2013. augusztus 31., szombat

Tiffany Reisz: Az angyal

Bejegyezte: Inka dátum: 23:01
A szirénben megismerkedtünk Norával, és azt hittük, hogy ennél pimaszabb már nem is lehet. Az angyalban viszont bebizonyítja, hogy még a negyedét sem tudjuk, annak milyen pokolravaló nőszemély is ő. Reisz előkészítette az utat Az angyal központi alakjainak, és törekvéseinek utat engedve vérmes dominánk is megengedte, hogy előtérbe kerüljenek, miközben ő kissé meghúzódva, de jelenlétét nem feledtetve az olvasóval végignavigálja a történetet. Hívogató, fülledt, megbotránkoztató világával az írónő elsodorta a rá érzékenyeket, és hurrikánszerűen magába szippant a folytatással is, ahonnan csak sérülten kerülhet ki az olvasó. De meg kell hagyni, nem bánja, sőt mosolyogva nyalogatva a sebeit ácsingózik a folytatás után. 

Honnan:
Menthetetlenül a rabja lettem az írónő stílusának. Az első kötet a kedvenceim között landolt.
Gondolatok:
Még meghökkentőbb, még sokkolóbb és még pikánsabb. Ez mind Az angyal. A sorozat kezdő kötetéről csak szuperlatívuszokban voltam képes beszélni, és sok íróval ellentétben Reisz nem tudta elérni, hogy a folytatásról kevésbé lelkesen szóljak. A könyvsorozatok többségénél a kezdeti lendület megszakad a történet pedig a folytatásban csupán gyengécske lábakon áll, halvány árnyékaként az elődnek, amin még a forró húsleves sem segít. Ezekkel szemben Reisz bőrön, szöveteken át, rétegeket szaggatva tör egyenesen az olvasó szívéig, és marcangolja darabokra azt még kisebb darabokra az Eredendő bűnösök második kötetében. Mellesleg a már korábban megszokott keveréket nagyobb dózisra állítva csöpögteti intravénásan a morális érzékekre ható, túlfeszítő, biztosítékot kilövő elegyét. Összefolynak a határok és a színek a kötetben, míg eddig csupán erkölcsi aggályokat keltett, most atombombákat puffogtat az írónő. Extrémen provokatív, és egy csöppet sem szívbajos, annyi szent. Kényes témák kerülnek napvilágra, és nem csak a BDSM vonulatában vagy éppen a kortárs irodalomban feszegetett egyes „divatos” témákra fókuszálva, mint pl.: öngyilkosság, drogfogyasztás, vagy a homoszexualitás. Reisz ömlesztve, de mégis művészi érzékkel adagolva, úgymond az emberi bűnök, és mocskos élvezetek kavalkádját vonultatja fel, megfelelő helyeken, precízen, és mérnöki pontossággal megkomponálva, hogy az a kellő hatást, úgymint sokkot, fájdalmat, részvétet vagy éppen undort váltson ki. Mindezek mellé olyan logikai magyarázathálót feszít ki, hogy így vagy úgy zuhanás után belegabalyodik az olvasó. A saját gondolatok, nézetek pedig valamilyen úton-módon, de az írónő valamelyik figurájának szájába kerülnek, nézetéhez kapcsolódnak, így az olvasó még jobban magáénak érzi a kötetet.

„Szerettem. Beteges, kártékony, megtört módon, de szerettem. Csak mi voltunk egymásnak.”

Reisz nem szakadt el a már megszokott személyiségelemzésektől, amit speciel nagyon megszerettem tőle. Mindig a fókuszban áll valamelyik figura, aki elemzi saját magát, és mások gondolatainak szövedékéből megismerjük, hogy ők, hogy is látják a karaktert. Természetesen vannak ütközések, ezek között a vélemények között, aminek köszönhetően változnak, formálódnak a karakterek, azok szándékai, tettei, amik szintén hatást gyakorolnak másokra, és így tovább. Imádom, hogy egy külön szív dobog a kezemben, amikor olvasom a történetet, hiszen annyira élettől lüktetőek a szereplők, hogy magát a könyvet is élővé varázsolják. A karakterek változnak, fejlődnek, és folyamatosan elbuknak, mint az élő emberek, viszont nem az átlagos módokon állnak talpra, vagy esnek még mélyebbre. Igazi egyéniségekkel találja szembe magát az olvasó, akik megnevettetik, felpaprikázzák, vagy éppen könnyeket csalogatnak ki a szeméből.

„A szerelem az a nyílt seb, amiről azt reméled, hogy soha nem gyógyul be.”

Az elrejtett semmitmondónak tűnő részletek, amelyek a kellő pillanatban fájdalmasan visszacsapnak, és a részletgazdag ábrázolás megszállottjaként először meglepődtem, hogy Reisz milyen könnyedén, mégis tudatosan játszik az elemekkel, ami mosolyt csalt az arcomra A szirénnél. Az angyalnál már a fedőlap kinyitásánál a szám sarkában csücsült a mosoly, ami csak egyre szélesedett, ahogy faltam az oldalakat. Az elejtett utalások nem 20-30 oldallal korábban, hanem az előző kötetben vannak elrejtve, és mint marionettbábút húzgálják a folytatásban a szereplőket, rántják elő a poros függönyök mögül a múlt árnyit, vagy éppen befolyásolják a jövő alakulását. Egy sajátos elegyet ad a kötet, hiszen keveredik benne a múlt a jelennel, aminek köszönhetően sok mindenre magyarázatot kapunk. Utána rájövünk, hogy mégsem. Mindezek mellett meglapulva, szinte észrevétlenül a cselekmény szálába épülve belebotlunk az írónő gyönyörű mondataiba, érzékletes hasonlataiba, szóképeibe, amiken könnyedén átsuhanhatunk, hiszen olyan tökéletesen illeszkednek a környezetbe.

