tettem jobb ínséges időkre, amikor majd érzek magamban annyi affinitást, és kellő elkeseredettséget, hogy beadjam a derekamat.

A film volt az első, egy ebéd utáni mosogatós, majd cseverészős délutánon, ahol társaságom is akadt Édesanyám személyében. Hogy miért volt akkor szórakoztató? Mert Ő is ott volt, és együtt kommentáltuk a történetet, találgatta, hogy ki lehet a farkas, és megjegyzéseket tett a szereplőkre. Én Henryt illettem keresetlen szavakkal és ezek közül a bárgyú a legszalonképesebb, Anyum közben pedig mindvégig, amíg nem csatlakozott hozzám, és még csak a hangokat hallotta abban a téveszmében élt, hogy Harry Potterről beszélek. (Utólag is bocsánatot kérek tőled Harry az Ő nevébe is!) Szóval mikor már kiderült, hogy Harry magyar hangja ugyanaz, mint a most nézett Peteré, megoldva a korábbi félreértési problémát, végre teljes lett az összhang film és nézője között. A film ment előre, mi mind vígabbak lettünk, és közben gondolkodóba estem, hogy vígjátéknak hirdetve több bevételt hozott volna -e  a csapat konyhájára?

Az első kockákról már sírva kiabál, hogy ki is követte el a történetet. Mint ahogy már egy korábbi postban írtam, Hardwicke meg kívánta dönteni a filmmel korábbi alkotásának nézettségét. Hiszen ugyanannak a korosztálynak lett felcímkézve, hasonló alapokról indítva, így maga az áru elviekben ugyanolyan kapósra kellett volna, hogy sikeredjen, mint maga a nagy előd. Csak hát óóó, ott volt előszele is a történetnek, méghozzá papír formában csomagolva. Így hát megszületén a könyv, vagyis inkább a történet, a „cselekmény” és a szereplők „érzelmi világának” bemutatása, a szövegkönyv bemásolt egyes mondatait elválasztva egymástól. És hogy miért is ez a rengeteg idézőjel? Mert egyszerűen cselekményről nincs benne szó, érzelmi világ (?), átmenetek és leírás nélküli állapotok, sőt sokszor a szereplő semmit se érez, a gyász egy pillanat alatt elfelejtődik, de olyan szinten, hogy még az olvasó is elfelejti, hogy itt igen is valaki(k) meghaltak, és talán illenék valamit érezni. Tájleírás van, amit a rendezőnő a korábban szokott módon a filmben ki is vitelez, a szereplők igyekeznek, de hiába igyekszik valaki, ha amit csinál, már vacak eleve elrendelve. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de egy újabb bizonyítéka azon könyveknek/filmeknek, ami egy nagyon jó alapból kiindulva a romlás és szétesés útján haladva, a teljes pusztulás földjére lett vezetve. Hiszen annyi kiaknázatlan lehetőség lett volna ebben, annyi csavarra, mélységre és magaslatra lehetett volna szert tenni, azonban ezek helyett tettek egy csomó rossz döntést, aminek az eredménye a sikeresből a cikisbe csúszott.

Az első hibás döntés a könyvnél? Magának az írónak a kiválasztása, vagyis a ki nem választása. Hiszen „egy válasszunk ki egy kortárs írót, akinek eddigi munkáihoz közel áll maga a történet, és talán még tanácsokkal is el tud látni bennünket, hogy még jobban eladható és ne adj Isten szeretető dolgot adjunk ki a kezünk közülHELYETT a „felkérem a legközelebbi ismerősömet, akiről tudom, hogy szokott írni” megoldást választották. Amit még ki is hangsúlyoznak a kötet elején! Hát nem szép?
Nem lenne ezzel gond, hogyha az ismerős tényleg tudna írni. Ó, hogy épp ezt tanulja, és kapott is díjat? Bocsánat, de én ezt nem éreztem közben. Cashoreal is az volt a bajom, hogy egy oldalon belül vagy 25-ször olvashattam a főhősének a nevét, itt ugyanez a problémám adódott. Tudom, hogy Valerieről beszélünk, sőt, ha lapozok, akkor is tudni fogom, hogy még mindig ő van terítéken, akkor miért kell minden egyes mondatba belefoglalni a nevét? Minek? Hogy ezzel is növeljük a bepötyögött karakterek számát? Rendben, ha még egy szakdolgozatról lenne szó, amiben meg van határozva a minimum limit, azzal valamilyen szinten egyet értek. De egy regénynél? Nem felesleges karakterekkel kell növelni magát a kötet lapjainak számát, hanem a cselekménnyel.

Akkor cselekmény. Ami nekem sokszor WTF felkiáltással lett megtűzdelve. Hiszen, egy fiúról, aki hét évesen a legjobb barátom volt 10 év múlva, amikor visszajön az első gondolatom az lesz (természetesen), hogy szerelmes vagyok belé. Bár nem tudom, hogy, azóta gyilkos, bandita, ne adj isten esetleg vérfarkas lett, nekem ő kell és kész. o.O Mi van? Közben ott van a kovács, aki szeret, bár nekem nem tűnik fel, és minden lány csak utána csorgatja a nyálát, de ő meg engem akar, viszont nekem, mint rossz kislánynak ő túl jó, és biztonságos, úgyhogy felakasztjuk a fogasra, hagy lógjon ott, mint egy elhagyott kabát, majd valaki megszánja, akinek ugyanaz a mérete, mint nekem és hazaviszi. (Bár itt jegyzem meg, hogy ha az életben két ilyen férfi közül kellene választanom, sírva menekülnék ki a világból!  Aki nem érti olvassa el a Valerie gondolatait róluk, vagy egy-egy mondatukat!)
Maga az alaphelyzet se volt nekem nagyon tiszta. Ha senki nem tud beszélni a farkassal, hogy lehetett vele megállapodást kötni, hogy ne bántson senkit, abban a nyamvadt kis faluban, aminek a lélekszáma, ha áll 50 emberből? Hogy lehet egy állattal megállapodást kötni? Ha egyetértesz, rakd rá a mancslenyomatod, vagy lyukaszd ki a fogaddal? Nem egészen világos, mert az elején még fel sem vetődött, hogy alakváltóról van itt szó. Megint más: Ki a farkas játék? Egyik pillanatban még szentül hisszük, hogy biztos, hogy a nagyi, a következő pillanatban azonban már esküszünk rá, hogy xy. Mint az oviban. Mi van a kezedben dömper? Nem. Akkor kisautó.

