2011. április 29., péntek

Új Anita kötet!! Laurell K. Hamilton: Fogat fogért

Bejegyezte: Inka dátum: 16:08 5 megjegyzés
A  június 2-6 között megtartandó82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapokon megjelenik az Agave kiadó több könyvújdonsága is. Köztük L.K.Hamilton 16.-ik Anita Blake kötete is.
A borító nem nagyon nyerte el a tetszésemet első látásra. Valahogy nekem túl zöld. Olyan mint egy túlburjánzott esőerő, amiben még a "cica" sem tud meglapulni a világító aurája miatt. Bár még a sorozattal mindig le vagyok maradva, így azonnal nem tudom a kezemben tartani, mégis jó érzés, hogy eggyel több kötetre vethetem magam nyáron.:o)
A történet:
"Anita Blake-nek St. Louis-ból ezúttal az egészen távoli, 2600 kilométerre fekvő Las Vegasba kell repülnie szeretett vámpírjai és vérállatai mellől, hogy eleget tegyen egy meghívásnak. A szívélyes meghívó postán érkezett egy levágott fej képében, feladója a sorozatgyilkos vámpír: Vittorio. Melyik nő tudna ellenállni ilyen ajándéknak, pláne, ha szövetségi rendőrbíró? Anita nem is habozik, bár gyomra eléggé émelyeg a repülőúton, három kollégájával a Bűnös Város táncosait és rendőreit tizedelő vérszívó nyomába ered. Az ő nyomában viszont ott liheg Minden Sötétségek Anyja, valamint Belle Morte, vámpírerejének origója."

2011. április 25., hétfő

Dúdolj a zuhany alatt!

Bejegyezte: Inka dátum: 22:14 0 megjegyzés
Helló mindenki!!! 
 
Eléggé elvesztem a nagyvilágban mostanság. Szakdolgozat korrekció, átírás, vizsgákra felkészülés és hipp hopp jött... hát nem Vuk, hanem Toppancs! Utólag is Boldog Nyuszit Mindenkinek! 

Így a piros tojások mellett tudatosult bennem, hogy itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak is. És természetesen a megújulásnak is, ami a blog dizijét illeti. Közben gyűlik a padlásomon egy csomó minden amiről firkálgatnék, és hamarosan ezt meg is teszem. Most azonban összeszedtem a mostani termést kedvenc dalaimból. Gondoltam készítek egy  kis csokrot, amit megtűzdeltem dalszövegekkel is, hogy akinek ne adj Isten kedve támad énekelgethesse, vagy legalábbis úgy tegyen, mintha.....

Én mindenesetre megmaradok a fürdőszoba áldott magányában!:o)



If I see you again will you remember me?
If I see you again will you paint memories?
Three long years never fly away
Three small words speak again

Out of sight out of mind
What a sweet lie, What a sweet lie
Out of sight out of mind
What a sweet lie , What a sweet lie

If I see you again will you understand?
If I see you again this was not my plan?

Three long years never fly away
Three small words speak again
Out of sight out of mind
What a sweet lie , What a sweet lie

Out of sight out of mind
What a sweet lie , What a sweet lie (ah ah)
Three long years never never fly away
Three small words, please speak again
Out of sight out of mind
What a sweet lie , What a sweet lie

Out of sight out of mind
What a sweet lie , What a sweet lie (ah ah)
If I see you again will you remember me?


I'm in here, can anybody see me? Can anybody help?
I'm in here, a prisoner of history...
can anybody help?

Can't you hear my call?

Are you coming to get me now?
I've been waiting for,
you to come rescue me,
I need you to hold,
all of the sadness I can not,
living inside of me...

I'm in here, I'm trying to tell you something,

can anybody help?
I'm in here, I'm calling out but you can't hear,
can anybody help?

Can't you hear my call?

Are you coming to get me now?
I've been waiting for,
you to come rescue me,
I need you to hold,
all of the sadness I can not,
living inside of me...

I'm crying out, I'm breaking down,

i am fearing it all,
stuck inside these walls,
tell me there is hope for me...
Is anybody out there listening?

Can't you hear my call?

Are you coming to get me now?
I've been waiting for,
you to come rescue me,
I need you to hold,
all of the sadness I can not,
living inside of me...

Can't you hear my call?

Are you coming to get me now?
I've been waiting for,
you to come rescue me,
I need you to hold...
living inside of me...

I'm in here, can anybody see me?

Can anybody help?



'Cause I want to be seen
With a fresh pair of eyes
The single white tree
In a black hood of disguise

I want, I want to be seen

With a fresh pair of eyes
The single, the single white tree
In a black hood of disguise

I miss God, I miss God

I miss God, I miss God

2011. április 11., hétfő

Az Üvegház téged is magába szippant

Bejegyezte: Inka dátum: 23:02 2 megjegyzés
Újabb kis üstökös tűnt fel a vámpírvilág egén, ami egyeseknek talán inkább fekete lyuk, viszont számomra egy folytatásra ingerlő kiscsillag. Rachel Caine: Az üvegház című könyve megosztja az olvasókat, mint művészetpártolókat Dalí. Valaki vagy megszereti, vagy teljesen fagyos marad vele szemben, hogy művészettörténet tanáromat idézzem. Én az előbbi csoportba esek, mert, hát igen hibái vannak a történetnek (melyiknek nincsenek), de mégis van benne valami, ami arra ingerel, hogy még, még, hova tűntek a lapok, merre van a többi, hol van a folytatás, olvasni akarooooom. Lehet, hogy csak az izgalmas zárás, vagy a fura-figura szereplők? Nem tudom, de a folytatást szeretném már a kezemben tartani, amire nem is olyan sokára, már mindenkinek lehetősége nyílik.