„A múlt újra utána nyúlt, és akarata ellenére a karjaiba vette.”

Az írónő felizgatta a férfi alakjaival az olvasói fantáziát, miközben a központi, és domináns helyet mindvégig Nora élvezte. A nagyszájú vagyonos Griffin, a visszahúzódó, és elfojtásokkal teli Michael, a sötét, és kegyetlen háttérben megbújó King, valamint az összetett, megfejthetetlen Søren mind egy-egy fabergé tojás, ami csak arra vár, hogy minden egyes négyzetcentiméterét felfedezzük az aprólékos, összetett külső kidolgozásukat, valamint a bennük elrejtett titkokat, emlékeket és érzéseket, amik kívülről láthatatlanok. Reisz csepegtet, de nem telít el bennünket. Sajnos, mint Nora esetében a végén rá kell jönnünk, hogy nagyon sok információval lettünk ugyan gazdagabbak, mégis csak felületesen ismertük meg az egyes karaktereket. Még több részlet lapul meg bennük, amit azonnal meg szeretnénk fejteni, de legalább így teret engednek a főhősök az írónőnek, hogy kiélhesse rajtuk magát, még több köteten keresztül. A rajongóknál dorombolásra adott okot, hogy nem feledkezett meg az előző kötet kiemelt férfialakjáról sem, hiszen még ha csak pár pillanatra, de előkerült Zach. Nem szűnt meg létezni, attól függetlenül, hogy most már kikerült a pixisből, másrészt pedig nem csupa cukormáz és boldogság az élete, más problémákkal, de meg kell küzdenie neki is. Jó látni, hogy ezeket a szálakat nem varrta el teljesen a szerző, és hagy átfutásokat az egyes kötetek között, ami még inkább globálissá teszi az általa megalkotott világot.

„Amikor az összekötözött csuklót és a fehér kezet nézte, önkéntelenül is maga elé képzelte a saját csuklóját és kezét. Az a kép megszólította őt. Suttogott neki. A Szerelem, gondolta, amikor először ránézett a képre, a Szerelem lehet ilyen.”

És ha már szereplők, és központi alakok. Míg A szirénben csíptem Zach-et –nem azért mert pasi, erősen hangsúlyozom-, addig itt ki nem állhattam Suzanne-t. Egyáltalán nem volt szimpatikus, egyszerűen idegesített, és legszívesebben átlapoztam volna a részeit, hogy ne kelljen az ő fejében léteznem. Ilyen igen ritkán esik meg velem, és míg Zachet újra, és újra szívesen látom a folytatásban is Suzanne-től inkább a Soha viszont nem látással köszönnék el.

„Valaki egyszer úgy határozta meg az őrültség fogalmát, hogy az nem más, mint újra és újra ugyanazzal próbálkozni, és mindig más eredményt várni.”

Reisz úgy lesz erotikus regényíró, hogy közben mégsem az, sokkal többet kapunk tőle, mint egy-egy buja pillanatot. A regényei erősen építenek az emberi személyiségekre, és az általa megalkotott alakokból, ha Freud bácsi még élne milliárdossá válhatna, miközben kiélhetné a rejtett szexualitással kapcsolatos elméleteit is. A már megszokott színvonalon nem hittem volna, hogy még túlmutathat, mégis megtette az írónő. És még miket tartogathat A herceg?  

A könyvért külön köszönet az Egmont Kiadónak!

Értékelés:


Kedvenc rész:
„S. atya a szemébe nézett, és Michael egy apró, titokzatos mosolyt látott benne, és egy zöld szemű lány árnyékát, akitől bármelyik férfi elveszítené a hitét.
- Az én gyónásom – mint sok más emberé is – három szóval kezdődik – mondta S. atya.
- Bocsáss meg, atyám? – találgatott Michael.
S. atya sóhajtott.
- Egyszer megismerkedtem Eleanorral.”

„- Alfred, csak nem a szoknyám alá kukucskál? – akarta tudniu Griffin, és Nora megvonaglott a vállán.
- Griffin mester, inkább feleségül venném a saját anyámat, hogy kiszúrhassam a szememet az egyik melltűjével, mintsem bármit is meglássak a kiltje alatt – mondta a férfi elegáns, magabiztos fellépéssel.”

„- Ez hosszú nyár lesz, nem igaz? – kérdezte Nora.
- Pontosan huszonkét centis, ha visszaemlékszel.”

„Röviden eltűnődött, hogy Stearns atyának talán töltőtoll fétise van.”

„- Maga nem egy normális pap, ugye?”

„Griffin válaszolt volna, de Jamison jelent meg az ajtóban egy kis hűtőszekrénnyel.
- Köszönöm, Alfred – mondta Griffin, és elvette tőle. – Van ezer dollár a sütisdobozban. Menjen, és vegyen magának valami szépet.
- Vásárolok egy lőfegyvert, és lelövöm magát vele – mondta Griffin komornyikja, és elegánsan meghajolt. – Griffin mester.”

„- Úristen – nyögte Suzanne (…)
- Mondtam, hogy szólíthat Kingsley-nek – suttogta a férfi a fülébe.”

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Inka firka Copyright © 2010 Design by Ipietoon Blogger Template Graphic from Enakei