2010. december 21., kedd

Begyűjtő bűbáj

Bejegyezte: Inka dátum: 23:10
 

Túlságosan is Harry Potter világban élek, már megint, de mégsem mondhatom azt, hogy gyűjtögetek, mert ez nem lenne teljesen igaz. VÉGRE megszereztem azokat a köteteket, amiket már tavaly szerettem volna megkaparintani, de már nem lehetett beszerezni őket sehonnan sem:( 

 Szóval így karácsony környékén, bár most már egy petákom nem maradt (legalábbis könyvre szerintem nem elegendő 150 ft-os összeg) a jegyzettámogatásomból, de beszereztem a két kedvenc Anita Blake kötetemet, és a Vámpírakadémia 4.-ik kötetét.

Borzalmas szokásaim egyike, hogy ha könyvsorozatról van szó, akkor elsődlegesen a kedvenceket akarom begyűjteni, és általában ez nem az első kötettel kezdődő birtokbavételt jelenti. Így történhetett az is meg, hogy L. K. Hamiltontól az első saját könyvem nem volt más, mint a Telihold kávézó, a sorozat 4. kötete. De hát mit tegyek, még kezdő Anita olvasóként az volt a kedvenc könyvem, és az első 3 nem tett bennem akkora nyomot, hogy azokat is azonnal megvegyem. Persze, a cél csak az, hogy az egész sorozat meglegyen. 

Ezt követte a Gyilkos táncnak, és az Égő áldozatoknak a kedvenccé érése, és hát nagyon viszketett a kezem azért, hogy beszerezzem őket olvasás után. Akkor ért a kopp, amikor megpróbáltam megrendelni, és éppen nem volt kapható egyik sem. Helyettük előrevásároltam a még nem olvasott könyveket, hogy legalább fizikai valójukban olvashassam, amikor, már túljutok majd a 10. köteten. Odáig azóta se jutottam el, azóta sem.

Megtorpantam a 10. sokak szerint vízválasztó kötetnél, ami nem mondom, hogy nem tetszik, de néha sok, hogy egyszerre 5-6 ember van egy ágyban, egy időben, egymáson.  Nem mindig van az ember tömegszex hangulatban, így csak hangulatonként kerül kezem ügyébe manapság az egerem, és esek neki az e-booknak, lehet, hogy ez is lassít, meg az, hogy dupla kötet???? Pedig Anita sziporkázik, meg minden, de mégsem haladok vele, és közben jönnek egyre másra más írók, más hangulatok, és újraolvasások. Például Harry Potter hátulról előre.... Igen -igen 7. kötettel kezdve, folytatva a 6.-al és így tovább. Igen érdekes, hogy egyik pillanatban szinte minden közeli szereplőt elvesztettünk, a következőben, pedig újra körülvesznek bennünket.

Tehát begyűjtő hadjáratom eredménye lett az előbb említett két íromány, valamint Richelle Mead könyvsorozatának legújabb kicsiny hazánkban megjelenő kötete. Pont egy éve ismerkedtem meg, az írónővel, és Rose Hathaway temperamentumával. Jónak ígérkezik vizsgaidőszak vége felé újra felvenni a történet szálát, főleg azok után, hogy a megelőző kötet, nagy kedvencé vált. Izgalmas lesz olvasni egy másik Dimitrijről, aki mohóbb, fékezhetetlenebb, és szenvedélyesebb lesz, mint valaha.

Szóval polcra fel, majd onnan le, egy jól irányzott Invito könyv felkiáltással!


3 megjegyzés:

Francica on 2010. december 24. 14:33 írta...

Hát kíváncsi vagyok, hogy fogsz állni az "új" Dimitrij-hez. Nekem nagyon bejött a változás.

AB meg... hát nekem mindig van hangulatom a "tömegszexhez".
Ezek után nagyon várom már a véleményedet a 12-es kötetről, na az... hát igen... majd meglátod...
Amúgy nekem a 10es az egyik kedvencem a sok közül. Én imádtam. Csak te is kerülj olyan hangulatba és már nem is lesz itt baj.

Namida on 2011. február 24. 23:29 írta...

Te őrült nő!!
Tudjuk, hogy szoktál mangákat is olvasni, de hogy a japánok könyvnyomtatása így összezavarjon, hogy Harry Pottert visszafele olvasol, és hogy egyes sorozatot úgy vegyél meg, h rögtön a negyedikre ugrassz...
Te bonyolult lélek...!!!!!

Inka on 2011. február 25. 13:39 írta...

Ez van!!! Hát mit csináljak, mellettem merő furcsaság, és élvezet az élet!

Megjegyzés küldése

 

Inka firka Copyright © 2010 Design by Ipietoon Blogger Template Graphic from Enakei