2011. január 17., hétfő

Maryrose Wood: Méregnaplók

Bejegyezte: Inka dátum: 18:21
Mostanában túl sokat írtam már olyan könyvekről, amik nagyon is tetszettek, szóval most egy olyan kötet fog következni, ami nem nyerte el a tetszésemet. Szóval kezdődjön a piszkálódás Á la Én.

Honnan:
Nagyon jó kritikákat olvastam róla, és megfogott a gótikus hangulat, ami mérgekkel, és szerelemmel van vegyítve, megszórva egy pici titokkal, és megkeverve egy nagy adag misztikummal. Valamint mint vajákos „vénasszony”, aki szintén állandóan különböző gyógyfüvekből készít teákat, minden bajra, nagyon is felkeltette a figyelmemet. Úgy gondoltam az addig olvasott értékelésekből, hogy a Bűbájos Mary, és A titkos kert ötvözetét kapom kézhez (bár mostanra kiderült számomra, hogy nagyot tévedtem).

Szóval nem volt kérdés, hogy magammal hurcoltam mint hadizsákmányt a könyvtárunkból. Láttam, hogy kis vékonyka, no de sebaj majd gyorsan lehet vele haladni. Hát igen haladni azt lehetett, de valahogy magával nem ragadott, és nem is bűvölt el.

Pro:


Northumberland hercegnő eredeti méregkertje, ami az alapötletet adta
Mit is írhatnék, én pozitívumnak, ami tényleg nagyon tetszett…
A Méregkert.
Igen a méregkert gondolata, egy olyan kerté, ahol a halálos növények önállóan gondolkodnak, minden gonoszságra készek, csak valaki használja őket, és mindenért megkérik a megfelelő, vagy inkább kegyetlen árat. Igen ez a gondolata az írónőnek nagyon tetszett. Olyan növényekről, akik bármikor elhagyhatják a kertet, hiába is vannak ott láncok, lakatok, semmit nem érnek vele, amikor a Herceg alattvalóiról van szó.

És ha már itt tartunk, szóljunk a Méregkert uráról is Oleanderről. A gonoszságok urának is lehetne nevezni, hiszen kegyetlen dolgokra kényszerítette Gyomot közvetetten de mégis ő volt az aki kimondta azt, ami mindvégig keringett a szereplők gondolataiban, hogy lehet, hogy mégsem lehetnek együtt. Megmutatta az emberek kegyetlen oldalát, hogy mi mindenre képesek azért, hogy elérjék a hőn szeretett vágyaikat, kísérletezni, kínozni, és még gyilkolni is készek. Ezzel megmérgezve minden kapcsolatot, és érzést, mint maguk a mérgek. Felhasználva céljaikért bármit, még titkos, és veszélyes növényeket is, amiket, ha mégis gyógyítani kívánnak velük, segítségükért súlyos árat kell fizetni.

Megmutatja Jessamine-nek a másik választási lehetőséget is, ami a kegyetlen emberi világon kívül van, az emberek torz oldalát is, és választásra szólítja fel őt.
Kicsit nagyon picit eszembe jutott róla az Ember tragédiájából Lucifer (aki szintén megmutatja a világ gennyes, fertőben úszó orcáját is), akivel szintén rendkívül jól megrajzolt jellemnek tartok, szóval nem csoda, hogy az egész történetből itt Oleandert találtam hasonlónak.

Kontra:

Ide nagyon sok mindent tudnék írni. Nekem a legfőbb bajom azzal volt, hogy a főszereplő leányt valahogy nem tudtam belehelyezni abba a korosztályba, akinek meg lett írva. Én magam előtt egy 12 év körüli, vagy annál fiatalabb kislányt láttam, és nem egy 16 éves szinte már felnőtt nőt. A szavaiból, a cselekedeteiből valahogy nem az a kép tárult elém.   
Másrészt állítólag a 18. században jártunk, viszont ez csak nagyon nüansztnyi részben jelent meg a könyv során. Tőlem manapság is játszódhatott volna, egy Isten háta mögötti romos helyen, ahova még nem ért el a penicillin, meg az antibiotikum.

Az apa jellemére már az első találkozásnál lehetett következtetni, egy kegyetlen, mindenre képes törtető alak, aki az élete munkájának megszerzéséért bármire képes. Amiből persze naiv lánykája semmire sem jön rá, pedig vele él egy zsebkendőnyi helyen már 16 éve. Tehát jellemismerete, női megérzése nincsen, és nem is nagyon érdekli, hogy hova tünedezik a drága atyja olykor olyakor, a lényeg csak annyi, hogy majd valamikor vissza jön, egy ideig ott lesz, aztán megint eltűnik, lég átlátszó ürügyekkel. Jessamine legnagyobb problémája csupán csak annyi, hogy nem engedik be a méregkertbe, ahova minden vágya bejutni, de hogy ott aztán mit csinálna… passz.
Gyom

Majd jön a titokzatos Gyom, akinek van valami titka, amit persze felelőtlenül le is ír drága hősnőnk, amire a mindenre képes apja rá is akad… Jajj Istenem. Tényleg ilyen meggondolatlanok az emberek a súlyos titkokkal szemben?  
És a mindent elsöprő szerelmet se nagyon értettem, amiért mindenre képesek lettek hirtelen. Nem értettem én ezt a szenvedélyt, miben alakult ki ilyen hevesen, mert biztos nagyon szépek a mély mohaszín szemek, meg a kócos haj, de ezeken kívül nagyon másra nem helyezte a hangsúlyt az írónő, csak egy titkos képesség jelent még meg. A lány oldalán, én csak a naivitást, és a rendkívüli szeretethiányt láttam. Szóval nem értettem én ezt az „izzó szenvedélyes szerelem” dolgot, amiért mindent fel kellene áldozni (Rómeó és Júlia őrület a köbön).

Úgy tűnik az írónő 3 kötetesre tervezi az ötletét. A folytatásban remélem, lesz valami jellemfejlődés, mert ott már bajok vannak, ahol a mellékszereplő izgalmasabb karakter, mint a főhősök.

Értékelés:2/5
   (Lehet, hogy szőrösebb szívűnek kellene lennem a pontozásnál, ezek után?:S)

3 megjegyzés:

Connie on 2011. február 7. 20:25 írta...

Végre valaki, aki egyetért velem! Mindenki annyira dícsérte a könyvet, ráadásul olyan bloggerek istenítették, akikkel többé-kevésbé megegyezik az izlésünk, erre tessék, hatalmas koppanás volt a könyv. Annyira, hogy még írni se volt róla kedvem...:S

Inka on 2011. február 7. 21:11 írta...

Nem tudom, megérteni, hogy miért kellett annyira felmagasztalni. Nagyon megörültem, hogy olvashatom, utána meg puffantam egy nagyot. Jobbat vártam, de nem kaptam meg! Így gondoltam kapjon már egy kis negatív kritikát is...:P

Valentina P. on 2012. október 24. 18:52 írta...

ma olvastam ki.fantasztikus.:)

Megjegyzés küldése

 

Inka firka Copyright © 2010 Design by Ipietoon Blogger Template Graphic from Enakei