Inka firka: December és Telihold kávézó

„Nem vicc. Én voltam a kompromisszum. A rendőrségben nem bíztak. És ki máshoz fordulhatnának a lunárisan hátrányos helyzetűek segítségért? Hát persze, hogy a kedves helyi halottkeltőhöz.”

Van egy sokaknak idegesítő, nekem viszont nagyon szívet merengető hagyományom így december havában. Méghozzá, az hogy immár négy éve minden egyes Karácsony közeledtével elolvasom L. K. Hamilton Anita Blake sorozatának negyedik kötetét a Telihold kávézót. Hogy miért? Mert nekem ez az ideális Karácsonyi kötet. Sokan most értetlenül rázhatják a fejüket, hogy de hiszen a Karácsony a családról, szeretetről, és békességről szól, nem pedig sorozatgyilkosokról, nyomozásról és vérről. Embere válogatja.

Ha egy egyetemistát kérdeznek számára a december igen is gyilkos hónap, hiszen beindul a mókuskerék a vizsgák, alváshiány és a túlpörgés kombinációjának hava, mikor is mindenki a legmegfelelőbb módon próbálja levezetni feles energiáit. Én a lelki békémet Hamilton világában nyerem el, ahol nem minden rózsaszín és habos babos, inkább kegyetlen és szarkasztikus. Kalauznak pedig ebben a világban keresve se találnánk jobbat, mint drága halott keltő vámpírhóhérunkat Anita Blake-et.

Honnan:

Küzdöttem az első három kötettel mi tagadás, és sorra megfordult a fejemben, hogy nem kell nekem ez, a következőt már nem olvasom el. Azonban jött a Telihold kávézó, ami megerősített abban, hogy érdemes folytatni. Ezzel a jó szokásommal pedig azóta se hagytam fel.

„Egy szipogó női hang hallatszott a vonalban. A következő tizenöt percet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam meggyőzni egy zokogó vérfarkast: nem fogom bántani. Egyre furább fordulatokat vett az életem.”

Gondolatok:

Talán a következőképpen tudnám promotálni azoknak a kötetet, akik még nem olvasták.

Meghívlak téged egy fergeteges éjjeli nassolásra a Telihold kávézóba. Ne félj, nem lesz unalmas hiába is gondolod, hogy ez majd egy újabb szokványos egyetemi, füstös, elvont barlang, ahol még a csillárról is az lökött figurák lógnak. Neem, ki van zárva, ugyan egy két végtagot találhatsz itt-ott, de az sem biztos, hiszen egy olyan helyen, ami zsong a likantrópoktól semmi nem mehet veszendőbe. Elvont, természetesen. Haláli, hogy a fenébe ne? Szexi? Hahóóóó, mondtam már, hogy előtérbe kerül a bolyhos népség, akik úgy mozognak, mint ha higanyból lenne a testük, olyan izmokkal rendelkeznek, aminek a létezéséről se tudsz, és az idegenvezető Anita mellé az a Richard, akinek nyitányát az ember lánya sosem veri ki a fejéből. Pajzán képzeletednek köszönhetően örökre az elmédbe égett szorosan a gombos farmer és telihold szavak mellé. Mindent megkapsz, ami csak kell egy jó dark fantasy kötethez: gyilkosság, vér, természetfeletti erő, szerelem, féltékenység, ármány, cselszövés és sötét humor. Megéri, hogy kipróbáld. Utána úgyis rászoksz!

Hogy mi fogott meg ebben a kötetben, ami az elődökben nem volt meg? Hmmm. Sorra vettem a tényezőket, és arra jutottam, hogy jót tett neki a „zombimentesség”. Igazi nyomozós kötet ez, ahol a szálak bár nem is látszik teljesen össze vannak gabalyodva, kisebb szeleteket alkotnak amiket, ha egymás mellé pakolunk kapunk egy ínycsiklandó egész tortát. Az olvasó úgy érzi, hogy az első oldalon elragadta egy ár, ami sodorja, egyre csak sodorja magával. Rengeteg esemény zavarja meg Anita amúgy sem hétköznapi életét, és minden egyes fejezetben újabb és újabb nehézségekkel találja szemben magát. Ami egy egyszerű eltűnésnek indul, kiderül, hogy a likantróp világ berkein belül óriási fennforgásokat okozott. Ami egy hasznos interjúnak ígérkezik, kiderül, hogy kegyetlen és halálos lehet azokra nézve, akiknek elvileg semmi közük nem volt hozzá. És egy egyszerű, ámde meghitt randevú felkavaró változásokat okozhat Anita életében, akinek eddig egy pasival is elég nagy gebasz volt megküzdeni.