Persze kell a találgatás, de minden alap nélkül? Ennyi erővel a főtérre is kiülhetett volna a leány és szeret, nem szeret helyett felsorolhatta a volna azt a majdnem 50 embert, és aki maradt, az a farkas. Szóval érdekes ebből a szempontból ez a történet, mivel ok okozatot ritkán talál az ember. Olyan mintha minden tény és körülmény leesett volna hozzánk, mint egy égből pottyant mese, és örüljünk neki, mert meg lett magyarázva. 
A korábbi kíváncsiságom ki lett elégítve. A délutánom eltelt, majd az estéket is elütöttem a könyvel. De többször köszönöm szépen nem kérek belőle. A farkas személye meglepő, de lehetett volna azt is cifrázni. Azonban ha erre nem került már korábban sor, akkor minek vele szórakozni az utolsó 10 percben vagy lapon. Megoldották ezt okosan külföldön így is. Hiszen az utolsó fejezet náluk csak a film premierje után került kiadásra. Vicces. Szerintem a katarzist egy jól felépített és megírt regénnyel lehet elérni, és nem ilyen marketing fogásokkal. De hát sajnos külföldön egyesek már itt tartanak.
Kár pedig azt hittem, hogy gyerekkorommal ellentétben felnőtt fejjel megszeretem ezt az amúgy „félős-polcos-mesét”, azonban nem így lett. Viszont álmatlan éjszakákat sem fog okozni mint az elődje!

Értékelés: 1/5
Kedvenc rész:
Minden hibája ellenére a tájleírások nagyon tetszettek.

„ A levegő átvágott rajta, éles volt és néma, és az ég szürkéjét faágak firkálták össze.”

2011. október 14., péntek

Fagyos érintés – A sorozat, ami még nem perzselt meg

Bejegyezte: Inka dátum: 15:39 0 megjegyzés
L.K.Hamilton nem csak Anita Blake karaktere által ismert sem külhonban, sem itthon. Másik nagy sikerű sorozata Meredith Gentry tündérhercegnőről szól, akihez sajnos még nem volt szerencsém. Azonban a sorozat újabb tagjával lehetnek gazdagabbak a rajongók november 8.- án. Nekem pedig egy újabb jelzés, hogy végre csöppenjek már bele egy másik Hamiltonos dérlepte, fagy csípte csodavilágba.

Megjelenés:
Meredith Gentry 6. - Fagyos érintés november 8.

Ismertek jól. A nevem Meredith Gentry, hercegnő és a faerie trón várományosa, korábban magánnyomozó a halandók világában. Hogy királynővé koronázzanak, folytatnom kell a királyi vérvonalat: utódot kell a világra hoznom. Ha kudarcot vallok, nagynéném, Andais királynő a faerie trónjára segítheti a fiát, az őrült Cel herceget. Engem pedig könnyedén eltesz láb alól. Hűséges őrök vesznek körül, akik megvédenek, szeretnek, és ha kell, az ágyamba bújnak. De minden próbálkozás ellenére elkerül a gyermekáldás. A gonosz királynő és bizalmasai ellenem szövetkeztek, így testőreimmel visszatértünk Los Angelesbe, remélve, hogy el tudtunk menekülni az udvari intrikák egyre gyülekező árnyai elől. De még száműzetésben sem lehet kicsúszni a sötét szándékkal közeledők markából. Most Taranis király, a faerie Seelie Udvarának hatalmas uralkodója szörnyű bűnnel vádolja meg testőreimet, és a halandók segítségével próbálja meg kézre keríteni őket. Ha sikerül neki, az embereimre szörnyű sors vár. De én tudom, hogy Taranis támadása alaptalan, és sejtem, támadásának valódi célpontja én vagyok. Megpróbált megölni, amikor gyermek voltam. És most attól tartok, szándékai ennél is rettenetesebbek.

2011. október 13., csütörtök

A várva várt megjelenés! Vérvonalak

Bejegyezte: Inka dátum: 10:18 0 megjegyzés
Még néhány héttel korábban azon morfondíroztam, hogy ugyan mikor jelenik meg kicsiny hazánkban Richelle Mead Bloodlines-sorozatának az első része. Egyszerűen nem akartam kiszakadni a Vámpírakadémia világából, hiszen annyi befejezetlen mellékszál, mellékíz, és mellékzönge maradt a FŐ mellett. És most ez a sok mellék kerül a fókuszba!!!
Megjelenés: november 17.
 
A történetről:

A történet szerint Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú - mellékesen vámpír - kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete.

És egy kis ízelítő: 
 
 

Inka firka Copyright © 2010 Design by Ipietoon Blogger Template Graphic from Enakei