Honnan:
A Twiligh-t rajongóknak ezt mindenképpen el kell olvasniuk.” Akkorra már csömöröm volt a 2., 3., és legfőképpen a Breaking Dawn szindrómából, mivel épp azon fáradoztam, hogy valahogy annak a gyilkos könyvnek a végére jussak. Nem csak az agysejtjeim lázadoztak olvasás közben, és egyesével vetették magukat a mélybe, hogy neee kérlek ne tovább, hagy abba. De a vastagsága miatt is, szerepelhetne egy A.C. kötetben, ahol valaki a hajnal hasadtával kinyír vele valakit. Tehát ebben a megveszekedett pillanatban figyeltem fel az Üvegházra, és kezdtem szemezni vele. Kellemes, rövid kis olvasmány, bevezető kötet, egy újabb világba, ahol szikrázó napfény van, 30 fok árnyékban, tehát teljes AntiForks, ami enyhén szívderítő. Úgyhogy felkerült az olvasandók polcára, és hát mikor nem a legjobb egy fülledt nyári időszakról olvasgatni, ami meg van fűszerezve egy kicsi fantasyvel, és akcióval, mint egy szeszélyes frontokkal teli időszakban. Hát így kerültem bele ennek a Morganville-i tornádónak az epicentrumába.

Pro:
Képzelj el egy kis várost, ahol minden normálisnak tűnik. Eddig szerintem megvan. Emberek járnak dolgozni, gyerekek járnak iskolába, mindenki éli a kicsiny monoton életét. Aztán ha jobban megnézzük ezt az elképzelt képet, valahogy mégsem annyira jól exponált. Ha jobban ráfókuszálunk láthatjuk, hogy mindenki siet, nem néz a másik szemébe, és ezt nem az udvariatlanság jegyében teszik. Ha pedig az egyetem berkeit nézzük, hát igen, a srácok sokkal szabadabbak, mint a városiak, döntő többségében velük találkozol este az utcán, ahol törzsgyökeressel még véletlenül sem találkoznál. De valahogy mégis különös. Sokkal többen hagyják el a kisvárosi alma matert, mint társait. Vagy jobb ha inkább úgy fogalmazok, többen tűnnek el?
Képzelj el egy várost, aminek ha rájössz a titkára nem ereszt el többet, vagy ha mégis, elfelejtesz mindent amit megtudtál róla, minden embert akit ott megszerettél, és még arra sem emlékszel, hol is voltál olyan hosszú ideig. Persze ez csak az ott lakókra áll, az olvasók kivételt képeznek.
Tetszett Caine ezirányú elgondolása a volt egyszer hol nem volt városkáról, ahova a mi kis zseni főhősünk megérkezik, mivel szülei, még a szerető családi fészektől nem kívánják, hogy messze szálljon, -nem értem, hogy ha már egyszer elengedik, miért nem egy normálisabb helyre teszik de ezt inkább  hagyjuk, nélküle nem lenne sztori-. Szóval Clarie, amilyen gyorsan megérkezik, olyan gyorsan bajba is keveri magát, enyhén szólva bajba keveredik, és ezt köszönheti okosságának, és agyánál  gyorsabban járó szájának. A helyzete annyira eldurvul, hogy tovább nem maradhat a kollégiumban, így albérlet után kell néznie.
Amit pedig talál, nem más mint az Üvegház, és három fura lakója. A ház tulaja, a titokzatos, ámbár felelősségteljes zenész Michael Glass, akit napközben senki nem lát a házban, azon kívül meg, hááát, még kevésbé. A ház másik férfi tagja, a folytonosan most-keltem-ki-az-ágyból-és-tudom-hogy-madárfészek a fejem Shane, aki a chilin kívül még tud főzni, chilit, chilit, és a változatosság kedvéért chilit. Valamint az egyetlen leányzó Eve, aki hisz a jóslatokban, 40 fokban is fekete bőrdzsekit hord, valamint a dark divat minden egyes ruhadarabját, ezzel is lázadva a város agyamentségével szemben, és kicsi koponyák libegnek kacagva a fülében, csak hogy minden klappoljon. Ez a kicsiny különc bagázs fogadja be fiatal zűrös zseninket, akinek egyúttal megmutatják, mit is ér a barátság ereje, milyen az, amikor mások elfogadnak, szeretnek, és mindenre készek érted. Szocializálják a lányt egyszóval, és kész. Egyre nagyobb, és nagyobb katymaszokba keverednek együtt, harcolnak, küzdenek, poénkodnak, és próbálják túlélni a napokat egy olyan városban, ahol ha nem vagy védett, megáshatod a saját sírod.
Érdekes látni, hogy egy másfajta szempontból kívülálló csoportot szintén mennyire kirekeszt magából a kicsi, önző társadalom, akiknek a biztonsága adott, és ettől kezdve nem érdekli őket mások, különösen nem azok szenvedése. A tipikus struccpolitikát mutatja mindenki, vagyis amit nem látok, nem veszek észre, az ott sincs. Erre a legjobb példa, amikor Clarie segítségért kiáltozik az utca közepén, és senki, rá sem néz. Fura látni, hogy ebben az elcseszett városban, azok maradtak meg igazi emberek, akiket magából kivetett a lakosság. Az a maroknyi „siheder”, akik magatartásukkal, és ellenszegülésükkel mindenki haragját kivívták, ők azok akik segítő jobbot nyújtanak még annak is akit nem ismernek, ezzel is példát mutatva a felnőtt világ képmutatóinak.
Megszerettem a szereplőket, bár a főszereplőnk mit tagadjam sokszor kiakasztott a gondolataival. Fura, hogy ő áll a legtávolabb  tőlem szimpátiában, de erről inkább a kontrában.

