2011. március 27., vasárnap

Mozimustra

Bejegyezte: Inka dátum: 22:09

Az idei év sem lesz szűkében a jó filmeknek. Összeszedtem azoknak a jegyzékét, amik nemsokára, megjelennek, kicsiny hazánkban, vagy már nagy erővel dübörögnek a filmszínházakban…

 

Sucker Punch (Álomháború)

Hazai bemutató 2011. március.24.

 

Bocsánat, de nekem az angol elnevezés sokkal szimpatikusabb. Dögös csajokkal, szamurájkardokkal, géppuskákkal, tűzzel felmelegítve és sok akcióval megszórva jött márciusban Zack Snyder, a 300, és a Wachmen rendezőjének új filmje. A látványos fantasy elemektől sem mentes film kifejezetten mozis nézésre ösztökéli az embereket, és még szebb lenne az élet egy 3D-s verzióval. A filmről először még tavaly láttam előzetest, épp hogy kiadták, a nagyközönség részére megkukkolásra. Neki köszönhetően megszerettem az itt már sokszor emlegetett Lords of acid bandát, akiknek Crablouse, számuk hallható a trailer alatt. A filmre már tavaly beneveztem, mivel már régen láttam Lara Crofthoz hasonló belevaló tűzrőlpattant léányzókat. És, hogy ez még meg van fűszerezve fantasy, és eszméletlen látványelemekkel…. Hol vehetem meg a jegyem?

 

A film:

Egy lányt megfosztanak a szabadságától. Babydoll (Emily Browning) azonban nem adja fel. Mindenre hajlandó, hogy kikerüljön a rács mögül, és meggyőzi négy társát, hogy szökjenek együtt. A szabad szájú Rocket (Jena Malone), a ravasz Blondie (Vanessa Hudgens), a hűséges Amber (Jamie Chung) és a magának való Sweet Pea (Abbie Cornish) egyesült erővel lázad fel a sors és fogva tartójuk, Blue (Oscar Isaac) valamint emberei, Madam Gorski (Carla Gugino) és High Roller (Jon Hamm) ellen. És amikor úgy érzik, hogy még sincs esélyük, felfedezik, hogy a borzasztó valóság elől van egy másik menekülő-útvonal is: a fantáziájuk.
Babydoll vezetésével a bezárt lányok elképesztő küzdelmet kezdenek szamurájok, sárkányok, valószerűtlen gonosz lények ellen. Azonban a közös harc során el kell dönteniük, hogy mi az, amit képesek feláldozni a túlélésért, és a szabadságuk visszaszerzéséért
.”

 

Womb – Méh

Hazai bemutató 2011. április 07.

 

Egy tragikus gyermekkori szerelem történetét dolgozza fel Fliegauf Benedek filmje. És napjaink egyik kényes témáját feszegeti. Mennyire etikus klónozni egy embert? És mennyire etikus egy olyan embert, aki életünk szerelme volt. Saját gyermekünkként tudunk rá tekinteni? És mi történik, mikor a gyermek felnő, és életünk szerelme néz vissza ránk… Felkeltette az érdeklődésemet, és főleg, hogy magyar vonatkozása is van, még inkább, a megnézés mellé állít. Úgyhogy beszámoló később várható….

 

A film:

Fliegauf Benedek első angol nyelvű filmje, a Womb Rebecca és Thomas szerelmi történetéről szól. A fiatal pár tragédiája akkor következik be, amikor egyik útjuk során Thomast elüti egy autó és meghal. Rebecca nem akarja túltenni magát a veszteségen, ezért úgy dönt, klónozza és gyermekeként ad újra életet a fiúnak.”

 

Red Riding Hood (A lány és a farkas)

Hazai bemutató 2011. április 28.