„Visszanéztem rájuk. Richard továbbra is az ajtónál állt. Ruha nélkül, hívogatóan. Jean-Claude mozdulatlanul várt a kanapé mellett. Az erotikus fantázia három dimenziós megtestesülése. Csillagászati méreteket öltött a szexuális energia a szobában. Szinte elszomorodtam, hogy semmi nem fog történni.”

Anita egyre inkább elmerül a bundások világában, köszönhető ez Richardnak, a nagyon szexi nagyra nőtt kiscserkész vérfarkasnak, akivel épphogy elkezdett randizgatni. Mivel eddig távol állt tőle a bolyhosok élete rengeteg új dolgot ismer meg új pasijának, és annak falkájának köszönhetően. Az annyira könnyűnek tűnő életfelfogás pedig megbomlani látszik, miszerint Anita nem randizik szörnyetegekkel, hiszen ő az, aki levadássza őket. Most pedig nem csak egy, hanem két szörnyeteg is a kegyeiért küzd. Miközben őt magát ki kívánják szorítani J. C. életéből, aminek még nem is tudja, hogy a részese akar-e egyáltalán lenni, folyamatosan küzd magával, hogy el tudja fogadni Richardot annak bolyhos felével. Ennél a kötetnél indul be igazán az a szerelmi kavalkád -még nem káosz, mert attól még messzebb vagyunk-, ami a későbbiekben már mindennaposnak számít majd. Olyan jó olvasni, azokat a jeleneteket, amik nem Richard és Anita veszekedéseitől hangos. Még csak most kezdjük megismerni a trónbitorló alfát, aki szerethető naivitása és erkölcsössége miatt, és a tökéletes pasi jelölt lenne, ha nem vonyítana minden egyes hónapban a holdra. Eleinte még csak a likantrópia a baj, majd egyre inkább szembe találja magát a két ellentétes életfelfogás, vagyis az Élni és életben maradni a Meghalni, de élni hagyni-val.

„Na és? Tehát Richard nem ember. Senki sem tökéletes.”

Hamilton gyönyörű láncolatban építette fel Blake világát, és nem ömlesztette azonnal az olvasóra mindazt, amit az ajtók mögé gyűjtött. Szobáról szobára haladva egyre többet nyújt nekünk, és minden egyes ajtó mögött egy újabb szeglet nyílik meg az olvasó előtt, ami magában is érdekes, de a korábbiakhoz rakva egy gyűjtőnek való kollekciót kapunk. Ez az egész pedig egy olyannyira könnyen érthető, és átélhető társadalmi szerkezetet, ok-okozatokat eredményez, hogy elhiszed, hogy ha holnap felkelnél a könyvbeli világban, eligazodnál, nem találnál semmit furának, vagy különcnek, egyszerűen csak tovább élnéd benne az életedet, színesebben, de mégis minden megszeppenés nélkül. Egyre jobban gazdagodik általa a rajongó, nem csak élményben, hanem tudásban is. Szinte egy túlélési határozót kapunk a kezünkbe kötetről kötetre, hogy minél jobban megértsük, és egyúttal tovább éljük az ottani életet a főhősnővel együtt. Páratlanul gazdag mitológiát és mágia történelmet használ fel az írónő, ami bámulatba ejt még ma is, pedig már jóval túl vagyok a negyedik köteten, mégis jó újra és újra látni azokat az elhintett magvakat, amik majd később érnek be, és segítenek ki minket, és Anitát is a legnagyobb bonyodalmakból.

„– Kérsz valamit a szobaszerviztől, mielőtt elkezdjük?

– Jól jönne egy kóla.

Elmosolyodott.

- Mindig is nagyon finom ízlésed volt, Anita.”

Minden egyes olvasással nem hogy megkopna az élvezet, hanem egyre inkább fokozódik. Izgatottan várom a következő fejezetet, mert tudom, hogy melyik jelenet fog következni, és már alig várom a szellemes összecsapásokat, az izgalmat és a meghökkentő fejleményeket. Mások számára érthetetlen, hogy egy agyon rágott kötetben mi izgalmat találok még, de ők nem látják, vagy még nem élték át ezt az élményt. Mindenesetre ajánlom a kétkedőknek, hátha számukra is ilyen maradandó szenvedélyt okoz, mint számomra. :)

Értékelés: 5*/5

Kedvenc rész:

„– Minden kutya így viselkedik a közeledben?

– Nem, csak a domináns hímek.

Erre fel kellett néznem.

– Puding feletted áll?

– Ő azt hiszi.

– Nem egészséges – mondtam.

Elmosolyodott.

– Nem eszem kutyát.

- Nem úgy értettem.”