Kontra:
Ami teljesen elképesztő nekem, maga az alap indok, ami megalapozta, hogy Clarie, miért is költözött az Üvegházba. Persze, vannak szívatások, és kiszúrások a koleszekben, főleg az olyan csodabogarak esetében mint a mi főhősünk, aki 16 és már egyetemre jár, de az, hogy meg akarják ölni, amiért kijavította valakinek a totálisan idióta megállapításait. És azt se nagyon értette meg a kicsi buksim, hogy ezzel, miért kell több körben is próbálkozni, amikor már nem is szívja velük közösen a levegőt. Persze édes a bosszú, de ilyen csekélység miatt? Valahogy lapos, és értelmetlen volt ez az indok. Viszont a választott fegyverek annál kiélezettebbek, és kegyetlenebbek. Sósav a hátra, öngyújtó az arcba, és a ház felégetése. Hát ha ebbe az irányba integrálódik a mostani fiatal generáció, hogy ha problémát akar megoldani, néhány évtized, és nem szökőár miatt hal ki az emberiség, az fix. Rémisztő lenne így a jövő.

Ahogy írtam, tőlem Clarie áll a legtávolabb, sokszor gyerekes, jó tudom, gyerek, még, de ő is kikéri ezt magának. Néha eszement elképzelései, és ötletei vannak annak ellenére, hogy okos, és ami a legjobb, hogy pont ezekkel az esztelenségekkel generál mindig problémákat, sokszor idegesít, és pont. Vele van egyedül eddig problémám így a főbb szereplők közül, de remélem, valamerre fejlődik a karaktere az események folyamán.

Másrészt, bár vámpírokról szólna a kötet, szinte csak 10%-ában találkozunk velük a történetben, és ezek alapján sem tudunk meg róluk túlzottan sokat. Viszont mivel, ez egy bevezető kötet, -bár a 0.-ik is lehetne, mint előzmények vázolása- elnézem neki. Remélem, hogy kötetről kötetre több szirma is kinyílik a történetnek, és így egyre több színét, formáját, darabját ismerjük meg Morganville világának. Ebben a könyvben inkább a későbbi szereplőkkel ismerkedhettünk meg.

Az utolsó pár oldal, amikor már azt hisszük, hogy a csata véget ért, minden visszatér a régi kerékvágásba, kapunk egy nagy csavart, amitől nézünk, mint az a bizonyos Rozi, és lapoznánk, viszont nincs hova. Ültem, és kerestem a következő lapokat, hogy ki volt az aki ellopta őket, vagy esetleg kivágta. De nem semmi ilyen borzalom, egyszerűen csak véget ért, egy rendkívül katartikus pillanatban a történet, ami eléggé drasztikus. És ennek tükrében még csoda, hogy várom a folytatást?

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés:3,5/5
Kedvenc részek:
„-Nem tudok latinul!
-Ne hülyülj már. Azt hittem, minden zseni tud latinul. A latin az okos emberek nemzetközi nyelve, nem?
"– És mi van Brandonnal? – kérdezte Claire, mert nem hagyták nyugodni a történtek.
Michael lebiggyesztette az ajkát. – Brandon egy lúzer. Csapvízzel is meg tudod szívatni, ha azt mondod, hogy megszentelte egy pap."
"Tök szívás, ha okos vagy. Nem mész vele semmire!"