 

 A Twiligt elsőszámú rendezőjének Catherine Hardwicke-nek újabb filmje. Aki nem is tagadja, hogy mennyire az Alkonyat nézettségének megdöntésére hajaz az alkotással. Kérdéses viszont az, hogy mennyire nyerő az elgondolás mellé társuló kivitelezés. Hiszen amennyihez a filmből szerencsém volt eddig, - hiába nem szabad viszonyítani, mivel ugyanarról a rendezőről van szó- teljesen azonos képi világot kapunk. Forkshoz hasonlóan Daggorhorn is a borongós, zöldes félhomályban játszó erdőhöz közel van, így hát nem csoda, hogy a hangulat, és a színvilág is ehhez társul. De az, hogy már a film kezdő képsorait követően, egy olyan jelenetbe akadjunk, amit ama ominózus nagy sikerű kasszarepesztő korábbi alkotásból kénytelenek voltak kivágni… (Itt az avarba esős nevetős jelenetre célzok.) No hát, hagy némi kivetnivalót maga után. Tudom, hogy mindent meg kell ragadni, és addig kell a vasat ütni, amíg meleg, de tényleg csak ezzel az egy arccal, és vonulattal rendelkezik a rendezőnő?

Másrészt, már azért is megnézem, mivel gyerekkorom félős polcára került az igazi Piroska és  a farkas történet. Azon kevés könyvek egyike volt ugyanis, amiket nem engedtem a szobámba, hátha kijönnek a szereplők a lapokról… Gyerekes, de ez van. A filmet nagyon vártam már, tűkön ülve, hiszen olyan jó összevágások kerültek ki a filmvágóból. Kacsingattam, szó szerint flörtöltem az időponttal, hogy akkorra, már mennyi mindenen túl leszünk államvizsga előtt, és levezetésképpen, milyen jó is lesz ezt megnézni. Most előttem a filmmel, ott tartok, és arra gondolok, hogy valamikor olyan pillanatban kellene megnézni, amikor már tényleg nem találok semmit, ami lekötne. Vagy megvárom a hazai bemutatót… Addigra lehet, hogy valamelyest elfelejtem az első impulzusokat, és sikerül elvontatni egy filmszínházba. Talán…

 

A film:
Valerie (Amanda Seyfried) meg akar szökni. Szeret egy fiút (Shiloh Fernandez), de a szülei egy ismerős család gazdag fiának (Max Irons) szánják. Ám azon a napon, amikor a fiatalok nekivágnának az erdőnek, holtan találják Valerie nővérét. A tettes valószínűleg az a vérfarkas, aki régóta a falujukat körülvevő sötét erdőben él.
A fenevad mostanáig megelégedett a helybeliek neki szánt ajándékaival. De felkelt a vérvörös telihold, és a farkas többre vágyik. Újabb és újabb áldozatokat szed, még akkor is, ha tudja, kivívja az emberek haragját.
A falusiak a híres vérfarkasvadászhoz (Gary Oldman) fordulnak segítségért, aki azt állítja: a farkas nappal a faluban élhet. Már csak az a kérdés, ki az.
Valerie sejti, hogy olyasvalaki lehet, aki nagyon közel áll hozzá. Ez teszi őt egyszerre gyanúsítottá, a következő lehetséges áldozattá és csalétekké is.

Thor

Hazai bemutató 2011. április 28.

 

Akik szeretik a Marvel feldolgozásokat, jó hírrel szolgálok. Áprilisban ugyanis érkezik hozzánk a Thor. A skandináv-germán mitológián alapuló képregény filmváltozatában olyan nagynevű színészek szerepelnek, mint Sir Anthony Hopkins, vagy a friss Oscar-os  Natalie Portman. A látványelemekben igen csak bővelkedő film melletti utolsó érvnek pedig csak annyi, hogy 3D-s lészen. Kell ennél több ok, arra, hogy megnézd? Én mindenesetre pályázok egy előremelegített ülésre, és egy plusz szemüvegre…

 

A film:

Thor nagyszabású kalandja kitágítja a Marvel univerzumot a jelenkori Földtől Asgard misztikus birodalmáig. A történet középpontjában a hatalmas Thor áll, az erős, de gőgös harcos, akinek vakmerő tettei miatt újra fellángol egy ősi háború. Ezért Thort száműzik a Földre, ahol az emberek között kell élnie.
Amikor világának legveszélyesebb gonosztevője a legsötétebb erőket küldi a Föld ellen, Thor megtudja, mit jelent igazi hősnek lenni
.”