A következő kötet 2011.04.14.-én jelenik meg.
Címe: Élőhalottak bálja
A történet:
" Claire Danversnek nem egyszerű az élete. Zseni létére olyan suliba kell járnia, ahol sajnos nem számít ki milyen okos: ha nem tartozol a menő csajok klikkjéhez, pokollá teszik az életedet. Ráadásul a várost, ahol tanul, vámpírklánok uralják.
Rachel Caine nagysikerű sorozatának második kötetében Claire-re újabb megpróbáltatások várnak. Bár a kollégiumból sikerül elköltöznie, és talál egy egész jó kis albérletet, a problémák nem oldódnak meg. Eleinte egész jól alakulnak a dolgok: Claire összejön az egyik lakótársával, a jóképű Shane-nel. De aztán egy szempillantás alatt véget ér az idilli állapot, miután beállít Shane apja, a bosszúszomjas vámpírvadász a motoros bandájával. Ezek a fickók nem válogatnak az eszközökben és módszerekben, ha vérszívókat gyilkolhatnak… Shane-t megvádolják, hogy eltett láb alól egy vámpírt, aztán rács mögé kerül, és halálra ítélik. A gyilkossági ügy a vámpírok és az emberek közötti tűzszünet végét jelentheti. Az idő pedig vészesen fogy ugyanis a vámpírok egyik nagyhatalmú vezére, Oliver szeretné minél előbb letudni a kivégzést. Claire és barátai két tűz közé kerülnek, és törhetik a fejüket, hogy hogyan másszanak ki a csávából.
Közben a campuson az év legnagyobb bulija készül, ahová Claire és Eve is meghívást kap. Az ötlet jónak tűnik, de mire kiderül, hogy miért hívták meg őket, elszabadul a pokol: emberek és vámpírok, élők és holtak csapnak össze. Mindenki vérre szomjazik, de persze senki sem az, akinek látszik…

"

2011. április 7., csütörtök

Anita a férfiakról az Égkék bűnökben

Bejegyezte: Inka dátum: 23:19 2 megjegyzés
Egyre több férfi jelenik meg Anita életében, és egyúttal ágyában is. Választani nagyon nehezen lehetne, és hát igen az olvasó is (legalábbis Én) úgy van vele, hogy az éppen aktuális a legszimpatikusabb, igen, most őt szeretem! Mindegyikben van valami különleges, édes, szerethető dolog. Sokszor pedig még ez az egy dolog sem nevezhető meg bennük, az egész lényük megfogja az embert, köt rá pár csomót, és nem engedi többet elszakadni magától.
A következőkben néhány idézettel jellemezném, ezeket a karizmatikus, széles palettán mozgó férfi egyedeket, némelyiket humoros aspektusban á’la Anitásan. :o)

Jean-Claude:
 
„Jean-Claude karcsún és egyenes derékkal állt mellettem, ragyogón mosolygott rám, és én imádtam ezt a mosolyt. Őszinte volt, vagy majdnem, nem az a tanult, udvari gesztus, amivel évszázadok alatt feltankolta a repertoárját, hogy egy pillanatra se essen ki soha a szerepéből. Általában minden mozdulata kiszámított volt, a spontán reakciót még hírből se nagyon ismerte.”

„Visszafogtam magam, és nem ugrottam a nyakába. Pedig még a lélegzetem is elállt: pattanásig szűk bőrnadrágot viselt combközépig érő csizmával, első pillantásra fel sem fogtam, meddig tart a csizma, és hol kezdődik a nadrág. De ezt már megszoktam, ahogy az inge fazonját is, azt a rengeteg fodrot meg zsabót az ujján meg a galléron, ilyesmit hordhattak a tizenhetedik században. Vagy legalábbis mindig így képzeltem. Csak a színe volt más, mint amit megszoktam. Ezt a szemkápráztatóan élénkkék árnyalatot még sosem láttam rajta, olyan szinten hangsúlyozta szemei kékjét, hogy beleborzongtam. Arca hibátlan és észvesztő. A megtestesült álomsrác, akit csak nő megteremthet magának éjjel, álmában, hogy aztán hajnalra izzadtan, szétrandalírozott ágyneműben ébredjen zihálva. Jean-Claude túl szép volt, hogy igaz legyen. Érzékisége ve-szedelmesebb, mint egy légikatasztrófa. „

Jean-Claude és Asher:

„Jean-Claude orgánuma az örömöt és a kéjt fejezte ki érzékletesebben, Asher a komorabb érzelmekben vitte a prímát.”

„Mindketten a hátukon hevertek, de amíg Asher a pusztulás bukott istenére emlékeztetett, addig Jean-Claude valami egészen másfajta istent idézett rengeteg fekete haja ébenkeretbe vonta a sápadtabbnál is sápadtabb arcát, ajkai enyhén elnyíltak, szempillája meg mint valami fekete csipke. Akárha valami nagy szenvedély után egyszerűen csak álomba merült volna, még a lába is fel volt húzva kissé, mintha szánt szándékkal kitárulkozna, hogy az ő nagy gyönyörével hetvenkedjen. Csak Jean-Claude tudott még meghalni is ilyen szemrevalóan. „

Damian:

„Igaz, hogy fegyvertelen volt, a hatás azonban így is gyilkos: égővörös haja selymesen hullott le a vállára, mintha vérbe mártották volna. Szeme lehetetlenül zöld, egy macska is büszkén bevállalta volna, és annak ellenére, hogy vagy hatszáz éves is elmúlt már, istentelenül jóképű volt. Még ha nem is élt. Zöld pólója csak kiemelte villogó szemeit, fekete szövetnadrágja és a lakk félcipő pedig nem a különleges alkalomnak szólt, így érezte jól magát. Az Európából bevándorolt vámpírok zömének nem jött be a laza amerikai módi, a farmer és edzőcipő. Jobban bírták a kopogóst. „

„Finoman szólva halálra rémisztett a tény, hogy a hobbiállatom egy vámpír.”