Külföldi bemutató: 2011. március 4.

Hazánkban, még nincs időpont, arról, hogy mikor érkezik a Beastly című könyv filmfeldolgozása, amely majdnem egy évet késett így, is, hiszen a Harry Potter elvitte előle a pálmát. Hiszen hogy adjanak ki egy olyan filmet, ami nem járna akkora bevétellel, mivel egy nagyágyú elszívná tőle a nézőközönséget? Szóval, amikor ráakadtam, és megláttam a megjelenés dátumát, még tavaly, megörültem neki, hogy jujj de jó, estére már meg is nézzük… Hát igen nagyot koppantam, amikor megláttam, hogy a bemutatót áttolták 2011-re. És ami még megdöbbentőbb, az az, hogy lehet, hogy nálunk meg sem fog jelenni a mozikban, hanem már azonnal dvd-n lehet megvásárolni.
A történet, a modernkori tini Szépség és a szörnyeteg feldolgozás. Vagyis, egy beképzelt, önhitt, gazdag, jóképű srácot, megátkoznak, mivel senkiben nem látja meg a szépséget, csak a külsőségek számítanak neki. Büntetése az lészen, hogy külseje is olyanná, válik, mint amilyen a lelke. Vagyis rút, és visszataszító lesz, aminek eredményeként, szinte mindent elveszít, amit addig csinos pofijának köszönhetett. Helyzetén csak akkor tud változtatni, hogy ha valaki őszintén, szívből szeretni fogja őt, a szörnyű kinézete ellenére is. És mint ahogy az alcím is mutatja, a szerelem soha nem lehet csúnya. Főleg akkor, ha a főszerepet az az Alex Pettyfer játssza, akit mindenki nagyon szívesen látna, a Csontváros Jace-eként, vagy éppen az Éhezők viadalának Peta-jaként. Mindenesetre én nagyon várom, annak ellenére is, hogy nem olvastam még a könyvet, hiszen életem legkedvesebb történetének feldolgozása. És hiába bármilyen allűr, a mondanivaló változatlan marad, és örök. És a végén csak ez számít…

Jane Eyre

Külföldi bemutató: 2011.március 11.

 

Örök szerelmem marad Charlotte Brontë műve, aminek már számtalan feldolgozását láthattuk. Az én egyik kedvencem, az a minisorozat, amely a BBC gondozásában készült, 2006-ban. A Mr. Rochestert alakító Toby Stephens itt lopta be magát a szívembe, és Ruth Wilsonnal karöltve, egy, a könyvet méltán feldolgozó adaptációt valósítottak meg. Hogy mi sül ki az idei változatból, az majd kiderül. Viszont az, már biztos, hogy én vevő vagyok rá, hiszen akárhány változatát látom, mindet szeretem. Lehet, hogy ez is belelopja annyira magát a szívembe, mint a Ruth féle… Ki tudja még?

 

A film:

Jane Eyre-t, a nincstelen árva kislányt nénikéje leányiskolába adja büntetésből. Bűne annyi, hogy okos, tehetséges, és nem hajlandó alávetni magát a felnőtt világ hazug, képmutató törvényeinek. A szigorú leányiskolában kíméletlen megaláztatásokat kell kiállnia.
Évek múltán az ifjú Jane Thornfieldbe szegődik nevelőnőnek, hogy a kastély mindig távol levő urának törvénytelen leányát, Adele-t tanítsa. Thornfield ódon falai baljós titkokat rejtenek. Egy titokzatos szolgáló néha fel, majd eltűnik, időnként pedig hátborzongató nevetés hallatszik a homályos folyosókon
.”



Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész

Hazai bemutató: 2011. július 14.