Jason:

„– Honnan a fenéből tudjam? És különben is, rég voltam bilincs nélkül társaságban.
– Tessék, használhatod az enyémet – húzott elő egy bilincset Jason a dzsekijéből.
­- Mi a francnak mászkálsz te bilinccsel a zsebedben? – ráncoltam a homlokom.
Aztán gyorsan kapcsoltam. – Jajj, ne, inkább nem akarom tudni. Meg ne mondd! – Táncos vagyok, Anita – vigyorgott. – Vetkőzöm a színpadon, tudod. És mindenféle segédeszközt használok a műsorban. Egyrészt örömmel hallottam, hogy nem a privát szerelmi élete miatt hurcol magával mindenhova egy bilincset; másrészt viszont mit művel egy sztriptíz-táncos bilincsekkel? Miféle holmikat vetnek be ezek a Bűnös Vágyakban a színpadon? Vajon mivé fajult a műsor? Jajj, stop, inkább ezt sem akarom tudni!”

„Olyan ártatlannak tűnt, mint egy ma született kisfiú. De csak megjátszotta. Nagy show volt az egész. Jason már évek óta maga mögött hagyta az ártatlanságát, több puncit fogott már, mint kilincset. „

Micah:

„Vele csókolózni olyan volt, mint levegőt venni, ösztönös, kivédhetetlenül szükséges az életben maradáshoz. Micah annyira más volt, mint a többi férfi az életemben: kivárnom sem kellett, hogy vajon kívánom-e, magától értetődően tapadtam a testére, amint a közelembe ért. A Nimir-Raj-jom volt, ami többet jelent bármilyen felszentelt köteléknél, házasságnál, papíroknál, oltárnál, eskünél. Egy életre szól, megmásíthatatlanul. „

„Általában Micah karja elegendő otthonos meleget biztosít, és a plüssök mehetnek szabadságra, lent szoktak bulizni a nappaliban a kanapén, de most szükségem volt Sigmund szeretetére is. Egy plüss állat elvégre feltétel nélkül szeret, nem hányja a szemedre, hogy túlságosan is vérszomjas vagy, esetleg, hogy ma azért eléggé meggondolatlanul cselekedtél. Jó, eddig még Micah sem tett soha ilyesmit, de vele bármikor számítani kell rá. Az nem lehet, hogy egyszer ne nyissa ki a száját.”

„De most itt van nekem Micah. Vele kezdem megtanulni, hogy az embernek igenis időt kell szakítania arra, ami fontos. Nem hagyom magam, kinyesem az életből azt a kis boldogságot, amivel szolgálhat, mert ha nem ragadok meg mindent, akkor a mindennapok taposómalma bedarál. „

Richard:

„A tekintetünk összeakadt egy röpke sóhaj erejéig, amivel igyekeztem valahogy palástolni, mennyire a híve vagyok még mindig. Legszívesebben csak bámultam volna, annyira eszeveszetten jóképű volt még ezzel a töketlen hajjal is. Aminek mellesleg annyi előnye azért volt, hogy nem vonta el az ember figyelmét a met-szett arccsontokról és a kis gödröcskéjéről az állán, ami olyan helyesen meglágyította a nagy macsó összképet. Válla széles, mint egy bokszolóé, csípője ha nem is karcsú, de keskeny. Richardra amúgy sem illett volna a karcsú jelző. Robosztus volt, mint egy görög isten. Vagy mint egy amerikai focista. „

Micah kontra Richard:

„Micah nem vitatta. Soha nem próbált meggyőzni vagy vitázni, amikor tudta, hogy igazam van, vagy esetleg nincs, de neki sem. Richard bezzeg... Richardnak a vita volt a lényege, rögeszméje szerint a világot már azzal egy szebb és jobb hellyé teheti, ha sokáig mondogatja, hogy szebb és jobb. És nagyon akarja. Sajna, a dolgok nem így működnek, a makacsság a világon vajmi keveset változtat. Ahogy a düh és az öngyűlölet sem. Egyszer talán majd ő is belátja. Egyszer. Talán. És egyszer még akár önmagát is elfogadja végre. Csak épp sanszos, hogy én akkor már sehol sem leszek. Mármint az ő szempontjából. „

Zerbrowski:

„Az üzenet vége azért meghökkentőre sikeredett: NYUGI, NEM HALT MEG SENKI, DE HA VAN IDŐD, HÍVJ. DOLPH SZABIRA MENTKÉT HÉTRE. SZERETLEK, ZERBROWSKI. A szeretlekre nyilván felszaladhatott a szemöldököm, mert. Caleb szinte mentegetőzésbe fogott.
– Szó szerint írtam. Eskü, hogy ezt mondta az a zsaru.
- Oké, tudom. Zerbrowskinak fura a humora. Már ha humornak lehet ezt nevezni”

2011. április 6., szerda

Laurell K. Hamilton: Égkék bűnök

Bejegyezte: Inka dátum: 23:36 2 megjegyzés
Vagy így, vagy úgy nem vagyok elég jó nekik. És mindig olyan dolgok ezek, amin esélyem sincs változtatni, ha meggebedek is. Hát azt mondom én ezeknek az embereknek, hogy dugják fel maguknak. Jó mélyen, dugják fel!