 

És hát végezetül jöjjön még egy kis hazai vonal. Júliusban egy korszak lezárul. Egy generációt meghatározó kultusz, ha szabad így neveznem, ténylegesen, filmen is véget ér. Igen Hölgyeim, és Uraim, véget ér a Harry Potter. Megküzd egymás ellen a sötétség, és a jövő generációnak alapjait képező hősök. Várom, is meg nem is ezt a pillanatot, mert egyúttal búcsút kell mondanom, most már ténylegesen, és végleg kedves kis szereplőimnek, akiket az évek hosszú során megszerettem, és olyan sok kalandjukban vehettem részt. Fáj a szívem, és egyben örül is, hogy megláthatom, milyen lesz a nagy összecsapás, és hogyan kerülnek vászonra a könyv utolsó lapjainak pillanatai. Az izgalmakat csak fokozni fogja a 3D-s élmény. Így méltóképpen búcsúzhatunk el szeretett történetünktől.

 

Szóval kalandra fel mindenki! Van mit nézni, mint a moziban, és aki teheti, látogasson be egy-egy jó performance-re. Remélem, tudtam adni a választáshoz, egy kis alapot. Jó filmnézést mindenkinek!

 

Forrás: port.hu, imdb.com

1 megjegyzés:

Namida on 2011. április 13. 22:20 írta...

Én az "Álomháború"-t a hétvégén láttam a mozikban, de még pocsékabb volt, mint gondoltam.
Az előzetes nem hozta meg a kedvem a filmhez, de a látványvilág miatt úgy döntöttem, hogy megnézem.
Ha nem a legjobb barátnőmmel mentem volna el a moziba, lehet, hogy felállok és kimegyek a moziból...

Én valami kicsit Mátrixos megoldásra gondoltam, hogy a lányok ebbe a fantáziavilágban rekednek, és onnan akarnak kitörni, mármint, abból a világból, ami az előzetes alapján akcióval és látvánnyal van feldobva.
A sztori elején, amikor egy elmegyógyintézetben járunk, gondoltam, lehet, hogy valami injekciós, képzettársításós, vagy más dimenzióba ugrás, vagy valami ilyesmi lesz ennek az alapja.

Képvágás után egy bordélyházban találjuk magunkat. A film legvégén derül ki, hogy is van ez.
De, ami a poén, az az hogy az izgi látványvilágot hogyan rakták bele a filmbe.
Minden prosti csajnak van egy saját száma, amit elő kell, hogy adjon.
És főhősünk, amikor éppen készül ellazulni, és felvenni a táncos pózt, akkor kerülünk át, ebbe az ígéretes látványos világba. Ez nekem már eleve egy furcsa megoldás, de az, hogy ez egyáltalán nincs összekötve a jelennel (az utolsó jelenetet kivéve), és a fantáziaszálak is külön-külön vannak...
Amúgy sem értem, hogy először miért néhány nagydarab ninjával harcol hősünk, majd utána csapatostul a németek ellen támadnak, mintha a 2. világháború korában járnánk. De vigyázz, mert a halott németek visszajönnek, mint zombik, hála a gőz erejének...
Agyrém, de komolyan.
Utána a sárkánymegölés, meg a bombarobbanás...
Szerintem nagyon gatyi lett!!!!!!

Komolyan gondolkoznom kell, hogy mikor láttam utoljára ennyire élvezhetetlen filmet.

Arról nem is beszélve, hogy a csajok amolyan Charlie angyalaiként magas sarkú cipőben csinálnak akrobatikus mutatványokat, meg combfixben, haspólóban, és mini szoknyában parádéznak, mintha valamelyik énekesnő háttértáncosai lennének, csak eltévedtek a díszletek között.
Na meg ezek a deszka tini csajok!! Hát, ha pedofil lennék, biztos élveztem volna a látványt, dehát nőnek születtem, ez van...

Én senkinek NEM ajánlom!!!!!!!!

Pláne MOZIBAN NEM!!!!!!
(Az csak felesleges pénzkidobás lenne).

Megjegyzés küldése

 

Inka firka Copyright © 2010 Design by Ipietoon Blogger Template Graphic from Enakei