Had mutassam be Anita Blake-et azoknak akik nem ismernék még. Tüzes a szó szoros, és átvitt értelmében is. Könnyen eldurran az agya, bármin, ami éppen megpiszkálja lelke sötét bugyrait. Apró termetű, amit könnyedén kompenzál csípős stílusával, élesre töltött fegyvereivel, és csuklóra szíjazott nagy késeivel. A hátára pányvázott „kard”-ról pedig jobb nem is beszélni. Kávéfüggő, bögrefüggő, pingvinfüggő halottkeltő. Akire nemcsak a hullák, félhullák, csinos több százéves matuzsálemek ragadnak, hanem a magas hőfokon izzó alakváltók, meg természetesen, a hétköznapi jelentéktelen humanoidok is. És hát ezekből adódik, hogy nem mindenki kooperál becses személyével. Vagy éppen nem úgy, ahogy ő szeretné.

Honnan:
Jó ideje tart már nálam, hogy Anita Blake mindig szerepel az aktuális olvasások polcán. Hosszú kapcsolat a miénk. Elég döcögősen indult, majd nagy fordulatot vett, és azóta hullámvölgyeket, és hegyeket élünk meg mi ketten. Ő a saját életében, én meg abban, hogy átélhetem vele ezeket az epizódokat. Sokszor meglep, van amikor már idegesít, utána elgondolkoztat, megnevettet, majd teljesen paff leszek tőle ismét. A lényeg, hogy sohasem unatkozom. A hosszú, két kötetet felölelő Leláncolt Nárcisszusz után, nagy intenzitással vetettem bele magam ismét L.K.H. briliánsan kivitelezett világába, hogy újabb magaslatokat, és mélységeket éljek meg, nagyszájú kedvenc Hóhérommal. A lelkesedés, volt amikor lelohadt, és sokszor újra szikrát vetett, majd közepes hőfokon tovább égett, és ez ismétlődött folyton folyvást…

VIGYÁZAT, A BEJEGYZÉS, HELYENÉNT SPOILEREKET TARTALMAZ!

Gondolatok:
Volt egy Anita Blake, akit megszerettetett az írónő, mindenkivel, aki kapható, a fantsyra, gyilkosságokra, nyomozásokra, akciódús, izgalmas harcokra, és jól felépített, sokszínű, árnyalt karakterekre. Most van egy másik Anita Blake, aki a korábbi elveit, mint egy-egy feles ruhadarabot szépen fokozatosan levetette. És hát igen, sok rajongónál ez tette be a kulcsot, mármint a vetkőzés, és az ami azután jön. Már a korábbi kötetben is volt, néhány megejtett pásztoróra, ezzel azzal, és sokan, már ezzal sem szimpatizáltak, hiszen teljes mértékben kifordította az író a szeretett szereplőt önmagából, hiszen, ez már nem is az, aki a kezdetekben, a szívünkbe lopta magát, ecetera…

Régebben, ha idejöttem, vámpírok hullottak. Most bérelt helyem volt a személyzeti VIP részlegben. Így múlik el a világ dicsősége.

Én úgy vagyok vele, mint a kávéval –hogy stílszerűek legyünk- kettőt az egyben kaptam. És a történetben volt olyan is, hogy hármat az egyben. De mielőtt előreszaladnék, én szeretem látni Anitának ezt az oldalát is. Hiszen, egy folyamatos fejlődésnek, változássorozatnak az eredményeként született meg a zöldfülű nekromatából, a szörnyek között vígan ellavírozó még tökösebb csajszi. És ezen az úton nemcsak tudást és egy-két pasit szedett fel magára, hanem plusz képességeket, jegyeket, nem kívánt mellékhatásokat, vagy nem kívánt személyek lelkének maradványait, és hát a púpnak sem kellő bajokat. Több magánélet kerül előtérbe, és a munka, vagyis, a hajsza, a nyomozás, és minden egyéb gebasz, hátrakerül sokszor a sunyiba. De valahogy nem zavar, sőt nagyon is élvezetes. És azt is tegyük még hozzá, hogy drága Anitánk se már az, aki az elején volt, több benne a mágia, és a likantrópokra jellemző sajátos jegy. Szóval már kevésbé emberi, mint ahogyan kevésbé szűzies is. Viszont a pirulóssága megmaradt…

Asher
Bizonyos szempontból előtérbe került egyik kedvenc szereplőm Asher, a történetben, és hát igen ő is részt vesz abban az ominózus 3in1 jelenetben, ami konkrétan nem úgy zajlott, ahogy a szemérmes publikum elképzelte. Vagyis az amerikai mércét, csak félig meddig tudta elérni, ez a kis légyott. Francia szemmel viszont mmmmmm, mondja ezt a „drága” Belle. A kezdetek óta szeretem Asher mély fájdalommal teli személyét, akit a századok alatt ide oda dobáltak, kihasználtak, kínoztak, csúfoltak, és megvetettek. Játékszere volt mindenkinek, és addig nem érezte újra, soha, hogy emberszámba, bocsánat vámpírszámba veszik, amíg, nem találkozott nagyszájú főhősnőnkkel. Akinek, ha azt akarja, hogy a nehezen megszerzett szabadságát megtarthassa, sajátjának kell vallania őt. Meg is kezdődik újra a tili-toli, az elvekkel, és természetesen, a sokszor fafejű, konok, mindent a szívére vevő Asherrel.

– És nem vagyok túlérzékeny.
Ezen nem terveztem vitát nyitni. Asher túlérzékeny, és pont. Mindig is az volt .

És, hogy mindez miért? Mert újra megjelent a Tanács, méghozzá, a „drága” Belle, szoknyaszéltartója Musette és díszes kompániája kíséretében, ahogy azt az előző kötet végé megígérték meg is tartották. Már a korábbi hasonló látogatás, és látogatók sem voltak piskóták, viszont az is biztos, hogy őket sem sírjuk vissza egyhamar. Ezért is szeretem annyira még Hamiltont. Olyan szinten utálatos figurákat tud megalkotni, és szavakat adni a szájukba, hogy az ember lánya is szívesen megfogná, a hatlövetűt, és csak had szóljon, hulljon a férgese. Irritáló, gonosz, kegyetlen, brutális, és embertelen alakok, ami nem is csoda, hiszen, már rég elvesztették emberi mivoltukat. Egyszerűen, eszméletlenül jó karaktereket tud megteremteni, akik már szinte élnek, és azon kezdünk csodálkozni, hogy nem pattannak ki a lapok közül, hús vér alakban.

Persze a misztikus világ etikettjei, találkozói háttérben meglapult egy kis nyomozás is. Ami megint kicsit undira sikeresett. A 9.-ik kötetet persze, nem tudja semmi sem überelni (kop kop), viszont ez a gyilkosságsorozat is belekerülhetne, a top ötbe. Tetszettek a szövevényes szálak, a kapcsolódási pontok. Kevésbé, a dicsőséghajhász nyomozó. Végre visszatért, és nagyobb szerepet kapott kedvenc sötétben-öltözködök,-és-kocsiban-kajálok zsarum Zeb, aki a szokásos stílusát hozta. Viszont Dolph, és az indulatkitörése, vitte a pálmát, még Richardot is megelőzte vele. Persze mindenkinek lehet idegösszeomlása, és dühkitörése, ami nem maradhat megtorlások nélkül. Én örülnék neki, ha hosszabb ideig is elvikkendezne, és relaxálgatna Dolph, valahol vidéken, és helyette, mindig-leeszem-magam nyomozó vezetné a nyomozásokat, valahogy sokkal szívderítőbb alak, mint „tüsihaj”, akiről már van sejtésem, hogy miért is került a R.E.T.E.K.-hez.

És hát ha már a dühöngésnél tartunk, itt van Richard. Akiről kérdésem, csak annyi Anitásan, hogy:

 „Vajon mikor fogom elkezdeni megutálni Richardot?

Sokszor kihúzza nálam is a gyufát, felhúzza bennem a pumpát, amiről nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz -e? Az biztos, hogy nem közömbös személy, de hogy pozitív, vagy negatív irányba fordul a mérlegnek az a bizonyos nyele, minden mondata után kétségessé válik. Nem a kedvenceim közé tartozik az biztos, viszont, beszólogatásai, kóstolgatásai miatt vannak a legparázsabb viták, és hát igen, sokszor az idegesítő beszólásai okozzák, hogy elnevetem magam, a tantóbácsira amúgy korábban oly nem jellemző stíluson.

– Valamit nagyon tudsz te, Anita, hogy mindenki téged akar megdugni. – Na, ez Richard volt.
Jó kis esténk lesz, ha már a dugni is kijön a száján! De ezt már többször megtapasztaltam, ha Richard agya elborult, hihetetlen nagy szemétségeket volt képes kimondani. Pedig nem a rusnya, gonosz vámpírok előtt kellene egymás nyakába hajigálni a szarainkat. Shang-Da szemében ugyanazt a rosszallást láttam, amit a sajátoméban is éreztem, de én nem pampoghatok egy ilyen mondatra. Mindenesetre behajoltam, hadd higgye csak a begőzölt Richard, hogy már a testőrével is smacipartizgatunk, és úgy suttogtam.

Akiben pozitívan csalódtam, és Micah-hoz hasonlóan jó helyen volt jó időben ebben a kötetben, az Jason. Eddig csak a dzsigoló, humorzsák oldalát lehetett látni, ami itt megdől, és rájövünk, hogy van ész is a szőke fürtök alatt, és a kék szemét sem csak a csábításra használja. Remek megfigyelő, és eszméletlenül jó következtetéseket von le. Anitának mostantól nem is kellene tépnie magát, hogy megoldja ügyes bajos dolgait. Egy két ilyen mindenről-lerántom-a-leplet beszélgetés, és semmi baja sincsen.
Belopta a szívembe magát a prüntyőkéző, és madam-ozó Bobby Lee is, aki úgy tűnik mostantól szintén állandó szereplővé válik.

– Eldobja a fegyvert – üvöltötte Bobby Lee a következő pillanatban, és Claudiával az élen mindenki elhajította a pisztolyát. – Kibaszott pisztolyt kibaszottul eldobja a kibaszott földre!

A családi hármas, viszonylag háttérbe szorult, de remélem, hogy ez a következő kötetben kompenzálódik. Nathanielről nagyon szívesen olvasok ugyanis. A végén kaptunk egy kicsiny ízelítőt, a hárman vagyunk egy pár, effektusból, és a tündéri esti-mese-minden-este pillanatól.

Ami zavart a kötetben, az az, hogy folyamatosan úgy éreztem, hogy már egy hét eltelt, a történetben, mert annyi minden történt. És nem, még mindig ugyanazon a napon vagyunk, még ennyi idő hátra van, és hát igen, még mi minden lesz itt estig. Egyszóval túlzsúfolt volt. Sokat vett el a történet vonzerejéből, és így többször is könnyedén rávettem magam, hogy lerakjam, mert tudtam, hogy úgysem maradok le semmiről, történni fognak itt a dolgok, mint egy brazil szappanoperában. Bár vakság, és amnézia nem esett meg, viszont voltak világszerte körözött bűnözők, előjött, Minden Vámpírok Anyja, volt idegösszeroppanás, öngyilkossági kísérlet, hajkopasztás, szóval minden, ami majd 500 oldalba belefér. Kicsit olyan hangulatom volt, mint mikor az első könyvet olvastam, és az írónő, annyi mindent be szeretett volna mutatni nekünk a kicsiny felépített világából, hogy az a bizonyos pohár túlcsordult. Túl sok lett, ami erre a kötetre is elmondható.

Viszont a kedvemet nem vette el a sorozat továbbolvasásától!

Értékelés: 3,5 /5
 
Kedvenc rész:
Csörög a telefon de ki veszi fel?

Aztán meghallottam. A telefonom volt, de szinte egy másik dimenzióból érkezett a tompa csörgése. Felülni pedig hiába próbáltam, a kezek és lábak az ágyhoz szögeltek.
Valaki hörgött, és a karcsú kar Micah lábáról beszippantódott a takaró alá. Morgás, nyögés, hosszas kaparászás és némi bizonytalan átkozódás következett.
– Iigeen – hallottam Cherry bizonytalan hangját, ahogy az az illető is, aki a vonal másik végén várakozott. Aztán csend. – Nem, bocs, nem Anita vagyok, de adom, egy pillanat.
Másik keze megböködött egy kupacot a takaró hozzám közelebb eső vidékén, ami felmorrant.
– Mi van?
– Telefon.
– Halló – röffent bele Zane a kagylóba, mielőtt egy szót is szólhattam volna. – Várjon egy pillanatot, itt van valahol. Adom.
Egy másik, szintén sápadt, de valamivel férfiasabb kar jelent meg a takaró felett, kezében a telefon, de nem értem el. Még a karomat sem bírtam mozdítani. Végül nagy nehezen letaszigáltam magamról Micah-t, hátha valahogy fel sikerülne ülnöm.
– Menj arrébb kicsit, Micah, fel kellene vennem a telefont – dörmögtem a fülébe. Nagyot nyögve fordult le rólam, át a másik oldalára. Végre felülhettem, de Nathaniel gyorsabb volt, már a füléhez tartotta a
kagylót.           
– Mit mondhatok, ki keresi? – szólt bele szinte ébren.
– Kérem a telefont – nyújtottam a kezem.
– Zerbrowski az – suttogta, és átadta a kütyüt.
Hát igen, ez nagyon kellett. Mély levegőt vettem, nyeltem kettőt, és a fülemhez emeltem a kagylót. Gyanítottam, hogy mire számíthatok.
– Helló, Zeb, mi van?
– Hány taggal alszol te egy ágyban, Blake?
– Közöd?
– Jól hallottam, hogy az egyik lány volt? Nem is tudtam, hogy mindenevő lettél!
– Zerbrowski, alig két órát aludtam – nyögtem, miután az órám világításgombját megnyomtam, és végre láttam, milyen istenverte korán van. – Ha csak azért hívtál, hogy lecsekkold a nemi életemet, leteszem.
– Jó, bocs, csak váratlanul ért – kuncogott. – Én esküszöm, igyekszem nem szétpoénkodni az életed, de olyan ritkán szolgáltatsz ennyire jó témát. Muszáj volt ráugranom.
 

Inka firka Copyright © 2010 Design by Ipietoon Blogger Template Graphic from Enakei